Ez egy kétrészes …neem fürdőruha, kissé furcsán néznék ki benne!
Ez egy kétrészes …poszt.
Mi az, hogy poszt? Hát az egy bejegyzés, érthetően: egy írás a blogba!
Nem ragozom, posztolok. Nem akarok poénkodni- pedig tudnék, elememben vagyok. Bezzeg a TV- távirányító eleme egyáltalán nincs elemében. Hetek óta feladni készül a be- és átkapcsoló funkcióit. Kékre-zöldre nyomkodjuk, ha néha nézni szeretnénk, kórusban mondjuk, hogy ki kell cserélni az elemet, de ennél tovább még nem jutottunk. A bekapcsoló manőverezés közben mindig biztatom magam, hogy csak ez a probléma, nem a TV-vel van baj. Eddig végül is sikerültek a nyomkorászások! 

Az első rész:
Barby zokni, pink-fehér, talpán lila szinű tapadó kisvirágok mezeje. Mérete: 32-36. Ma vásároltuk az ujpesti piacon. Sajnos nem voltam ott, mert ez a télies időjárás, a maga 70 km/ó sebességű szelével, nem az én időm. De már jön a tavasz. Lehet, hogy a megérkezésére várnunk kell egy évet, mert az idén a tél után 24 órán belül megérkezik a nyár! De majd jövőre jön a tavasz! Vissza a barby zoknihoz. Kié ez a csoda-szuper ízléses darab? Az enyém! Tátott száj becsuk! Nem zokninak fogom hordani, lábméretem:39, hanem kesztyűnek! Nem egy az egyben lesz kesztyű a zokni, kisebb átalakítást kell végezni rajta. A plasztikai műtét után a zokni, funkcióját nézve a kesztyű, gyógyászati segédeszközzé nemesedik és antidepresszánsnak minősül.
Az történt ugyanis, hogy elektromos kerekes-székemmel napról napra jobban közlekedtem.  A lakásunk tökéletes rutinpályának bizonyult. Ahhoz, hogy irányítani tudjam a széket, speciális villát kellett felszerelni a vezérlő részre, amibe induláskor behelyezzük a kezemet . Ez a villa egy kemény műanyag, ami sebet okozhat a kezemen és ez mindenképpen elkerülendő! A bénult testrészekben –így a kézben is- nagyon rossz a keringés és teljes az érzés-kiesés. Nem érzem, ha nyomódik egy felület. Akár fél óra alatt keletkezhet egy, vagy több seb, amelyik fél év alatt sem gyógyul meg. Anyuval elkezdtük ötletelni azon, hogy tudnánk kibélelni a villát, hogy ne bántsa a bőröm. 1 órán múlva itt volt villára húzható puha kis sapka. Minimális igazítás és folytatódott a rutinozás. Egyszer csak megtorpant a fejlődés, ami ennél rosszabb, kezdett átmenni visszafejlődésbe. Megijedtem. Hátrafelé nem tudtam rendesen menni, balra fordulni is döcögve sikerült csak. Az is megfordult a fejemben, hogy rosszul mértük fel a képességeim. De minden nap újra próbáltam. Görcsösen kevésbé ment, mint lazán! De ki tud laza lenni ilyenkor? Figyeltük, elemeztük a mozdulataim és láttuk, hogy mozdulatonként 1-2 mm-t, néha többet is, hátra csúszik a kezem. A kiinduló helyzetbe visszatenni nem tudom, 2 méterenként igazítva pedig … hát nem ezért dolgoztunk. Összeomlás helyett újabb tanácskozás: a kezem kicsúszását valamilyen tapadó anyaggal kell megakadályoznunk. Több fordulós anyagismereti és egyéb börze után, ahol még rehabilitációs eszközt készítő szakember is részt vett, oda lyukadtunk ki, hogy készítenek a kezemre méretezett, extra anyagokból, különleges technikával összedolgozott kesztyűre hasonlító ruhadarabot. Jó-jó! de mi lesz addig? Abban a pillanatban beugrott, hogy az átmeneti megoldás, egy tapadó-korongos zokni lesz! Jó, hogy beszereztük még aznap. A zokni csinos pink orrát levágtuk, az oldalába lyukat vágtunk, ott bújik ki a hüvelyk ujjam.  Kiválóan működik!
A nagy dolgok –általában- kis dolgokon múlnak! Köszönjük Barby! 

A második rész:
Lehet, hogy a tavasz elmarad, de a húsvét nem! Készülök! Készülünk! Készültök?
Még üres a barkafa, de tarka-barka lesz! Dobozban, kosárban vannak még az új szerzeményeim, meg a régiek is. Anyu már varr egy új abroszt, ami egyáltalán nem könnyű a 120 cm átmérőjű kör alakú asztalra, mert alig van 140 cm-nél szélesebb anyag. Ez nem elég ahhoz, hogy szépen essen az abrosz szoknyája! itt aztán van zokni-kesztyű, villa-sapka, asztal-szoknya. Készülünk:

Még üres a barkafa

A legkisebb és a legstruccabb

Jaj!dejó!Havazik!Végre!

Fehér március 15-énk volt.  Emlékeimben a térdzoknis, kardigános, napsütéses vidám március 15-ék élnek. Pedig volt már ilyen máskor is! 1962-ben is hasonlókról irt az Esti Hírlap. Édesapám is ezt járatta, annak idején. Minden reggel ott volt a postaládában. Ha én vittem be csodálkoztam is, miért reggel jön az Esti? Ja, ez pesti! Mire Sopronba ér, az idő! Ma már minden onlájn, ami felmegy az internetre, azt mindenki „azon percen” olvashatja, láthatja. Ez ma, így természetes! És 20 év múlva?
Szeretnék már teljes odafigyeléssel a tavaszra és a húsvétra készülni – a kettő nálam ikertestvér- de valahogy az idén nem úgy megy mint korábban. Ez nem –csak- kori dolog. Régebben mosolygott rajtam a család –biztos mások is- amiatt, hogy fokozatosan leszedjük a karácsonyi díszleteket aztán egyből a tavasziakat vesszük elő és ez már előrevetíti a húsvétot. A színes, vidám napsütéses húsvétot. Aztán, hogy mi lesz? Március 15-én sem a böjti szelek előrehozott, északi-sarki változatára készültünk.
Az utóbbi években már egyre nagyobb harmóniában, kézen fogva járt az időjárás a hangulatváltó szokásaimmal. Az idén valahogy nem így zajlik. Nehezebben akaródzott bedobozolni a karácsonyi hangulatot, a csere sem adódott magától. Az átalakulás nálunk elsősorban a lakás-textíliák cseréjétől látványos, meg a napsütéstől. Az előbbiből óriási választékom van. A válogatottan szép darabokból álló gyűjteményt –most döbbentem rá, hogy ezt is gyűjtöm-, elsősorban anyunak köszönhetem. Ő ugyanis az egész életét végig kézimunkázza. Kevés olyan technika van, aminek a művelésében járatlan. Amikben jártas azokat mesterfokon űzi. A kézimunka alapműveltségét az apácáktól szerezte, akik köztudottan maximalisták voltak, hogy erősebb jelzőt ne használjak drákói módszereikre. Anyu talán nem szenvedett nagyon, a kézimunka óra még mindig jobb volt, mint a történelem. Bár a kötelezőt zsigerből utálja minden iskolás.
Anyu, ha szerette, ha nem jól megtanulta a kézimunkázás alapjait, gyakorolja is fáradhatatlanul. Ez élete egyik legnagyobb örömforrása. Tud kötni –ötujjas kesztyűt is-, varrni, horgolni - ötujjas kesztyűt is- , hímezni, hámozni, makramézni, gobelinezni és a többit. A felsorolás a teljesség igénye nélküli.
Az elmúlt 20 év favoritja nálunk a patch-work, magyarul foltmunka. Majdnem minden hangulatot, évszakot kifejező –időnként pótló- terítőm, párnám, falvédőm, tárcám, táskám és mindenem van, ami csak „rongyból” elképzelhető. Nem csak nekem, sokaknak –világszerte. Ha újat találok ki és az anyunak is tetszik, legkésőbb másnapra átlapozza könyvtárnyi szakirodalmát és tálcán kapom a garantáltan különleges darabok képeit, lehet válogatni. Szoktam is! Biztos, hogy én vagyok a legmacerásabb, legkritikusabb megrendelő, de csak túllicitáljuk egymást anyuval a tökéletességre törekvésben. Sok lakás díszítő textília vesz körül, de sajátos életmódomhoz nagyon jól jön, vagy inkább szükséges a lakáson belüli környezetváltozás - időnként. Ha én nem tudok dinamikusan változni, változzon a környezetem. Pláne, hogy ilyen szerencsém van, közeli rokonom a legigényesebb dizájner. Bárki jön hozzánk, észreveszi és szóvá is teszi a sok extra munkát. Meglepő, de férfiak jó része is értékeli, pedig ez inkább női praktika.
A legutóbbi tündéri eset: még mindig a falon van, karácsony óta, egy betlehemi jelenetes falvédő. Borcsa, a 3 éves cserfes szőke tündér kislány felismerte a történetet –ezzel nagyon meglepett- logikus kérdései záporoztak a faliképpel kapcsolatban –öltözés közben, helyett, menekült, ahogy csak tudott-, pl, miért nincs arcuk az embereknek? nincs melege a vastag takaró alatt a Jézuskának? És a legnőiesebb: ki az a három csinos fiú (!) ? vékony ujjacskájával a három-királyokra mutatva. És, hogy hívják őket? És, mit hoztak ajándékba? Milyen szép a ruhájuk! …de jó, hogy nem cseréltük le még ezt a falvédőt.
Közben azért folynak az előkészületek a húsvétra, hiába erőlködik a tél. Mondjuk most szép, hó dombocska keletkezett az árvácskákon, de már hozott néhány dobozkát a postás, és még úton van néhány tojás, készül a többi húsvéti meglepetés is.  Kell időnként egy kis játék, de kell egy kis elgondolkodás is.
Talán azért jön ilyen döcögősen a tavasz, hogy legyen időnk kicsit befelé nézni? Használjuk ki!

Esti Hirlap,1962, március 15.

Anyu főműveiből … -Fotó:Manek Attila

Az a bizonyos falikép...

és amit a legjobban várunk már! ma reggeli napfelkelte! …lekaptuk:

Kapcsolatom a kerekes-székekkel 1998-ban kezdődött, amikor a rehabilitációs intézeti szobámba betoltak egyet és összecsukva a sarokba állították, hozzátéve: ez nem a magáé! Még jó! gondoltam magamban, nekem ugyan nincs szükségem erre az otrombaságra. Aztán jött a főorvosom és mondta, hogy ezt fel kellene próbálni! azért, hogy ehhez képest mekkorát rendeljenek nekem. Nekem? Semekkorát ne rendeljenek! Na jó, átmeneti időre, legföljebb! amíg nem járok a saját lábamon. Felpróbálni? Mit? A kerekesszéket? Hát majd meglátjuk. Minden esetre: együttműködök! Pár nap múlva szakemberek jöttek, mértek, tanakodtak, döntöttek: a betegnek (nekem) magas támlás MX123456/ 52–re van szüksége. Közben szót sem szóltam, nem kérdeztek. Egy hónap múlva megjött a saját székem, ezt valóban átmeneti ideig használtuk, 8 évig. Főleg akkor vettük elő, ha házon-kívülre mentünk, vagy ha átlátogattam Szabolcshoz a másik szobába, kiültem az erkélyre, és ha dolgunk volt a fürdőszobában. A többi időben párna- és takaró hegyeim tároló helye volt a kerekesszék.
A rehabon kaptam egy fejjel vezérelhető elektromos széket is. Egy másik intézet főorvosnője hagyta jóvá a vaskos kötetnyi orvosi javaslatot. Mentő vitt el a vizsgáltra, hordágyra rögzítve. A mentősök átgázoltak velem egy várakozó emberekkel zsúfolt termen és letettek hordágyastól egy szűk váró kövére. Kijött hozzám a főorvosnő, megvizsgált. A fejem fel tudtam emelni, az adataimat érthetően el tudtam mondani, a fölöttem álló doktornő kérésére. Kérte még, hogy emeljem fel a karjaim. Erőlködtem, de meg sem mozdultak. Ugyanezt kérte a doktornő a lábaimmal, nem is próbáltam, mondtam, hogy nem tudom. „Nem is fogja tudni”- jött az egyértelmű szakvélemény. A vizsgálat befejeződött, az orvos elmorzsolt egy „óh, szegény”-t az ajkai között és már diktálta az észlelteket az asszisztensének. A vizsgálat a mai napig karcos emlék. A csoda szerkezetet nem vettem komolyan, de egyszer csak megérkezett. Mit mondjak? Feltűnő, extravagáns darab volt, a maga monumentális valóságában. Borzalmas volt ülni az amúgy versenyautós kiképzésű ülésében. Olyan volt, mintha egy számmal kisebb lett volna, mint én. Ennél komolyabb probléma volt, hogy rettentően zavart az az érzés, vagy az a tudat, hogy az egyetlen működő szerv-csoportomat, a fejemet karok, pántok, kapcsolók közé kellett „beépíteni”. Ezekben, voltak azok a rafinált mechanizmusok, amikkel a több-száz kilós, szerkezetet irányítani lehetett, akár utcai forgalomban is. Kihívás volt megtanulni a kezelését, szórakoztató játék, de ezen túllépni, azaz minden napi helyváltoztatásra rendeltetésszerűen használni nem voltam képes.

Időközben megismertem és elfogadtam a helyzetem, megtanultam olyan kerekesszékkel élni, amit valakinek tolnia kell, ahhoz, hogy helyet változtassak. Ebből már a másodikat használjuk. Igaz, hogy napjaim nagy részét a méretemre készített, kerekeken gurítható, kissé nagymamás fotelomban töltöttem - eddig. Ebben ülve tudtam dolgozni,rsasági letet lni.

Ha ez egy TV sorozat lenne, akkor most azt írnám, hogy folytatás a jövő héten. De nem az!

Másfél évvel ezelőtt találkoztam egy gyógytornásszal, aki észrevette, hogy egyes izmaimat jelentősen erősíteni lehet, vannak itt tartalékok! Heti rendszerességgel elkezdtünk olyan intenzíven dolgozni, ahogy csak lehetett. Egy idő után megfogalmazódott a közvetlen cél: kézzel irányítani egy arra alkalmas elektromos kerekesszéket. Több mint egy évig dolgoztunk ezért keményen. Amikor mi, a magunk részéről készen álltunk, a fotel karfáján már hibátlanul ment a vezetés-szimuláció, hihetetlen gépezet indult be.
Az első olyan esemény, amikor élesre fordultak a dolgok, az olimpia ideje alatt történt: a legizgalmasabb férfi kézilabda meccset néztük, hosszabbítás következett. Rettegve láttam a faliórán, hogy mindjárt jön a mintadarab elektromos szék. A széket hozó fiatalember ideszólt, hogy bocsánat, 10 percet késik. Soha jobbkor! kb. ennyi idővolt hátra a körömrágásig izgalmas meccsből. Győztünk! Eufória! Csengetés! Megérkezett, saját kerekein gurulva az álmaimat messze fölülmúló kerekesszék! Közös öröm a kézi-meccs eredményén, a csapat játékán. Kiderült, hogy a széket bemutató úr, a házunk előtt, kocsijában ülve ordibálta végig a meccs hosszabbítását, mi pedig felette négy emelettel tettük ugyanezt. Fel is jöhetett volna és akkor … sör nélkül, mert mindenki vezet! Higgadjunk le! szólaltam meg ünneprontóan, nézzük találkozásunk tárgyát! Nos: ez a szék, nem az a szék! ez kicsit többet tud, de nem irható fel vényre. Viszont: mindent ki tudunk próbálni vele, amire később szükség lehet. Így is volt. Átültem az eddig kényelmesnek vélt fotelomból az új székbe. Úgy éreztem, hogy új időszámítás kezdődhet kerekes-székes pályafutásomban. Az ülése olyan kényelmes volt, hogy, hogy …nagyon. Ezután következett a próba gyakorlati része: kis állítások a karfán, a speciális kézrögzítő villa átszerelése és lehet indulni. Óriási élmény volt, ahogy megmozdult velem a fotelszerű szék. Döcögve indultam, megálltam és ismételtem ugyanezt néhányszor. Aztán az autóvezetés tanulásának rutin folyamatához hasonlóan: indulás és megállás, még egyszer ugyanez, aztán balra fordulás –deközeljöttazasztal- hátramenet, jobbra fordulás –hopp egy székláb- előre, hátra –a padlón bámészkodó vasfa teknős útban volt…- állj, indulás, állj! Végül egy vizsgakör: a kiindulóponttól két kisebb nehezítéssel és egy helyben-fordulással kezdtük, tolatás, Y, végül kihúzatva a 3 méteres célegyenesben megállás az oktató-vizsgáztató előtt! Sikerült! Eddig nem mondtam, de a helyszín a nappalink. Menni fog! Summázta visszafogottan a gyártó képviselője. Indulhat az engedélyek kérése, a papírok begyűjtése, ha minden egyben lesz, megrendelik a gyárból.
Lefolyt egy kis víz a Dunán és a szék megérkezett! Több mint két hete ebben a székben kóstolgatom boldogan a különleges szabadság különleges izét! Élvezem az ülés adta kényelmet. Fontos: mindenki és minden sérülésmentes! magamat is beleértve.

Kimondhatatlanul köszönöm a hosszú folyamat minden résztvevőjének a segítségét!
Sorstársaimat pedig biztatom, hogy ne adják fel a továbblépés gondolatát!

Ugye, jól látszik, hogy mozgásban vagyok?