Antal Zsuzsa blogja


NYARALUNK!

2013. augusztus 27. - Antal Zsuzsa

Hirtelen felindulásból,
előre kitervelt módon,
csoportosan,
elmentünk nyaralni!
Ehhez sok csillag együttállására volt szükség. Megadatott! Ez óriási szerencse, mert az elmúlt héten az augusztusban szokásosnál nagyobb mértékű csillaghullás volt. Márpedig lehullott csillagokkal nem tudok együttnyaralni.
Korábban írtam már arról, hogy nagyon, nagyon szeretem a Tengert. A tenger és a kapcsolódó jelenségek … semmihez nem hasonlítható élmény. Nem kell más, csak nézni a hatalmas vízfelületet, a millió apró víz-fodorral játszó napsugarakat, csak várni a következő félelmetes habos hullám jövetelét és partba-szelidülését, csak hallgatni a gigantikus víztömeg moraját, ami a partközelben már sajátos aláfestő zene … csak beszívni a sós, tengeri levegőt a tengerpartok észrevétlen bónuszát. A tenger akkor is lenyűgöz, ha csak simán elterül, ha finom árnyalatokkal összesimul a horizonttal és akkor is, ha háborog, ha a lilás-szürkés épületnyi hullámok kiemelkednek a végtelen feketeségből és ijesztően becsapódnak a partba, majd ártatlanságot színlelve visszahúzódnak.  Az ember ilyenkor testközelből kap egy kicsit a természet félelmetes, kíméletlen, ellenállhatatlan erejéből.
Egyszer, egy viharos éjszakát követő reggel lementünk Szabolccsal a tengerpartra. Haragos-zöld, de csendes volt a víz, még nem volt megfésülve a parti homok, mint a korábbi reggeleken. Széles hordaléksáv jelezte, hogy meddig értek partot a hullámok. Zsebeink és más bugyraink, a sportcipőmet is beleértve, már dugig voltak, az összegyűjtött tengeri csodákkal, amikor sikítva kiabált a fiam, jöjjek gyorsan, talált valamit! Ragyogó arccal mutatta „ezt nézd meg!” Kicsi kezében tartva egy algamázgás, igazi –műanyag- dinót  … kivetette magából a tenger! Bugyután válaszolgattam lelkes kérdéseire, hogy kerülhetett ide? miért ilyen kicsi? otthon megnő? Ilyenkor ne firtassuk, hogy is van a törzsfejlődés? A mi (csúf) kis dinónk itthon sem nőtt nagyobbra, de azért még évekig őriztük.
Szeretek majdnem minden élő vizet, nemcsak a tengert. A tavakat, a patakokat a folyókat. A partok, a víz látványa, a kövek, a környezet, a kék ég … teljesen kikapcsol. Hagyom, hogy a nap töltse az akkumulátoraim. Ilyenkor tartalék akkumulátoraimat is visszük. Jól jön az még!
Adott volt, hogy vízpartra menjünk nyaralni most is. Az elindulásnál négy szóban sikerült tisztázni, hogy merre induljunk: A szokásos? A szokásos! … a végén egy balkanyar, egy jobbkanyar, kis bekötő út és már ott is vagyunk!

71_1.jpgPár órába annyi minden belefér. Szép is kevésbé szép is. Szomorú látvány volt a lehajlott fejjel barnára száradt napraforgó tábla, mellette a leperzselt kukorica, ami néhány hete még haragoszöld kajla leveleivel integetett. Az út mellett szép virágos udvarok, közszemlére bocsátva. Aztán jött egy hosszú kacskaringós út, át a hegyen, az erdő magas fatörzsei napsugárral átszőve, a völgyek fái aranyló lombtető alatt. Pazar!
Az úttesten túl a cél: szemünk előtt egy csupa-kő táj. Megérkeztünk. Tengerre vágytam, de ilyen impozáns kőtengerre nem számítottam. Páratlan látvány volt a mindent belepő, kifehéredett hordalék mező. Kis tereprally, kerekesszékkel nehezítve és már ott ültem a parton, a fotózás után nézhettem a vizet, hallgathattam a hullámok különös hangját, ahogy a part köveit mosták. A sokféle apró zajból összeállt a csend. Sirályok, hajók, napfény … kell ennél több? 

A kövek és kavicsok között kis meglepetések, mint anno. Sörös-dobozok, kupakok, cserepek, fadarabok, törött ezmegaz … a hordalékok hozadékai … Dinót nem láttam, igaz, hogy nem is kerestem. … lehet, hogy miénk közben megnőtt és visszament a múltba …

Hárman, árnyban, full trendi …
71_2.jpg

Ketten párban, full öröm … 
71_3.jpg

Minden valamirevaló szabadságos képsort naplementével illik zárni. A nyaralás vége:
71_4.jpg

Képeslap helyett blogbejegyzés!
Megjöttem évi rendes szabadságomból! 

UTAZÁSI KEDV

JÓ EGY KICSIT MÁSHOL LENNI… MOST KÜLÖNÖSEN ÉRTÉKELNÉK EGY KIS VIZET, LEHETNE AZ AKÁR … TENGERPART IS.  A VÍZ FÖLÉ HAJLÓ SZÁZTAGÚ PÁLMAFÁK ALATT BÉKÉSEN MARGARITÁT KORTYOLGATNÉK … KÖVEKET, KAGYLÓKAT GYŰJTÖGETNÉK … 

65.jpg

Erre a helyre gondoltam a kezdő sorokban, de nem ugyanerre a partot övező pálmasorra. 20 éve ugyanitt – néhány méterrel közelebb a parthoz- hatalmas öreg pálmák százai álltak és dőltek a tenger felé, az uralkodó szélirány maghatározta valószínűtlenül meredek szögben. Lélegzetelállítóan szép látvány volt. A pálmák egy megállíthatatlan vírusfertőzéstől megbetegedtek és 2-3 év alatt kipusztultak. Ez a kép néhány éve készült, az utódokról és azok utódaikról.  Öreg indián több generációra tervez! Mexico – Ixtapa.
De! élményekért nem kell távolra menni. Visszagondolva, mekkora dolog volt elbiciklizni a hatvanas években a Tómalomhoz, Sopronnál, a Balfi erdőn keresztül? Volt ott kullancs bőven, de akkor még nem fertőztek. Átúszni a tavat oda-vissza … (nincs 1 km, de számit ez?) … titkolni a szülők elől, aztán menőzni a hírrel a suliban. Egyszerű kerékpárom volt, a váltó …? Edit húgom, legfeljebb. Otthon rántott hús, uborkasaláta, petrezselymes újkrumpli, süti … hm!
Az erdélyi utazások, hogy csapongjak egy kicsit …  ’56-tól, 2 évente hazamentünk édesapám szülőfalujába, majd egyre nagyobb távolságra. Ott töltöttünk 1-1 hónapot. Micsoda utazások voltak azok. Eleinte két szülő, 11 csomag, két gyerek MÁV-val, vámmal! + egy táskára való hivatalos papír! Bátorság-próba!
Később -akkori férjemmel- Görögország busszal, gyerek nélkül. Még később repülővel és gyerekkel … Pazar! Csodák!
Amikor részem volt nagy utazásokban gyakran gondoltam arra, hogy csak legyen ez így sokáig, tudva, hogy egyszer ez is véget ér!  A hazaérkezések után –lehetőleg, még aznap- lementem a Dunához, vagy felmentem a várba. Egyszer leszaladtam a vecsési lakásunk közelében levő búzatáblához, ahol egy hónapja még ringott a mező, zöldfülű kajla napraforgók ácsorogtak hosszú tömött táblában. Mire visszajöttünk learatták a gabonát, elpotyogtatva álltak a szalmabálák és már nagy virággal sárgállott a csalfa napraforgó. Valahogy úgy, mint Bächer Anna festményrészletén:

65_2.jpg

Ez ma már minden szempontból történelem.
A baleset után is utaztunk, utazunk. Nem úgy és nem oda, de utazunk. Egyébként is, a nagy dolgok egyszeriek és ismételhetetlenek. Ez a látvány örömteli sokk volt – pár éve - Győr felé menet. Ilyen képet korábban Hollandiában láttam, itthon még nem. 

65_3.jpg

Most is van egy titkos uticélom … dolgozom a csillagok megfelelő  együttállásán. … két ember nem is elég. 

OLVASOM, HOGY JELENTŐSEN CSÖKKENT A MAGYAROK UTAZÁSI KEDVE. Megjegyzem: az enyém nem csökkent. Lehet, hogy másoknál sem a kedvben van hiány?
Egy Budapesti kissrác újságolta, hogy másnap is kirándulni megy a nagymamájával. Előző nap is voltak a Margitszigeten metróval és villamossal. Holnap metróval és busszal megyünk … hova is, Mama? … viszünk szendvicset meg vizet … Te voltál már a libegőn? –kérdezte tőlem, közbevetőleg. Elgondolkodott egy pillanatra, hogy lehet libegőzni kerekesszékkel? De ez nem ő dolga …
A legközelebbi kirándulást a  Duna-partra tervezem, itt Ujpesten. Legurulunk, eszünk két-két gombóc fagyit, közben nézzük a barátságossá karcsúsodott folyót, a húzó evezősöket, élvezzük a hűs dunai szelet, visszadobunk/elropogtatunk néhány dunakavicsot, lehet választani …

vagy: vagy:
65_4.jpg 65_5.jpg

Ha kedvem lesz, indulhatunk! …ha nem lesz elég „kedvem” nem eszünk sem fagyit, sem  dunakavicsot. Ez esetben spórolunk a fogorvosi költségeken is, + négy BKK vagy BKV jegy minimum! Lassan csak  összejön az az utazási kedvre való! 

Ne fessük az ördögöt…

Idézet egy korábbi írásomból,  amely a Literatura medica  könyvkiadó gondozásában a Párbeszéd a halálról c. könyvben jelent  meg, 2011-ben.
Korábban már említettem, van egy különleges szerkezetem az íráshoz „fényvezérléssel irányítható egér és billentyűzet.  A monitorra épített, maroknyi kis érzékelő, a mögötte futó program kommunikál a szemüvegemre ragasztott kis korong segítségével. Apró fejmozdulatokkal kezelem a képernyőre kirajzolt virtuális egeret és billentyűzetet. Lassú, nagyon koncentrált műveletsor, amit minden egyes karakter leütéséért megteszek.
Az első készülék 9 év folyamatos használat után javíthatatlanul meghibásodott. A kollégáim azonnal elkezdtek keresni egy hasonlót. A szálak végül az eredeti forráshoz vezettek. Ezt az eszközt, sajnos most is csak a tengeren túlról lehet beszerezni. Szinte hihetetlen, pedig igaz. Megrendeltük, és 5 nap múlva itt volt, működött.  Amíg megtaláltuk, és megérkezett az új, vergődtem. Kétségbeejtő pánikban voltam. Nem gondoltam, hogy ez a kis dolog, ennyire nagydolog az életemben. Valódi önállóságom egyetlen eszköze. Az önkifejezésem önállóan használható eszköztára a hangom, a tekintetem, és ez a szerkezet.” 

A 2 éve beszerzett új eszköz mostanában, néha furcsa jelenségeket produkál. Van esély arra, hogy romlásnak indult HAJDAN ERŐS... Határozottan hessegetem el magamtól még a lehetőség gondolatát is, de már nem zárom ki. Közben, valahányszor bekapcsoljuk a számítógépet - hogy odaülhessek tevékenykedni- gombóc van a torkomban, hogy működik e? Biztatom, drukkolok, hátha erősebb lesz a mágneses erőtér. Eddig nem hagyott végleg cserben, de ha bekövetkezik … Nem, velem ez nem fordulhat elő! Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, sokunkkal előfordult már hasonló tépelődés. Miért hagyjuk, hogy az utolsókig feszüljön a húr, miért várjuk meg míg elszakad. Aztán jön a pánik, az idegbaj és a „semmi nem számit” megoldás. Nagy eséllyel a probléma cserével orvosolható, de mi van, ha mégsem, ha nem is a szerkezet hibásodott meg, hanem valami más. De, mi más? A felelősségteljes magatartás az lenne, ha a fiókban várakozna a váltótárs. Ráadásul Szabolcs, mindig figyelmeztet, hogy nem úszom meg a cserét. Ő festi az ördögöt falra! Persze tudok okokat felsorolni, miért nem rendelek könnyedén, summásakat is. 

A saját problémámból kiindulva jutott eszembe pár dolog:
            Egyre kiszolgáltatottabbá válunk, minél több okos, ügyes praktikus, szép csoda kütyü segítségét vesszük igénybe. Önként, büszkén sétálunk be a csapdákba! Egymást is segítjük. Okos telefonjainkon nem könnyű telefonálni, viszont annyi minden másra jók. Igaz, ez sem akadálymentes. Gondoltam, hogy fel kellene találni az akadálymentesített érintőképernyőt. Bár lehet, hogy már van ilyen, csak nem ért magyarul.
            A műszaki eszközök élettartama egyre csökken, függőségünk egyre nő, állandóan cserélni kell újabbra, okosabbra, nem mellékesen drágábbra! Mi pedig fizetünk, lustulunk és butulunk! Nem nagyon, de kihagyjuk a mindennapi agy- tréninget, mondhatnám agy-fitnesznek is.  Apró példák: nem túl rég fejből tudtunk nagyon sok telefonszámot. Gond nélkül fel tudtuk hívni anyánkat, gyerekünket, munkahelyünket akár egy utcai készülékről. Manapság nem is nagyon törekszünk arra, hogy megjegyezzük, a mobilunk tudja. Ha véletlenül mégsem, felhívunk valakit, aki már küldi is sms-ben. Az utcánk végén lévő népboltban –ahova kis és nagylány koromban naponta bementem-  fillérre, mert akkor még az is volt-  pontosan tudtam mennyit fizetek a kezemben levő(!) kosár tartalmáért, mert sorbanállás közben kiszámoltam. Rémesen bosszantott, ha rosszul számoltam. A tizedes számmal is boldogultam, simán! Ja! közben előkészítettem a fizetendőt, már csak azért is, ha nem futotta a nálam levő készpénzből, akkor visszatettem a polcra a legkevésbé fontos dolgot. De később, a nagybevásárlásoknál is tudtam, hogy mennyinél tartok a vásárlásban, ha nem is forintra pontosan. A 99-re végződő árak voltak az emeltszintű nehezítések. Adott esetben bankkártyánkhoz ez nem volt szükséges, ha netán bőven volt rajta költeni való. 
Baj van, ha elromlanak, még nagyobb baj, ha elvesznek okos készülékeink. Nálunk pár éve csak egy kis buta veszett el és mégis több órán át kerestük a papírjait, napokig foglalkoztunk nemléte igazolásával. Közben vadul kezdtük pótolni az elveszett információkat. És! vettünk egy számmal okosabb kisbutát.  A költség, ráfordított idő stb. mellékes tényezőkről szót sem ejtek, annyira lényegtelenek. 

A felhalmozódó tudás ijesztő gyorsaságú, a tudomány túllépte az emberi aggyal még követhető következmények határait. Az átlagember már rég esélytelen. A tudósok sem tudnak, vagy nem akarnak, esetleg nem is mernek egyértelmű választ adni arra, hogy merre halad a fejlődés. Úgy érzem, hogy a MÁTRIX már itt van! Újabb filmajánló. 

Visszatérve az eredeti problémámhoz, most az a kérdés, hogy elkerüli-e az a felénk rohanó csillag a földet 20 ezer év múlva vagy sem? Mert, ha úgysem kerüli el, akkor minek nekem az a kütyü erre a kis időre? 

bocs, most hívnak szkájpon, 

akkor kedden: mi verte ki nálam a biztosítékot az Éltrevalók-ból?