Antal Zsuzsa blogja


UTAZÁSI KEDV

2013. július 10. - Antal Zsuzsa

JÓ EGY KICSIT MÁSHOL LENNI… MOST KÜLÖNÖSEN ÉRTÉKELNÉK EGY KIS VIZET, LEHETNE AZ AKÁR … TENGERPART IS.  A VÍZ FÖLÉ HAJLÓ SZÁZTAGÚ PÁLMAFÁK ALATT BÉKÉSEN MARGARITÁT KORTYOLGATNÉK … KÖVEKET, KAGYLÓKAT GYŰJTÖGETNÉK … 

65.jpg

Erre a helyre gondoltam a kezdő sorokban, de nem ugyanerre a partot övező pálmasorra. 20 éve ugyanitt – néhány méterrel közelebb a parthoz- hatalmas öreg pálmák százai álltak és dőltek a tenger felé, az uralkodó szélirány maghatározta valószínűtlenül meredek szögben. Lélegzetelállítóan szép látvány volt. A pálmák egy megállíthatatlan vírusfertőzéstől megbetegedtek és 2-3 év alatt kipusztultak. Ez a kép néhány éve készült, az utódokról és azok utódaikról.  Öreg indián több generációra tervez! Mexico – Ixtapa.
De! élményekért nem kell távolra menni. Visszagondolva, mekkora dolog volt elbiciklizni a hatvanas években a Tómalomhoz, Sopronnál, a Balfi erdőn keresztül? Volt ott kullancs bőven, de akkor még nem fertőztek. Átúszni a tavat oda-vissza … (nincs 1 km, de számit ez?) … titkolni a szülők elől, aztán menőzni a hírrel a suliban. Egyszerű kerékpárom volt, a váltó …? Edit húgom, legfeljebb. Otthon rántott hús, uborkasaláta, petrezselymes újkrumpli, süti … hm!
Az erdélyi utazások, hogy csapongjak egy kicsit …  ’56-tól, 2 évente hazamentünk édesapám szülőfalujába, majd egyre nagyobb távolságra. Ott töltöttünk 1-1 hónapot. Micsoda utazások voltak azok. Eleinte két szülő, 11 csomag, két gyerek MÁV-val, vámmal! + egy táskára való hivatalos papír! Bátorság-próba!
Később -akkori férjemmel- Görögország busszal, gyerek nélkül. Még később repülővel és gyerekkel … Pazar! Csodák!
Amikor részem volt nagy utazásokban gyakran gondoltam arra, hogy csak legyen ez így sokáig, tudva, hogy egyszer ez is véget ér!  A hazaérkezések után –lehetőleg, még aznap- lementem a Dunához, vagy felmentem a várba. Egyszer leszaladtam a vecsési lakásunk közelében levő búzatáblához, ahol egy hónapja még ringott a mező, zöldfülű kajla napraforgók ácsorogtak hosszú tömött táblában. Mire visszajöttünk learatták a gabonát, elpotyogtatva álltak a szalmabálák és már nagy virággal sárgállott a csalfa napraforgó. Valahogy úgy, mint Bächer Anna festményrészletén:

65_2.jpg

Ez ma már minden szempontból történelem.
A baleset után is utaztunk, utazunk. Nem úgy és nem oda, de utazunk. Egyébként is, a nagy dolgok egyszeriek és ismételhetetlenek. Ez a látvány örömteli sokk volt – pár éve - Győr felé menet. Ilyen képet korábban Hollandiában láttam, itthon még nem. 

65_3.jpg

Most is van egy titkos uticélom … dolgozom a csillagok megfelelő  együttállásán. … két ember nem is elég. 

OLVASOM, HOGY JELENTŐSEN CSÖKKENT A MAGYAROK UTAZÁSI KEDVE. Megjegyzem: az enyém nem csökkent. Lehet, hogy másoknál sem a kedvben van hiány?
Egy Budapesti kissrác újságolta, hogy másnap is kirándulni megy a nagymamájával. Előző nap is voltak a Margitszigeten metróval és villamossal. Holnap metróval és busszal megyünk … hova is, Mama? … viszünk szendvicset meg vizet … Te voltál már a libegőn? –kérdezte tőlem, közbevetőleg. Elgondolkodott egy pillanatra, hogy lehet libegőzni kerekesszékkel? De ez nem ő dolga …
A legközelebbi kirándulást a  Duna-partra tervezem, itt Ujpesten. Legurulunk, eszünk két-két gombóc fagyit, közben nézzük a barátságossá karcsúsodott folyót, a húzó evezősöket, élvezzük a hűs dunai szelet, visszadobunk/elropogtatunk néhány dunakavicsot, lehet választani …

vagy: vagy:
65_4.jpg 65_5.jpg

Ha kedvem lesz, indulhatunk! …ha nem lesz elég „kedvem” nem eszünk sem fagyit, sem  dunakavicsot. Ez esetben spórolunk a fogorvosi költségeken is, + négy BKK vagy BKV jegy minimum! Lassan csak  összejön az az utazási kedvre való! 

TOJÁSFA

Az idén is sikerült óriás tojásfát állítanunk.

post-52.jpg
A tojásokkal megrakott barkacsokor régi szilkében áll a komódon. Ebben a cserépedényben a ’60-as évek végén erdélyi nagyanyám küldött nekünk szilvalekvárt Sopronba. Az edény falán most is ott vannak az üstben főtt szilvalekvár nyomai. Nem volt szívem lesikálni az odaszáradt cseppeket. … senki nem tudta volna meg a családi titkot, ha el nem fecsegem, itt is…


Legszívesebben a maga valóságában mutatnám meg ezt a gyönyörűséget mindenkinek és el is mesélném az egyes tojások történetét 1997-től napjainkig.
Erre is sor kerül …

 

A tojások készítői: Daru Péterné –Eszter, a Népművészet mestere/2013, Kustánczy Zita, Szlávikné Búzás Irén, Nemes Hajnal, Osváth Angéla, Pénzes Tímea, Széles Éva, Által Anikó, Orosz Anita, Nassim Timi, Szikra Zsuzsa és még sok –általam- név szerint ismeretlen tojás díszítő, festő, karcoló, hímző. Természetesen a tojásmesterek között van Bognár Laci, aki nincs már köztünk, a munkáit hagyta örökül.

 

A KENYÉR

Itt az új kenyér, pedig a régi még el sem fogyott.
Mi mostanában elég jól csináljuk, mégis becsúszik néha egy kis túlgazdálkodás, esetenként beáll a hiánygazdálkodás - nevezzük így. Ez utóbbit a gyártóknak az a trükkje okozza, hogy tudnak 5 órás kenyeret sütni. Ez úgy értendő, hogy a kenyér 5 órával az elkészülte után már ehetetlen. Zsugormassza állagot vesz fel a belseje, miközben küllemre még egészen pofás. Frissen (max. másfél órás korában) kifejezetten finom, ropogós héja eteti magát. Aztán rájövünk, hogy na ez az, amelyik már többször átvert minket. Elkezdjük átgondolni, vajon mit eszünk? Csaknem minden összetevője valamilyen pótlóval dúsított, íz fokozókkal felturbózott, E-halom. Éhes vagy? Finom? Ez van! Akkor mi itt a kérdés?
Dicsérni jöttem, nem bántani!
A kenyér fogalom, ma egész más, mint mondjuk húsz, negyven, ötven éve. Szerepe, jelentősége legtöbbünk életében teljesen átalakult. Igaz, életmódunk, lakóhelyünk és sok-sok tényező megváltozott. Mégis most, hogy az elmúlt napok egyik szereplője volt, tolong bennem jó néhány szép, illatos kenyér kép és történet:

Ahogy erdélyi nagyanyám kezébe vette a kenyeret, abban tisztelet és méltóság volt. Igaz, ő maga sütötte, büszke is volt a kenyerére. Mindig, amikor hazamentünk, mert apám oldaláról ez volt az otthon, nagyanyám az érkezésünket megelőző nap sütött friss kenyeret a kemencében. Hajnalban kelt, maga dagasztotta az előző sütésnél meghagyott kovásszal. Egy kemencében 4-5 óriási kenyér sült, meg egy cipó, meg lángosok. Nekünk is szólt a tisztelet, de legfőképp a távolba szakadt fiúnak, apámnak, azt hiszem. Egy morzsa sem veszett kárba a kenyérből, jóval több fogyott, mint itthon, terítőben, vagy az asztalon maradt darabkákat is kirázták a tyúkoknak, a kenyérhéj is az aprójószág csemegéje lett. Amikor kicsik voltunk nem nagyon szerettük ezt az igazi házi kenyeret, az itthoni fehér kenyérhez voltunk szokva. Tizenéves korunkban viszont már nagyon vártuk, jó padláson érlelt szalonnával, sötétzöld paprikával, hagymával, óriásfodros paradicsommal, a gabonás lépcsőjén ülve. Na állj! Ez már nem is a kenyérről szól. Csak még annyit: ha volt egy darab érett színhús sonka! Vége!

Anyai nagyanyám falujában is házi kenyér volt, de egész más. Otthon megdagasztották, betették szép hosszúkás, ruhával bélelt kétfülű kosarakba, majd adott időre elvitték a pékhez, letették a már sorakozó, sütésre várakozó kosarak mellé. Csodás látvány volt, sok kis mózeskosár. Jött valaki átvette és mondta, hogy mikor jöhetünk a kész kenyérért. Először nekem valami nem stimmelt a dologban: mi van akkor, ha nem is a mi kenyerünket kapjuk vissza? Nem vették komolyan az aggodalmamat, pedig tényleg! Még a kórházban is összekeverhetik a kisbabákat, az is probléma, de a mi kenyerünk? Mindegy, meg kell várni a délutánt. Komolyan aggódtam. Mentük a kenyérért, az illat már az utcán elvarázsolt. Beléptünk és megláttam a mi kosarainkat a mi kenyereinkkel, ezek voltak a legszebbek a legillatosabbak. Minden kétségem elszállt. Aztán a mosolygós péktől kaptam egy mosolygós kiflit. Azok a kiflik, jut eszembe!

Sopronban, az utcánk végén volt egy Népbolt. Amikor már elbírtunk egy kiló kenyeret és egy liter tejet, akkor egyedül, vagy Edittel kettesben mehettünk vásárolni. Az ablakból láttuk, hogy mikor megy el a kenyeres autó és szaladtunk a boltba. Kétféle kenyér volt. A fehérnek 3,60 a félbarnának 3 Ft volt kilója. Mindegyiknek annyira finom illata volt, hogy gyakran leharapdáltunk a serclijéből (sarkából), pedig tudtuk, hogy kiabálás lesz érte otthon. Megérte! Megfogadtam, ha önálló háztartásom lesz, megeszem a ropogós serclit, amikor csak akarom, a kenyér mindét végéről, ha akarom! A fogadalmam, betartottam –addig, amíg tehettem- és nem haragszom ma sem, ha a család bármelyik tagja ugyanezt teszi. Egészségére! Lehet fokozni friss teavajjal, vagy kacsazsírral. A belsejét nem muszáj megenni, az hizlal!
Kitalálhatnák azt a kenyeret, ami csak ropogós héjból van, vagy meghámozhatnák az egész kenyeret és külön lehetne venni a külsejét és belsejét. Ezer ötletem van!

Jövő kedden: Minek nevezzem?

süti beállítások módosítása