Antal Zsuzsa blogja


A KARÁCSONY-FA VÉGE

2014. január 26. - Antal Zsuzsa

Mikor van vége a karácsonynak?
Nem történelmi léptékben gondolkodom, hanem csak úgy, az évi rendes karácsonyi ünnepek aktuális idején.
Többször is vége van?
Először akkor, amikor megesszük az utolsó –egyúttal- legeslegfinomabb töltött-káposzta adagot, amit már többször, többen odébb tologattak, mert mindig volt kívánatosabb?
aztán, amikor elfogy az utolsó bejgli?
vagy, amikor az utolsónak vélt vendég  is elhagyja tatárdúlás utáni képet mutató otthonunkat?
vagy: amikor eljön az ünnepek utáni  első munkanap?
vagy esetleg amikor ki-be-cseréltük az utolsó majdnem jó méretű pizsamát, síkesztyűt, macskanyelvet és társait?

84_1.jpg

vagy, amikor előszedjük a karácsonyi díszes dobozokat és leszedjük a karácsonyfát?
… január ötödikén este ülök az elektromos fotelomban nézem a kissé már avuló, de még mindig szép karácsonyfát, gyönyörködöm a mindenhol visszatükröződő csillogásán. Körbegurulom. Nekem tetszik. Már azt is beláttam, hogy nem vandál erdőirtás kivágni és eladni a formatervezett tökéletességű fákat. Nem is tudnának az égig nőni. Szerencsés az a fa, amelyiket megvesszük és nem marad eladatlan halomban. A mi fánk is jó helyre került. Szép volt díszek nélkül is. Aztán arra gondolok, hogy rövid életű a tündöklés. Pár napja, még mindenki elámult, hogy milyen szép, külön-külön dicsérték a fenyő tökéletes formáját, színét, illatát, a díszeket, a gyertyákat imitáló izzócskákat.  
Amikor díszítettük, úgy viselkedett, mint egy makrancos menyasszony. Szúrt minden tűlevelével, miközben alig várta, hogy ráadják a ruháját. Elegáns lett, mint egy királynő. Fenséges. Uralta a terepet, élvezte, hogy csodálják. Nappal is hódít, de a kékes koraesték álltak neki a legjobban. Jó, hogy nem forog most is körös-körbe … Majdcsak kitalálja ezt is egy ügyes kereskedő. Tessék! most is percek óta nézem, gyönyörködöm benne … ilyenkor a legszebb ...
A mi fácskánk nem sejti, hogy hamarosan vízkereszt és akkor kíméletlenül …amikor megszólal egy racionális hang, valahonnan közvetlen közelről:
- leöltöztessük?
- … hogy mit csináljunk?
- leöltöztetjük e?
- mi az, hogy le…
- ha felöltöztettük, akkor le is kell öltöztetni! … vagy itt marad húsvétig?
- Nem! Vagyis igen! Kezdjük!

Gyorsan peregtek az események. Égősor kikapcsolva, dobozfödelek le, szaloncukrok a tálba, díszek a helyükre, égősor lebogozás … Na, ennél a mozzanatnál lesírta magáról a fa, tűlevél könnyeit … ha ti így, én meg így! … szúrt, mint egy tűpárna belseje. Az idei fánk nem kápráztatott el minket az illatával. De a végén bőkezűen bánt ragacsos, gyantájával. 

Mikor is van utoljára vége a karácsonynak?
Ő például, Valentin napig biztos kitart: 

84_3.jpg

Vendégség

Gyönyörű őszi reggel, magamhoz képest korán keltem, fél 10-kor már az irodámban voltam –mintegy 6 méterre az ágyamtól és 2 méterre a reggeliző asztaltól. Ezeket a távolságokat géperejű járművekkel tettem meg, úgymint elektromos emelő és elektromos kerekesszék. Cukor az élet! hangulatban elkezdtem dolgozni, tökéletesen elégedett voltam mindennel és mindenkivel. Mélyre merültem táblázataim, oszlopokba és sorokba rendezett számrengetegében. Sütött a nap és már világosodott a megoldás. Szemüvegem sarkában kisebb, gömbnek látszó valamik, ritmustalanul, egyre gyorsabban kezdtek mozogni. pislogtam párat rövidre kopott szempilláimmal -meg kéne végre megnézetni a szemem, egy ideje mintha … suhant át a gondolat, meg sem zavart a számbúvárkodásban. Munka közben repül az idő, meg a szürke gömbök, vajúdnak a számhegyek, tolonganak a következtetések. Mi ez? … éles hangok a fülemben. Elég nekem az állandó fülzúgás, nem kell ez a sípolgatás. Igaz, az orr-fül-gégészből az utóbbi kettőt is jó lenne felkeresni.  A fülzúgásom már vagy tíz éve említettem egy fülorvosnak. Megvizsgált, kikérdezett, majd közölte a diagnózist: semmi rendkívüli, tanuljak meg ezzel együtt élni. A sokat repülő pilótáknál is tipikus ez a probléma. Akkor sem értettem az összefüggést, ma sem. Ha a pilótáknál gyakran igen, akkor nekem kötelező? Egyébként meg, annyi dologgal élek együtt  … ez már belefér.
Jól kizökkentem! Elvesztettem a koncentrációmat! Akkor most kis szünet, egy jó pohár szűrt víz és leírom a számok közötti összefüggéseket - könnyebb lesz, mint a fül-orvosi talány megoldása.
Kifordultam a székemmel és rögtön szakmát váltottam–volna- lesifotóssá, ha fel lett volna töltve a kis digitális csodagépünk. De nem volt, így hát sima kukkoló státuszban követtem az ablakon kívül zajló történéseket: elegáns sárga mellényes urak és hölgyek bérelhető lakást kerestek, hosszabb időre, sürgős a dolog, nagyok a családok … feltűnt, hogy nem valami jól neveltek, egymás szavába vágtak, hangoskodtak és nem volt cipőjük!
Hihetetlen látvány és hallvány volt. Hat, hét, nyolc esetleg tíz –állandóan mozgásban levő, ezért megszámlálhatatlan - picinke cinke repdesett, csivitelt, kiscipőzött össze-vissza a szomszéd lakások erkélye, a folyosó napárnyékolt sarkai és a mi erkélyünk között. Veszekedtek, vitatkoztak, cikáztak zuhanó-repültek, pózoltak, keresgéltek. Olyan heves társasági és családi életet éltek itt a szemem láttára, fülem hallatára –orvos látogatási szándék törölve - hogy egy húsztagú olasz család tanfolyamra járhatott volna hozzájuk. Voltak köztük nyugis cinkék is. Közülük az egyik leszállt az erkélyünk korlátjára egy gyönyörű bordó erika-bokor tövébe. Megkóstolta a pompás virágot, nem ízlett neki, de a földben talált valami kis kárpótló csemegét. Hosszasan nézegette még az erkélyünk lakásnak való zugait, mutogatta magát –lehet, hogy a fotóst várta, aki sajnos nem volt elemében- aztán ahogy jött, úgy ment. Jól megfigyeltem, talán levegőt sem vettem, hogy meg ne ijedjen. Nagyon szép, szín és formatervezett kismadár, aki cseppet sem hasonlít szerény, szegény „ A cinege cipője”- ben árválkodó felmenőjéhez. Egy másik elegáns, határozott ámbár mezítlábas vendégcinke - amolyan főnök típus- a szomszéd úr erkélyén állva osztotta az utasításait, ki merre repüljön, mit, hol figyeljen. Szemmel láthatóan roppant izgatottak voltak és nagyon keresték a helyüket. Kis röpgyűlés és a kis csapat elrepült. Örültem, hogy itt voltak. Olyan volt, mint egy 3D-s kisfilm. A „VÉGE” felirat megjelenése után –a stáblistát meg sem várva- visszafordultam az irodámba. Amíg a számítógép rendezte sorait, végigpörgött újra az agyamban a kisfilm … de helyesek voltak, és milyen szépek és és és … de, ha VÉGE, akkor vége.
Egy idő múlva visszajött a zajos cinege társaság, tettek egy tiszteletkört és azóta sem láttam őket.
Utánanéztem a kis vendégeknek a sok-mindent tudó Google-ban. Hiba volt …
Már nem is bánom, hogy nem költöztek ide. Télen azért besegítek nekik a túlélésbe.
Génkezelt táplálékukban bele tesszük azt a módosult génjeiket visszamódosító információt, hogy a földből tessék kicsipegetni a pondrókat, pajorokat, a fákat tisztítsátok meg a kártékony rovaroktól … Ösztön! lányok-fiúk, ne éljetek vissza azzal, amit a természettől kaptatok! Dolog van! Na jó, néha bulizzatok, a jó ízlés határain belül. A civilizációt használjátok ki, de ne kihasználjátok, gondoljatok rosszabb sorsú társaitokra, meg az unokáitok unokáira! méltóság, szerénység, környezettudatosság!
Óójaj! miket írogatok itt összevissza a cinkéknek? időt, pénzt, ózonlyukat nem kímélve? … csak ne lennénk olyan hasonlók … 

76.jpg

BARÁTUNK VAGY ELLENSÉGÜNK AZ IDŐ?

Mi az, amiből az embernek a legkevesebb van? Két választ van erre kapásból: pénz és idő, vagy idő és pénz. Egyszer hallottam valami ilyesmit „köztünk, grófok között a pénz nem téma!” Kevés közöttünk a gróf, most mégis kerüljük a pénzkérdést – majd máskor kitárgyaljuk. Az idő? Az más – kiszámítható! Csak szűk határok között manipulálható, de nem megváltoztatható, adott sebességgel halad előre. Egy nap az 24 óra!
A napokban múlt 14 éve, hogy fogva tart az időcsapda. Racionálisabban gazdálkodom az idővel, másként próbálom uralni, mint korábban - már ahogy egy fogoly képes erre. Van más olvasata is, az idő segít a tervezésben, gyakran segít megakadályozni azt, hogy a szálak nagyon szétszaladjanak. Az is jól jön, ha azt üzeni feszességével, hogy állj már meg! Aludj egyet a problémádra!
Azt mondjuk, hogy arra van idők, amire akarjuk, meg amire muszáj, hogy legyen – teszem hozzá, csendesen az utóbbi 14 év tapasztalatával megerősítve. 1-perc,5 perc, szinte semmi, még a 10-20 perc sem sok, kiragadva mondjuk a nap 24 órájából, ami nagyon soknak tűnő, 1440 perc.
Nem matematika óra következik, de jön néhány szám.
Készítsünk idő-felhasználási fényképet –nevezzük így – egy, egy hétköznapunkról. Nézzük, mennyi időt töltünk, tisztálkodással wc-használatot is beleértve 30+5*5 perc+ 15=70 perc, bő egy óra.  Öltözés – télen nyáron középértéken számolva felkeléstől lefekvésig 30 perc, semmi tükör előtti illegés-billegés, nincs idő!  A napi 3 étkezés durván egy óra. Néha bekapunk egy kis valamit, úgy futtában. Minimálisan szükséges háztartási munka 30 perc. Mondjuk, nem vagyunk sem túl gyorsak, sem túl lassúak.
Összegezve, meglepően magas perc számot kapunk 190: perc, mondjuk durván 3 és fél óra, egy kis bónusszal! Aludnunk is kell 7 órát, ami 420 perc. Ezzel együtt 10 és fél óra, ezt „kötelező” technikai időnek fogom fel. Marad a napból 13 és fél óra, amit minden egyéb dologra felhasználhatunk. Pesszimistán: még nem csináltunk semmit és már mennyi idő elment a 24 órából. Pedig szűkmarkúan bántam a percekkel, lehet, hogy nem is mindent vettem figyelembe.
Nos, az emlékezetemből vettem elő ezeket az időket és kapcsoltam össze az egyes élet-eseményekkel, nem mértem stopperrel. Az elmúlt 14 évben a kötelező és a szabadon-választott tevékenységeim időszükséglete arányaiban megváltozott, az időbeosztásom alaposan átalakult.
Kezdjük is a napot, ne húzzuk az időt. A gerincsérültekre általában jellemző, hogy nehezen kelnek az éjszakai alvás után, ami egyébként sem probléma mentes és főleg nem pihentető. Ez az általánosítás rám is igaz. 3-4 alkalomra emlékszem, hogy pihenten ébredtem. Nem túl sok 14 év alatt. Az alvás idejét -nagyvonalúan- intézzük el 7 órával. Az éjszakás nővérrel végezzük el a reggeli tisztálkodást, nőiesen bevallom, ezt a 45 percet majdnem mindig alva vagy félig alva töltöm el. Ez 8 óra előtt megtörténik, mert 8-kor váltják egymást a segítő-ápolók (Bálint Andástól származik a szakma elnevezése). Ők átadják a tudnivalókat egymásnak és fél 9-kor kezdek valóban felkelni. Öltözés, reggeli –néha félig alva (mókás is lehetne, de nem az) újabb 30 perc. Fokozatos felkészülés -aklimatizáció-  az ülő testhelyzetre (mint a hegymászóknál, vagy a búvároknál; hol fent, hol lent) időigénye változó, mondjuk 25 perc, de volt már több mint 1 órás is a koncentrált várakozás. Komoly dolog a vérnyomás eltűnést, a kapcsolódó hőmérséklet csökkenést a sérült idegszálakkal leküzdenünk. Vannak gyakorlataim, néha jobban működnek, néha kevésbé. Még az ágyban vagyok. Aztán lassan az elektromos emelővel kiülünk(?) a kerekesszékbe, vagy a fotelomba.
Egyszer csak helyreáll a rend a teremtésben: jó a komfortérzetem és kezdődhet az aktivitás. 8 órától számolva mindössze 2 és fél óra telt el és már teszem a dolgom! Aztán 2-3 óra múlva a szükség visszaszólít az ágyba. Adatállományok bezárása, emelő, vetkőzés, katéter, öltözés, emelővel visszaülés. Nappal ez minimum 3* 25 perc, ha nem maradok pihenni az ágyban néhány percet. (Boldog békeidők, amikor csak beszaladtam a wc-be, kézmosással együtt sem volt több 7 percnél! ) 
Egy és három között ebédelek, ahogy kijön a lépés. Az ebéd, de az étkezés minden formája viszonylag hosszú idő, aggyal eszem, minden falatnál figyelek a nyelésre, mert a félrenyelés lehetősége ott ólálkodik. Az ebéd ideje hozzákészüléssel, gyógyszerbevétellel együtt háromnegyed óra, ami az elfogyasztott étel mennyiségéhez képest, rémesen hosszú idő. A vacsora, hogy az étkezéseket tudjam is le, igénybe vesz egy fél órát, a legkreatívabb időmből. Végül az esti készülődés, fogmosás, gyógyszer, vetkőzés, öltözés, elhelyezkedés, 45 perc, alsó hangon. Nagyjából ezek a kötelező, technikai elfoglaltságaim. Úri nő vagyok, háztartási munkát nem végzek, napi fél óra idő-spórolás. Van egy szabadon választható egyben kötelező rehabilitáló másfél – két óra, jó szakemberek segítségével, ezt nem számolom a technikai időhöz.
Összegezve manapság 400 percet, 6 és fél órát + 7 óra alvás, összesen 13 és fél órát töltök el a napból háttértevékenységgel. Az egyes szám első személy nem is indokolt, mert minden felsorolt tevékenységet segítséggel teszek. Hiába próbálok jobban gazdálkodni, lehetetlen. Hol van itt a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?
Van egy mondás, miszerint a nap 24 órából áll + az éjszaka! Az időt is ki lehet cselezni. Ki lehet cselezni? Cselezzem ki a barátom?

blog_ido_barat_12.jpg

Jövő kedd: lesz! de hogy mi, azt a mostani zavaros időkben nem tudom

süti beállítások módosítása