Antal Zsuzsa blogja


AZ ÉN ERKÉLYEM, AZ ÉN ERKÉLYEM …

2013. április 16. - Antal Zsuzsa

Nem írom le azt a szót, ami tav-vel kezdődik és asz-al végződik, mert úgyis mindenki erről beszél, a levegő is ezzel van tele - meg virágporral. Szerencse, hogy a csapból még víz folyik!
Csoda, ami történik. Szemmel láthatóan nőnek a nővények, zöldülnek a fák. Már-már esőre vágyunk.  Abban a szerencsés, szerencsétlen – nem kívánt szó törlendő- helyzetben vagyok, hogy az ágyam végétől egy jó méterre kezdődik az erkély, ahol telel, nyaral a növényeim egy része. Némelyik már a hó alatt is rügyekkel húzta meg magát, mások még csak most ébredeznek, de az árvácskák már színes divatbemutatóval froclizzák egymást. Nem baj, jöjjön csak a színorgia. Az erkélyt és az ott folyó életet rendszeresen, sokat látom, nem azért, mert ágyban-fekvő vagyok, hanem azért, mert bizonyos élettani esemény közel négy óránként visszaszólítanak egy-egy húsz percre. Így hát 4 óránként követhetem a változásokat. Látványos! Pár mm órák alatt. Valaki azt mondta, hogy a növényeknek most kell behozniuk a három hetes lemaradást. Igyekeznek is, nem lehet panaszunk.

Van élet a hó alatt, 2013. március 27.
54_1.jpg
A napsütés mégis más, 2013. április 15.
54_2.jpg

Bámulatos, amit a természet produkál. Az egyik fügefámon van egy párányi mini tél-túlélő füge. A szakirodalom szerint nyár elején beérhet. A későbbi virágai(!) őszre érnek be. Tavaly már megkóstoltuk az első termést, sokfelé osztva. Alig várom, hogy ontsa a gyümölcsét, ami a virága.

Füge, 2013. április 14.
54_3.jpg

Az erkélyen és a bővebb látókörömben állatok is vannak természetesen. Már vannak méhek, tényleg szorgosak! Van néhány közöttük, aki személyes ismerősként megjelenik minden reggel és délután. Órát lehetne hozzájuk igazítani. Jönnek idegen méhek is, jut nekik is virágpor. A kolibri méretű darazsakért nem rajongunk! Tavaly betévedt egy szép méretes példány a szobámba. Engem gyorsan letakartak egy lepedővel. Szegény szabadulni vágyó darázs néha nekiröpült az ablaknak, akkorát szólt! Nagy küzdelem után, mindenki élve megúszta. Ez persze kis dolognak látszik ahhoz képest, amikor a Hajós utcai lakásunkba betévedt egy denevér. Gyorsan a fejemre húzták a paplant. A hajam lógott csak ki. Akkor valódi pánik volt! Nehezen találtunk fogást a problémán. Rémes volt! Végül, ott is mindenki élve távozott. Hú, de csúnya volt az a kis állat.
Tábort vernek itt időnként egész pici fura élőlények, első pillantásra nem is látszanak, másodikra hangyának vélem, aztán valaki beszól „nem tetű?” Kész! Abban a pillanatban megy a növény –állatostul- az elkülönítőbe. Minden betegért küzdünk. Mániás vagy! –szokta ilyenkor mondani az anyu. (Örökség ez is, -mármint a mániásság- nem csak a toronyóra- gondolom ilyenkor.)
Vannak nagy testű ragadozóink is, álságos dalnokok, akik zuhanórepülésben érkezve leeszik a rügyet az ágról, jó izléssel kiválogatva a legfrissebbeket, aztán gyorsan kieszik a magot a földből, végül percek alatt szétfürdik a földet a cserépből. Mindez a távoltartásukra földbeszúrt, észvesztően pörgő-forgó, sárga alkalmatosságtól 10-15 centire zajlik. Végül a kis szemétláda felül a korlátra és farkasszemet néz velem. Velem! Aztán, huss. Nem barátom a feketerigó!
A mi lakóparknak nevezett telepükön gazdag a madárvilág! Nem gondoltam volna, hogy a negyedik emeleti lakásunkban fogom életem legtöbb madártani tapasztalatát gyűjteni. Igaz, városi madarakkal élünk együtt, akik már génmódosultak, a természetben élő vidéki rokonokhoz képest. A városi galambok beképzeltek, dagadtak, telhetetlenek, pofátlanok és nem tartják be az alapvető higiénés szabályokat sem. Nem arra gondolok, hogy WC használat után, moss kezet! De az illemhely megválasztásra figyelhetnének. Fertőzést sem kötelező terjeszteni!
Sok sirály is van a környéken. Velük nem lenne bajom, ha nem láttam volna Hitchcock: Madarak című filmjét. Az itteniek nem nagyok, szerény dunai madarak, nem zavarjuk egymás köreit. Téli, csapatos kirándulásaik, nagyon szórakoztatóak. Repkedésük gyakran céltalan örömrepülésnek látszik.
A szarkák tényleg imádják a csillogó tárgyakat és kíváncsiak és valóban lopnak is. Egy kint felejtett fényes papírdarabért simán megkockáztatják, hogy bekukkantanak az erkélyre. Válogatás nélkül lopkodják a csillogó tárgyakat, biztos mást is. Gyakran széttárt szárnyakkal röpködnek a fejünk fölött. Ilyenkor jól látszik, hogy milyen elegáns szép madarak. Olyan műrepülő mutatványokat adnak elő, időnként frászt kapok, hogy „most jön be!” De nem, a fal előtt egy kicsivel irányt váltanak!
A veréb szép madár, a felénk repkedők kimondottan csinosak. Nem szürkék, egyáltalán.
A kis madár gyerekek nagyon helyesek! Amikor repülni tanulnak…édesek, bentről nézve nagyon izgalmas és mókás!

Számtalan tudománytalan megfigyelésem van még a madarak titkairól. Amikor a szobából nézem őket, gyakran gondolom azt, hogy igazán nem rendes dolog kifigyelni másokat … de olyan jó!

BUÉK 2013

Több, mint ötven éve anyuék szobájában rendeztem a karácsonyi és újévi képeslapokat. Nem is tudom, miért indulok Ádám-Évától már megint, de hát mit tehet az ember, ha már annyi UÉ van a hátam mögött? Sok B volt, … nem vagyok elégedetlen! Abban az időben amolyan társasjáték volt, üdvözlő képeslapokat küldeni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek névnapra, születésnapra húsvétra, karácsonyra, nyaraláskor. Volt, aki az írásával kedveskedett volt, aki a kép különlegességével adta meg a módját. Anyu ezeket az üdvözlő lapokat évtizedeken át gyűjtötte, csak úgy beledobálva egy szaloncukros dobozba. Mentegetőzök, hogy nem is a felnőttek dolgaiban turkáltam, hanem már gyerekkoromban kibujt belőlem rendszerelvű látásmódom, amikor például a képeslap halmot megláttam, azonnal kedvem támadt szétszedni és rendezgetni, szaloncukor eszegetés közben. Mi tagadás, szórakoztatott ez a kis utókarácsony. Nézegettem, olvasgattam felidéződtek az üdvözletek küldőihez kapcsolódó emlékek. Korosáék, Ábrahámék, Béresék, Buék, Nagyék, megint Korosáék, Molnárék, ismét Buék. Mindenkit ismertem a képeslapok küldői közül. Béresék erdélyi rokonaink, Korosáék a hévízi ismerősök, Magdiék a szegedi barátok, de kik a Buék? Hogy lehet az, hogy ilyen sok helyes malackás, kéményseprős lapot írtak és én nem ismerem őket? Kezdtem összeesküvés elméleteket gyártani, amikor megpillantottam az egyik képeslapon a Boldog Új Évet Kívánunk, aranybetűs szöveget. Megvilágosodtam! Percekig hangosan nevettem magamon, a szőnyegen fetrengve. 

Boldog Új Évet Kívánunk szeretettel!
Zsuzsáék és Buék

MALACSOR.jpg

Válasszon magának mindenki malacot! Sütünk még!

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS:

2015.01.01-én megtaláltam a BU család fényképes családfáját:

bl_xbuek.jpg

IGY ÍROK ÉN

MI KELL AHHOZ, HOGY AZ ELSŐ BETŰT BEÜSSEM, HA ÍRNI SZERETNÉK?

1: KEMÉNY ELHATÁROZÁS!
2: HÁTTÉRTECHNIKA:
AMI EGY KÜLÖNLEGES, BRAVÚROS KIS ESZKÖZ CSALÁD. NASA FEJLESZTÉSŰ TERMÉK (EZ JÓ SZÖVEG MANAPSÁG, DE EZ ESETBEN AKÁR IGAZ IS LEHET) AZ ESZKÖZÖK: A MONITOR TETEJÉRE SZERELHETŐ KAMERÁHOZ HASONLÓ JELÉRZÉKELŐ, A SZEMÜVEGEMRE RAGASZTOTT 5 mm- ES PÖTTY ÉS A GÉPRE TELEPÍTETT PROGRAM, AMI AZ KÉT ESZKÖZT ÖSSZEHANGOLTAN MŰKÖDTETI. VALAMINT  A KÉPERNYŐRE FELTETT VIRTUÁLIS KLAVIATÚRA, AMI TÖBBÉ-KEVÉSBÉ MEGEGYEZIK A TÉNYLEGES BILLENTYŰZETTEL ÉS EGY VIRTUÁLIS EGÉR. PERSZE, ITT MAJNEM MINDEN VIRTUÁLIS! SZÁMíTÓGÉP BEKACSOLVA, A PROGRAM ELINDíTVA. MÁR CSAK ENGEM KELL „HELYZETBE HOZNI”. A MONITORRAL SZEMBE, 50-80 CM TÁVOLSÁGRA ÜLÖK, ORROMON A PÖTTYEL ELLÁTOTT OLVASÓ SZEMÜVEG ÉS HA A VÉRNYOMÁSOM  NEM TÚL ALACSONY -MAGASABB, MINT 70/50- KEZDŐDHET  A MUNKA!

blog 4 kep.jpg

EZT A KÉPERNYŐT LÁTOM MAGAM ELÖTT. JOBBRA FENN AZ EGÉR /ZÖLD:BEKAPCSOLÓGOMB, KÉK:EGÉR BAL GOMB, BAL LENYOMVA, JOBB GOMB, A TÖBBI SEGÉDGOMB/. KÖZÉPTÁJT A KÉK MEZŐBEN: A KLAVIATURA. A KURZOR NÁLAM UGYANOLYAN, MINT MINDENKI MÁSNÁL.
HACSAK TEHETEM, CSUPA NAGYBETŰVEL ÍROK, MERT MEGSPÓROLOM A BETŰVÁLTÁSHOZ SZÜKSÉGES KATTINTÁST, AMI EGY + FEJMOZDULAT LENNE, MINDEN BETŰVÁLTÁSNÁL. MICSODA KICSINYESSÉG!
RÉMESEN SOK HIBÁVAL IROK. ELŐFORDUL, HOGY  MAGAM SEM TUDOM ELOLVASNI.
A HÁTTÉRBEN FUTÓ PROGRAM AKKOR ÉRZÉKELI EGY BETŰ LEÜTÉSÉT, HA A BEÁLLITOTT IDŐTARTAMIG – 1mp, NEM 0,9! -LENYOMVA TARTOM AZ EGÉRREL VIRTUÁLISAN BEÜTÖTT BETŰT. HA NEM TARTOM KITARTÓAN LENYOMVA , KÖNNYEN LESZ AZ EGÉR-BŐL EGER, A SOK-BÓL OK A BETŰBŐL BEŰŰ, KÉPERNŐ (!), STB. (EZ AZ ELŐBBI NÉHÁNY SOR ELÜTÉSE CSUPÁN). KÉPTELENSÉG MINDEN EGYES BETŰNÉL ELLENŐRIZNI, HOGY SIKERÜLT-E BEÜTNI, VAGY SEM. A KLAVIATÚRÁT NÉZEM  MEREDTEN. HA MÉG A DOKUMENTUMRA IS VETEK EGY PILLANTÁST, MINDEN LEÜTÖTT KARAKTER UTÁN .. NA NEM! AZ MAGA AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG.  IGY IS IRREÁLISAN LASSAN HALADOK. 
ELLENŐRIZETLEN SZÖVEGET,  CSAK VÉLETLENÜL KÜLDÖK EL, KIZÁRÓLAG OLYAN ESETEKBEN, AMIKOR AZ NAGYON KELLEMETLEN KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT. FŐNÖK, IDEG- ÉS ELME SZAKÉRTŐ, KIBESZÉLT BARÁTNŐ STB.
IRÁS KÖZBEN MAGAMBAN BETŰZÖM A SZAVAKAT ÉS KÖZBEN IGYEKSZEM A FEJEMBEN LÉVŐ  GONDOLATOT EGYBNTRTI -EGYBENTARTANI. RITKA ESET, HOGY EZ ELSŐRE SIKERÜL.
A VIRTUÁLIS KLAVIATÚRÁN NINCS HOSSZÚ I, NAGYON ZAVAR! AMIG EZZEL NEM SZEMBESÜLTEM FEL SEM TŰNT, MILYEN SOK I-T HASZNÁLUNK.

AZ ÍRÁSHOZ MEGFEELLŐ FÉNYVISZONYOK KELLENEK –EZ NEM ROMANTIKUS HANGULATI TÉNYEZŐ- MERT EGY NEM KIVÁNATOS FÉNYCSÓVA ÁTVESZI A KURZOR VEZÉRLÉSÉT TŐLEM, AKÁR VÉGZETES HIBÁKAT OKOZVA, ÖNÁLLÓ ÉLETET ÉL, PONOSAN ÚGY, MINT AZ  PICI SZÜRKE SAJTFALÓ. ZIZEGVE ROHANGÁL, MINT A MÉRGEZETT EGÉR!  ÉN PEDIG ESZEVESZETT FEJKAPKODÁSSAL PRÓBÁLOM BEFOGNI, AMIKOR  MÁR MAJDNEM MEGVAN, SUTTY MÁRIS TÚL VAN AZ ÖTÖDIK -MENTÉS NÉLKÜL- LEZÁRT LAPON ÉS KÉSZÜL RANDALIROZNI AZ ASZTALON. KÖZBEN PERSZE PÁNIKOLVA KIABÁLOK, HOGY JÖJJÖN MÁR VALAKI ÉS HÚZZA LE A REDŐNYT! NE AZT! A MÁSIKAT! ILYENKOR JOBB, NEM SZÓLNI HOZZÁM EGY IDEIG. VOLT MÁR PÉLDA ARRA, HOGY INFORMATIKUS KOLLÉGÁM KÉT NAPI MUNKÁJÁRA VOLT SZÜKSÉG AZ EREDETIHEZ KÖZELI ÁLLAPOT VISSZAÁLLITÁSÁHOZ.

A LEIRÁSRA KINÁLKOZÓ GONDOLATOK KÖNNYEN JÖNNEK, DE SOKSZOR HIRTELEN ELILLANNAK, PERSZE CSAKIS A LEGJOBBAK! SZOKTAM IRNI, HA NYUGI VAN  FEJEMBEN, VAGY HA ÉPP ELLENKEZŐLEG.  AGYZAGYVASÁG ESETÉN AZ IRÁS JÓ MENEKÜLÉS, MÉG AKKOR IS, HA AZONNALI TÖRLÉS LESZ A SORSA.

NEM IROK KÖNNYEN, DE IROK! VÉGÜL IS, SÖTÉT, HIDEG, RIDEG KOLOSTOROKBAN, GYERTYAFÉNY MELLETT SEM LEHETETT KÖNNYŰ. .. NA ÉS A KŐTÁBLÁBA VÉSÉS!  MINDEN HELYZETNEK MEGVAN A MAGA KIHIVÁSA ÉS ÉRTÉKE. MEGVAN? MEGVAN!

EGY HÉT MÚLVA… KINCSTÁRI OPTIMIZMUS

 

 

süti beállítások módosítása