Antal Zsuzsa blogja

BLOG 70 VIVÓ VB UTÁN

2013. augusztus 23. - Antal Zsuzsa

Az volt a szándékom, hogy az elmúlt hét minden napján folyamatosan tudósitok az integrált* MOL Vívó Világbajnokság eseményeiről. Nem így történt, ezer okból … Jó magyar szokás szerint mindig vártam az aranyat … jött is a végén! Várakozás közben elrohant a VB hét. Gyűjtötték vívóink a helyezéseket és az érmeket, bronzokat, ezüstöt és egy csapat aranyat. Mégsem volt elégedett a hangulat. A leggyakrabban maguk a sportolók voltak elégedetlenek a saját teljesítményeikkel. Kétségtelen, hogy a VB-t megelőző világversenyeken brillíroztak a mieink és itthon szerették volna ezt is túlszárnyalni.
A kerekesszékesek vívását különös figyelemmel követtem. Ott lenni nem tudtam. A 33-37 fok C körüli hőmérsékletben ez lehetetlen a négyvégtagi bénultaknak. Azért mindig voltak, akik segítettek abban, hogy pontosan képben legyek …  Képben lenni - a szó szoros értelmében- könnyű volt. Zseniális fotók ezrei készültek és az események után percekkel felkerültek a hálóra!
Néhány pazar kép a pástok környékéről, előtte egy kis magyarázat:
Mit jelent az integrált VB*?
a küzdelmek azonos helyen, egyidejűleg folynak a versenykiírás szerint, 3 kategóriában.
-       1.  ép versenyzők,
-       2. „A”  kategória: kerekes-székes, a székből önállóan felállni képes vívók, 
-       3. „B” kategória: kerekes-székes, a székből önállóan felállni nem képes vívók,
-       a kerekes-székes csapatokat A és B kategóriás vívók együtt alkothatják 

Krajnyák Zsuzsa (jobbról) küzd orosz ellenfelével. Ők A kategóriás vívók. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy látják-e a lányok egymásarcát?  Ha igen, akkor az külön taktikai csata. Nem lehet tudni mi szúrósabb, a fegyver vagy a tekintet?

70_1.jpg

… megvaaaaan! Zsuzsa bronz öröme …  Majd kirepül a székből, majd kiugrik a bőréből! Mozdulata ellentmond a fizika a statika, az aerodinamika minden törvényének.

70_2.jpg

Sportoló legyen a székében, aki a kábelek, csomók, rögzítések között kiismeri magát! Volt akiknek sikerült, Dani Gyöngyi szerelésének egy fontos részlete. Sajátos – nagyon kötött- szabályai és eszközei vannak a kerekesszékes vívásnak. Ennek egy részét a csinos szoknya jótékonyan elrejti. Ami látszik, többszörösen lebilincselő. Gyöngyi B kategóriás vívó. 

70_3.jpgA kerekesszékes párbajtőrcsapat – bronz, abból viszont négy: 

70_4.jpg

Krajnyák Zsuzsa, Hajmási Éva, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi (kerekesszékben ülve) 

Osváth Richárd férfi tőr. Ezüst, de még mennyire az! Ricsi gyerekkorától vív. 2011-től versenyez kerekesszékben,  A kategóriás. A cipője talpán levő három pötty nem lyuk! Dizájn!

70_5.jpg

Minden jó, ha jó a vége! A világbajnok férfi párbajtőr csapatunk:

70_6.jpg

Imre Péter, Rédli András, Szényi Péter, Boczkó Gábor

Férfias küzdelemben, aranyozták be az estét és a VB-t, a hazai közönség őrjöngő biztatása mellett!
Mi magyarok nagyon el vagyunk kényeztetve világsikerekben! Köszönjük lányok-fiúk! Az augusztus gazdag volt világversenyekben. Most volt az Úszó VB-n Barcelonában, MOL Vívó VB-n, közben Úszó Világkupa Eindhoven és Berlin, Paraúszó VB Montreal, Junior Vízilabda VB, Siketlimpia Szófia – a teljesség igénye nélkül. A magyar versenyzők, csapatok mindenhol ott voltak és sikereket arattak. … ha valaki azt mondja „jójó” … igaza van! A Jojó Világbajnokságot Floridában szintén magyar versenyző nyerte meg!
A versenyzők szeme sarkában már Rió! az olimpia!
Hajrá lányok, fiúk! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://eselyegyenlotlen.blog.hu/api/trackback/id/tr975472480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.