Antal Zsuzsa blogja


FESTMÉNY ÉLMÉNY

2014. augusztus 26. - Antal Zs

FESTMÉNY ÉLMÉNY

Átlagos reggel. Nekilátok a munkának, úgy tervezem, hogy gyorsan befejezem elküldöm és enyém a nap … nincs sok időm, de mégis gyorsan átfutom egyetlen közösségi oldalam új üzeneteit … nehogy kimaradjak valamiből! Szalad az egér lefele, fut a kis rózsaszín fülű szürke nyíl a monitor jobb oldalán … képek, szövegek, csíkok, foltok … egy villanás … ott volt egy Ferencz J Réka festmény ... Állj, állj … visszamentem –csak egy pillanatra … ránéztem, hm … na ezt megnézem, ha túl vagyok a sürgős… végül is, van még időm … és feltöltődve jobban tudok koncentrálni … már rég a képet nézem

ferencj.jpg

... kik vannak a keretben? … és ki van a kereten kívül? Szépek az alakok … gyönyörűek a színek, játszik a tér és az idő. Vidám a kép? … vagy szomorú? néztem, néztem és tódultak a történettöredékek. Nem tudtam rendet tenni közöttük. Nem is akartam. … hagytam magam az ablakban álldogálni, a székben üldögélni … gyűjtöttem a múltban megéltek között a megfestett jeleneteket. … voltam a kereten belül és voltam kívül. Olyan is lehetett, amikor a keret voltam … kicsit szögletes, de összefogó … A jelenetek sokaságából egyszer csak letisztult egyik-másik … hol kezdődött az együtt és a külön?  talán akkor, amikor érettségi után eljöttem Sopronból?  … a szüleim maradtak egymás mellett, kiléptem a keretek közül … aztán hazajártam, pár napot otthon töltöttem és ismét eljöttem. Hazajártunk, pár napot otthon töltöttünk aztán eljöttünk.  A szüleim maradtak és vártak… aztán ők jöttek én vártam őket. …sokkal korábban kezdődhetett … akkor, amikor a nagymamám ott hagyott minket az oviban? … állok a vonat mellett, vagy a vonaton … valaki elmegy, valaki jön … állunk a kapuban,  mosolyogva intünk egyet, jelezve hogy  maradok, … menj csak,várunk. Elrepülünk, visszaszállunk.… néha megállunk  ... jó, hogy vannak gyökereink!  Jövök … a fiammal is nélküle is … milyen szépek – látja a maradó, vagy a távozó. Megyünk – jövünk … később ő megy, ő jön … ők mennek, ők jönnek … együtt is külön is … szépek, szeretik egymást … engem is szeretnek. …távolodunk? …közeledünk? … vagyunk egymásnak! … vagyunk magunknak!  … az idő múlik, minden változik? … semmi nem változik? … összetartozunk … jól látom? mosolygunk, kívül is, belül is.  

Csörög a telefon. Téves hívás ... de jó! Mit válaszoltam volna arra kérdésre, hogy „zavarlak?”

Gyorsan megírtam Ferencz J. Rékának, a kép alkotójának, hogy köszönöm az élményt! … jó érzés volt nézni ...  Egy jó barátnőm szerint grafomán vagyok, azért irkálok ilyesmiket. Lehet!  (grafomán az a személy, aki betegesen vonzódik az íráshoz.) 

… később megláttam a kép címét: „A kívülálló” – nem tévedés ez? … a kívülálló az, aki kívül áll? … ha az enyém lenne a kép, akkor keretben lógna a falon és nem lenne kívülálló… kik vannak a keretben? … ki van a kereten kívül? Szépek az alakok … gyönyörűek a színek, játszik a tér és az idő. Vidám a kép? vagy… Réka, ne légy szomorú … nézd a felhők közül kukucskáló napot … észrevetted? 

BARACK

Mottó:
Aki még nem evett jó házi barack-lekvárt, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem ivott jó házi barack-pálinkát, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem evett érett zamatos, édes, lédús, illatos, szép mosolygós sárgabarackot, … annak javaslom, hogy nyitásra menjen piacra, mert még vehet az idei utolsó kilókból! 

1994-ben, egy gönci hétmérföldes barackos gazdasszonyától kértem egy kosár kajszit a saját kertjükből.
-       Örömmel…- ígérte bizonytalan mosollyal az asszonytárs.
-       Mekkora kosárral kérsz?
-       Vennék 15-20 kilót – válaszoltam.
-       … meennyiit?
-       Miért? … ez sok?
-       Sok! … ha a férjem hozza föl, akkor abból te nem főzöl lekvárt. Nekem, régóta anyukám főzi, inkább vele beszélek, hogy tegyen be nektek is. - nem értettem, a télen ajánlották fel a lehetőséget. … zavarban voltam… többet szoktam befőzni.
-       Jaj! Ne fáradjon értünk a mamád, lehet kapni a piacon, csak gondoltam a gönci mégiscsak… - Aztán, érzékelve, hogy a társaság már rég túl van a mi lekvár-ügyünkön, nem habogtam tovább.
A kínos jelenet nem hagyott nyugton. Este megkérdeztem a férjemtől, hogy szerinte miért volt a rideg hangulat? Egy hónapja is, még annyira kedvesek voltak...
-       Tudod te egyáltalán, mi a Gönci barack? – kérdezett vissza.
-       Még jó, hogy tudom! … - máris nyeltem nagyokat,

68_1.jpg

-Tévedsz! ez a gönci barack- került elő a megcáfolhatatlan:

68_2.jpg

… és jött a megvilágosodás! Itt vitának nem volt helye! … hogy miből készült abban a szezonban a családi baracklekvár és barackdzsem?  Titok! 

Ez a kép sem az, mint aminek látszik…
Első pillantásra a kínai Nagyfalnak tűnt, pedig nem a GönciBarack befolyásoltsága alatt néztem.
Ez a boldogkőváraljai nagyfal. Pazar!

68_3.jpg

… mi köze a GönciBarackhoz?
Ősidők óta -2012- itt rendezik a Gönci Barack Fesztivált. Az idén már lekéstük, de lesz jövőre is! Elmegyünk! Ha gönci barack nem lesz - mert számtalan veszély leselkedik a híres gyümölcsre- attól a Fesztivál megrendezhető… legfeljebb kölcsönöznek Kecskemét, vagy Szeged környékéről a konkurencia hírös barackjából. Egy-két korty után ki veszi észre a különbséget.
A boldogkőváraljai nagyfalat, hasonló akadálymentességűnek látom, mint egy átlagos utca.
Könnyedén leküzdjük! … vagy nem könnyedén…
Az akadályok nem problémák…
A problémákat megoldjuk…
Sok sárgabarackos élményem van. Biztosan azért, mert szeretem!

A KENYÉR

Itt az új kenyér, pedig a régi még el sem fogyott.
Mi mostanában elég jól csináljuk, mégis becsúszik néha egy kis túlgazdálkodás, esetenként beáll a hiánygazdálkodás - nevezzük így. Ez utóbbit a gyártóknak az a trükkje okozza, hogy tudnak 5 órás kenyeret sütni. Ez úgy értendő, hogy a kenyér 5 órával az elkészülte után már ehetetlen. Zsugormassza állagot vesz fel a belseje, miközben küllemre még egészen pofás. Frissen (max. másfél órás korában) kifejezetten finom, ropogós héja eteti magát. Aztán rájövünk, hogy na ez az, amelyik már többször átvert minket. Elkezdjük átgondolni, vajon mit eszünk? Csaknem minden összetevője valamilyen pótlóval dúsított, íz fokozókkal felturbózott, E-halom. Éhes vagy? Finom? Ez van! Akkor mi itt a kérdés?
Dicsérni jöttem, nem bántani!
A kenyér fogalom, ma egész más, mint mondjuk húsz, negyven, ötven éve. Szerepe, jelentősége legtöbbünk életében teljesen átalakult. Igaz, életmódunk, lakóhelyünk és sok-sok tényező megváltozott. Mégis most, hogy az elmúlt napok egyik szereplője volt, tolong bennem jó néhány szép, illatos kenyér kép és történet:

Ahogy erdélyi nagyanyám kezébe vette a kenyeret, abban tisztelet és méltóság volt. Igaz, ő maga sütötte, büszke is volt a kenyerére. Mindig, amikor hazamentünk, mert apám oldaláról ez volt az otthon, nagyanyám az érkezésünket megelőző nap sütött friss kenyeret a kemencében. Hajnalban kelt, maga dagasztotta az előző sütésnél meghagyott kovásszal. Egy kemencében 4-5 óriási kenyér sült, meg egy cipó, meg lángosok. Nekünk is szólt a tisztelet, de legfőképp a távolba szakadt fiúnak, apámnak, azt hiszem. Egy morzsa sem veszett kárba a kenyérből, jóval több fogyott, mint itthon, terítőben, vagy az asztalon maradt darabkákat is kirázták a tyúkoknak, a kenyérhéj is az aprójószág csemegéje lett. Amikor kicsik voltunk nem nagyon szerettük ezt az igazi házi kenyeret, az itthoni fehér kenyérhez voltunk szokva. Tizenéves korunkban viszont már nagyon vártuk, jó padláson érlelt szalonnával, sötétzöld paprikával, hagymával, óriásfodros paradicsommal, a gabonás lépcsőjén ülve. Na állj! Ez már nem is a kenyérről szól. Csak még annyit: ha volt egy darab érett színhús sonka! Vége!

Anyai nagyanyám falujában is házi kenyér volt, de egész más. Otthon megdagasztották, betették szép hosszúkás, ruhával bélelt kétfülű kosarakba, majd adott időre elvitték a pékhez, letették a már sorakozó, sütésre várakozó kosarak mellé. Csodás látvány volt, sok kis mózeskosár. Jött valaki átvette és mondta, hogy mikor jöhetünk a kész kenyérért. Először nekem valami nem stimmelt a dologban: mi van akkor, ha nem is a mi kenyerünket kapjuk vissza? Nem vették komolyan az aggodalmamat, pedig tényleg! Még a kórházban is összekeverhetik a kisbabákat, az is probléma, de a mi kenyerünk? Mindegy, meg kell várni a délutánt. Komolyan aggódtam. Mentük a kenyérért, az illat már az utcán elvarázsolt. Beléptünk és megláttam a mi kosarainkat a mi kenyereinkkel, ezek voltak a legszebbek a legillatosabbak. Minden kétségem elszállt. Aztán a mosolygós péktől kaptam egy mosolygós kiflit. Azok a kiflik, jut eszembe!

Sopronban, az utcánk végén volt egy Népbolt. Amikor már elbírtunk egy kiló kenyeret és egy liter tejet, akkor egyedül, vagy Edittel kettesben mehettünk vásárolni. Az ablakból láttuk, hogy mikor megy el a kenyeres autó és szaladtunk a boltba. Kétféle kenyér volt. A fehérnek 3,60 a félbarnának 3 Ft volt kilója. Mindegyiknek annyira finom illata volt, hogy gyakran leharapdáltunk a serclijéből (sarkából), pedig tudtuk, hogy kiabálás lesz érte otthon. Megérte! Megfogadtam, ha önálló háztartásom lesz, megeszem a ropogós serclit, amikor csak akarom, a kenyér mindét végéről, ha akarom! A fogadalmam, betartottam –addig, amíg tehettem- és nem haragszom ma sem, ha a család bármelyik tagja ugyanezt teszi. Egészségére! Lehet fokozni friss teavajjal, vagy kacsazsírral. A belsejét nem muszáj megenni, az hizlal!
Kitalálhatnák azt a kenyeret, ami csak ropogós héjból van, vagy meghámozhatnák az egész kenyeret és külön lehetne venni a külsejét és belsejét. Ezer ötletem van!

Jövő kedden: Minek nevezzem?