Antal Zsuzsa blogja


OPERA-EDDY-TAVASZ

2013. április 09. - Antal Zsuzsa

Elvonási tüneteim vannak! Nagyon szeretnék egy kis töményet! Nem alkoholból, hanem napsütésből, természetből, Dunapart-ból, parkból, piacból, kultúrából, színházból, az Operaházról már ne is beszéljünk… Most, hogy a magam mozgatta eszközben ülök, főleg vágyom kimenni. Különben is március, április, május a színházi szezonom.

Mostanában többször is eszembe jutott egy régi, márciusi kultúrélmény. Helyszíne az Operaház:

53_1.jpg

Oda készültünk Judit barátnőmmel és Eddy-vel. Őt, néhány napra vendégül láttuk volna Jókai téri otthonunkban, ha hagyta volna magát vendégül látni! Nem hagyta, csak ott lakott. Aznap este mi lányok, már rég kész voltunk (zuhany, smink, öltözés) és türelmetlenül várakoztunk Eddy átmenti lakosztályának ajtaja előtt. „Gyere már! Csak egy férfi lehet ilyen rohadt lassú!” Sziszegtük, egyre idegesebben nézve az óránkra. Aztán megjelent Eddy a filozófus: ugyanabban a kockás ingben, amiben egész nap rótta az utcákat, feltűnően felemás zokniban, cipő nélkül, hóna alatt egy gombóccá gyűrt rongydarab reménykedtünk, hogy a zakója,. „Induljunk!”- adta ki a jelszót, figyelmen kívül hagyva cipőbeli hiányérzetünket. „Gyertek már!”- ismételte meg indulatosan! Mintha nem mi várnánk őt fél órája. Elindult, mit indult, elvágtatott. Elképedve rohantunk utána, folyamatosan mindenkitől elnézést kérve. Átvágtattunk mindenkin és mindenen. Percek alatt megérkeztünk. A zenészek már hangoltak, a gyülekező közönség zsongott mikor odaértük. 

53_2.jpg

Az Operaház hangulata mindig, mindenkit elvarázsol, itt mindenkinek sikerült lehiggadnia, átszellemülnie, Eddy-nek is. Nézett körbe-körbe majd lenyűgözötten helyet foglalt az emeleti erkély lépcsőjének közepén! Mozdíthatatlanul, kérlelhetetlenül. Kényelmesen kicsomagolta a zakóját és az abba göngyölgetett kockás tornacipőjét (87-ben vagyunk)! Dacolva a nála később érkező és előrébb ülő nézők, értetlenkedő bukdácsolásával, felvette a cipőjét, a zakóját és átszellemülten várta az előadás kezdetét. A zene csodát művelt. Mindenki élvezte az előadást. A mi Eddynk, időnként besegített a karmesternek és elragadtatottságában néha - nagyon diszkréten- zümmögött, tényleg alig hallhatóan. Nem az ő hibája, hogy az est két részből állt. Amikor az első résznek vége lett, a közönség előtte ülő része –annak rendje ’s módja szerint- megindult kifelé. Eddy erről próbált tudomást sem venni, ő ugyanis nem akart sütit enni a büfében. Óriási felfordulás kerekedett, sem megkerülni, sem átlépni nem lehetett a barátunkat. Végre valahogy elfogytak a kifelé tartó nézők, akkor viszont Eddy lett szomjas hirtelen. Nem folytatom, ezt mindenkinek a saját képzeletére bízom  … Judittal próbáltunk végig láthatatlannak tűnni, mert tudtuk, hogy itt vitának, meggyőzésnek helye nincs és egyszer úgyis vége lesz.
Az előadás után álldogáltunk egy kicsit a március végi, kora nyári estében (!), nagyon .drukkoltunk, hogy aznap este már más különösnek látszó dolog ne történjen. Leültünk egy kicsit a Jókai szobor mögé a fűre, hogy meghallgassuk vendégünk aznapi történetét: olyan furcsa emberek járnak a Nemzeti Múzeumba. Ő imádja és tanulmányozza az ősmagyar kultúrát. A Múzeumban talált egy remekül berendezett honfoglalás kori sátrat. Nézegette napokig, majd egyik nap szép óvatosan beült a sátorba a díszlet emberek közé. Csak ült átszellemülten, amikor odament hozzá néhány ember és durván kitessékelték őt. Idegesek és mérgesek voltak. Nem érti, hogy miért? Mi-ért? Ez már tegnap is megtörtént, de akkor nem zárták le a termet és két udvarias ember kérte meg, hogy távozzon. Nem értették meg, pedig próbálkozott 4-5 nyelven elmagyarázni, hogy ő semmi rosszat nem akar, csodálja és élvezi az ottani légkört, mondhatni fílinget, szinte vonzza őt. Meg sem hallgatták, kikísérték a kapun kívülre. Nagyon megértettük őt, vitatkozni nem is próbáltunk. Vigasztalásul meghívtuk egy Unikumra, aztán még egyre, csak hogy jó képe maradjon Budapestről.
Nagy kő esett le a családi szívről, amikor Eddy a filozófus-matematikus-informatikus, elhagyta hazánk légterét. Kicsit fura fickó, öntörvényű, minimális praktikus érzékkel. De óriási lelke van és hatalmas tudása, világcégek tanácsadója. Abban a pillanatban kezdtem is izgulni érte, amikor elindult, vajon hogy tolerálják őt, mint jelenséget utazása további célpontjain. Prága volt a következő.
Jó kis emlék. Ma más a helyzet, forgalmi akadályt képezni magam is tudok bármikor, ha kilépünk itthonról! Csak végre jussak ki. Nekem ehhez kell még +10 fok Celsius. A madarak már csiripelnek korán reggel, a sárgarigók is meg-meg jelennek az erkély korlátján! A rügyek pattanásig feszültek! Hamarosan töményen kapom, a napsütést … és mindent sorba, amire vágyom! Vágyunk! vágytok!