Antal Zsuzsa blogja


CSALÁDI DÉLUTÁN

2013. január 29. - Antal Zsuzsa

Hárman ültünk a szobában. X, Y és én.
Kerekes-székemben a monitor előtt foglaltam helyet. A konkrét esetben, éppen anyagokat gyűjtöttem a munkámhoz és mi tagadás, közben, néha elkalandoztam a gépen ide-oda. Lusta szombat délután volt.
X ült a fotelban, tanulmányozta frissen kapott okos telefonját.
Y bevackolta magát kedvenc helyére a kanapénak nevezhető ülő alkalmatosságon és vidáman böngészte készülékének fantasztikus tudását.
Kütyüikről fel sem emelték a tekintetüket, úgy társalogtak. Ritkán váltottak néhány szót. Mit üssek be? hol keressem? dejó! Azta … ! Nane! Kihasználva a meghitt együttlétet -kis segítséggel- odafordultam hozzájuk. Beszélgetés félét próbáltam kezdeményezni, kérdeztem állítottam, közöltem … próbálkoztam. Rövid egy szavas válaszokat kaptam, tekintetek nélkül. Eközben fürödtem az arcomat simogató téli napsütésben. Aztán egyszercsak úgy gondoltam jobb, ha alkalmazkodom a helyzethez.
Kis segítséggel visszafordultam és hangosan nevettem magunkon. Pár másodperc múlva nevető/röhögő triót alkottunk. Mert mi beszélő viszonyban vagyunk, szeretjük, tiszteljük és értjük is egymást.
Y elindult, na cső! Hívlak, hogy mikor jövök.
X is felállt, készített magának egy kávét én nem kértem.
Merengetem egy kicsit, aztán irtam egy e-mailt, Y nak, hogy mit beszéljünk meg, ha hazaér.
De szép délután volt, milyen aranyosak ezek a fiúk! :)

Bevillant egy ’82-ben külföldön megélt kép: utaztam -az amúgy hírhedt- metrón. Szemben velem ült egy zajos vegyes kupac, kéz láb, ruha, bakancs. Később láttam, hogy egy lány és egy fiú volt. A mindkettőjük fülében levő fülhallgatójából ordított két különböző zaj-zene. Ők önfeledten, egymásba feledkezve csókolóztak. A következő megállónál leszálltak, egyik ment jobbra, a másik balra.

süti beállítások módosítása