Bízom abban, hogy lesz még, aki nem unja és elolvassa az Úr és kutya – harmadik tételét! Két blog-bejegyzést is írtam már a darabbal kapcsolatosan. De most: láttuk az előadást!
Bálint András azt javasolta, hogy a tízedik előtt ne nézzem meg az Úr és kutya c. estjét. Nem szeretem halogatni a dolgokat, pontosan a tízedikre sikerült kapnunk 5 +1 jegyet. A mi kis csapatunk vegyes összetételű volt, minden szempontból: a legidősebb és a legfiatalabb között több mint 70 év volt a különbség, egy kutya tulajdonos, két kutyarajongó, fele hölgy, másik fele úr stb. nem részletezem tovább, de egy közvélemény kutató cégnek csemege lehetett volna, ahogy mi most a Radnótiba mentünk. Ja, és egy kerekesszékes. Annyit még, hogy a legalacsonyabb a legmagasabb térdén ülve nézte végig az előadást – ennek később még lesz jelentősége.
A darab plakátja már megmutatta, kétszereplős lesz az est, Bálint András és Bajusz a főszereplők. A kettejük sorrendje? Nem mutatna jól a plakáton az, hogy Bajusz est. Nem is lenne igaz.

A dolgok természetéből adódóan mindig a sor utolsó széke mellett ülök, a legszélső(ségesebb) pontról látom a színpadot, kicsit a kulisszák mögé is be tudok kandikálni. Most is láttam, hogy Bajusz bejött a színpadra, pedig még nyüzsgött a nézőtér. Vagy talán éppen azért, szoknia kellett az emberszagot. Eltelt még pár különös perc, függöny lassan fel, meleg fényű, barátságos polgári lakásbelső. Egy –a saját fotelommal, hajszálra megegyező alakú- nagymamás fotelban ott ül, szemünkbe nézve a kutya. Nem csak úgy ült, jelenlétével uralta a teret. Körbenézett és a tőle elvárható mély, öblös hangon jelezte és felvezette gazdája érkezését. Néhány szóval vázolta kettejük viszonyát, jobb ezen túl lenni, ki tudja később lesz-e mód erre. Okos állat a kutya, de nem ismerheti az órát!  Bajusz orra jelezte a gazda érkezését.
Nagyon jó játék vette kezdetét. Számtalan kutyás irodalmi mű részletét kutatta fel Bálint András és csapata. Megérte! Tőlük ezt vártuk (el). Kicsit aggódtam, hogy 10 éves nézőtársunk unatkozni fog. Fölösleges volt, szerencsére! Egyes jeleneteknél, olyan hangosan kacagott, hogy a színészek is hallották. Közben ritmusosan dobolt a kezével ember-széke térdén, karján. A lírai részeknél kényelmesen beledőlt fotelébe, gazdagon halmozta az élvezeteket. Időnként az egész nézőtér hangosan nevetett, kis vendégünk éles, magas hangú szólója, kicsillant a nézőtér tömbösödött nevető-kórusából. Voltak percek, amikor a dermedt csendet Bajusz jelenléte még fokozta. Itt vagyok! Álljuk egymás tekintetét!
Három idézetet kiragadtam az elhangzott nagyon sokból: 

Weöres Sándor: A kutya-tár

Révay-lexikon:
Úgy becsülik, hogy a kutyák szaglása ötvenszer jobb, mint az emberé. A kutyáknak általában kétszázmillió szaglóreceptoruk van, míg az embereknek ötmillió, ezért mondatni, úgy beszélünk a kutya szaglásáról, ahogy a színvak beszél a színekről.

Karinthy Frigyes: Tomi
Pontosan tudta Tomi, ki a jó ember, nem büntetőjogi
Szempontból de igazán, s ki a példásviseletű rosszember.
Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre,
Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben,
Nem lustaságból, mert pillanat volt neki hat emelet,
Gavalléros ravaszságból, hogy az illetőnek örömet okozzon.

Az előadáson elhangzott írások sokfélék voltak. Néha azt is kipróbálhattuk milyen a világ kutyalélekkel. Kutyakemény, úgyhogy maradnék a saját bőrömben, ha lehet. 

Megbeszéltük Bálint Andrással, hogy az előadás után találkoztunk a művészbüfében. Előtte az utcán láttuk Bajuszt, igazi gazdáival sétált a Nagymező utcában. A pár perce vastapssal jutalmazott kutya nem viszonozta a rajongói tekinteteket, szagolgatta egy fa tövét és Uram bocsá’ felemelte…
András már mosolyogva, széttárt karokkal várt minket. Milyen volt? - kérdezte, őszintén. Nagyon tetszett! Érdemes volt megvárni a tizediket! – szólaltam meg, mint a család „előretolt” szóvivője. András persze kiszúrta a mi kis vendégünket: Te nevettél olyan hangosan, hogy felhallatszott hozzánk? Köszönjük!  –mondta szeretettel, a megilletődött kisfiúnak, aki egy hangos mosollyal, bólogatott.
Beszélgettünk még egy kicsit. Találkoztunk azzal a színésszel is akinek a neve zárójelben szerepel a plakáton. Ennyi róla: csúcs!
Sokat változtattak a nálunk zajlott próba óta …kezdtem. Ezt főleg Bajusz miatt tettük. Meg kellett tanulnunk hozzá alkalmazkodni, sokat tanultunk tőle…ö is tőlünk, például újságot  olvasni. Trükkök sokaságát vetjük be. A közös munka sok új lehetőséget teremtett. Még a bemutató után is alakítottunk rajta. Már kész, de mindig nagyon figyelni kell.
Kedves, különleges ajándék volt az előadás után. Dédelgetett emlék. Köszönjük! 

Utóirat
Az sem jó, ha az ember tudja előre mi várható, ha nem is pontosan, de nagyjából. Velem az történt, hogy úgy izgultam végig, mintha a fiam állna a színpadon, mintha múlna rajtam valami. Nem mindig tudtam igazi néző lenni. Ilyenek vagyunk, mi emberek. Megnézem még néhányszor.
Erre biztatom a kutyatulajdonosokat is, a kutyarajongókat is és azokat is akik nem tartoznak az előbbiek közé. Minél többen látják, annál többen közelebb kerülünk egymáshoz.

Mi az, amiből az embernek a legkevesebb van? Két választ van erre kapásból: pénz és idő, vagy idő és pénz. Egyszer hallottam valami ilyesmit „köztünk, grófok között a pénz nem téma!” Kevés közöttünk a gróf, most mégis kerüljük a pénzkérdést – majd máskor kitárgyaljuk. Az idő? Az más – kiszámítható! Csak szűk határok között manipulálható, de nem megváltoztatható, adott sebességgel halad előre. Egy nap az 24 óra!
A napokban múlt 14 éve, hogy fogva tart az időcsapda. Racionálisabban gazdálkodom az idővel, másként próbálom uralni, mint korábban - már ahogy egy fogoly képes erre. Van más olvasata is, az idő segít a tervezésben, gyakran segít megakadályozni azt, hogy a szálak nagyon szétszaladjanak. Az is jól jön, ha azt üzeni feszességével, hogy állj már meg! Aludj egyet a problémádra!
Azt mondjuk, hogy arra van idők, amire akarjuk, meg amire muszáj, hogy legyen – teszem hozzá, csendesen az utóbbi 14 év tapasztalatával megerősítve. 1-perc,5 perc, szinte semmi, még a 10-20 perc sem sok, kiragadva mondjuk a nap 24 órájából, ami nagyon soknak tűnő, 1440 perc.
Nem matematika óra következik, de jön néhány szám.
Készítsünk idő-felhasználási fényképet –nevezzük így – egy, egy hétköznapunkról. Nézzük, mennyi időt töltünk, tisztálkodással wc-használatot is beleértve 30+5*5 perc+ 15=70 perc, bő egy óra.  Öltözés – télen nyáron középértéken számolva felkeléstől lefekvésig 30 perc, semmi tükör előtti illegés-billegés, nincs idő!  A napi 3 étkezés durván egy óra. Néha bekapunk egy kis valamit, úgy futtában. Minimálisan szükséges háztartási munka 30 perc. Mondjuk, nem vagyunk sem túl gyorsak, sem túl lassúak.
Összegezve, meglepően magas perc számot kapunk 190: perc, mondjuk durván 3 és fél óra, egy kis bónusszal! Aludnunk is kell 7 órát, ami 420 perc. Ezzel együtt 10 és fél óra, ezt „kötelező” technikai időnek fogom fel. Marad a napból 13 és fél óra, amit minden egyéb dologra felhasználhatunk. Pesszimistán: még nem csináltunk semmit és már mennyi idő elment a 24 órából. Pedig szűkmarkúan bántam a percekkel, lehet, hogy nem is mindent vettem figyelembe.
Nos, az emlékezetemből vettem elő ezeket az időket és kapcsoltam össze az egyes élet-eseményekkel, nem mértem stopperrel. Az elmúlt 14 évben a kötelező és a szabadon-választott tevékenységeim időszükséglete arányaiban megváltozott, az időbeosztásom alaposan átalakult.
Kezdjük is a napot, ne húzzuk az időt. A gerincsérültekre általában jellemző, hogy nehezen kelnek az éjszakai alvás után, ami egyébként sem probléma mentes és főleg nem pihentető. Ez az általánosítás rám is igaz. 3-4 alkalomra emlékszem, hogy pihenten ébredtem. Nem túl sok 14 év alatt. Az alvás idejét -nagyvonalúan- intézzük el 7 órával. Az éjszakás nővérrel végezzük el a reggeli tisztálkodást, nőiesen bevallom, ezt a 45 percet majdnem mindig alva vagy félig alva töltöm el. Ez 8 óra előtt megtörténik, mert 8-kor váltják egymást a segítő-ápolók (Bálint Andástól származik a szakma elnevezése). Ők átadják a tudnivalókat egymásnak és fél 9-kor kezdek valóban felkelni. Öltözés, reggeli –néha félig alva (mókás is lehetne, de nem az) újabb 30 perc. Fokozatos felkészülés -aklimatizáció-  az ülő testhelyzetre (mint a hegymászóknál, vagy a búvároknál; hol fent, hol lent) időigénye változó, mondjuk 25 perc, de volt már több mint 1 órás is a koncentrált várakozás. Komoly dolog a vérnyomás eltűnést, a kapcsolódó hőmérséklet csökkenést a sérült idegszálakkal leküzdenünk. Vannak gyakorlataim, néha jobban működnek, néha kevésbé. Még az ágyban vagyok. Aztán lassan az elektromos emelővel kiülünk(?) a kerekesszékbe, vagy a fotelomba.
Egyszer csak helyreáll a rend a teremtésben: jó a komfortérzetem és kezdődhet az aktivitás. 8 órától számolva mindössze 2 és fél óra telt el és már teszem a dolgom! Aztán 2-3 óra múlva a szükség visszaszólít az ágyba. Adatállományok bezárása, emelő, vetkőzés, katéter, öltözés, emelővel visszaülés. Nappal ez minimum 3* 25 perc, ha nem maradok pihenni az ágyban néhány percet. (Boldog békeidők, amikor csak beszaladtam a wc-be, kézmosással együtt sem volt több 7 percnél! ) 
Egy és három között ebédelek, ahogy kijön a lépés. Az ebéd, de az étkezés minden formája viszonylag hosszú idő, aggyal eszem, minden falatnál figyelek a nyelésre, mert a félrenyelés lehetősége ott ólálkodik. Az ebéd ideje hozzákészüléssel, gyógyszerbevétellel együtt háromnegyed óra, ami az elfogyasztott étel mennyiségéhez képest, rémesen hosszú idő. A vacsora, hogy az étkezéseket tudjam is le, igénybe vesz egy fél órát, a legkreatívabb időmből. Végül az esti készülődés, fogmosás, gyógyszer, vetkőzés, öltözés, elhelyezkedés, 45 perc, alsó hangon. Nagyjából ezek a kötelező, technikai elfoglaltságaim. Úri nő vagyok, háztartási munkát nem végzek, napi fél óra idő-spórolás. Van egy szabadon választható egyben kötelező rehabilitáló másfél – két óra, jó szakemberek segítségével, ezt nem számolom a technikai időhöz.
Összegezve manapság 400 percet, 6 és fél órát + 7 óra alvás, összesen 13 és fél órát töltök el a napból háttértevékenységgel. Az egyes szám első személy nem is indokolt, mert minden felsorolt tevékenységet segítséggel teszek. Hiába próbálok jobban gazdálkodni, lehetetlen. Hol van itt a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?
Van egy mondás, miszerint a nap 24 órából áll + az éjszaka! Az időt is ki lehet cselezni. Ki lehet cselezni? Cselezzem ki a barátom?

Jövő kedd: lesz! de hogy mi, azt a mostani zavaros időkben nem tudom

Van az úgy, hogy az embernek mindenről ugyanaz jut eszébe. Nálam ez egy ideje az Életrevalók c. film.
Szép csendes kora nyári este, kinn ülök a nagy-erkélyen. Mert nekünk erkélyből kettő van. Itt majdnem mindig fúj a hűs dunai szél, ami gyakran nem olyan barátságos, mint költői leírása. Süvöltő szél kerekedik egyik pillanatról a másikra, a virágos ládák röpülve helyet változtatnak, szélerővel. Nem panasz, helyzetismertetés! Estére általában megáll a szél és akkor nekem is nagyon jó kint lenni. Ahhoz, hogy ki tudjak menni, két markos ember segítsége kell. Egyetlen arasznyi magas lépcsőn kell feljutnunk, de ez kerekesszékkel, egy emberrel megoldhatatlan. Van rámpánk, ami akár jó is lehetne, de 1méteres hosszúsága rövid ahhoz, hogy könnyen feljussunk a nappaliból az erkélyre. A biztonságos, egy emberes kijutáshoz kb. 2 és fél méter hosszú, 1m széles, 23 cm magas, strapabíró ék alakú rámpára lenne szükség. Igen, de egy ekkora építmény, az amúgy nem kicsi szoba használhatóságát nagymértékben korlátozná. Mondhatni, keresztül húzná. Túl azon, hogy egy ilyen formájú és méretű tárgy mozgatása és tárolása nem könnyű. Ez a lakás egyetlen nem akadálymentes pontja, építészeti adottság. Nem panasz, helyzetismertetés! 

Kint lenni egy csoda! 5D! Körpanoráma! Különösen szépek azok az esték, amikor a Csobánka tetején lévő fennsíkról –nem biztos, hogy így igaz, de jól hangzik-  a levegőbe emelkednek a paplanrepülők. Mi más jutna ilyenkor eszembe, mint a film. Néha csak egy, kettő de gyakrabban egy csapat paplanernyős száll a levegőben. Ebből a távolságból nem vehető ki, hogy ki-kicsoda, nincs külön a paplan és a rajta függő ember. Első pillantásra fel sem ismeri az ember, hogy mik ezek a méltóságteljesen szálló apró jelenségek? Talán elsőre a szemem dörzsölném meg, ha …nem félteném a sminkem. Nem madarak, az biztos, nem sárkányrepülők, nem is sárkányok –eregetve. Kizárásos alapon, paplanrepülők.  A háttér változó színű, a kékestől a sárgán a rózsaszínen az égő narancson keresztül a bordóig, kékes-szürkés felhőfoltokkal. Az ég aljának a színéből, következtetünk a másnapi időre. Minél sötétebb rózsaszín, annál nagyobb szél lesz holnap. A jelenség maga teljességében varázslatos a valóság és a képzelet határán. Elragadó, a szó valóságos értelmében. Sokszor képzelem, hogy ott a vattacukor halmazállapotú színes felhők között bujkálok hatalmas védőernyőmmel, vagy hercegkisasszonyos csipkeruhában repülök úszva a rózsaszín felhőkertben. Amikor szürkés az égbolt, akkor is vonzó, ilyenkor a valós sikláshoz hasonlóan kitárt karokkal repülök, repülök, mintha ez lenne a természetes közegem. Ha sokan repülnek-repülünk egyszerre, olyan, mint egy égi úszó fogócska, ahol nem üldözzük, kergetjük egymást, csak egy mosoly, a „megvagy”, az is kellő távolságból. Annyi itt a madzag! Nincs súlyom, nem fáj semmim, hasalok a levegőben, pihenek emberek! Harmónia, ég és föld között! Nem kell itt járni, nem is lehet. Nem kell semmit tenni, lehet, hogy nem is lehet? Aztán lassan vége, hűl a levegő! A leereszkedés még jó lehet, de a földet érés… na, arra nem vágynék.

Lehet, hogy a film valós történetének megélője, a repülés szerelmes-megszállottja is a leszállásnál sérült? Tény, hogy a balesete után is repült paplanjával.

Egy fontos, a helyzetből adódó praktikus kérdés: hogy lehet megoldani jól a levegővételt, a folyamatos légzést, bénult rekeszizommal és alacsony tüdőkapacitással a levegőben? Ráadásul extrém viszonyok között? Minél magasabbra megyünk, annál kisebb a levegő oxigén tartalma. Ja! és csökken a hőmérséklet, mi gerincsérültek kihűlünk. Nem panasz, helyzetismertetés!  Mindegy is, ha elhisszük, a színészek és a filmesek jól oldották meg. Szabad néha a valóságtól elrugaszkodni, kell is.

A mi paplanrepülőink nagyon élvezik a helyzetet. Nem is gondolják, hogy repülésük mekkora élmény, valaki másnak. Azt, hogy néha betársulok és együtt röpülünk, nem is sejtik. Jó lenne egyszer tisztes távolságból, közelebbről is megnézni ezt a légi parádét. Dolgozunk rajta.

A következő kedd: Még mindig: felhők