Antal Zsuzsa blogja


TOJÁSFA

2013. április 02. - Antal Zs

Az idén is sikerült óriás tojásfát állítanunk.

post-52.jpg
A tojásokkal megrakott barkacsokor régi szilkében áll a komódon. Ebben a cserépedényben a ’60-as évek végén erdélyi nagyanyám küldött nekünk szilvalekvárt Sopronba. Az edény falán most is ott vannak az üstben főtt szilvalekvár nyomai. Nem volt szívem lesikálni az odaszáradt cseppeket. … senki nem tudta volna meg a családi titkot, ha el nem fecsegem, itt is…


Legszívesebben a maga valóságában mutatnám meg ezt a gyönyörűséget mindenkinek és el is mesélném az egyes tojások történetét 1997-től napjainkig.
Erre is sor kerül …

 

A tojások készítői: Daru Péterné –Eszter, a Népművészet mestere/2013, Kustánczy Zita, Szlávikné Búzás Irén, Nemes Hajnal, Osváth Angéla, Pénzes Tímea, Széles Éva, Által Anikó, Orosz Anita, Nassim Timi, Szikra Zsuzsa és még sok –általam- név szerint ismeretlen tojás díszítő, festő, karcoló, hímző. Természetesen a tojásmesterek között van Bognár Laci, aki nincs már köztünk, a munkáit hagyta örökül.

 

BLOGGERINA 2013

Blog-történelmem első megmérettetésének eseményei–az előző bejegyzés folytatása:
2013.02. 18. 24:00 lezárult a szavazás,bejutottam a Top50-be, elkezdődött a zsűrizés, meg  hétköznapok. Zsúfolt hetem volt:
Hétfőn 00:05-től vasárnap éjfélig izgultam, már amikor időm volt rá. Az izgulás, mint főtevékenység mellett, eladtam egy lakásunkat, ami –lássuk be- egyáltalán nem könnyű manapság. Ez az utolsó értékes tartalékom az ellátásom irracionálisan magas költségeinek a fedezéséhez. Így kellett döntenem, valóban a „létem a tét”. Jól is jött a blogos játék, jó feszültségoldó volt! Hétfőn este még befejeztem -ötödször átírtam- a másnapi posztot (magyarul: bejegyzést) ami, az időközben megérkezett új eszközömmel gyermekjáték lett volna, ha nem kellett volna ledolgoznom az időközben felhalmozódott lemaradásaim halasztást nem tűrő részét. Koraeste gyógytorna, nem kihagyható lét-elem.
Kedden aztán -teljesen váratlanul, mintegy meglepetésként- megérkezett a Zsuzsanna nap és el kellett volna vetni a magokat, a néphagyomány szerint, de ezt későn tudtam meg és egyébként is … Nem lehet mindennel foglalkozni. Az árvácskák már várnak a piacon, paradicsomot majd palánta formában szerzünk be. Délelőtt masszőr. Este családi ünnepég.
Szerdán hajnal 9-kor indultunk egy közjegyzőhöz, ahol egy igazán jelképes összegért közokiratba foglalta a közjegyző, hogy én vagyok én és értelmi képességeim birtokában jogosult vagyok eladni az 1/1 tulajdonomban levő ingatlanomat, az okiratban megjelölt meghatalmazott aláírásával. Rohanás -már, ahogy velem rohanni lehet- az ügyvédhez, aki a miatt a nehezítő körülmény miatt, hogy nem tudok saját kezemmel aláírni, kénytelen 30 oldallal több papírt szerkeszteni, nyomtatni, aláíratni, csatolni. Szerencsére sikerült időben hazaérni, nem történt bizonyos szükségleteim ellátásával kapcsolatos kellemetlen közjáték. Sajnos ki kellett hagynom a kyropraktor kezelését.
Csütörtök délelőtt konduktor jött hozzám. Este, különleges ünnepségre hívtak meg a Centrál Színházba: aznap este játszották ötvenedszer a Mégis kinek az élete? –t. Megtiszteltetés volt meglepetés-vendégként ott lenni. Úgy örültek nekünk! Emeletes sacher torta, pezsgős koccintás …Eddig több mint 20ezer néző látta a darabot! folyamatos és óriási az érdeklődés.
Pénteken hatalmas pelyhekben hullott a hó, ebben a hóesésben vettünk végső búcsút Robi nagypapájától. Személyesen nem tudtam elmenni, de lélekben ott voltam. Vastag puha takaró borította a hantot. Méltóságteljes volt a búcsúzás.
Délután megérkezett … no, ez egy külön blogot érdemlő fantasztikus sikertörténet!
Szombaton barátnős délután tulipánokkal. Előtte munka, utána munka. Nagyon jó! Az új eszközöm –szinte- magától dolgozik.
Vasárnap sem volt túl laza napom, a lakáseladás részleteivel foglalkoztam, dolgoztam. Este „ A DAL”. Drukkolok  Agárdi Szilviának és Pál Dénesnek. Bár lehet, hogy még nem érett meg a duó erre a szerepre. Elfogult vagyok az énekesekkel, a dallal, a helyzettel.  Maradék kevés ráérő időmben, izgultam a blogverseny számomra kedvező értékeléséért.
Hétfőn reggel néztem meg a zsűri döntését! Nem lettem 2013 bloggerinája. Sejtettem, hogy így lesz! Mégis csalódtam. Igaz, nem dizájnos a felület, nem mai a kommunikációm, a blogom nem gasztro, nem is csajos és pláne nem trendi.
De! Amíg sokan olvassátok, visszajeleztek, kommenteltek és lájkoltok és amíg lesz mondanivalóm és tudok írni, örömmel közzéteszem …unokáim is látni fogják! … Kell ennél több?
Köszönöm a biztatást, a szavazatokat, a kapcsolatokat, a rám fordított időt, minden véleményt –a negatívat is!
Gratulálok a győzteseknek! ( A különdíjas nekem jobban tetszik, mint a győztes.)
http://bloggerina.nlcafe.hu/item/toplist#step1

Tegnap este meg mi történt? Írok, olvasok, egyszer csak felugrik a képernyőre egy verseny felhívás. Csak azért tűnt fel, mert egyszer egy ismeretlen gratulált a novellámhoz. De NEM! NEM!NEM! Erős vagyok, még a kísértésnek is ellen tudok állni!
http://sinosz.hu/?q=hirek%2Fajanlo%2Fnovellapalyazat-fogyatekosok-szamara

Ha indul valaki, értesítsen. Terjesztem, elolvassuk és ha jó is, vannak már szavazói!

FELHŐK

„Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba” (Kr.e. 6. század, Hérakleitosz)
Kétszer nem nézel ugyanarra az égre. (21. század, Antal Zsuzsa)
Nem vitatom, hogy folyók állandó változása csoda, de ami az égen zajlik, az felülmúlhatatlan.
            Csak az folytassa, aki bírja a kicsit giccses, ámbár a valóságot leíró bejegyzést. Én szóltam! 

Többedszer hivatkozom lakásunk különleges adottságaira, a magam helyzetére, és e két dolog együttes következményeire. Sokkal többet nézem az eget, nagyjából egyazon helyzetből, mint mások. Ráadásul a negyedikről, ahonnan a földön történő dolgok csak távol látszanak. Az igazi, állandóan látszó történések színtere számomra, a Szabadsághegytől, Veresegyházáig terjedő hegy- és domb- vonulat, és az égbolt, ugyanebben a távolságban. 

A bárányfelhős ég, kellemes látvány reggelente. Az élénk kék háttérben, habos, fodros, kis csodák százai, bambán bámészan vonulnak egy irányba, várok is egy föl-alá rohangáló fekete pulit. Nem jön. Lehet, hogy azért mert az égbolton tökéletes rend van? Terelő kutya nélkül is!  A haladási irányt a legszeleburdibb, vagány kis felhő is betartja, semmi öntörvényűség! Igaz, a szél, segít. Hoppá! A szél az égbolt pulija! 

Az sem rossz, ha felhőtlen az ég, de ez gyorsan múló állapot … valamitől, mindig befellegzik, vagy az égbolt, vagy más , pláne, ha rásegítünk a rádióval. 

Ha felhős az idő, az nagyon szórakoztató. Az égbolton, elkülönülnek a felhőrétegek. Olykor sok különböző távolságban rétegződik a felhőzet és az egyes rétegek, más-más magasságban lévén különböző sebességgel haladnak, mindig egy irányba, még véletlenül sem megy szembe egyetlen kis kóbor foszlány sem a többivel. Hihetetlen látvány, amikor az alsó mélykékes-szürke felhőréteg suhan vízszintesen a látóhatár alján, fölötte a következő világosabb szürke réteg lassabban halad, a harmadik, majdnem fehér lomhán követi elődeit, a negyedik hófehér réteg szinte áll. Vagy, talán áll is? Nem, de hova rohanjon. Nézem, csodálom ezt a rózsaszín, sárgás, szürkés háttéren zajló pompás vonulást. Néha alakot öltenek a felhők, kis képzelőerővel, karneváli felvonulás kerekedik. Állatsereglet felhőkből! Göndör hajú puttó énekkar! Nagyon jó! Csúf alakok menete- kizárólag rosszkedvűeknek!  Csak ritkán gondolok bele, micsoda erők mozgatják, formálják itt a szereplőket, a díszleteket. A fátyolfelhőt nem szeretem, ha abba belegabalyodik valaki, onnan nem szabadul. 

Az égbolt tud barátságos lenni, de kegyetlenül barátságtalan is. Pár napja történt: sütött a nap, túlságosan is ragyogott. Egy különösen furcsa szürke felhő úszott be az égre. Távolról, jött, a budai hegyek felől. Messziről, méltóságteljesen elindult egy hatalmas paplan. A látvány annyira valóságos volt, hogy könnyen odaképzeltem, a felhőpárna szélén utazó, lábat lógató vándorokat. A szabadság vándorait! Békés égi táj, mégis sejthető volt, hogy valami készül. A felhő előtt és körülötte kék az ég, a nap süt ezerrel. Még kék, még süt. A felhőpaplan egyre nőtt. Amikor már olyan széles lett, mint a horizont belátható darabja - a színe a szürke minden árnyalatával batikolt, szelíd galambszürkétől az egészen az antracitig, helyenként majdnem fekete- lehetett tudni, hogy hatalmas vihar közeleg. Jött, jött feltartóztathatatlanul. Kíséretében a dörgés és villámlás. Ha kicsit lejjebb lenne, biztos nagyon félnék, hogy egyenesen bejön az ablakon- gondoltam és egyre mélyebbre süppedtem a fotelban. Most, hogy már itt volt, nem szerettem volna megtudni, mivel van megtöltve az egyre félelmetesebb paplan. Megtudtam. Víz, hosszú csövekben, víz dézsából, jéggyöngy társaságában, asztal és virágborogató segítséggel. Az eső félelmetes robajjal dobolt a bádogon. Égzengés. Mi lehet a vándorainkkal? A villámok csapkodtak, cikáztak vég nélkül, olyan hatalmasak az óriás látótér egyik felében, mint a természetfilmekben, de ez nem film volt. Égiháború. A keleti oldalon még sütött a nap nagy álnokul.

Eszembe jutott, hogy amikor kicsik voltunk és nagyanyám vigyázott ránk, a soproni házunkban. Vihar idején mindig összebujtunk a mamával. Ha dörgött-villámlott ő félhangosan imádkozott és nagyon félt. Egyszer énekeltünk, biztos oldódott a feszültség.  Magához szorított minket, a húgomat és engem. Mi is nagyon féltünk, kapaszkodtunk belé és egymásba. Nagyon vártuk, hogy vége legyen. Izgultunk, hogy anyu, apu vajon hol van. Mindhárman fellélegeztünk, mikor elvonultak a felhők, ránk zúdított vizes terheiket hátrahagyva. Ahogy elvonult a vihar, szaladtunk az udvarra, percek múlva már nagy viháncolásban voltunk a húgommal, tapicskoltunk a pocsolyákban, a kezünkkel, lábunkkal utat csináltunk a tócsáknak és más hasonló lányos játékokat űztünk, a végre már veszekedő nagymamánkkal a sarkunkban. 

Ahogy kezdődött, úgy lett vége a viharnak. Viharsebesen! A ragyogó napsütésben, a már kék égen láttam a távozó paplan végét, ugyanolyan fehér fodros volt, mint az eleje. Ott lóbálták lábukat a szabadság vándorai. Ügyesek a fiatalok! 

A kedvencem az esti égbolt a maga kedves, nyugodt felhőivel és fényeivel. A fénytechnikusok este brillíroznak, fővilágosító maga a nap minden sugarával. Állandó élőadás, egyszeri és megismételhetetlen. A valóság néha olyan valószínűtlen. Kékes felhők mögött, rózsaszín pamacsok. Sárgás égbolton szürke, fehér bárányok. Nincs olyan szín és forma, ami itt nem fordul elő. Este, rendszerint a szél is alábbhagy. Nyugalom, pihenés, csend. Jó!
Hűl a levegő, vége a felhős pihenésnek. Szél lesz holnap, ha vörös az ég alja! És jaj, nekünk, ha aranyos az este, mert akkor fo-*fütty*-os a reggel! népi bölcsesség, nem én találtam  ki, nem is én írtam,  hanem egy számító gép! 

Ezzel összefüggő, mégis más. A rádió időjárás jelentéseiben gyakran halljuk, hogy pl. Budapest felett felhőtlen az égbolt, a hőmérséklet 26-28 fok. Miközben esik az eső és a hőmérséklet sem több 23 foknál. Vagy a pesszimista változat: Kedves hallgatóink, Budapest felett az égbolt erősen felhős, a mai nap folyamatos eső várható. A valóságban, ragyog a nap felhőnek nyoma sincs. Mit beszélnek ezek már megint? Miért nem néznek ki az ablakon? –dohogjuk! Az a helyzet, hogy a hírolvasó ül egy levegőtlen, ablaktalan stúdióban, fogalma sincs a kinti időjárásról és egyébként is azt olvassa fel, ami a papírjára van írva, vagy, előre rögzített szöveget vágnak be. Ez a nagy igazság! vagy valami ilyesmi. 

Jövő kedden, ha esik, ha fúj: fekete komédia

süti beállítások módosítása