Antal Zsuzsa blogja


Ribizli

2013. július 01. - Antal Zsuzsa

Étkezési szokásainkat manapság tanácsadók és szakértők hada kritizálja, reformálja, alakítja. Abban egyetértenek, tanácsadók, hogy zöldségből és gyümölcsből mindenhol az adott hely és idény terményeit a legjobb enni, minél frissebb, annál jobb. Mostanában már a piacokon szemet gyönyörködtető, gazdag kínálat van, választani sem könnyű. Van egy gyümölcsünk, a ribizli - felénk ribiszkének hívták - amelyiket többen nem szeretik, mint igen. Savanykás ízű, ragyogó szépségű, ínyenc aromájú vitaminban és ásványi anyagban gazdag gyümölcs. Szedése meglehetősen idő és türelemigényes. Már egy nagy tál megtöltése deréktáji panaszokat okozhat. Van egy kertbirtokos barátnőm, aki fává metszette a ribizli bokrait. A gömbölyded fa gazdagon megrakva piros fürtökkel extravagáns jelensége a kertnek, nem mellesleg állva szüretelhető.
Van egy receptünk, bátran ajánlom kipróbálásra, még azoknak is, akik maguk sem kedvelői a rubintos bogyóknak. A leirt recept már sokszorosan kipróbált, könnyített változat, üdítő, könnyen elkészíthető és nem utolsó sorban nagyon csinos finomság. 

Ribizlis piskóta  
4 tojásból piskótát sütünk, majd ha kihűlt két vékony lapra vágjuk.
Amikor nincs időnk, kedvünk sütni, vehetünk bolti piskótát is. Ha tortának szánjuk, lehet kerek is.
A töltelék:
50 dkg ribizlit lecsumázunk, megmosunk és megszárítunk.
2 dl vízből, másfél - két dkg -két evőkanál- búzadarából, 2 kanál porcukorral, a tejbegrízhez hasonló módon pépet főzünk és hagyjuk kihűlni.
Ezután két és fél dl vízben megfőzünk, egy vanília pudingot, amibe 2 kanál porcukrot elkeverünk. Hagyjuk kihűlni és a hideg darához keverjük.
Amíg hűlnek, habosra keverünk 10 dkg vajat 10 dkg porcukorral és egy vaníliás cukorral.
Végül a lecsumázott megmosott megszárított ribizlit lazán a darás krémhez keverjük.
Ezzel a töltelékkel megtöltjük a kettévágott piskótát.
Fontos: legalább egy éjszakára tegyük hűtőbe!
Az eredeti recept kissé viseltes – negyven éve írhattam be a sajátjaim közé:

64.jpg

Maga a süti:
64_2.jpg

Most van ribizli-szezon, ha késlekedünk egy évet kell várni a következő lehetőségre …

OPERA-EDDY-TAVASZ

Elvonási tüneteim vannak! Nagyon szeretnék egy kis töményet! Nem alkoholból, hanem napsütésből, természetből, Dunapart-ból, parkból, piacból, kultúrából, színházból, az Operaházról már ne is beszéljünk… Most, hogy a magam mozgatta eszközben ülök, főleg vágyom kimenni. Különben is március, április, május a színházi szezonom.

Mostanában többször is eszembe jutott egy régi, márciusi kultúrélmény. Helyszíne az Operaház:

53_1.jpg

Oda készültünk Judit barátnőmmel és Eddy-vel. Őt, néhány napra vendégül láttuk volna Jókai téri otthonunkban, ha hagyta volna magát vendégül látni! Nem hagyta, csak ott lakott. Aznap este mi lányok, már rég kész voltunk (zuhany, smink, öltözés) és türelmetlenül várakoztunk Eddy átmenti lakosztályának ajtaja előtt. „Gyere már! Csak egy férfi lehet ilyen rohadt lassú!” Sziszegtük, egyre idegesebben nézve az óránkra. Aztán megjelent Eddy a filozófus: ugyanabban a kockás ingben, amiben egész nap rótta az utcákat, feltűnően felemás zokniban, cipő nélkül, hóna alatt egy gombóccá gyűrt rongydarab reménykedtünk, hogy a zakója,. „Induljunk!”- adta ki a jelszót, figyelmen kívül hagyva cipőbeli hiányérzetünket. „Gyertek már!”- ismételte meg indulatosan! Mintha nem mi várnánk őt fél órája. Elindult, mit indult, elvágtatott. Elképedve rohantunk utána, folyamatosan mindenkitől elnézést kérve. Átvágtattunk mindenkin és mindenen. Percek alatt megérkeztünk. A zenészek már hangoltak, a gyülekező közönség zsongott mikor odaértük. 

53_2.jpg

Az Operaház hangulata mindig, mindenkit elvarázsol, itt mindenkinek sikerült lehiggadnia, átszellemülnie, Eddy-nek is. Nézett körbe-körbe majd lenyűgözötten helyet foglalt az emeleti erkély lépcsőjének közepén! Mozdíthatatlanul, kérlelhetetlenül. Kényelmesen kicsomagolta a zakóját és az abba göngyölgetett kockás tornacipőjét (87-ben vagyunk)! Dacolva a nála később érkező és előrébb ülő nézők, értetlenkedő bukdácsolásával, felvette a cipőjét, a zakóját és átszellemülten várta az előadás kezdetét. A zene csodát művelt. Mindenki élvezte az előadást. A mi Eddynk, időnként besegített a karmesternek és elragadtatottságában néha - nagyon diszkréten- zümmögött, tényleg alig hallhatóan. Nem az ő hibája, hogy az est két részből állt. Amikor az első résznek vége lett, a közönség előtte ülő része –annak rendje ’s módja szerint- megindult kifelé. Eddy erről próbált tudomást sem venni, ő ugyanis nem akart sütit enni a büfében. Óriási felfordulás kerekedett, sem megkerülni, sem átlépni nem lehetett a barátunkat. Végre valahogy elfogytak a kifelé tartó nézők, akkor viszont Eddy lett szomjas hirtelen. Nem folytatom, ezt mindenkinek a saját képzeletére bízom  … Judittal próbáltunk végig láthatatlannak tűnni, mert tudtuk, hogy itt vitának, meggyőzésnek helye nincs és egyszer úgyis vége lesz.
Az előadás után álldogáltunk egy kicsit a március végi, kora nyári estében (!), nagyon .drukkoltunk, hogy aznap este már más különösnek látszó dolog ne történjen. Leültünk egy kicsit a Jókai szobor mögé a fűre, hogy meghallgassuk vendégünk aznapi történetét: olyan furcsa emberek járnak a Nemzeti Múzeumba. Ő imádja és tanulmányozza az ősmagyar kultúrát. A Múzeumban talált egy remekül berendezett honfoglalás kori sátrat. Nézegette napokig, majd egyik nap szép óvatosan beült a sátorba a díszlet emberek közé. Csak ült átszellemülten, amikor odament hozzá néhány ember és durván kitessékelték őt. Idegesek és mérgesek voltak. Nem érti, hogy miért? Mi-ért? Ez már tegnap is megtörtént, de akkor nem zárták le a termet és két udvarias ember kérte meg, hogy távozzon. Nem értették meg, pedig próbálkozott 4-5 nyelven elmagyarázni, hogy ő semmi rosszat nem akar, csodálja és élvezi az ottani légkört, mondhatni fílinget, szinte vonzza őt. Meg sem hallgatták, kikísérték a kapun kívülre. Nagyon megértettük őt, vitatkozni nem is próbáltunk. Vigasztalásul meghívtuk egy Unikumra, aztán még egyre, csak hogy jó képe maradjon Budapestről.
Nagy kő esett le a családi szívről, amikor Eddy a filozófus-matematikus-informatikus, elhagyta hazánk légterét. Kicsit fura fickó, öntörvényű, minimális praktikus érzékkel. De óriási lelke van és hatalmas tudása, világcégek tanácsadója. Abban a pillanatban kezdtem is izgulni érte, amikor elindult, vajon hogy tolerálják őt, mint jelenséget utazása további célpontjain. Prága volt a következő.
Jó kis emlék. Ma más a helyzet, forgalmi akadályt képezni magam is tudok bármikor, ha kilépünk itthonról! Csak végre jussak ki. Nekem ehhez kell még +10 fok Celsius. A madarak már csiripelnek korán reggel, a sárgarigók is meg-meg jelennek az erkély korlátján! A rügyek pattanásig feszültek! Hamarosan töményen kapom, a napsütést … és mindent sorba, amire vágyom! Vágyunk! vágytok!