Antal Zsuzsa blogja


A KARÁCSONY-FA VÉGE

2014. január 26. - Antal Zsuzsa

Mikor van vége a karácsonynak?
Nem történelmi léptékben gondolkodom, hanem csak úgy, az évi rendes karácsonyi ünnepek aktuális idején.
Többször is vége van?
Először akkor, amikor megesszük az utolsó –egyúttal- legeslegfinomabb töltött-káposzta adagot, amit már többször, többen odébb tologattak, mert mindig volt kívánatosabb?
aztán, amikor elfogy az utolsó bejgli?
vagy, amikor az utolsónak vélt vendég  is elhagyja tatárdúlás utáni képet mutató otthonunkat?
vagy: amikor eljön az ünnepek utáni  első munkanap?
vagy esetleg amikor ki-be-cseréltük az utolsó majdnem jó méretű pizsamát, síkesztyűt, macskanyelvet és társait?

84_1.jpg

vagy, amikor előszedjük a karácsonyi díszes dobozokat és leszedjük a karácsonyfát?
… január ötödikén este ülök az elektromos fotelomban nézem a kissé már avuló, de még mindig szép karácsonyfát, gyönyörködöm a mindenhol visszatükröződő csillogásán. Körbegurulom. Nekem tetszik. Már azt is beláttam, hogy nem vandál erdőirtás kivágni és eladni a formatervezett tökéletességű fákat. Nem is tudnának az égig nőni. Szerencsés az a fa, amelyiket megvesszük és nem marad eladatlan halomban. A mi fánk is jó helyre került. Szép volt díszek nélkül is. Aztán arra gondolok, hogy rövid életű a tündöklés. Pár napja, még mindenki elámult, hogy milyen szép, külön-külön dicsérték a fenyő tökéletes formáját, színét, illatát, a díszeket, a gyertyákat imitáló izzócskákat.  
Amikor díszítettük, úgy viselkedett, mint egy makrancos menyasszony. Szúrt minden tűlevelével, miközben alig várta, hogy ráadják a ruháját. Elegáns lett, mint egy királynő. Fenséges. Uralta a terepet, élvezte, hogy csodálják. Nappal is hódít, de a kékes koraesték álltak neki a legjobban. Jó, hogy nem forog most is körös-körbe … Majdcsak kitalálja ezt is egy ügyes kereskedő. Tessék! most is percek óta nézem, gyönyörködöm benne … ilyenkor a legszebb ...
A mi fácskánk nem sejti, hogy hamarosan vízkereszt és akkor kíméletlenül …amikor megszólal egy racionális hang, valahonnan közvetlen közelről:
- leöltöztessük?
- … hogy mit csináljunk?
- leöltöztetjük e?
- mi az, hogy le…
- ha felöltöztettük, akkor le is kell öltöztetni! … vagy itt marad húsvétig?
- Nem! Vagyis igen! Kezdjük!

Gyorsan peregtek az események. Égősor kikapcsolva, dobozfödelek le, szaloncukrok a tálba, díszek a helyükre, égősor lebogozás … Na, ennél a mozzanatnál lesírta magáról a fa, tűlevél könnyeit … ha ti így, én meg így! … szúrt, mint egy tűpárna belseje. Az idei fánk nem kápráztatott el minket az illatával. De a végén bőkezűen bánt ragacsos, gyantájával. 

Mikor is van utoljára vége a karácsonynak?
Ő például, Valentin napig biztos kitart: 

84_3.jpg

A KENYÉR

Itt az új kenyér, pedig a régi még el sem fogyott.
Mi mostanában elég jól csináljuk, mégis becsúszik néha egy kis túlgazdálkodás, esetenként beáll a hiánygazdálkodás - nevezzük így. Ez utóbbit a gyártóknak az a trükkje okozza, hogy tudnak 5 órás kenyeret sütni. Ez úgy értendő, hogy a kenyér 5 órával az elkészülte után már ehetetlen. Zsugormassza állagot vesz fel a belseje, miközben küllemre még egészen pofás. Frissen (max. másfél órás korában) kifejezetten finom, ropogós héja eteti magát. Aztán rájövünk, hogy na ez az, amelyik már többször átvert minket. Elkezdjük átgondolni, vajon mit eszünk? Csaknem minden összetevője valamilyen pótlóval dúsított, íz fokozókkal felturbózott, E-halom. Éhes vagy? Finom? Ez van! Akkor mi itt a kérdés?
Dicsérni jöttem, nem bántani!
A kenyér fogalom, ma egész más, mint mondjuk húsz, negyven, ötven éve. Szerepe, jelentősége legtöbbünk életében teljesen átalakult. Igaz, életmódunk, lakóhelyünk és sok-sok tényező megváltozott. Mégis most, hogy az elmúlt napok egyik szereplője volt, tolong bennem jó néhány szép, illatos kenyér kép és történet:

Ahogy erdélyi nagyanyám kezébe vette a kenyeret, abban tisztelet és méltóság volt. Igaz, ő maga sütötte, büszke is volt a kenyerére. Mindig, amikor hazamentünk, mert apám oldaláról ez volt az otthon, nagyanyám az érkezésünket megelőző nap sütött friss kenyeret a kemencében. Hajnalban kelt, maga dagasztotta az előző sütésnél meghagyott kovásszal. Egy kemencében 4-5 óriási kenyér sült, meg egy cipó, meg lángosok. Nekünk is szólt a tisztelet, de legfőképp a távolba szakadt fiúnak, apámnak, azt hiszem. Egy morzsa sem veszett kárba a kenyérből, jóval több fogyott, mint itthon, terítőben, vagy az asztalon maradt darabkákat is kirázták a tyúkoknak, a kenyérhéj is az aprójószág csemegéje lett. Amikor kicsik voltunk nem nagyon szerettük ezt az igazi házi kenyeret, az itthoni fehér kenyérhez voltunk szokva. Tizenéves korunkban viszont már nagyon vártuk, jó padláson érlelt szalonnával, sötétzöld paprikával, hagymával, óriásfodros paradicsommal, a gabonás lépcsőjén ülve. Na állj! Ez már nem is a kenyérről szól. Csak még annyit: ha volt egy darab érett színhús sonka! Vége!

Anyai nagyanyám falujában is házi kenyér volt, de egész más. Otthon megdagasztották, betették szép hosszúkás, ruhával bélelt kétfülű kosarakba, majd adott időre elvitték a pékhez, letették a már sorakozó, sütésre várakozó kosarak mellé. Csodás látvány volt, sok kis mózeskosár. Jött valaki átvette és mondta, hogy mikor jöhetünk a kész kenyérért. Először nekem valami nem stimmelt a dologban: mi van akkor, ha nem is a mi kenyerünket kapjuk vissza? Nem vették komolyan az aggodalmamat, pedig tényleg! Még a kórházban is összekeverhetik a kisbabákat, az is probléma, de a mi kenyerünk? Mindegy, meg kell várni a délutánt. Komolyan aggódtam. Mentük a kenyérért, az illat már az utcán elvarázsolt. Beléptünk és megláttam a mi kosarainkat a mi kenyereinkkel, ezek voltak a legszebbek a legillatosabbak. Minden kétségem elszállt. Aztán a mosolygós péktől kaptam egy mosolygós kiflit. Azok a kiflik, jut eszembe!

Sopronban, az utcánk végén volt egy Népbolt. Amikor már elbírtunk egy kiló kenyeret és egy liter tejet, akkor egyedül, vagy Edittel kettesben mehettünk vásárolni. Az ablakból láttuk, hogy mikor megy el a kenyeres autó és szaladtunk a boltba. Kétféle kenyér volt. A fehérnek 3,60 a félbarnának 3 Ft volt kilója. Mindegyiknek annyira finom illata volt, hogy gyakran leharapdáltunk a serclijéből (sarkából), pedig tudtuk, hogy kiabálás lesz érte otthon. Megérte! Megfogadtam, ha önálló háztartásom lesz, megeszem a ropogós serclit, amikor csak akarom, a kenyér mindét végéről, ha akarom! A fogadalmam, betartottam –addig, amíg tehettem- és nem haragszom ma sem, ha a család bármelyik tagja ugyanezt teszi. Egészségére! Lehet fokozni friss teavajjal, vagy kacsazsírral. A belsejét nem muszáj megenni, az hizlal!
Kitalálhatnák azt a kenyeret, ami csak ropogós héjból van, vagy meghámozhatnák az egész kenyeret és külön lehetne venni a külsejét és belsejét. Ezer ötletem van!

Jövő kedden: Minek nevezzem?