Antal Zsuzsa blogja


SZIGETELÉS

2017. szeptember 10. - Antal Zs

 

Szigetelek!

Szombat van. A jubileumi 25. Sziget fesztivál legbulizósabbnak ígérkező napja! 7 éve lakom Újpesten. 7 éve vagyok részese a Sziget buliknak. A lakás árában bónuszként volt a Sziget zajfoszlány- csomag. Zenés felárat nem tudomásom szerint nem számoltak fel. Nem vagyok teljes jogú résztvevő, passzív státuszban vagyok, az viszont a lakás tájolásából adódóan kötelezően, állandóan és folytatólagosan. A hangpróbáktól a záró akkordig élőben hallgatom a rám eső részt - sokad magammal Pesten és Budán. A széljárástól függően, hol erősebben, hol gyengébben jön a hang. Főleg a basszus. Különösen érvényesül éjszaka, amikor elcsendesedik az utcai forgalom, a szemközti házsor családi életének zaja és a környék kutyáinak sincs több ugatni valója. Igaz, ami igaz, a Fesztivál előtt hetekkel hosszú, két oldalas, udvarias, elnézést kérő levél érkezett a szervezőktől, megírták, hogy ők mindent megtesznek, még annál is többet, azt is fokozottan. Megértést és türelmet kérnek stb.  

Ma tökéletes szélcsend van, a masszív basszus a forrósággal keveredve sűrű elegyet alkot és nyomul, rám telepszik, kíméletlenül betölti a teret, mint a jól benyomkodott gyurma, vagy a Purhab, ami mindent leSzigetel. Mi tagadás, nem szórakoztat! Kicsit zavar, de nem is idegesít! Nyugodt vagyok és kész! Nem is fogok kiakadni! Százezren rajongnak érte! Utazva, spórolva, őrülten. Megértem az ott szórakozókat. Nem fog engem bedarálni a környék dühöngő, öklét rázó szigetellenes népharagja! Nem és nem! Mantrázom magamban. Megértő és türelmes vagyok! Csak a kánikula nem volt bekalkulálva! Dolgozni lehetetlen, koncentrálni sem tudok, melegem van, ami ritkaság, nyűgös vagyok, mely luxusban ritkán van részem. Mit csináljak?

A legjobb, amit tehetek, megnézem a sziget honlapját, hátha megtudom, kik szolgáltatják ezt a dobhártyát pumpáló, lüktető dobolást. Pár billentyűkattintás és ott vagyok a Világzene színpadán. On line! Na! Azért ez már valami! Látom a hatalmas színpadot, a zenészeket, hallom a zenét, ami ritmusát tekintve nem azonos a kintről jövővel, de ezen egy gombnyomással tudnék változtatni, ha akarnék. Nem akarok. A legjobbkor érkeztem. 6 perce kezdődött a Magnifico együttes koncertje. Maradok is, hátha ráhangolódom, közben szétnézek, a Sziget lakói közt elvegyült kamerákkal. Még gyér a közönség, egy profi szigetes, ilyenkor nem tolong sehol, magán viseli az előző napok történéseinek nyomát és készül az estére, éjszakára, hajnalra, maga sem tudja mire. Ebben pont ez lehet a legjobb. Nyitottság, szabadság.

Ráhangolódtam. Annyira azért nem, hogy áttörjem a korlátot, hátha megérinthetem a sztárok ruha-szegélyét –ezt megteszi más, akit viszont a biztonságiak sorfala azon nyomban, határozottan visszatérít a helyes útra! Annyira nem nyitott a szabadság. Teljes odaadással helyet foglalok a monitor előtt, átadom magam a lazulásnak, úgy érzem, konszolidált finom kis Szigetelés következik. Világzene!  Magnifico! A frontember? Kortalan - olyan velem egykorú- őszülő halántékú, homlokba hulló hajú jassz. Vastag nyaklánc, karkötő, gyűrű- diszkréten begombolt nagymintás ing, tört-fehér, menően kinőtt zakó, ugyanolyan színű farmer és cipő. Bírom. 

magnifico1.jpg

Csörög a telefon. Felvesszük. Egy barátnőm hív. Unatkozó hangon megkérdezi:

- Mit csinálsz ebben a hőségben?

- Szigetelek! –Kis zavart hallgatás, kérdés ismétlés, olyan hanghordozással, mintha kételkedne valamelyikünk józan ítélőképességében.

- Mit-csi-nálsz?

- Itt ülök, hallgatom és nézem a Magnifico-t.

- Mi van? - Kérdezte furcsán. A hangsúly dallam íve mögött látensen húzódott meg a feltételezett, de meg nem engedett lehetőség, hogy valamelyikünknek megártott a kánikula! Vagy nem ittunk eleget és ennek következménye az össze-vissza beszélés? Esetleg túl sokat ittunk, azt is rövidre fogva?  

- Nyugi! Nincs baj, ne aggódj! Sziget van!

- Kint vagy a Szigeten? Mi ez a zaj?

- Dehogy is? Várj, becsukjuk az ajtót, lehalkítom a zenét, hogy értsük egymást.

- Ne! Ne csukj, ne halkítsd, leteszlek, hívnak a másikon. Holnap beszélünk! A vonal megszakadt. Ha neked jó így, nekem jó, és visszakattantam a Világszínpadra.

Még 42 perc Magnifico! Használjuk ki! A zenéjük leírása nem egyszerű, de bonyolultnak sem mondanám. Ötvözet! Népzenei beütésű, latinosan, görögösen balkániasan, dzsipszisen dallamos, ritmusos. Nem csak fogyasztható, de kifejezetten szórakoztató. Itt és most ennél jobbat nem is lehetne!  Vájt fülű zenész barátaimnak azért nem ajánlanám. (Zárójelben:  Magnifico szlovén zenekar. Hátha más is olyan tudatlan, mint én voltam néhány perce.) Az énekes frontembernek nem nagyon jó az angolja, intonációs problémái is akadnak, egyébként sem a szavak embere, ju nó! A szövegek többsége angol, minimális irodalmi értékkel, de mindenki mindent ért. Mit nem lehet érteni azon, hogy ukulule mama ukulele, musztafa hej rambo, áj láv ju, láv evribádi, amore, giv mi mani Brazília, Ausztrália Ljubljáná, giv mi cici mici dzsipszi? A német szigetelő turistának külön is Dalmacijja ih libe dih. (Zárójelben: utána néztem, pontosítanom kell: az Kukulele, amit én ukulelének hallottam.)

A színpad előtt egyre nagyobb a tömeg, mindenki táncol, ölelkezik, mosolyog. Valaki elindította a nagy klasszikus nemzetközi béke vonatot, ami egyre hosszabban kígyózik a tömegen át, párokat szétválaszt, másokat összehoz. Szembe jön a barátság  vonat, nincs frontális ütközés, párhuzamosan megy a forgalom. Kiszállnak, beszállnak, énekelnek, szórakoznak önfeledten, szabadon. Béke és barátság! A hangok a színpadon, a hajak a téren időnként összekócolódnak, de ez nem énekverseny, így jó ez. Sziget fíling van! A jelenlét nagyon intenzív, sodró, magába szippantó. Nem lényeges a szöveg, nincs zavaró mellékkörülmény. Egy óra világbéke!

A legjobb helyen persze én vagyok. Tökéletesen látom a színpadot közelről és távolról, a közönséget ugyancsak közelről és távolról. Diszkréten eltűnni nem lehet, feltűnni igen! Csak óvatosan! A kamera mindent lát és megmutat. Integetés, visszatapsolás, csók, ölelés, óriási hangulat, áradó adrenalin.

Még egy aprócska, el nem elhallgatható tény, az az, hogy lény nagyon marasztaló: a bandában van egy hegedűs! Micsoda hegedűs! Vékony, hosszú! Hullámos fekete hajú, a szívtipróan szelíd, kicsit sem kihívó, szinte mosolytalan, ámde nem pókerarcú, jó mozgású, snájdig negyvenes. Frakkban! A legeslegszebb tücsök, akit valaha láttam.

Már javában megy a ráadásszám. 8 perc idő túllépésnél tartunk! Aztán vége! A Magnifico sietve távozik, máris szerel a következő zenekar, beindul a Sziget illúzióromboló hatalmas háttérgépezete!

Csörög a telefon, a barátnőm telefonál újra, hogy mi volt az előbb? Lemaradt valamiről? Ekkorát fejlődtek a tudományok hirtelen? Járok, mozgok, szigetelek?  Elmeséltem, eloszlattam a kételyeit és rászabadítottam a Magnifico-ra.

Hajnal kettőkor még dübög a basszus!  Újragondolom a Sziget-élményt! Minden jónak vége egyszer. Élvezzük, azt ami van! A kánikula is csak pár napig tart már! Aztán hiányzik. Belealszom, tényleg vége! A tücsökkel álmodom.

Így Szigetelek én.