Antal Zsuzsa blogja


HÓ HÓ HÓ HÓÓÓÓÓ

2013. január 22. - Antal Zsuzsa

…helyzet van! Hó helyzet! Gyönyörű! Tenyérnyi pelyhek.
Most éppen tudok írni – működik a fejjel-vezérlőm-, most viszont nem működik az internet, behavazódott a virtuális tér is. Gondoltam elküldöm majd postagalambbal az üzenetet, de ebben a csodás hóesésben a madár se jár! Na, ebbe nem bonyolódom bele…mire befejezem, minden megváltozik és nem is erről akarok írni. 

Két –merőben más- havas történetem:

  • 1989 januárjában egyik unokaöcsém esküvőjén voltunk Erdélyben, a határtól nem túl messze. Az esküvő reggelén elkezdett szállingózni a hó. Délben a családi legénybúcsút követően autókkal elindult a násznép egy része a kissé havas úton, kikérni a szomszéd faluban lakó menyasszonyt.  Elképzeltem, hogy öltöztették a nádszálvékony menyasszonyt, hogy ne dideregjen - annyira. Fért rá a meleg ruhákból bőven. Nagyon szép lett. És a szerelem, na az! megoldotta a ruhákkal megoldhatatlant is. Fázott már menyasszony valaha? Boldogságban, sírva-nevetve lezajlott a leánykérés és lassan indulni kellett a templomba. Addigra már csodás fehér lepel borította a táját. Mi, városlakók gondban voltunk, hogy most mi lesz? Hogy jutunk el a templomba aztán, vissza a másik faluba a lakodalomba?  A helyieken nem volt nyoma sem ilyen gondnak, izgalomnak. Nem volt össznépi sokk. Adott időben a vőfély előállt egy feldíszített lovas-szánnal, takarókkal és némi pálinkával. Indulhat a menet. Télen bizony havazik, alkalmazkodjunk.  Nekem csoda volt a falu behavazott utcáin ünneplő emberek, a lovas-szán. A dombtetőről a völgyben fekvő falura átnénézve az apó házak ablakaiból pislákoló fényekkel … a bakon a kocsis, mögötte mindenki szép sorjában, összebújva. A templomban az Igen! Igen! lehelet felhőbe hangzott el, kimondása utána már járt az egymást melengető ölelés a fiataloknak is. Kiharcoltam persze, hogy a szánon ülhessek, mintha közöm sem lenne a menetet képező, hóval küzdő, rém ideges autósokhoz. Az úton is az időben is minden csúszott. A fiatalok és az őket hozó násznép 2 óra késéssel érkezett meg a lakodalomba, éés háát , voltak más szokatlan részletek is, de ezeket fedje a feledés homálya. A havas esküvő romantikus élmény maradt a mai napig! Nem mellesleg a  házasság is tart a mai napig. Igaz mese volt.
  • 2011 január végén már  fél éve a negyedik emeleten laktunk. Az első itt töltött telünkön sok hó esett. Hólapátot vettünk, hó eltakarítás céljából.  Egyik havas napon egy barátnőm telefonált: ..add Szabolcsot, ő felírja? Nem tudom adni, havat lapátol. Hol? Az erkélyen. Hülyéskedsz!? Nem, tényleg! És valóban így volt. Ráadásul teljesen természetes volt, eleinte még szórakoztató is. A hómunkások rendesen nekiöltöztek a lapátolásnak, ahogy az húsz négyzetméter letisztításához kell. Közben szolid hógolyózás, még szolidabb hóember. A végén piros arccal jöttek be. Aztán forralt-bor, fülig érő mosolyok! De aznap mégegyszer, másnap is … nyűggé vált a hólapátolás.  Itt nincs vége a havas kalandunknak, mert két hét múlva az összelapátolt hóhegyek hirtelen olvadásnak indultak, zúdult –volna- le a hólé a negyedikről a járókelők nyakába. Ezt nem engedtük meg magunknak. Lovagiasan behordtuk a fürdőkádba és hagytuk olvadni a hajdan hófehér, mára galambszürke hólét a lefolyóba. Majd, nem kis erőfeszítéssel kisúroltuk a kádat. Vidéki rokonaim pukkadtra röhögték volna magukat, ha látták volna a mi hó-dolgunkat.

Nagyon szeretem a hóesést, a havat, de nem a városban, nem munkaidő kezdetén és végén, amikor időre kell menni a gyerekért, amikor nem tud járni a kenyeres… Nem praktikus. Pedig mennyire vártuk már a telet!
Lehet, hogy most sikerült addig húznom az időt, amíg lett internet, helyreállt a városi közlekedés, nincs elzárt település, már a Balaton vízszintje is az ideálisra emelkedett, kell ennél több?
Gyorsan befejezem mielőtt jön az árvíz, a belvíz valamint késői következménye a szúnyoginvázió. Látok ám a havon túl is, ha akarok, de most nem akarok, olyan szép! Itt a negyediken, a meleg szobából kinézve …

BUÉK 2013

Több, mint ötven éve anyuék szobájában rendeztem a karácsonyi és újévi képeslapokat. Nem is tudom, miért indulok Ádám-Évától már megint, de hát mit tehet az ember, ha már annyi UÉ van a hátam mögött? Sok B volt, … nem vagyok elégedetlen! Abban az időben amolyan társasjáték volt, üdvözlő képeslapokat küldeni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek névnapra, születésnapra húsvétra, karácsonyra, nyaraláskor. Volt, aki az írásával kedveskedett volt, aki a kép különlegességével adta meg a módját. Anyu ezeket az üdvözlő lapokat évtizedeken át gyűjtötte, csak úgy beledobálva egy szaloncukros dobozba. Mentegetőzök, hogy nem is a felnőttek dolgaiban turkáltam, hanem már gyerekkoromban kibujt belőlem rendszerelvű látásmódom, amikor például a képeslap halmot megláttam, azonnal kedvem támadt szétszedni és rendezgetni, szaloncukor eszegetés közben. Mi tagadás, szórakoztatott ez a kis utókarácsony. Nézegettem, olvasgattam felidéződtek az üdvözletek küldőihez kapcsolódó emlékek. Korosáék, Ábrahámék, Béresék, Buék, Nagyék, megint Korosáék, Molnárék, ismét Buék. Mindenkit ismertem a képeslapok küldői közül. Béresék erdélyi rokonaink, Korosáék a hévízi ismerősök, Magdiék a szegedi barátok, de kik a Buék? Hogy lehet az, hogy ilyen sok helyes malackás, kéményseprős lapot írtak és én nem ismerem őket? Kezdtem összeesküvés elméleteket gyártani, amikor megpillantottam az egyik képeslapon a Boldog Új Évet Kívánunk, aranybetűs szöveget. Megvilágosodtam! Percekig hangosan nevettem magamon, a szőnyegen fetrengve. 

Boldog Új Évet Kívánunk szeretettel!
Zsuzsáék és Buék

MALACSOR.jpg

Válasszon magának mindenki malacot! Sütünk még!

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS:

2015.01.01-én megtaláltam a BU család fényképes családfáját:

bl_xbuek.jpg

HALLO! WEEN


Miért pont HALLO! WEEN? 

Mondhatnánk, régi magyar szokásnak, a töklámpás készítést. Ősz végén, tél elején, falun, befejeződtek a mezei munkák. A terménnyel tele voltak a tárolók, az őszi vetés a földben vacogott, minden előkészítve a téli pihenésre. A falusi emberek az állatok gondozásával, a ház körüli munkák végzésével pihentek. Hagyományosan, halottak napja környékén kiválasztottak egy szép tököt a megtermelt óriás halomból, megpaskolták ” na, te jó is leszel lámpásnak!” és félretették. Lehetett ez sütőtök, vagy marhatök, tökmindegy.

Úgy 55 évvel ezelőtt, Fertőszentmiklósra utazott a család (amúgy, szemiklós-nak hívtuk, házi használatra) szüleink virágot vittek, gyertyát gyújtottak rokonaink sírjánál. Edit húgommal ott maradtunk az egyik kedvenc rokon családnál. Mi jól jártunk, szerettünk náluk lenni, a felnőtteknek is jobb volt, gyorsabban tették a dolgukat nélkülünk. Rokonainknál furcsa titokzatos hangulat volt egész nap, október 31-én. Többször is ránk szóltak, hogy legyünk jók, együnk meg szépen mindent, mert ha nem, … este jönnek a szellemek. Elejtett szavakból tudtuk, hogy valami nagyon készül, és sógor bácsi is benne van. Nem vártuk az estét, de hamar eljött. Egyszer csak „kiment a biztosíték” a házban, sötét lett mindenhol. Mindenki tett-vett, lázasan az áram bekapcsolásáért. Aztán a veranda felől kezdett némi fény derengeni, kissé imbolyogva, fura hangok kíséretében. Elindult mindenki a fény irányába. Mi nagyon kapaszkodtunk egymásba Edittel, nem sejtettük az ármánykodást, csak féltünk a sötétben. Amikor megláttunk az asztalon egy ormótlan alak ormótlan fejét, visítottunk a rémülettől. Sárgán világított a belseje, gülü szemeivel bámult, óriási szájában imitt-amott voltak kapa fogak.  Mozgott az asztal, az imbolygó árnyak még félelmetesebbé tették a taszító jelenséget. Pár perc múlva „megjött az áram” és fény derült a borzalmakra. Sógor bácsit kerestük, lehet, hogy őt elvitték el a démonok, vagy mi a fenék? Később ő is előkerült szerencsére. Ezt követően mi egész este, olyan jók voltunk, mint két kis angyal, szavunkat nem lehetett hallani. Hiába mesélték el részletesen az előkészületeket, hiába mondták, hogy ez csak töklámpás volt, elűzte a szellemeket. Senkinek semmit nem hittünk el. Túl jól sikerült az előadás. Ma sem tartom nevelésünk pedagógiai csúcspontjának a történetet. Azt viszont nagy biztonsággal állítom, hogy a mai gyerekek nagy többségének egy ilyen eset könnyed állomás, egy nem túl színvonalas kalandparkban. Hja! a korszellem!

Több mint 10 éve, hogy egy ősszel elhatároztuk Szabolccsal, Robival, készítünk mi is egy jóképű töklámpást. Egy óriási körte formájú, sötétzöld-sárga cirmos tök volt az alap. Egy hétig folyt a tervezés, óriási, hangos viták. Szabolcsnak nagyszabású aprólékos elképzelései voltak, Robi inkább precíz, klasszikus munkát tervezett. A nagy izgalomra való tekintettel, 2 nappal előbbre kellett hozni a kezdés időpontját a tervezetthez képest. Végül még 2 órával hamarabb kezdődött a munka. Szabolcs, tökfaragó tapasztalat nélkül, egy közepes késsel állt –volna- neki a faragásnak, ha a tök hagyta volna magát. A készítők megállapodtak abban, hogy az összes kést behozzák és meglátják melyik lesz megfelelő. Aztán jöttek a kalapácsok is, szűkös szerszámkészletünkből. Hatalmas munka folyt órákon át, egy belvárosi ház harmadik emeleti nappalijának közepén. 100 éves parkettánk jól bírta.  Szerencsénkre a nagyi nem volt jelen. Magam is többször átgondoltam a jelent, múltat jövőt. Másnap, Robi fejezte be a robosztusságában impozáns lámpást. A kész darabot egy légies, szecessziós állványon helyeztük el és csodáltuk majdnem egy hétig. Mi még nem akartunk megválni tőle, de szabályosan kisült a belseje. Lehet, hogy nem volt szerencsés minden este „bekapcsolva” csodálni?  Örülök, hogy megcsináltuk, szép volt fiúk!
Sokat veszít, aki legalább egyszer, nem próbálja ki. Még az idén is aktuális!

BL halloweenpumpkin.jpg