Szigetelek!

Szombat van. A jubileumi 25. Sziget fesztivál legbulizósabbnak ígérkező napja! 7 éve lakom Újpesten. 7 éve vagyok részese a Sziget buliknak. A lakás árában bónuszként volt a Sziget zajfoszlány- csomag. Zenés felárat nem tudomásom szerint nem számoltak fel. Nem vagyok teljes jogú résztvevő, passzív státuszban vagyok, az viszont a lakás tájolásából adódóan kötelezően, állandóan és folytatólagosan. A hangpróbáktól a záró akkordig élőben hallgatom a rám eső részt - sokad magammal Pesten és Budán. A széljárástól függően, hol erősebben, hol gyengébben jön a hang. Főleg a basszus. Különösen érvényesül éjszaka, amikor elcsendesedik az utcai forgalom, a szemközti házsor családi életének zaja és a környék kutyáinak sincs több ugatni valója. Igaz, ami igaz, a Fesztivál előtt hetekkel hosszú, két oldalas, udvarias, elnézést kérő levél érkezett a szervezőktől, megírták, hogy ők mindent megtesznek, még annál is többet, azt is fokozottan. Megértést és türelmet kérnek stb.  

Ma tökéletes szélcsend van, a masszív basszus a forrósággal keveredve sűrű elegyet alkot és nyomul, rám telepszik, kíméletlenül betölti a teret, mint a jól benyomkodott gyurma, vagy a Purhab, ami mindent leSzigetel. Mi tagadás, nem szórakoztat! Kicsit zavar, de nem is idegesít! Nyugodt vagyok és kész! Nem is fogok kiakadni! Százezren rajongnak érte! Utazva, spórolva, őrülten. Megértem az ott szórakozókat. Nem fog engem bedarálni a környék dühöngő, öklét rázó szigetellenes népharagja! Nem és nem! Mantrázom magamban. Megértő és türelmes vagyok! Csak a kánikula nem volt bekalkulálva! Dolgozni lehetetlen, koncentrálni sem tudok, melegem van, ami ritkaság, nyűgös vagyok, mely luxusban ritkán van részem. Mit csináljak?

A legjobb, amit tehetek, megnézem a sziget honlapját, hátha megtudom, kik szolgáltatják ezt a dobhártyát pumpáló, lüktető dobolást. Pár billentyűkattintás és ott vagyok a Világzene színpadán. On line! Na! Azért ez már valami! Látom a hatalmas színpadot, a zenészeket, hallom a zenét, ami ritmusát tekintve nem azonos a kintről jövővel, de ezen egy gombnyomással tudnék változtatni, ha akarnék. Nem akarok. A legjobbkor érkeztem. 6 perce kezdődött a Magnifico együttes koncertje. Maradok is, hátha ráhangolódom, közben szétnézek, a Sziget lakói közt elvegyült kamerákkal. Még gyér a közönség, egy profi szigetes, ilyenkor nem tolong sehol, magán viseli az előző napok történéseinek nyomát és készül az estére, éjszakára, hajnalra, maga sem tudja mire. Ebben pont ez lehet a legjobb. Nyitottság, szabadság.

Ráhangolódtam. Annyira azért nem, hogy áttörjem a korlátot, hátha megérinthetem a sztárok ruha-szegélyét –ezt megteszi más, akit viszont a biztonságiak sorfala azon nyomban, határozottan visszatérít a helyes útra! Annyira nem nyitott a szabadság. Teljes odaadással helyet foglalok a monitor előtt, átadom magam a lazulásnak, úgy érzem, konszolidált finom kis Szigetelés következik. Világzene!  Magnifico! A frontember? Kortalan - olyan velem egykorú- őszülő halántékú, homlokba hulló hajú jassz. Vastag nyaklánc, karkötő, gyűrű- diszkréten begombolt nagymintás ing, tört-fehér, menően kinőtt zakó, ugyanolyan színű farmer és cipő. Bírom. 

Csörög a telefon. Felvesszük. Egy barátnőm hív. Unatkozó hangon megkérdezi:

- Mit csinálsz ebben a hőségben?

- Szigetelek! –Kis zavart hallgatás, kérdés ismétlés, olyan hanghordozással, mintha kételkedne valamelyikünk józan ítélőképességében.

- Mit-csi-nálsz?

- Itt ülök, hallgatom és nézem a Magnifico-t.

- Mi van? - Kérdezte furcsán. A hangsúly dallam íve mögött látensen húzódott meg a feltételezett, de meg nem engedett lehetőség, hogy valamelyikünknek megártott a kánikula! Vagy nem ittunk eleget és ennek következménye az össze-vissza beszélés? Esetleg túl sokat ittunk, azt is rövidre fogva?  

- Nyugi! Nincs baj, ne aggódj! Sziget van!

- Kint vagy a Szigeten? Mi ez a zaj?

- Dehogy is? Várj, becsukjuk az ajtót, lehalkítom a zenét, hogy értsük egymást.

- Ne! Ne csukj, ne halkítsd, leteszlek, hívnak a másikon. Holnap beszélünk! A vonal megszakadt. Ha neked jó így, nekem jó, és visszakattantam a Világszínpadra.

Még 42 perc Magnifico! Használjuk ki! A zenéjük leírása nem egyszerű, de bonyolultnak sem mondanám. Ötvözet! Népzenei beütésű, latinosan, görögösen balkániasan, dzsipszisen dallamos, ritmusos. Nem csak fogyasztható, de kifejezetten szórakoztató. Itt és most ennél jobbat nem is lehetne!  Vájt fülű zenész barátaimnak azért nem ajánlanám. (Zárójelben:  Magnifico szlovén zenekar. Hátha más is olyan tudatlan, mint én voltam néhány perce.) Az énekes frontembernek nem nagyon jó az angolja, intonációs problémái is akadnak, egyébként sem a szavak embere, ju nó! A szövegek többsége angol, minimális irodalmi értékkel, de mindenki mindent ért. Mit nem lehet érteni azon, hogy ukulule mama ukulele, musztafa hej rambo, áj láv ju, láv evribádi, amore, giv mi mani Brazília, Ausztrália Ljubljáná, giv mi cici mici dzsipszi? A német szigetelő turistának külön is Dalmacijja ih libe dih. (Zárójelben: utána néztem, pontosítanom kell: az Kukulele, amit én ukulelének hallottam.)

A színpad előtt egyre nagyobb a tömeg, mindenki táncol, ölelkezik, mosolyog. Valaki elindította a nagy klasszikus nemzetközi béke vonatot, ami egyre hosszabban kígyózik a tömegen át, párokat szétválaszt, másokat összehoz. Szembe jön a barátság  vonat, nincs frontális ütközés, párhuzamosan megy a forgalom. Kiszállnak, beszállnak, énekelnek, szórakoznak önfeledten, szabadon. Béke és barátság! A hangok a színpadon, a hajak a téren időnként összekócolódnak, de ez nem énekverseny, így jó ez. Sziget fíling van! A jelenlét nagyon intenzív, sodró, magába szippantó. Nem lényeges a szöveg, nincs zavaró mellékkörülmény. Egy óra világbéke!

A legjobb helyen persze én vagyok. Tökéletesen látom a színpadot közelről és távolról, a közönséget ugyancsak közelről és távolról. Diszkréten eltűnni nem lehet, feltűnni igen! Csak óvatosan! A kamera mindent lát és megmutat. Integetés, visszatapsolás, csók, ölelés, óriási hangulat, áradó adrenalin.

Még egy aprócska, el nem elhallgatható tény, az az, hogy lény nagyon marasztaló: a bandában van egy hegedűs! Micsoda hegedűs! Vékony, hosszú! Hullámos fekete hajú, a szívtipróan szelíd, kicsit sem kihívó, szinte mosolytalan, ámde nem pókerarcú, jó mozgású, snájdig negyvenes. Frakkban! A legeslegszebb tücsök, akit valaha láttam.

Már javában megy a ráadásszám. 8 perc idő túllépésnél tartunk! Aztán vége! A Magnifico sietve távozik, máris szerel a következő zenekar, beindul a Sziget illúzióromboló hatalmas háttérgépezete!

Csörög a telefon, a barátnőm telefonál újra, hogy mi volt az előbb? Lemaradt valamiről? Ekkorát fejlődtek a tudományok hirtelen? Járok, mozgok, szigetelek?  Elmeséltem, eloszlattam a kételyeit és rászabadítottam a Magnifico-ra.

Hajnal kettőkor még dübög a basszus!  Újragondolom a Sziget-élményt! Minden jónak vége egyszer. Élvezzük, azt ami van! A kánikula is csak pár napig tart már! Aztán hiányzik. Belealszom, tényleg vége! A tücsökkel álmodom.

Így Szigetelek én.

Tombol a nyár! 36° árnyékban, de sehol egy árnyék! Mindenhol masszív kánikula!

Nálam is forr a levegő, égnek a vonalak. Sok ismerős kérdez, közöl, izgul, aggódik, panaszkodik nagyjából így:

• Hogy vagy? Hogy bírod ezt a hőséget?
• Végre itt a te időd!
• Gondolom, nem fázol … mi majd’ megdöglünk itt és itt… (a helyszín szabadon választható, mindenhol kibírhatatlan!)
• De legalább neked most jó! –szokták mondani.

… és valóban! Nekem jó, apró működési zavaraimmal együtt. 

Aki nyakát szegte –jó magasan, mondjuk a nyaki négyes csigolyánál - a 28-30 °C foknál magasabb hőmérsékletet nem szeretheti következmények nélkül. Most mégis jó, mert a 28 °C –ra hűtött szobámban, nyakig lelkiismeret furdalásban ülve rovom a sorokat, válaszolok az értem aggódó érdeklődőknek és együtt érzek a Balatonban dagonyázva szenvedőkkel. Lelkiismeret furdalásom oka, hogy a légkondicionáló használatával növelem az amúgy is katasztrofális környezetszennyezést. Ma is olvastam, hogy a kánikulai napok elektromos energia felhasználása megegyezik a leghidegebb téli napokéval Magyarországon! Mi lehet a nálunk fejlettebb országokban? Ugyanakkora energiával hűtünk nyáron, mint amekkorával fűtünk télen és a helyzet csak fokozódik! Soványka, önző mentség részemről, hogy rosszul működik a hő-központom és 30 °C fölött belázasodom…

Miért megy fel a lázam a melegben? Igyekszem egyszerűen elmagyarázni ezt a bonyolult folyamatot. Mérsékelt tudományossággal írom le, hogyan működik, hogyan nem működik a sérült hőszabályzó rendszer. Minden ember hőháztartásának szabályozó központja az agyban, egész pontosan a hypothalamus-ban van. Itt van a fő főkapcsoló, de az al-főkapcsolók, a kapcsolók sokasága, a biztosítékok ezrei, és a kábelkötegek tízezrei a nyaki gerincvelőben húzódnak. A hypotalamus-hoz a sérült gerincvelőn át vezet az út nagy része, oda is vissza is. Nem meglepő! Eddig is tudtuk, hogy a dolgok agyban dőlnek el! Testünk hőszabályozásának bonyolult rendszere, az elektromos hálózatokhoz hasonlóan működik. Ha a főkapcsolók, elosztók, biztosítékok bármelyike elromlik, vagy lekapcsol, akkor a tőle függő, árammal működő kütyük működése megszűnik, de legalább is meghibásodik!

A saját hő-érzékelő főkapcsolóm a baleset pillanatában lekapcsolt! A tudomány mai állása szerint: véglegesen! A testemben nincs többé megbízható hő-érzékelés és hőszabályozás! 

A 30-36 fokos kánikulai hőség alaposan próbára teszi a gerincsérültek amúgy is béna lábakon álló hő-kiegyenlítését. A hűtéshez, jól szabályozó központi egységre van szükség, amelyik képessé teszi a szervezetet a külső hőmérséklethez történő folyamatos, alkalmazkodásra, vagyis biztosítja testünk 36,2 - 36,5 ° közötti állandó hőmérsékletét. Hőszabályozó rendszerünk működése a hűtőszekrényéhez hasonló. A főkapcsoló lekapcsolása után, nem hűt! Gyertyával tudunk világítani a sötét hűtőbelsőben, annyit mindenképp, hogy megtaláljuk ennivaló kedvenceinket. Gerincsérült testünkben is pislákolnak lángocskák. Mentik, amit tudnak. A hő-szabályozó rendszerünk minden résztvevője erőlködik. A szívünk, az ereink is próbálnak megtenni minden tőlük telhetőt az egyensúly fenntartása érdekében, de a rendszer egésze nem működik. Egy darabig bírják a hőmérséklet tartását a hűtőben vacogó élelmiszerek, mélyhűtött húsaink olyanok, mint a hűtőtáskákban a jégakkuk. Tartják magukat, de egy idő múlva felmelegszenek a külső hőmérsékletre. Aztán szép lassan elkezd bomlani a zacskóba zárt fehérje. Nem folytatom a krimi és a fantasy világába vezető kalandtúrát, a valóság izgalmasabb …

Hőháztartásunk egyensúlyát különböző, automatikusan működő reakciókkal tartja fenn a testünk. Kánikulában az alapvető hő-leadó módszerek akaratunktól függetlenül aktivizálódnak. Ilyen például a léghűtés, a légutakon keresztüli légáramoltatás. A beszéd, a levegővétel hő-leadást, hűtést eredményez.

A kutyák nem restellnek kinyújtott nyelvvel, nyitott szájjal lihegni a hideg konyhakövön, csak azért, hogy hűtsék magukat. Egyes kutyák nem lihegnek, pláne nem a konyhakövön. Ventilátoros hűtéssel lobogtatják fülüket a légkondicionált szobában!

A gerincsérült ember egy darabig jól érzi magát a melegben, még egy kicsit tovább is bírja, mint izzadt, izgő - mozgó embertársaink. Ebben jó partner egy másik - automatikusan működő - reakciónk, a hősugárzás. Béna testünk, a 36,2 °C nála alacsonyabb hőmérsékletű közegben elkezdi leadni a saját hőjét, alkalmazkodva a külső hőmérséklethez. Ez, bár jó érzést kelt, valójában fokozza a zavart. A sánta, hűtőszekrényes hasonlatnál maradva, az áram-felvételi egység hibás működése esetén szekrényünk látványosan havasodik, jegesedik, hangosan morgolódik és egyre kisebb hatékonysággal hűt. Szép lassan fűtőszekrény lesz a hűtőszekrény. Ilyen esetekben máris kezdjük a kipakolást, együnk, igyunk és közben tervezzük meg, mit kezdünk a hirtelen felfalhatatlan élelmiszer tartalékkal.

Szervezetünk leghatékonyabb, a túlmelegedést megakadályozó, önhűtő reakciója a bőrön keresztüli izzadás. A párolgást kiváltó mechanizmus - a sérülés következtében - nálunk nem működik. A magas nyaki gerincsérültek nem képesek verítékezni, izzadni. Az izzadás és természetes velejárója az izzadtság, nem tartozik a kellemesen megélhető testi reakciók közé, de nagyon fontos eleme a hő-kiegyenlítésnek. Bárcsak tudnék izzadni! - sóvárgunk mi. De utálom, hogy megint lucskosra izzadtam magam!- elégedetlenkednek ők. Nincs választás!

Kánikulában, amikor másokról szakad a víz egy pólóban, rövid-nadrágban rajtam pedig két póló, kiskabát, sál és takaró van - igaz, a vékonyabbik - kezdek feszengeni. Valami furcsa! Valami nincs rendben!  Egy idő után „mintha” érzésem támad. Mintha melegem lenne. Rendszerint meg is kérdezem valakitől „szerinted, melegem van?”„milyen itt, most a hőmérséklet? ” Aki ismer, nem csodálkozik. Aki jól ismer, már bontja is rólam a melegítő sál rétegeket, vagy diszkréten rám terít még egy sort az állandóan nálunk levő nagy mennyiségű tartalékból. Aki nem ismer, és ezt a jelenséget sem ismeri, csodálkozhat az előbbi kérdések hallatán. Miért jó tudnunk az adott hely pillanatnyi hőmérsékletét –ez lehet akár a saját szobánk is? Az agyunk veszi a kérdésünkre válaszul elhangzó hő-információt és továbbítja a hypothalamusban levő szabályzó központba. Aztán úgy működik minden, ahogy tud.

Mi, a gerincsérülésből adódó hibás szabályozás következtében a kánikulában túlmelegszünk. Nálam a határ a 30°C. Az e feletti hőmérsékletnél emelkedni kezd a testhőmérsékletem és belázasodom.  Ezt a lázat tipikus jelenségek kísérik: a halántékomnál szorító - semmi mással össze nem téveszthető - fejfájás, ólmos fáradtság, különös hallászavar. Mintha a két fülemet egy hajszálvékony fémfóliából hajlított vékony cső kötné össze és az folyamatosan, magas hangon csörögne, zizegne, sisteregne egyidejűleg, egy parányi üveghanggal vegyítve. A 37,5 ° körüli hőemelkedésnél már elég erős a hangzavar. A 38,5 fokos láz, a fokozódó hangzavarral, a káposztalével töltött fejjel, kimondottan rosszul viselhető. Ezt a láztípust centrális láznak hívják. A centrális láz, a központi idegrendszer sérüléséből adódó működési zavar. Lázcsillapító tablettával, injekcióval nem, csak fizikai hőelvonási módszerekkel csillapítható. Jöhet a vizes borogatás, népiesen priznic! Pontosan úgy, ahogy nagyanyánk csinálta gyerekkorunkban. Egy lavórba, nem túl hideg víz, bele nedvszívó rongyok, jól kicsavarva, jöhetnek vádlira, csuklóra, nyakra-főre. Nem! Nem! A nyakamat és a „főmet” nem borogatjuk, csak időnként áttöröljük a priznichez használt vizes ruhával. Ez egy kis „mű verejték” a forró, lázongó bőrfelületekre. A szoba enyhe légmozgása felszárítja a nedvességet és végre valami kellemesen hűsítő érzés.  Ha makacs a láz és nem indul el lefelé egy jó fél órás borogatástól, akkor jöhet – nagyon óvatosan - a vizes lepedő. Idáig egyszer jutottunk el, még kezdő nyaktörött koromban. Rémes élmény! Gondos odafigyeléssel megelőzhető a magas láz. Mi, 38 fok körül kezdjük a vizes borogatást. Figyeljünk igyunk nagyon sokat és borogassunk időben, a centrális láz nem barátunk! … más lázakkal ellentétben.     
Léteznek kellemesebb, passzív hűtő módszerek. A családtagoktól, barátoktól, ismerősöktől érkező fotók, videók, élménybeszámolók tömege a vizekről, a strandolásról, pancsoló gyerekekről, a hegyekről, a havakról, gleccserekről, jégszobrokról, havas, fázós emlékek. Vannak szájon át fogyasztható hűsítő élmények is! Fontos is, hogy sokat igyunk. A jeges limonádé citrommal, mentalevéllel (jég és menta nélkül is jó), a mentából főtt meleg tea, sok gombóc fagyi, egy pohár gyöngyöző, hűs …

... de sötét lett hirtelen! Még csak 5 óra… úgy látszik, beválik a meteorológusok előrejelzése! Ki hol van? Anyu itthon, a gyerekek szanaszét, a húgomék ma indultak nyaralni, biztosan átbuszoztak már a viharon. … hogy? … mit írnak a neten? Átlépte a vihar az országhatárt! 90 km/órával jön! Tetőket bont meg a szélvihar. Fákat csavar ki a földből, tövestül! Itt is zeng az ég, csapkodnak a villámok körös körbe. A globális felmelegedés tereprendező hatása szürreális! Hív egy ismerősöm, Fertőszentmiklóson egy órája nincs áram, beton cölöpök dőltek ki, mintha vékony botok lettek volna. Ömlik, szakad az eső. Innen 200 km, nyugatra. Keleten felhőtlen égbolt, zavartalan a kánikula, alig várják várják az enyhülést. Mekkora különbségek ebben a kis országban, ahol nincs is távolság … vagy mégis?

A fejem még erősebben zúg, zavarodottan működik benne minden. Feszült vagyok, mint az apróbarmok voltak a vihar előtt nagyanyámék baromfiudvarában. Csak verdesni nem tudok, pedig majd’ szétcsattanok! Megkönnyebbülést a leszakadó eső hoz majd. De jó! Látom, hogy Újbudán már zuhog! Mindjárt itt is … Régen is így volt ez?

A hőségnek befellegzett a láz is megszűnt. Kezdődik az Életnek nevezett 4D-s folytatásos regény, következő hős-története! Takaró-hegyek már előkészítve…