Ez a 60. blogbejegyzésem!
véletlen? ha vannak véletlenek.
6van.
A hír igaz:
hatvan,
vagy inkább
HATVAN?
Ötvenesek! nincs ok izgalomra!
három napja vagyok gyakorló hatvanas, semmi változás! Nem is fáj
- annyira.
Hetvenesek! váárjatook, lo-ho-lok!
- nem annyira.
A bőség zavarában és az idő szűkének szorításában szenvedek, de inkább tobzódom a posztolásra kívánkozó témák között. Sok írás 90%-os készültségben van, már csak a maradék 90%-ot kell hozzátennem és kész. A félig leírtakat általában újra írom. Legtöbbször aztán egy még újabb megírásába kezdek, vágom a fát magam alatt … annyi minden történik ..
Szeretem az állatokat, a kutyákat is, de rajongójuknak nem nevezem magam. A baleset óta nem félek tőlük, talán nagyobb a bizalmam irántuk, vagy csak szkeptikusabb vagyok? … mi történhet ? legfeljebb megkóstol.
Nemrég vendégségben voltunk és történt valami, valami megfogalmazhatatlan… leírhatatlan, azért megpróbálom … A családban él a nagyon helyes, korát meghazudtolóan fiatalos 13 éves uszkár-lány -Vanda és egy korosodó játszótéri keverék-úr -Bubu, akit farkaskutyának tippeltem. A fiúk, Szabolcs és Robi azonnal tudták, hogy kell viszonyulni a kutyákhoz. Ők négyen spanok lettek másodpercek alatt. Bubu nem udvariaskodott, azonnal hozta a szájában kedvenc sárga labdáját, az orrával bökdöste Szabolcs lábához jelezve, hogy ez az ő játéka és részéről kezdődhet … már repült is labda. Oda-vissza szaladt, repült farkát csóválva a nagy kutya, szájában mindig visszahozta az eldobott sárga labdát. Amíg ők játszottak, mi sétáltunk az arborétum szépségű kertben. Leültek az állók is –így zajlik ez a kerekes-székben ülő szemszögéből, az őt szeretettel körül álló kis társaságban. Egy síkba kerültünk. Vandus lustálkodott, néha odaszaladt közénk, jelezve –itt vagyok. Bubu hol itt nyúlt el, hol ott, miközben mi a kerti békében beszélgettük, világmegváltó tervek nélkül, csak úgy ... Egyszer -szinte észrevétlen- Bubu odajött hozzám, szájában sárga labdájával. Amikor látta, hogy mozdulatlan kezemmel nem nyúlok a labdáért szájával próbálta az ölembe tenni, sikerült is egy pillanatra, de a kis sárga gömb elindult a térdem között a földre, ő villámgyorsan elkapta, mielőtt az talajt ért volna és türelmesen újra odajött hozzám szájában a labdával, ismét ölembe helyezve kínálta kedvenc játékát. A labda újra legurult, megismétlődött a korábbi jelenet. Harmadszori próbálkozásunkba Szabolcs besegített, elvette a kutya szájából a labdát, eldobta, Bubu lelkesen elszaladt érte, majd pofájában tartva visszahozta … nekem … Hosszasan néztünk egymás szemébe a két testi fogyatékos élőlény. Tökéletesen értettük egymást. Ahogy ez a feltétel nélküli elfogadás ott és akkor kifejeződött... Az egyik nem beszél, a másik nem mozog és mégis ... Az is lehet, hogy ott, akkor egy kicsit megállt az idő. Annyira mindenképp, hogy megértsük és bevésődjön a pillanat, jó mélyre … Átszellemülten néztünk egymásra, gazdái nagyon megdicsérték Bubut. Köszönöm! –gondoltam magamban a szégyenlősen elsomfordáló kutya után nézve.
Majd felébredt az állat vadászszenvedélye, hatalmas ugrással egy hatalmas bokorra vetette magát. A háziak felugrottak „hol a gyík?!”, „Bubu vissza!” Pár szóval rendet teremtettek sajátos szimbiózisukban. A gyik-fiú feje a párzási időszakban ilyen kék. Ő, párjával egy ezüstfenyő felsőszintű luxus lakosztályában él évek óta. Bubuval nem túl nagy békében. Vagy, ki tudja?
… és akkor Eperke elgondolkodott!
…miért dicsérget mindenki, milyen szép vagyok?
…és, miért mondják, hogy „olyan édes vagy, mindjárt megeszlek” …meg, hogy annyira drága vagy…és mennyire aranyos! De miért gyömöszöltek ebbe a kosárba?
… és kibeszélnek egymás között, hogy „olyan gyönyörű, majd megszólal!”, mintha ott sem lennék!
… és amikor még gügyögnek is!?
a beszédtanban ott tartunk, hogy mondjam szépen „ma-ma, pa-pa”! Nemmondom! de akkor, hogy mondjam meg, nem vagyok édes, szép, drága, beszélő Eperke!
… a híres eperkét meg sem kóstolhatom, mert lehet, hogy allegriás vagy mi leszek rá. Nem is látom az árusoknál, mert a babakocsiból fel sem érek odáig.
… az aranyat is hagyjuk, állandóan ingadozik a …valamije. Minek szól a rádió a kocsiban állandóan, ha ezt sem halljátok?
… elgondolkodtam magam is Eperkéről
Kedves Pici-lány, cseppet se aggódj! A kosárból kikerülsz –valahogy. Vigyázz magadra, mi a ruhádra vigyázunk! Az eperke jelmezt gyorsan kinövöd, uborka ruhát nem kapsz, legfeljebb farsangkor, de addigra már simán megmondod, ha inkább robot-lány szeretnél lenni! Ó, a babakocsit is gyorsan elhagyod, majd lesz idő, amikor sajnálod is, hogy gyalogolnod kell. De ahhoz még kell pár év, hogy a legsűrűbb benzingőz réteg fölött vedd az oxigénben amúgy is szegény levegőt!
Hát meg kell szenvednetek azért, amiért, annyira szeretünk benneteket, mert olyan édes, szép, drága, aranyos babák vagytok. Nagymama-korodban te is poénosnak fogod látni ezt a képet, majd büszkén mutogatod az unokáidnak, hogy itt egy kosár eperke-nagyi! Főleg, ha papír kép is készül a sok-ezer digitális kép némelyikéből.
Szeretjük a finom, édes, szép, epret, az sem baj, ha nem drága! ha mégis, kevesebb is jó, csak az íze végett!
Szezon van!