A nagy sportrendezvények nyitó ünnepségét általában megnézem. A labdarúgó vb nagy sportrendezvény!

Vártam, hogy nyitják meg a Brazilok minden idők leg … leg-ebb foci ünnepét? Reméltem, hogy kapok egy kis latin hangulatot. Kaptam is! Zene, tánc … olyan érzésem volt, mintha több nagy családi ünnepséget összetoltak volna egy helyre, ami történetesen ugyanaz, mint a foci VB nyitó ünnepségének a helyszíne. Szerettem! Nem volt nagy ívű, bonyolult filozófiájú összefüggésrendszer. Vidáman, lazán és drágán, több apró bakival, kedvesen, kicsit sután, de elkezdődött … és itt meg is állok. A foci VB-k nyitó ünnepségének hagyományosan fontos momentuma a szimbolikus kezdő rúgás, aminek kötelező –de mindenképp kívánatos- különleges hangsúlyt adni.

Jó előre beharangozták, hogy Brazíliában minden idők legtudományosabb kezdőrúgását fogjuk látni. Hónapokkal a rendezvény időpontja előtt látványos animációk készültek a várható szenzációról:

Érintettként, különösen vártam a nyitó ceremónia utolsó jelenetét. Egyszer a képernyő bal oldalán a másodperc tört részére bevillant egy sci-fibe illő kép, mintha egy űrhajós vagy robot …? A hihetetlen felkészültségű levegővételnélkülbeszélő Gundel Takács Gábor egy fél mondattal próbált tudósítani a villanásról, nagyjából így:  …  külön erre az alkalomra … tudósok … orvosok … exoskeleton … mozgássérült … kezdőrúgás … megtörtént … hölgyeimésuraima… hivatalosan is… köszönöm…  stúdió! … és már folytatódott is a helyszíni közvetítésbe sokadszorra beillesztett lábgomba, prosztata - füzike, MindigTV és sörreklám ízléstelen ünnepi csokra  … 

Azonnal a számítógéphez ültem és rákerestem a kezdőrúgásra. Az első hír: „A kísérlet sikerült!  Minden a tervek szerint történt! A mindvégig titokban tartott szerencsés, a 29 éves brazil Juliano Pinto volt, ő rúghatott elsőnek a labdába a nyitómérkőzésen. Bár a dolog nem kapott nagy figyelmet, azért ez egy óriási lépés.”

 Idézet egy internetes portál 2014. februárjában megjelent beharangozó cikkéből:  „Június 12-én a São Pauló-i Arena Corinthiansban egy gerincsérült brazil fiatal fel fog állni a kerekesszékéből, majd elrúg egy labdát. A technológia, amelynek segítségével mindez kivitelezhető, egy gondolatvezérelt robotváz. A robotváz (angolul: exoskeleton) egy nemzetközi összefogás eredménye. A szóban forgó projekt során az agyhullámok detektálására és az általuk kódolt információ feldolgozására fókuszáltak, hogy azok segítségével irányíthassák a robotvázat.

A robotváz koordinálásához először is be kell segíteni a személyt a filmbe illő masinába, aminek tartozéka a belülről elektródákkal borított fejfedő. Ez a sapka hivatott a szerkezet irányítójának agyhullámait érzékelni. Az információt a gép hátizsákszerű részében található számítógépbe továbbítja, ami a dekódolást követően iniciálja a hidraulikus meghajtók által végrehajtandó mozgásokat. A kutató szerint a technológia olyan kiforrott, hogy rövidesen alkalmas lehet a mindennapi használatra is.”

„Azok az innovációk, amelyeknek egybeszerkesztésével létrejött az exoskeleton, mind azt a célt szolgálják, hogy a paralízises (béna) betegek számára újra adott legyen a lehetőség a járásra. Reményeim szerint ezzel végleg múzeumi darabokká tehetjük a kerekes székeket”.

Az utóbbi hónapokban Nicolelis és kollégái São Pauló-i futballmérkőzésekre is kilátogattak, hogy megvizsgáljak, vajon a szurkolók mobiltelefonjai által keltett interferencia nem zavarja-e meg a gépezet működését. Az eredmények alapján a kutatók bizakodóak.”

„Az emberek rendkívül jók a komoly döntések meghozatalában és a kétesélyes, homályos helyzetek megoldásában, míg a robotok kiválóan alkalmasak precíz, ismétlődő mozgások kivitelezésére. Az exoskeleton segítségével a kettő előnyei egyesíthetőek” – vélekedik Sethu Vijajakumar, az Edinburgh-i Egyetem robotikusa.

Akárhogy is alakul a bemutató a világbajnokságon, elképzelhető, hogy a nem is olyan távoli jövőben egyre ritkábban fogunk kerekes székbe kényszerült emberekkel találkozni, mert egy ilyen eszköz segítségével újra talpra állhatnak majd.”

Sokszor megnéztem a kezdőrúgásról fellelhető egyetlen –amatőr- felvételt. Nem értem, miért nem készült jobb felvétel az eseményről, akár több is? Ráállhatott volna két kamera az ott működő 64-ből, még akkor is, ha számoltak a világszenzáció elmaradásával.

Saját személyes tapasztalatomból tudom, kimondhatatlanul sok emberi munka és idő van a videón látható néhány másodpercben a tudósok által kifejlesztett exoskeletonon túl is. Veszem a bátorságot és teszek egy kísérlet arra, hogy érzékeltessem, mi zajlott le Pintó testében és lelkében a nagy tett pillanatában. Tényszerű információk híján kiegészítem a történetet néhány dologgal. A gerincsérülésnek vannak tipikus velejárói, ezért biztos vagyok abban, hogy a kiegészítéseim valósághűek.  A fiatalember deréktól lefelé bénult (paraplég), karjai és a felsőteste viszonylag jól mozognak. 3 csigolyával lejjebb sérült, min én!

Vajon, hogy zajlott a közvetlen felkészülés a kezdőrúgásra?  A saját válaszom: előző este és éjszaka már úgy evett és ivott, hogy anyagcsere folyamatai biztosan ne zavarják a koncentrálásban.  Gondosan megtervezték, hogy Pinto teste, vérnyomása is optimális állapotban legyen. Több stáb dolgozott folyamatosan, összehangoltan kifejezetten a pillanat sikeréért.  Az egyik csapat a bonyolult műszaki eszközpark hibátlan működését biztosította a helyszínen. Egy másik csapat Pintó személyes segítését látta el. A nyüzsgő stadion-komplexumban egy zajoktól és más ingerektől mentes helyen készülhettek, több jól felszerelt helyiségben. Nem túl hosszú idővel a cél előtt –külső segítséggel –felvette az extra kiképzésű ruhát és további külső segítséggel beállt az exoskeleton vázba. Mindennek ritmusosan, gyakorlottan kellett zajlania, annak érdekében, hogy ő teljes nyugalommal saját magára és a feladatra, a kezdőrúgásra koncentrálhasson. A vállalás összetett terhével és az exoskeletonnal a hátán Pintónak végtelen nyugalommal kellett ráhangolódnia a kezdésre.  A gondolatait egyetlen rövid, tű-pontos mozdulatsorra kellett összpontosítania. Akkora erővel kellett koncentrálnia, hogy a gondolat az agyműködés hullámainak rezgését a fejére illesztett érzékelő elektródák sokasága közvetíteni tudja ahhoz a végtaghoz, amelynek a megmozdítására koncentrál. Ezek a mesterséges érzékelő pontok fordítják át a mozdulat szándékát mozdulattá. Laboratóriumi körülmények között sem volt mindig egyformán sikeres a sok százszor megismételt mozdulat sor, hát még a stadion mindent elsöprő, izzó hangulatában. A helyszínen 30 ezer ember őrjöngve, kíváncsian várta őt és a szenzációt. Pinto ott állt, látványos űr-ufó-skeleton szerelésében … az elszántság, az akarat, a szándék az ijedtség és ezek szorzata segített abban, hogy kiüresített, kristálytiszta aggyal tű-pontosan megcélozza a bőrlabdát!   … éppen annyira emelje meg és mozdítsa előre a jobb lábát, hogy a labda elinduljon!  Közben a bíró síppal a szájában figyelt és akkor fújta be a kezdést, amikor Pinto lába kész volt a labda elmozdítására. (valahogy így: ok. kezdem. csak lefelé és befelé nézek. megcsinálom. nyugi, elérem a jobb oldalam, jobb láb -megvan-  izmok megfeszülnek, csípőből indítok csípő már fáj -megvan, térd, lábfej föl, -megvan.látom a jobb lábfejem elindult. előre amíg a labdát elérem, még egy kicsit, már ott vagyok ... bal oldalam besegít, nem baj,  megmozdult labda… kész! kész! megvan! levegőt!  ) Az agy befejezte a fájdalomig fokozott koncentrálást. Aztán minden mehet a maga természetes útján! Pintó karja a magasban, arcán boldogság! ... mekkora tömeg ... micsoda hangzavar… hol voltak eddig? A lelátó közönsége üdvrivalgásban tört ki!  A felkészítő stáb tagjai is ujjongtak, bár itt még messze nem fejeződött be aznapi munkájuk. … elképzelni nem lehet, amit ez a srác akkor ott megélt! Pinto számára ez a pillanat, maga volt a tökéletes siker és boldogság. Sorstársként látni ezt a mozdulatsort összetett, erős érzés. Gratulálok, ügyes vagy és bátor! Sok további sikert! Kitartást!… az egész csapatnak!

Focirajongó nem vagyok! A szép megoldásokat felismerem, értékelem követem a VB eseményeit. Háromgenerációs meccsnézések zajlanak nálunk, sör helyett fagyi vagy sütemény, hosszabbításoknál extra nass. Hosszú az a 90 perc! … szerencse, hogy van látnivaló a pályán kívül is bőven. Érdekesek a dizájnos labdák, a nagy törzsi varázslók, a fantasztikus technikai újdonságok, a focisták és az edzők viselkedése, a lelátók élete … A fűre jelzésként kifújt habtól el vagyok ragadtatva!  Jól szórakozom, időnként hevesen szurkolok … Nem mindig tudom előre, hogy kinek fogok drukkolni, kettőből az egyiket kiválasztani nem mindig könnyű, a tévedés valószínűsége nem több 50 százaléknál  … igaz, nem is kevesebb! Előfordult már olyan eset is hogy meccs közben váltottam csapatot. … ha valakit nagyon aláznak, azonnal a gyengébb mellé állok. Így vagyok kódolva. 

Sokszor eszembe jut az agyhullámokkal vezérelt jövő … a gondolat teremtő ereje!  ... csúcstechnikával megtámogatva! Biztos, ami biztos alapon úgy döntöttem, hogy most még élek a lehetőséggel, és kiváltjuk a receptre felírható új kerekesszéket …  sok víz lefolyik még az Amazoaszon, amíg exoskeletonnal mozgunk, dolgozunk.. ezer kérdés vetődik fel bennem ...
 

Több, mint 20 éve, a budai vár Árpád sétányán láttam először „patkolt” tojásokat. Elbűvölten néztem, csodáltam a gyöngytyúktojástól, a strucctojásig kiállított seregletet. Amikor már sok szép hímes-tojásom volt kezdtem nézegetni a fémmel megmintázott, teleszögelt tojásokat.
(…ha a keresőbe egyszer beír az ember egy szót … beírja azt többször is! Később, már magától is megjelenik, gyanítom, hogy ezt a csapdát mások is ismerik.) Minél többször láttam, annál jobban tetszettek. Aztán kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy de jó lenne… hátha majd egyszer  … nekem is lehet ilyenem. Önigazolásul, sokaknak mutattam a patkolt tojások képeit, mindenki odavolt! Legalább is, aki beszélő viszonyban szándékozott maradni velem.
Aztán a sors 2011 márciusában, felkínálta a lehetőséget: tojásos barátnőm ismerte jól Bognár Lacit, azt a tojásdíszítőt, akinek az alkotásai a legjobban tetszettek. Megkaptam a számát, azonnal felhívtam. Nagyon kedves, mélyhangú, szűkszavú ember a vonal végén, kettő perces beszélgetésünk eredménye az lett, hogy megígérte, pár nap múlva elhozza hozzám a meg levő darabjait. Nincs sok, de azt szívesen megmutatja. A múlt héten vitt el 40 darabot a Liszt Ferenc repülőtér megnyitójára.
Vártam a találkozást, szép vászonabrosz az asztalon, verőfényes napsütés kint is bent is, legbelül ragyogás!. Végre csengetés, lassú az a lift, de ennyire? Aztán belépett az ajtón egy nagyon kedves, mélyhangú, termetes, férfiember. Nem akartam hinni a szememnek, ott állt előttem, arcán széles mosollyal az az ember, akit annak idején a Mesterségek ünnepén láttam.

Beszélgettünk, mintha rég ismernénk egymást. Kicsit zavarban volt a kerekesszék okán, én nagyon zavarban voltam a megtiszteltség okán. Vártam, hogy előkerül egy biztonságos doboz, amiben a tojások érkeztek, de nem! Néhány jelentéktelen szatyorból kerültek elő sorra a vasalt remekművek. Laci sajnálkozva mondta, hogy strucctojást most nem hozott, majd legközelebb. Elkezdett mesélni, és közben művészi összevisszaságban szedte elő a a szépnél is szebb, míves tojásokat. Otthon, a szüleinél a levegőben is népi hagyományok voltak. Édesapja szinte minden régi mesterséget gyakorolt, természetes volt, hogy igyekezett ezeket továbbadni a fiának, aki amúgy is fogékony volt erre. Az eredeti motívumok felhasználásával, egyszerű, érthető meséket alkotott, sokféle kézműves technika alkalmazásával. Életét mégis a tánc határozta meg. Alkata, dinamizmusa, áradó életigenlése, ebben a kifejezési formában okozta neki a legnagyobb örömöt. Híres népi együttesek szólótáncosaként végigropta a világot. Hatalmas sikereket arattak, szívből táncoltak, a zene, a lendület repítette őket. Hogy gyakran sajgott közben ez meg az? észre sem vették. Eredeti ruhákat viseltek, ropogós vászoninget, fényes bőrcsizmát, ha kellett sarkantyúval, ha nem kellett, a nélkül ropták, a saját örömükre. Mégis, elő nem fordult, hogy a közönség talpa ne bizsergett volna a fellépés végére. …azok a finálék! Még Rábai Miklóssal is dolgoztunk. Magunknak táncoltunk. A hideg svédek, a távolságtartó franciák, a japánok,  imádták az előadásainkat. Hát még, ha egy kis kóstoló is lett volna a bőröndökben csempészett magyaros harapnivalókból!
Élete történtének mesélése közben sorra kerültek elő a BOGNARIKUMOK. Állandóan sápítoztam, hogy le ne essenek, meg ne repedjenek, stb. Röviden, kedvesen véget vetett az aggódásomnak: mindegyiknek négy lába van, álljon meg azon! A világ körbetáncolása mellett sok volt a szabadideje és bár az egész teste táncolt, a kezei nem fáradtak el. Volt olyan is, hogy külföldi szállodai szobájában tojást díszített, másnap jött érte a megrendelő. A külföldiek vették, mint a cukrot. A japánok például a barnás színű tojásokat kedvelték. Eleinte, el sem akarták hinni, hogy igazi natúr tojás- héjon van a fém disz, mert náluk a tojás színe fehér. Fiatal korától díszített tojásokat, szinte minden hagyományos módszert kipróbált, írókázott, karcolt, de a patkolás izgatta a legjobban, eredetét tekintve a legférfiasabb formája a tojásozásnak. Hosszú évekig dolgozott saját módszere kitalálásán. Nem árulom el a nekem elmesélt műhelytitkait, nyitva az út mindenki előtt az alkotásra! A keze alól kikerült tojások motívumai a népi formák továbbgondolásai. Az gyökereikből kinövő ágak az életfa, a szív a szeretet, a nap az élet, a tulipán a szerelem és a termékenység szimbólumai. Minden tojáson van patkó. Páros számú szöggel van felszögelve. Nyitott részével fölfelé áll, hogy ott hulljon bele a szerencse és maradjon is bent! A képen látható tojásomon is van két patkó, elrejtve kissé. Hja! tessék megdolgozni érte!

Laci patkolt tojásai nehezek. A mintákat rögzítő és díszítő fényes fejű, 2-3cm hosszú szögek a tojások belsejében vannak. Némelyikben 200-nál is több hegyes szög alkot különös formát, olyan, min egy sün bundája, befelé fordítva. _{… bocs,  nem én találtam ki!}   Ha ezekre a tojásokra rá süt a nap, ragyognak a domború szögfejek, mint a gyémántok.
Legszívesebben minden tojást megvettem volna az asztalra kirakott népes csoportból. Két BOGNARIKUM boldog tulajdonosa lettem végül. Túl a tojásokon: szavakkal ki nem fejezhető élmény volt a találkozás.  Abban maradtunk,hogy hétfőn bemegy a kórházba történjen, aminek történnie kell. Készít nekem is egy olyan csavartmintás pulykatojást és jelentkezik.
Talán ő is jól érezte magát nálunk. Kifelé menet, érezve a konyhából jövő leves illatát, visszalépett „na ez hiányzott nekem a legjobban bárhol voltam a világon! a jó levesek!” Maradjon, örömmel látjuk, ebédeljen velünk! –invitáltam. Nem, nem! Finom levessel vár a feleségem! …meg, hát…ilyen bajusszal az ember nem ebédel házon kívül jóízűen! Pajkos mosollyal a szeme sarkában kiindult, de csak visszalépett: Ismerik a lestyánt! Neem? Pedig levesekbe, főzelékbe kiváló, jó ízt ad nekik. A feleségemmel az ablakban neveljük otthon az utánpótlást. Leostyánnak is mondják. Hozok legközelebb! Most tényleg indulok …Jelenkezek!

Nem jelentkezett. Hajni barátnőmtől érdeklődtem mindig Bognár Laci felől. Egyszer örömmel újságolta, hogy ott volt a népművész-egyesület rendezvényén. Sovány még, furcsa a hangja, de velük volt, tojásozik.
Idén februárban jött a hír, hogy többé nincs velünk.

FOLYTASD AZ UTAD LACI! NÉHA FORDITS RÁNK EGY EGY TELE PATKÓT!
KÖSZÖNET A SORSNAK, HOGY VAGY NEKÜNK.