Antal Zsuzsa blogja


PARALIMPIA

2012. szeptember 04. - Antal Zsuzsa

Olimpia. Olimpiai bajnok. 

Ismerek egy olimpiai bajnokot személyesen, ő Darnyi Tamás. A  japán Star nyomtatót gyártó anyacég képviselőjeként  cégünk szponzorálta őt. Ezért „cserébe” Tamásnak a versenyeken viselnie kellett a STAR feliratos gyönyörű hófehér, kék feliratos tréningruhát, ezt szívesen meg is tette, ha nem felejtette el. Ezen kívül részt kellett vennie különböző rendezvényeinken.  A legnagyobb közülük az évente megrendezett számítástechnikai kiállítás, az IFABO, igazi megpróbáltatás volt számára.  5 napig tartott a rendezvény és ott naponta kétszer dedikálta Tamás a fényképét, 1000-1500 darabot, per hét. Finoman fogalmazva is, rémesen viselte ezeket a félórákat, mindig kérte, hogy úgy alakítsuk ki a képaláíró helyet, hogy még véletlenül se lehessen vele együtt fényképezkedni, nem szerette a felhajtást, a műmosolyt. (Hihetetlen, de 20-22 éve a mobil telefonnal még nem lehetett fényképezni, a digitális fényképezőgép pedig nem volt még általános.) Szerény volt, ritkán szólt, még ritkábban mosolygott. A STAR jelvény jelezte, hogy sztár! Volt valami, amit nagyon kedvelt: zsákszámra tudta eltüntetni magába a válogatottan finom szendvicseket, rengeteg kólával kisérve. Attól kezdve, hogy ’95-ben egy váltóversenyen kiszállt a medencéből, nem úszik, egy tempót sem. Értetlenkedve kérdeztem tőle, hogy lehet ez, miért döntött így? Visszakérdezett: mit csináljon a medencében, csak úgy pancsoljon? Nem tudom, hogy áll ma, akkori álláspontjához. Amikor elindult a Darnyi úszóiskola, sokat volt az uszodában. Lekezelt a medence szélén kapaszkodó kissrácokkal. Mindig mosolygott!
Négy olimpiai aranyérmével máig ő a legeredményesebb férfi úszó olimpikonunk. 

Paralimpia! Paralimpiai bajnok!

Paralimpiai bajnokot nem ismerek személyesen. Még!  Pár napja kaptam egy email-t a munkahelyemről: „Egy kolléganőnk, Krajnyák Lászlóné, Zsuzsa szintén Zsuzsa nevű lánya indul a londoni paralimpián”. Nem volt nehéz utánanézni, hogy ki ő, mit sportol, hogy él. Háát az ő életük sem átlagos! Sajnos nem ismerem őt, sem az édesanyját személyesen, de nem tévedek nagyot, ha szerénytelenül azt mondom: három Zsuzsák egy cipőben, de mindhárman másként viseljük. Nem merném hozzá hasonlítani magam, de mégiscsak van bennünk valami közös.
Nem könnyű a paralimpia részletes programját megtalálni, azt végleg nem, hogy netán a TV közvetíti-e Zsuzsa vívását. Közreadom, amit tudok: 

Zsuzsa versenyszámai:
         Szeptember 04, kedd                 09:30  tőr egyéni
         Szeptember 05, szerda               09:30  párbajtőr egyéni
         Szeptember 07, péntek              11:00  párbajtőr csapat 

Már sok embernek elmondtam és még fogom növelni a szurkoló tábort. Voltak akik ismerték Zsuzsát, sőt! sorolták az eredményeit. Szégyelltem magam, többszörösen. Nem értek a víváshoz sajnos, de gyerekkorom óta szeretem nézni. A találatok értékelésénél bizony, sokat segít a felvillanó lámpa, nem látom kié a találat. Annyira gyorsan történik minden.
Akkor lányok:
En garde! Prêtes! Allez! 

Zsuzsa kimondta egy nyilatkozatában, hogy aranyéremért megy Londonba. Csak sikerüljön!
Drukkoljunk ezerrel! Tegye mindenki a maga dolgát!

A családi fészek melege

 

Ha akarjuk, ha nem, ha bevalljuk, ha nem, a mostani forróság erősen próbára teszi a családi fészek melegét!

A kánikula szó elhangzása még emel 1-et a fokok számán, pedig azok, már reggel 23 körül jártak, csúcsidőben Újpesten a 37,8 fokot Celsiusban is elérte. Ezzel megőrizte a dobogó felső fokát Budapesten. Nem örültünk olyan nagyon, de mégiscsak jól esik az újpesti kebelnek ez a 0,1 fokos diadal. Bár most diadal ügyben az olimpia mindent visz!

A családi fészekben mostanában sokkal kevesebb meleg a kívánatos, a szerethető, sőt az elviselhető is, mint, ami van. Amikor az elsötétített helyiségekben ontja magából mindenki a forróságot, vedeljük vödörszám a méregdrága vizet, mégis a plafonon a família idegei, tűrőképességünk majdnem nulla, kockán forog a beszélő viszony is!  akkor csak egy elegáns gombnyomás a távirányítón és szinte hangtalanul elindul a mi kis enyhet adó készülékünk és elkezdi megteremteni a családi fészek hidegét.
Vannak határozott előnyei és még határozottabb hátrányai, inkább fonákságai a dolognak
Meghitt beszélgetések helyett meghitt hallgatások, jó estben.  
Szokásos módon ülök a számítógépnél és teszem a dolgom, vagy nem a dolgom, mert azért nem mindig dolgozom, ha gépnél ülök.  Ahogy hűl a levegő a nappaliban, kezében a lap-topjával bejön a gyerek, keres egy hűvös fészket, gondoskodik tápanyagról a gépének és magának, fülébe helyezi a fülhallgatót és mondjuk azt rá is mint rám: teszi a dolgát, vagy nem a dolgát. Kicsit jobban elszigetelődik, mint én, mert gépezés közben valamit hallgat is. Tehát jelen van, de nem annyira.  Jön az anyu/nagyi, mert hívtam őt is, hogy legyen velünk, itt talán nincs olyan eszméletlen meleg, mint nála. Megjegyzendő, hogy ő bírja közülünk legjobban a meleget. Velünk van a nappalos nővér, természetesen.
Együtt a család! ideális, egy hétköznap délben. Vagy mégsem? Anyu megszólal, mert talált valami érdekeset a kezében tartott újságban. Azonnal félbeszakítom, hogy, bocs, mindjárt! Jóvan, csak csináld a dolgod –mondja. Mindig lehurrogjuk. Megcsörren egy telefon: hirtelen azt sem tudjuk, melyik? a lehetőségek száma a kaputelefonnal együtt: hét ! + az ajtócsengő, amit a kapcsolótáblával együtt beépíttettünk a konyhaszekrénybe.  Elegáns, csak alig hallható.
Most éppen a vonalas csörög. Nővér felveszi, mert már a csöngéséből tudjuk, hogy valaki valamit ajánl, amit köszönjük, nem kérünk, de ahhoz pont elég volt, hogy Szabolcson kívül mindenki kizökken a gondolataiból és elkezdődik a szidalomsor, hogy állandóan, és ezerszer megmondtam már, és mondjuk le inkább stb, stb, míg valaki bölcsen befejezi: ez is munka valakinek.
Csend, nyugi, munka.
Kapucsengő! Vendég bejön: dehideg van itt! majd jól tüdőgyulladást kaptok. Hiába mondjuk mind a négyen, hogy itt 28-29 fok van, ennél magasabb hőmérsékleten belázasodok, centrális láz*. Vendég kicsit marad és kezdi jól érezni magát.
Telefon, az enyém, nem a legjobbkor, de ez fontos. Első percek: hogy, bírod? Mint más, mindenki szenved, stb. Gondolkodni sem lehet normálisan, átküldöm email-en.
Csend, nyugi, munka, kötelező folyadékbevitel.
Kis idő múlva újabb barát, belép: de szuper hőmérséklet van itt! El sem megyek! virtuális kívánság. Amikor elindul, visszalép az ajtóból: b...szus, fűtik az utcát! A kocsiból visszaszól: 67 fokot mutat a hőmérő. Szerintetek megfő a lecsó a csomagtartóban? Vagy csak megbuggyan a hozzávaló?
Telefonok itt, ott, köztünk ritkán néhány mondatos, beszélgetésnek alig nevezhetően, szót váltunk.
Uzsonna gyanánt egy kis fagyi a jobbikból. Na, ilyenkor csevegünk egy kicsit. Fiam is kiveszi a fülhallgatóját, néha zenét is ad a fagyihoz. Nagyi kedvenc Rammstein  számát! (Ezt majd egyszer részletesen.)
A hűtő- szünet után szétoszlik újra a család, általában anyu megpróbál hazamenni –kb 20méter a távolság- csak néha riad vissza. Legtöbbször megy, mert attól, hogy meleg van, még kell csinálni valamit.
Mi, általában maradunk, felfrissülve folytatjuk, néha beszélünk egy kicsit, egyre gyakrabban kérdezem, hogy milyen kint a hőmérséklet? ki lehet-e kapcsolni a légkondit. Fárasztó már minden, pedig nekünk jó! Mi lehet az építkezéseken, az útépítőknél, a pékségekben, a földeken, a kórházakban és sorolhatnám, őszinte tisztelettel.
Azt hallom, hogy már a Balatonon lenni sem kellemes, napközben kint lenni lehetetlen! Jól elkanyarodtam, pedig még terveztem egy erdélyi aratós történetünk leírását. Majd jövőre! 

A mondanivalóm rövid:
Kánikulai napokon a családi fészek melegét a családi fészek hidege biztosítja.
Kicsit segíthet a rózsafagyi torta is!

fagyi2.jpg

 

 

A jövő héten: Valami az időjárásról

 

*Túlmelegszik a testem, mivel a hő központom nem működik, nem izzadok, verejték nem tudja hűteni a testem. Tudjuk, hogy hűtés a kintinél (37,8!) 5-6 fokkal alacsonyabb lenne az optimális ergonómiailag, de az még nem elég nekem. Ha belázasodom, kizárólag vizes borogatással lehet visszahűteni. Őrült fejfájással kezdődik, nagyon melegem van az érző felületeken. Borzasztóan elfáradok, amire lemegy a lázam. Ilyenkor, úgy sajnálom a szervezetem, mint egy kívülálló. 

 

Mi verte ki nálam a biztosítékot az Életrevalók-ból?

 

Amikor megnéztem a filmet, majdnem minden jelenetet úgy éltem meg, hogy ez velem is megtörtént. Ha még nem, megtörténhet. Nem pontosan úgy, de nagyon hasonlóan. Vannak apró különbségek a film főhőse és köztem. Talán a leghatározottabb: nem vagyok dúsgazdag üzletember minden luxussal körülvéve. Tojásból sem Faberje-t gyűjtök, de ezt egyáltalán nem bánom. Bár meggondolandó! Ha anyagi problémáim átmeneti megoldásában segítség lenne egy-egy darab eladása, lehet, hogy nem okozna lelki traumát megválni tőlük, kivéve azt az egyet. A tojás, a tojás-gyűjteményem ... az más. 

Amikor új embert keresünk, mint most is, néhány dolgot leszámítva, majdnem úgy interjúzunk, mint a filmben. Eddig jól hangzik! Nem is egyszer fordult elő, hogy 20 önéletrajzot olvastunk el, mindenkivel külön egyeztettünk, több lépcsőben beszéltünk a jelentkezőkkel külön-külön. Nemcsak azért, mert nincs tágas, díszes várószobánk. Legutóbb, 4 jelölttel –legalább 20-ból indultunk- már a próbanapokon is túl voltunk, jónak látszott esetenként túl jónak és mégsem lett munkakapcsolat egyikből sem. Rémesen rossz szembesülni azzal, hogy alig találunk embert az ellátásomra. Damoklesz kardjaként lebeg a fejem fölött a lehetőség, hogy nem lesz ember, aki ellásson. Pedig nem szívességet kérek, munkát ajánlok. A körülményeim messze nem olyan jók, mint a filmben, az autóim közül sem nehéz kiválasztani az alkalomhoz illőt, adott esetben. A mi 8 éves Barnabásunk, autóparkunk egyetlen tagja. Füves és füvetlen cigit sem fogyasztok és a jövőben sem tervezem! Alulműködő tüdőm nem örülne a füstölgésnek! Viszont mi is kimozdulunk. Nem oda és nem úgy, mint ők, de majdnem. A valóságban ez sokkal összetettebb dolog, mint ahogy ezt a filmben megmutatták. Igyekszünk a háttérmunkát a háttérben elvégezni, alkalmat sem adva arra, hogy tudatosuljon bárkiben, milyen előkészület árán vagyunk ott, ahol vagyunk. Így látszott, vagyis nem látszott ez a filmben sem.
Nagyon ellentmondásos ez a helyzet nehéz érthetően leírni, megélni sem könnyű.  Az én döntésem, hogy vállalkozom-e egy dologra, vagy sem. Ha igen, attól kezdve beindul a folyamat, néha az adott esemény előtt napokkal elkezdődik a készülés, nem egyfolytában, apró lépésekben. Fontos, hogy minden rendben legyen körülöttem és velem, akkor is, ha rokont, vagy barátot látogatunk meg, vagy színházba megyünk, vagy leugrunk a piacra, ha itthon várunk valakit, meg akkor is, ha nem megyünk valahova és nem várunk valakit. A körülöttem levő emberek ezt pontosan tudják, az elvárásaimat is ismerik. Összehangoltan dolgozunk.  Ha megoldottuk a feladatokat, önfeledten tudjuk megélni azt, amiért dolgoztunk. Nem mindig sikerül a filmbelihez hasonló ideális alkatú segítőt találni, nem is ez a cél. Nem is hihető, hogy a tónustalan, négy végtagjára bénult testet egy ember jól, át tud ültetni a kerekesszékbe, bármilyen erős az illető.  A fizikai erő nem mindig a legfontosabb, ahogy azt többször láttuk a filmben is. Tudatosság, ösztönösség, elszántság, technika, empátia, alázat? Ezek keveréke és ki tudja még mi szükséges az összetett együttműködéshez.  Az empátia nem keverendő össze a gyengédséggel, kedvességgel, a sajnálattal főleg nem. Átérezni sem kell, amit lehetetlen is. A nyers-ség sem feltétlenül bántás. Jó, ha mindenki önmagát tudja adni. Még jobb, ha másikat is el tudja fogadni.  Ez természetesen rám is vonatkozik, rám mindenképpen.  A mozgatásomhoz vannak segédeszközeink, de az ember, az emberi erő nem kiváltható. Vannak mozzanatok, amik két-emberesek, egy segítő nem  elég. Sokszor az a feltétele annak, hogy elmehessek valahova, hogy egy időben tudjon velem lenni két ember, akik beültetnek a kerekesszékből az autó anyósülésébe, majd utunk céljánál az autóból át a kerekesszékbe, dolgunk végeztével ugyanez visszafelé. Néhány lépcső, az akadálymentesnek nevezett helyeken is akadhat, ha más nem a járdaszegélyek. De, hát mi tagadás, vonzó a séta esetükben a Szajna parton, nálunk a Duna parton, ami szinte végig akadálymentes és varázslatos. 

A biztosíték története, mármint, ami a film nézése közben kiverődött nálam. ld: a bejegyzés címe. A filmben van egy jelenet, amelyben Dryss, az ápoló és Phpilippe, a béna férfi egy galériában vannak egy kép előtt, ülve, állva. Mit mondjak, egy megosztó művészi értékű kép előtt.  Az ápoló, cukorka ropogtatásával próbálja gyorsítani az akkor épp csak cammogó időt. A férfi szeretne enni a cukorkából. Az ápoló készül férfi a szájába tenni egy drazsét. A férfi nyitja száját, de az ápoló meggondolja, és nem kerül a nyitott szájba semmi. Vicces!? Ez a jelenet megismétlődik. Határozottan nem vicces!. Az ápoló tekintete és a férfi tekintete kifejező. Gúnyos megalázó fölényesség, szemben a vágyakozó, kiszolgáltatott tekintettel.  A kisember visszavág a nagyembernek. A piszok-szegény a piszok-gazdagnak. Ez a jelenet a kiszolgáltatottságot egyszerűen és érthetőn fejezi ki, adódhat az bármiből. Most a bénaságból. Édes cukormázba csomagolt, jelzésértékű megjelenítése a megalázásnak és a megalázottságnak. A múlt sok jelenete pörgött le az agyamban, másodpercek alatt. A Mégis, kinek az élete? egyik jelenete is beugrott, amikor a főorvos bead egy nyugtató injekciót Kennek, az ő határozott, tiltakozása ellenére. Vannak személyes tapasztalataim arról, mit kell elviselni emelt fővel! Persze, már rég nem a cukorkáról van szó. Amióta az eszemet tudom, nagyon nehezen viselem, ha valaki visszaél a helyzetével.  Nagyon sajnáltam az illetőket, pedig sajnálni valakit az nagyon tehetetlen, megalázó érzés. Ha netán gyerek volt a kiszolgáltatott, máig tartó sebeket hagyott bennem. Alig tudtam elolvasni, filmen megnézni ezeket a jeleneteket. Nagyon bántott és bánt ma is. Most, hogy látványosan a kiszolgáltatott oldalon élek, még inkább felkapom a fejem. Talán úgy tudom kezelni a jelenséget, ha arra gondolok, vajon miért csinálja? A konkrét esetben Driss, az ápoló. Nyilván annyi, de annyi sérelem érte őt tudattalan pici korától, hogy zsigerből törleszt, apróságokkal is. Sokat változott különös új helyzetében, de belelát barátja életmódjának a fonákságaiba és tiltakozik ellene. Na, mi van! mit érsz most a pénzeddel? Amit most akarsz, nálam van! Akkor kapsz belőle, ha én akarom!
Mi hiányzik ahhoz, hogy jól mérje fel a határokat, meddig mehet el? Lehet, hogy nem érti a bizalom, a barátság és a jó ízlés fogalmakat?  Dehogynem! Briliáns a születésnapi ajándéka? Az a tánc, az a hangulat! Hová lettek a társadalmi, kori stb különbségek? Na, és a randevú ötlete?
Van boncolgatható kérdés számtalan. Lehet, hogy a cukorkás eset szóra sem érdemes, túlértékelem. Akkor viszont máshol kell az okot keresnem, mert oka van mindennek. 

De a hibaelhárítás egy biztosíték lecsapás esetén gyer-mek-já-ték manapság. Felnyomjuk a kis kapcsolót és kész! Vagy mégsem? a szomszédnál is sötét van! nna! az egész kerületben sötét van! nem működik a telefon, hol a mobil? tegnap még itt volt egy hülye gyertya! ok megvan, de a gyufa is most tűnik el… folytathatnám, de fölösleges. Egyszer csak megtaláljuk a lecsapódott biztosítékot, helyreáll a rend a világegyetemben, egy kis fogadkozás, hogy ezentúl mindig a helyén lesz a zseblámpa, működő elemmel stb.
A cukorkaevés végén azt gondoltam, köpd a pofájába, törlessz helyettem is! Philipp nem tette meg nekem ezt a szívességet, a gondolatai már máshol jártak. 

A saját gondolataim is máshol járnak már.

A jövő kedden: a családi fészek melege

 

süti beállítások módosítása