Antal Zsuzsa blogja


BARACK

2013. augusztus 03. - Antal Zsuzsa

Mottó:
Aki még nem evett jó házi barack-lekvárt, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem ivott jó házi barack-pálinkát, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem evett érett zamatos, édes, lédús, illatos, szép mosolygós sárgabarackot, … annak javaslom, hogy nyitásra menjen piacra, mert még vehet az idei utolsó kilókból! 

1994-ben, egy gönci hétmérföldes barackos gazdasszonyától kértem egy kosár kajszit a saját kertjükből.
-       Örömmel…- ígérte bizonytalan mosollyal az asszonytárs.
-       Mekkora kosárral kérsz?
-       Vennék 15-20 kilót – válaszoltam.
-       … meennyiit?
-       Miért? … ez sok?
-       Sok! … ha a férjem hozza föl, akkor abból te nem főzöl lekvárt. Nekem, régóta anyukám főzi, inkább vele beszélek, hogy tegyen be nektek is. - nem értettem, a télen ajánlották fel a lehetőséget. … zavarban voltam… többet szoktam befőzni.
-       Jaj! Ne fáradjon értünk a mamád, lehet kapni a piacon, csak gondoltam a gönci mégiscsak… - Aztán, érzékelve, hogy a társaság már rég túl van a mi lekvár-ügyünkön, nem habogtam tovább.
A kínos jelenet nem hagyott nyugton. Este megkérdeztem a férjemtől, hogy szerinte miért volt a rideg hangulat? Egy hónapja is, még annyira kedvesek voltak...
-       Tudod te egyáltalán, mi a Gönci barack? – kérdezett vissza.
-       Még jó, hogy tudom! … - máris nyeltem nagyokat,

68_1.jpg

-Tévedsz! ez a gönci barack- került elő a megcáfolhatatlan:

68_2.jpg

… és jött a megvilágosodás! Itt vitának nem volt helye! … hogy miből készült abban a szezonban a családi baracklekvár és barackdzsem?  Titok! 

Ez a kép sem az, mint aminek látszik…
Első pillantásra a kínai Nagyfalnak tűnt, pedig nem a GönciBarack befolyásoltsága alatt néztem.
Ez a boldogkőváraljai nagyfal. Pazar!

68_3.jpg

… mi köze a GönciBarackhoz?
Ősidők óta -2012- itt rendezik a Gönci Barack Fesztivált. Az idén már lekéstük, de lesz jövőre is! Elmegyünk! Ha gönci barack nem lesz - mert számtalan veszély leselkedik a híres gyümölcsre- attól a Fesztivál megrendezhető… legfeljebb kölcsönöznek Kecskemét, vagy Szeged környékéről a konkurencia hírös barackjából. Egy-két korty után ki veszi észre a különbséget.
A boldogkőváraljai nagyfalat, hasonló akadálymentességűnek látom, mint egy átlagos utca.
Könnyedén leküzdjük! … vagy nem könnyedén…
Az akadályok nem problémák…
A problémákat megoldjuk…
Sok sárgabarackos élményem van. Biztosan azért, mert szeretem!

VELENCEI ÁLOM

Bejegyzés alcíme...

Végre fagyi szezon!
Ha jól emlékszem, régen nem is lehetett fagylaltot kapni éven-át azaz egész évben. Gyerekkorunkban Sopron két leghíresebb cukrásza a Hoffer és a Hofman volt. Mi, az előbbit látogattuk gyakrabban, amikor vasárnaponként családi sétára mentünk. Elől Edit és én, mögöttünk a szüleink, rendszerint karonfogva. Az ötvenes évek végén, a hatvanas években nem volt még sokféle fagyi, vanília, csoki, citrom, puncs, néha karamell mint alap és eper, málna idényjelleggel. Tutira gyümölcsből, aroma nélkül. Kétféle méret létezett, az 50 filléres kisgombóc, és az 1 Ft-os nagygombóc. Nem részletezem a családi vitákat, ezek apu tűréshatáráig tartottak, hogy miért csak ekkora…, miért nem …, bezzeg az anyu két 1foritosat kapott. Vegyesen! Majd, ha nagy leszek … gondoltam.
Lássunk csodát, nagy lettem! Annyira mindenképp, hogy fagyi ügyben teljes önállóságom volt - a balesetig. Változik a világ, ez a fagylalt fejlődéstörténetén is követhető. A választék óriási, ízben, színben, állagban és árban is. Ma már vannak fagylalt mesterek, akik kreálják és diktálják a divatot. Kivételes szerencsénk van, mindig van a lakásunk közelében egy, két, há… jó fagyizó. A lakásunkhoz közel az egyik helyen, keddenként fél áron mérik a hűsítő gombócokat. Itt az egyik kedvencem a velencei álom, már a neve megéri az ára felét. Végül is keddenként ingyen van, csak a nevét kell megfizetni!
Ez a kép akkor készült, amikor még én sem éltem, pedig elég régi vagyok már. Az unatkozó 6. számú fagylaltos fiú arra vár, hogy a pózoló kislány döntsön, melyiket is válassza a lehetséges kétféléből:

57_1s.jpg

Pár szó Velence krémes álmáról.  Volt egy hely az Accademia mellett, oda nagyon jó lett volna egy fagyi-bérlet! Ott minden lapáttal egy velencei álmot kaptam a jóképű olasz fagyistól. Csinos hölgyek nagyobb lapáttal, nem azért, de  ...
Ha már Velence szóba került: ugyanabban a kiskoromban, - amikor a fagyis történettel adtam közre családi titkaink egy gombócát- akartam, de nem tudtam megfejteni a „késő bánat, ebgondolat” közmondás jelentését. Rontott a helyzetemen, hogy késő bánat, ebgondola formában kerestem a megoldást, nem nagyon tudtam mit kezdeni a t-vel az ebgondola a végén, biztos nem a múlt idő jele, de ha ott van, legyen! A késő bánat nem izgatott, majd később. Tudtam, mi az eb, mi a gondola, így hát minden okom megvolt arra, hogy komolyan, vegyem a dolgot. Az eb-gondola, mint velencei jármű, szereposztásán sokat törtem a fejem: eb a gondolás, vagy az utazó, esetleg mindkettő? Annyit nevettem magamban az utóbbin, az eb, mint-gondolás áll a díszes gondolán, a népes alom ugra-bugrál romantikára vágyó szülei körül. Bidres-bodros ruhában a kutya kislányok, mellényes csokor-pórázos öltözékben az eb legénykék. A legviccesebb mind közül a gitáros eb, aki mély átéléssel vonyítja az „Oh sole mió-t. Ezt így játszottam el magamban többször is, az ebek iránti teljes tisztelettel, a kifigurázás szándéka nélkül. Aki volt már gyerek, pontosan tudja, miről beszélek. Aki ma is az, maradjon gyerek amíg csak lehet!
Mi lenne, ha ezek közül választana képzeletem kutya- családja? Adják meg a módját!

57_2s.jpg

Már értem a közmondás jelentését régóta. De tényleg, miért pont az eb? Azért, mert az eb ura fakó? Ráadásul, eben guba? Öreg, tisztességben őszülő pulin mákos-guba? 

Korábbi ebes, kutyás bejegyzések:
http://eselyegyenlotlen.blog.hu/2012/06/12/felhok_768
http://eselyegyenlotlen.blog.hu/2012/10/16/ur_es_kutya
http://eselyegyenlotlen.blog.hu/2012/10/24/ur_es_kutya_a_magam_olvasataban
http://eselyegyenlotlen.blog.hu/2012/11/27/ur_es_kutya_harmadszor

AZ ÉN ERKÉLYEM, AZ ÉN ERKÉLYEM …

Nem írom le azt a szót, ami tav-vel kezdődik és asz-al végződik, mert úgyis mindenki erről beszél, a levegő is ezzel van tele - meg virágporral. Szerencse, hogy a csapból még víz folyik!
Csoda, ami történik. Szemmel láthatóan nőnek a nővények, zöldülnek a fák. Már-már esőre vágyunk.  Abban a szerencsés, szerencsétlen – nem kívánt szó törlendő- helyzetben vagyok, hogy az ágyam végétől egy jó méterre kezdődik az erkély, ahol telel, nyaral a növényeim egy része. Némelyik már a hó alatt is rügyekkel húzta meg magát, mások még csak most ébredeznek, de az árvácskák már színes divatbemutatóval froclizzák egymást. Nem baj, jöjjön csak a színorgia. Az erkélyt és az ott folyó életet rendszeresen, sokat látom, nem azért, mert ágyban-fekvő vagyok, hanem azért, mert bizonyos élettani esemény közel négy óránként visszaszólítanak egy-egy húsz percre. Így hát 4 óránként követhetem a változásokat. Látványos! Pár mm órák alatt. Valaki azt mondta, hogy a növényeknek most kell behozniuk a három hetes lemaradást. Igyekeznek is, nem lehet panaszunk.

Van élet a hó alatt, 2013. március 27.
54_1.jpg
A napsütés mégis más, 2013. április 15.
54_2.jpg

Bámulatos, amit a természet produkál. Az egyik fügefámon van egy párányi mini tél-túlélő füge. A szakirodalom szerint nyár elején beérhet. A későbbi virágai(!) őszre érnek be. Tavaly már megkóstoltuk az első termést, sokfelé osztva. Alig várom, hogy ontsa a gyümölcsét, ami a virága.

Füge, 2013. április 14.
54_3.jpg

Az erkélyen és a bővebb látókörömben állatok is vannak természetesen. Már vannak méhek, tényleg szorgosak! Van néhány közöttük, aki személyes ismerősként megjelenik minden reggel és délután. Órát lehetne hozzájuk igazítani. Jönnek idegen méhek is, jut nekik is virágpor. A kolibri méretű darazsakért nem rajongunk! Tavaly betévedt egy szép méretes példány a szobámba. Engem gyorsan letakartak egy lepedővel. Szegény szabadulni vágyó darázs néha nekiröpült az ablaknak, akkorát szólt! Nagy küzdelem után, mindenki élve megúszta. Ez persze kis dolognak látszik ahhoz képest, amikor a Hajós utcai lakásunkba betévedt egy denevér. Gyorsan a fejemre húzták a paplant. A hajam lógott csak ki. Akkor valódi pánik volt! Nehezen találtunk fogást a problémán. Rémes volt! Végül, ott is mindenki élve távozott. Hú, de csúnya volt az a kis állat.
Tábort vernek itt időnként egész pici fura élőlények, első pillantásra nem is látszanak, másodikra hangyának vélem, aztán valaki beszól „nem tetű?” Kész! Abban a pillanatban megy a növény –állatostul- az elkülönítőbe. Minden betegért küzdünk. Mániás vagy! –szokta ilyenkor mondani az anyu. (Örökség ez is, -mármint a mániásság- nem csak a toronyóra- gondolom ilyenkor.)
Vannak nagy testű ragadozóink is, álságos dalnokok, akik zuhanórepülésben érkezve leeszik a rügyet az ágról, jó izléssel kiválogatva a legfrissebbeket, aztán gyorsan kieszik a magot a földből, végül percek alatt szétfürdik a földet a cserépből. Mindez a távoltartásukra földbeszúrt, észvesztően pörgő-forgó, sárga alkalmatosságtól 10-15 centire zajlik. Végül a kis szemétláda felül a korlátra és farkasszemet néz velem. Velem! Aztán, huss. Nem barátom a feketerigó!
A mi lakóparknak nevezett telepükön gazdag a madárvilág! Nem gondoltam volna, hogy a negyedik emeleti lakásunkban fogom életem legtöbb madártani tapasztalatát gyűjteni. Igaz, városi madarakkal élünk együtt, akik már génmódosultak, a természetben élő vidéki rokonokhoz képest. A városi galambok beképzeltek, dagadtak, telhetetlenek, pofátlanok és nem tartják be az alapvető higiénés szabályokat sem. Nem arra gondolok, hogy WC használat után, moss kezet! De az illemhely megválasztásra figyelhetnének. Fertőzést sem kötelező terjeszteni!
Sok sirály is van a környéken. Velük nem lenne bajom, ha nem láttam volna Hitchcock: Madarak című filmjét. Az itteniek nem nagyok, szerény dunai madarak, nem zavarjuk egymás köreit. Téli, csapatos kirándulásaik, nagyon szórakoztatóak. Repkedésük gyakran céltalan örömrepülésnek látszik.
A szarkák tényleg imádják a csillogó tárgyakat és kíváncsiak és valóban lopnak is. Egy kint felejtett fényes papírdarabért simán megkockáztatják, hogy bekukkantanak az erkélyre. Válogatás nélkül lopkodják a csillogó tárgyakat, biztos mást is. Gyakran széttárt szárnyakkal röpködnek a fejünk fölött. Ilyenkor jól látszik, hogy milyen elegáns szép madarak. Olyan műrepülő mutatványokat adnak elő, időnként frászt kapok, hogy „most jön be!” De nem, a fal előtt egy kicsivel irányt váltanak!
A veréb szép madár, a felénk repkedők kimondottan csinosak. Nem szürkék, egyáltalán.
A kis madár gyerekek nagyon helyesek! Amikor repülni tanulnak…édesek, bentről nézve nagyon izgalmas és mókás!

Számtalan tudománytalan megfigyelésem van még a madarak titkairól. Amikor a szobából nézem őket, gyakran gondolom azt, hogy igazán nem rendes dolog kifigyelni másokat … de olyan jó!