A trafik, az fogalom. Az nem egy bolt a sok közül, nem egy megtűrt ficak, ahol dohányárut és egyéb korlátlan számú dolgot lehet kapni, venni, beszerezni. Nem. A trafik ezer titkok tárháza. A trafiknak színe, szaga, illata, fénye és félhomálya, hangulata, vonzása, semmivel össze nem téveszthető légköre van. ... a mellett, hogy lehet vásárolni, mint egy boltban.
A trafikos nem egy eladó a sok közül. Nem. A trafikos minden dolgok ismerője.
Egy igazi trafikban minden van, legalább is majdnem minden. Trafik-árú mindenképp! Édesapám cigarettázott, félig-meddig titokban Terv-ezett! Természetes, hogy apám volt az, akivel először megismerkedtem a trafikok egyedülálló hangulatával.
Sopronban, a Várkerület egyik trafikja volt a kedvenc helye, ha csak tehette ott vette Terv szivarkának becézett cigarettáját. Amikor apuval voltunk a városban, Edit is én is választhattunk magunknak valami apróságot, téli fagyit, fruttit, stolverket, Dörmögőt később már golyó-rágót, műanyag ékszert, piperét, egyszóval: valamit, bármit, akármit.
Mindig vettünk újságokat. Akkor nem online olvastuk a híreket. Rendszerint anyut is megleptük valamivel, néha Fürge ujjak-kal, nem mintha a nélkül nem lettek volna elég fürgék az ujjai...
Aztán a Terv-időszak véget ért. Apám sem tervez már …
A dolgok változtak, de a trafik akkor még jó ideig maradt a régi …
A ’90-es évek közepén, a Hajós utcába költöztünk. A házunk utcafrontján volt a Tóni trafik. Ez a trafik olyan volt, mint az Oxford street Londonban, ami itt nem volt, az nem is létezett. Alapvető különbség a kettő között, hogy a londoni utca több száz méter hosszú volt, mindkét oldalán többemeletes nagy hagyományú üzletházakkal, ezzel szemben a Tóni trafik - galériájával együtt sem volt 20 négyzetméteres. Híres szomszédokból itt sem volt hiány, szemközt a Balettcipő, karnyújtásnyira az Operaház.Örök talány számomra, hogy volt képes „A” trafikos Lili és Éva megjegyezni ezernél is több apró cikk helyét, árát, darabszámát … számítógép nélkül!
Dohányárut nem vásároltunk … bár… mégis! Szabolcs apukája egy időben pipázott … hosszas vitákat folytattam fiókámmal arról, hogy miért akarok pipadohányt venni apának ajándékba, ha a „dohányzás káros az egészségre és olyan sokba kerül, hogy legalább 10 műanyag markolót vehetnénk belőle, de lehet, hogy még százat is. A Tóniban van egy csomó, pedig ez ritkaság!”
Éva és Lili a tulajdonosok. Ketten alkották a teljes személyzetet. Vagy egyikük, vagy másikuk volt a trafikban. Ketten együtt csak néha, akkor is pillanatokig. Mint trafikosok kedvesek voltak, gyerekvigyázásban pedig felülmúlhatatlanok. Gyakran hagyhattam rájuk Szabolcsot, amíg rohanvást elintéztem a környékbeli tennivalóim. Ma is hálás vagyok ezért. Kapcsolatuk legszebb pillanata az volt, amikor a fiam először bemehetett a pult belső oldalára… alig látszott ki a feje –pedig dobogón állt- ragyogó arccal várta a betérő vásárlókat. Minden alkalmat kihasznált arra, hogy ott lehessen … Végül aztán, nem tanulta ki a trafikos mesterséget.
A Tóni trafik is egy kis darabja a történelemnek. 1957-ben nyitották. Egy, a születésétől rokkant embernek adta az állam, megteremtve ezzel az önállóság és az anyagi függetlenség lehetőségét. Abban az időben sok trafik került a rokkantak tulajdonába. Tóni a tulajdonosáról kapta a nevét, aki kerekesszékben ülve szolgálta ki a vevőket és vitte az üzletet. A keresztneve Antal, de mindenki Tóninak hívta. Ő pedig Tóninak nevezte el kedvenc "gyermekét", a trafikot. Új tulajdonosai máig megtartották az eredeti nevet. Tiszteletből, meg miért is ne … még évtizedekig működött a hagyományos üzemmódban. Ma már nem klasszikus trafik a Tóni! A Terv is füstbe ment már …
Új szelek, új trafiktörténelem:
Bächer Iván: A művelt trafikos
– Jó napot!
– Jó napot!
– Maga itt a trafikos?
– Én. Én… voltam.
– Hát igen. Én meg leszek.
– Hogy-hogy?
– Én nyertem el a koncessziót erre a trafikra.
– Gratulálok.
– Köszönöm. De csak júliustól…
– Jó napot!
– Jó napot!
– Maga itt a trafikos?
– Én. Én… voltam.
– Hát igen. Én meg leszek.
– Hogy-hogy?
– Én nyertem el a koncessziót erre a trafikra.
– Gratulálok.
– Köszönöm. De csak júliustól…
– Tudom.
– Ezzel kapcsolatosan lenne egy kérésem.– Parancsoljon!
– Hány éve csinálja ezt?
– Itt vagyok huszonnégy éve. Apámtól vettem át a boltot. Ő meg azóta csinálja, hogy visszajött a munkaszolgálatból.
– Aha. Katona volt.
– Hát majdnem. Mindenesetre én szinte beleszülettem.
– Nagyszerű. Volna egy ajánlatom.
– Tessék.
– Tanítson be engem egy kicsit. Én májusban, júniusban beülnék ide, és nézném, hogyan kell ezt csinálni.
– Mivel tetszett foglalkozni eddig?
– Önkormányzatnál voltam. Besegítettem ebbe-abba. Szóval egy kicsit betanítana, én meg fizetnék ezért. Én is jól járnék, és maga is könnyebben kezdhetne új életet.
– Értem.
– Rendben van így?
– Rendben. De van egy feltételem.
– Igen?
– Önnek most felolvasnék egy kis írást, és ön azt meghallgatja.
– Írást? Minden le van papírozva már. Nézze…
– Nem, nem, nem olyan írás. Szépírás. Egy kis tárca.
– Tárca? Az meg mi?
– Olyan, mint a novella. Csak egyszerűbb. Ezt Szép Ernő írta. Ezelőtt ötven éve.
– Olyan régen?
– Nem volt az olyan régen. Na, üljön le, ott hátul talál egy stokit.
– Stokit? Ja, ez. Kényelmesebb szék nincsen?
– Nincs.
– Majd lesz.
– Persze, lesz. De addig üljön csak erre és hallgassa. Ezzel készültem a maga fogadására. Már vártam ugyanis. Szóval: „Magas rangú katonatiszt felesége, méltóságos asszony, szép asszony, elegánsan öltözködő. A kalapjait Roth Margit üzletéből szerezte be, az a Váci utcai bolt volt a legelőkelőbb kalapszalon Pesten. Egy szép napon, harminckilencben, benyit Roth Margithoz (Ő mesélte el azután nekem ezt a látogatást), benyit hozzá, próbál egypár kalapot csupa szokásból, azután leül, rágyújt és odakéri Roth Margitot ahhoz a csipkés, virágvázás asztalkához.
Üljön le kicsikét, édes Margitkám, szeretnék valamit megbeszélni magával. Bizonyára nem hallotta még, mert ez még nem nyilvános, hogy a zsidóktól elveszik az üzleteket. Igen, Margitkám, és elhiheti, hogy fáj a szívem, mikor ilyen újságot kell magával közölnöm. Mikor? Hát édes szívem, ez egy-két hónap kérdése. Csak most kezdik előkészíteni a belügyben az illető törvényjavaslatot. Elég sajnos, hogy maga is zsidó, Margitkám, vagyis hogy zsidó származású, no igen, de ebben az esetben a kitérés nem jelent semmit. Szóval drágám, a maga szép üzletét is el fogják venni. És miután így áll a dolog, amit én szívem mélyéből sajnálok, tudhatja, milyen jó barátnéja voltam mindig magának, hát édes jó Margitkám, én rögtön arra gondoltam, a maga üzletét én fogom kiigényelni. Négy gyerekünk van, az uram sajnos a ráeső örökséget még kapitány korában elkártyázta, hát nekem igazán isteni ajándék lesz ez a kalapszalon.
Nahát most rátérek, Margit édes, avval a kis kéréssel jöttem most magához, foglalkozzon velem kicsit, mondjuk mindennap tíztől tizenegy, fél tizenkettőig itt leszek magánál, gondolom, olyankor ér rá legjobban. Tanítson, neveljen bele a kalapdivat titkaiba, az eladás művészetébe; a bolt halálbiztos az enyém lesz, az uram már megtette ebben az irányban a lépéseket, és magának ugyebár csak jól fog esni, hogy velem foglalkozhatik, és hogy én leszek az örököse, nem pedig egy ismeretlen valaki. És én sohase fogom elfelejteni az én szeretett Margitomat. No, ugye, tubicám, rendbe vagyunk. Én azt hiszem, már holnap elkezdem a tanulást. Már fél tízkor? Hogyne, jöhetek, milyen kedves maga. Jaj, rohannom kell a fodrászatra, csókolom, aranyos, hát a holnapi viszontlátásra, pá.”
– Hm. Érdekes. Nem tudom, ezt miért olvasta nekem föl. Hisz’ maga nem is kalapos. Mindenesetre maga egy művelt ember.
– Nem vagyok művelt. Csak szoktam olvasni néha.
– Maga egy művelt ember. De azzal már itt nem fog sokra menni. Na, mindegy. Akkor holnap jönnék. Mondjuk fél tízkor… Fél tízkor jó lesz nekem is.
– Kérem. Várom.
– Viszlát.
– Viszlát. Cső. Csákány.
Manapság nincs trafik. Addig is:
… nem volt olyan táblám, hogy "Elugrottam a kalaposhoz" Rögtön jövök!
