Antal Zsuzsa blogja


Életrevalók - paplanrepülők

2012. június 05. - Antal Zsuzsa

Van az úgy, hogy az embernek mindenről ugyanaz jut eszébe. Nálam ez egy ideje az Életrevalók c. film.
Szép csendes kora nyári este, kinn ülök a nagy-erkélyen. Mert nekünk erkélyből kettő van. Itt majdnem mindig fúj a hűs dunai szél, ami gyakran nem olyan barátságos, mint költői leírása. Süvöltő szél kerekedik egyik pillanatról a másikra, a virágos ládák röpülve helyet változtatnak, szélerővel. Nem panasz, helyzetismertetés! Estére általában megáll a szél és akkor nekem is nagyon jó kint lenni. Ahhoz, hogy ki tudjak menni, két markos ember segítsége kell. Egyetlen arasznyi magas lépcsőn kell feljutnunk, de ez kerekesszékkel, egy emberrel megoldhatatlan. Van rámpánk, ami akár jó is lehetne, de 1méteres hosszúsága rövid ahhoz, hogy könnyen feljussunk a nappaliból az erkélyre. A biztonságos, egy emberes kijutáshoz kb. 2 és fél méter hosszú, 1m széles, 23 cm magas, strapabíró ék alakú rámpára lenne szükség. Igen, de egy ekkora építmény, az amúgy nem kicsi szoba használhatóságát nagymértékben korlátozná. Mondhatni, keresztül húzná. Túl azon, hogy egy ilyen formájú és méretű tárgy mozgatása és tárolása nem könnyű. Ez a lakás egyetlen nem akadálymentes pontja, építészeti adottság. Nem panasz, helyzetismertetés! 

Kint lenni egy csoda! 5D! Körpanoráma! Különösen szépek azok az esték, amikor a Csobánka tetején lévő fennsíkról –nem biztos, hogy így igaz, de jól hangzik-  a levegőbe emelkednek a paplanrepülők. Mi más jutna ilyenkor eszembe, mint a film. Néha csak egy, kettő de gyakrabban egy csapat paplanernyős száll a levegőben. Ebből a távolságból nem vehető ki, hogy ki-kicsoda, nincs külön a paplan és a rajta függő ember. Első pillantásra fel sem ismeri az ember, hogy mik ezek a méltóságteljesen szálló apró jelenségek? Talán elsőre a szemem dörzsölném meg, ha …nem félteném a sminkem. Nem madarak, az biztos, nem sárkányrepülők, nem is sárkányok –eregetve. Kizárásos alapon, paplanrepülők.  A háttér változó színű, a kékestől a sárgán a rózsaszínen az égő narancson keresztül a bordóig, kékes-szürkés felhőfoltokkal. Az ég aljának a színéből, következtetünk a másnapi időre. Minél sötétebb rózsaszín, annál nagyobb szél lesz holnap. A jelenség maga teljességében varázslatos a valóság és a képzelet határán. Elragadó, a szó valóságos értelmében. Sokszor képzelem, hogy ott a vattacukor halmazállapotú színes felhők között bujkálok hatalmas védőernyőmmel, vagy hercegkisasszonyos csipkeruhában repülök úszva a rózsaszín felhőkertben. Amikor szürkés az égbolt, akkor is vonzó, ilyenkor a valós sikláshoz hasonlóan kitárt karokkal repülök, repülök, mintha ez lenne a természetes közegem. Ha sokan repülnek-repülünk egyszerre, olyan, mint egy égi úszó fogócska, ahol nem üldözzük, kergetjük egymást, csak egy mosoly, a „megvagy”, az is kellő távolságból. Annyi itt a madzag! Nincs súlyom, nem fáj semmim, hasalok a levegőben, pihenek emberek! Harmónia, ég és föld között! Nem kell itt járni, nem is lehet. Nem kell semmit tenni, lehet, hogy nem is lehet? Aztán lassan vége, hűl a levegő! A leereszkedés még jó lehet, de a földet érés… na, arra nem vágynék.

Lehet, hogy a film valós történetének megélője, a repülés szerelmes-megszállottja is a leszállásnál sérült? Tény, hogy a balesete után is repült paplanjával.

Egy fontos, a helyzetből adódó praktikus kérdés: hogy lehet megoldani jól a levegővételt, a folyamatos légzést, bénult rekeszizommal és alacsony tüdőkapacitással a levegőben? Ráadásul extrém viszonyok között? Minél magasabbra megyünk, annál kisebb a levegő oxigén tartalma. Ja! és csökken a hőmérséklet, mi gerincsérültek kihűlünk. Nem panasz, helyzetismertetés!  Mindegy is, ha elhisszük, a színészek és a filmesek jól oldották meg. Szabad néha a valóságtól elrugaszkodni, kell is.

A mi paplanrepülőink nagyon élvezik a helyzetet. Nem is gondolják, hogy repülésük mekkora élmény, valaki másnak. Azt, hogy néha betársulok és együtt röpülünk, nem is sejtik. Jó lenne egyszer tisztes távolságból, közelebbről is megnézni ezt a légi parádét. Dolgozunk rajta.

A következő kedd: Még mindig: felhők

Életrevalók

Ez egy fancia film, magyarra fordított címe. Néhány mondat azoknak, akik nem olvasták a könyvet, és nem látták a filmet –még.
Kik az életrevalók? Így első hallásra senki nem gondolná, hogy egy négy végtagjára bénult, középkorú dúsgazdag üzletember és egy (divatos, kétes értékű szóval leírható) mélyszegénységben élő, börtönviselt, alacsony műveltségű feka srác. Kapcsolatuk sikertörténet. Egy nagy kalandtúra a film, kisebb kalandtúrák sorozata. Lehetne elképzelt történet is, de nem az, mint ahogy nem az, az „És mégis, kinek az élete?” sem és több, hasonló alkotás. Nem elképzelt az én életem sem! Sőt, elképzelhetetlen! Mégis, vagy éppen ezért, félelmetes a hasonlóság, sok esetben, azonosság a filmben szereplő sorstársak helyzete és a saját helyzetem között. Lehet, hogy mégis igaz, amit az orvosok állítanak? Hogy az azonos csigolya-magasságban sérültek megmaradt képességei azonosak. Nem esik jól kimondani, de sok igazság van benne!
Érdekes, ezek a könyvek, filmek – legalább is amiket ismerek közülük-  férfiak történetei.
Ha ezek a könyvek, filmek, és színházi darabok sikeresek, olvasók és nézők millióit érdekli, a valóságnak ez az oldala, talán nem hiábavaló erről írni sem. Amikor nézzük a filmeket, nem gondoljuk, szinte kizárjuk a lehetőségét annak, hogy velünk is megtörténhet, mi is lehetünk valaha mozgássérültek, siketek, vagy rosszul hallók és vég nélkül sorolhatnám a nem kívánatos élethelyzeteket. Hárítunk, védekezünk. Ez így van jól! 

Bár, mindannyian tudjuk, hogy „az élet, nemi úton terjedő halálos betegség”. Lengyelül: Zycie jako smiertelna choroba przenoszona droga plciowa. Őrizzük, meg komolyságunkat, nincs vége! Ez, Zanussi, lengyel rendező filmjének a címe. Az alapja igaz történet, természetesen! Hogy a rendező neve, hasonló a hírhedt,hűtőszekrény márkához? Ez a véletlen műve! 

Pár napja beszélgettem egy fiúval arról, hogy hónapok óta senki nem vitte el a lottó főnyereményt, a több mint 3 milliárdot. Vegyünk lottót, hátha! Node, mi a valószínűsége annak, hogy nyerünk? Deha mégis? Biztos nem?  A kérdések sorozata végtelen.
Otromba párhuzam: mi a valószínűsége, annak hogy valaki elmegy otthonról és pont ő kitöri nyakát útközben? Ugyanannyi, mint az ötös találatnak! Vajon, hány matematikus lottózik? 

Kik az életrevalók? Például azok, akik kezük mozgatása nélkül meg tudják oldani, hogy a levegőben, havazásszerűen szálló vattafoszlányokat ne szippantsák be az orrukon, ne nyeljék le, ha már megelőzni nem sikerült, hogy a szájukba kerüljön! És ha mégis a szánkba került, küzdjünk a megfulladás ellen. Ja, ezt béna, vagy alig mozgó rekeszizommal! Tessék kipróbálni. Gyorsan, mert ha vége a szezonnak, várni kell egy évet a nyárfa virágzására. Bár addig még apró próbatételek garmadával bizonyíthatjuk életrevalóságunkat. Szándékaim szerint, írok még ezekből. 

Jövő kedden:  Mégis, kinek az élete? az évadban utoljára

süti beállítások módosítása