Antal Zsuzsa blogja


BOGNARIKUM

2013. március 05. - Antal Zsuzsa

Több, mint 20 éve, a budai vár Árpád sétányán láttam először „patkolt” tojásokat. Elbűvölten néztem, csodáltam a gyöngytyúktojástól, a strucctojásig kiállított seregletet. Amikor már sok szép hímes-tojásom volt kezdtem nézegetni a fémmel megmintázott, teleszögelt tojásokat.
(…ha a keresőbe egyszer beír az ember egy szót … beírja azt többször is! Később, már magától is megjelenik, gyanítom, hogy ezt a csapdát mások is ismerik.) Minél többször láttam, annál jobban tetszettek. Aztán kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy de jó lenne… hátha majd egyszer  … nekem is lehet ilyenem. Önigazolásul, sokaknak mutattam a patkolt tojások képeit, mindenki odavolt! Legalább is, aki beszélő viszonyban szándékozott maradni velem.
Aztán a sors 2011 márciusában, felkínálta a lehetőséget: tojásos barátnőm ismerte jól Bognár Lacit, azt a tojásdíszítőt, akinek az alkotásai a legjobban tetszettek. Megkaptam a számát, azonnal felhívtam. Nagyon kedves, mélyhangú, szűkszavú ember a vonal végén, kettő perces beszélgetésünk eredménye az lett, hogy megígérte, pár nap múlva elhozza hozzám a meg levő darabjait. Nincs sok, de azt szívesen megmutatja. A múlt héten vitt el 40 darabot a Liszt Ferenc repülőtér megnyitójára.
Vártam a találkozást, szép vászonabrosz az asztalon, verőfényes napsütés kint is bent is, legbelül ragyogás!. Végre csengetés, lassú az a lift, de ennyire? Aztán belépett az ajtón egy nagyon kedves, mélyhangú, termetes, férfiember. Nem akartam hinni a szememnek, ott állt előttem, arcán széles mosollyal az az ember, akit annak idején a Mesterségek ünnepén láttam.

tojas1.jpg

Beszélgettünk, mintha rég ismernénk egymást. Kicsit zavarban volt a kerekesszék okán, én nagyon zavarban voltam a megtiszteltség okán. Vártam, hogy előkerül egy biztonságos doboz, amiben a tojások érkeztek, de nem! Néhány jelentéktelen szatyorból kerültek elő sorra a vasalt remekművek. Laci sajnálkozva mondta, hogy strucctojást most nem hozott, majd legközelebb. Elkezdett mesélni, és közben művészi összevisszaságban szedte elő a a szépnél is szebb, míves tojásokat. Otthon, a szüleinél a levegőben is népi hagyományok voltak. Édesapja szinte minden régi mesterséget gyakorolt, természetes volt, hogy igyekezett ezeket továbbadni a fiának, aki amúgy is fogékony volt erre. Az eredeti motívumok felhasználásával, egyszerű, érthető meséket alkotott, sokféle kézműves technika alkalmazásával. Életét mégis a tánc határozta meg. Alkata, dinamizmusa, áradó életigenlése, ebben a kifejezési formában okozta neki a legnagyobb örömöt. Híres népi együttesek szólótáncosaként végigropta a világot. Hatalmas sikereket arattak, szívből táncoltak, a zene, a lendület repítette őket. Hogy gyakran sajgott közben ez meg az? észre sem vették. Eredeti ruhákat viseltek, ropogós vászoninget, fényes bőrcsizmát, ha kellett sarkantyúval, ha nem kellett, a nélkül ropták, a saját örömükre. Mégis, elő nem fordult, hogy a közönség talpa ne bizsergett volna a fellépés végére. …azok a finálék! Még Rábai Miklóssal is dolgoztunk. Magunknak táncoltunk. A hideg svédek, a távolságtartó franciák, a japánok,  imádták az előadásainkat. Hát még, ha egy kis kóstoló is lett volna a bőröndökben csempészett magyaros harapnivalókból!
Élete történtének mesélése közben sorra kerültek elő a BOGNARIKUMOK. Állandóan sápítoztam, hogy le ne essenek, meg ne repedjenek, stb. Röviden, kedvesen véget vetett az aggódásomnak: mindegyiknek négy lába van, álljon meg azon! A világ körbetáncolása mellett sok volt a szabadideje és bár az egész teste táncolt, a kezei nem fáradtak el. Volt olyan is, hogy külföldi szállodai szobájában tojást díszített, másnap jött érte a megrendelő. A külföldiek vették, mint a cukrot. A japánok például a barnás színű tojásokat kedvelték. Eleinte, el sem akarták hinni, hogy igazi natúr tojás- héjon van a fém disz, mert náluk a tojás színe fehér. Fiatal korától díszített tojásokat, szinte minden hagyományos módszert kipróbált, írókázott, karcolt, de a patkolás izgatta a legjobban, eredetét tekintve a legférfiasabb formája a tojásozásnak. Hosszú évekig dolgozott saját módszere kitalálásán. Nem árulom el a nekem elmesélt műhelytitkait, nyitva az út mindenki előtt az alkotásra! A keze alól kikerült tojások motívumai a népi formák továbbgondolásai. Az gyökereikből kinövő ágak az életfa, a szív a szeretet, a nap az élet, a tulipán a szerelem és a termékenység szimbólumai. Minden tojáson van patkó. Páros számú szöggel van felszögelve. Nyitott részével fölfelé áll, hogy ott hulljon bele a szerencse és maradjon is bent! A képen látható tojásomon is van két patkó, elrejtve kissé. Hja! tessék megdolgozni érte!

tojas2.jpg tojas3.jpg

Laci patkolt tojásai nehezek. A mintákat rögzítő és díszítő fényes fejű, 2-3cm hosszú szögek a tojások belsejében vannak. Némelyikben 200-nál is több hegyes szög alkot különös formát, olyan, min egy sün bundája, befelé fordítva. … bocs,  nem én találtam ki!   Ha ezekre a tojásokra rá süt a nap, ragyognak a domború szögfejek, mint a gyémántok.
Legszívesebben minden tojást megvettem volna az asztalra kirakott népes csoportból. Két BOGNARIKUM boldog tulajdonosa lettem végül. Túl a tojásokon: szavakkal ki nem fejezhető élmény volt a találkozás.  Abban maradtunk,hogy hétfőn bemegy a kórházba történjen, aminek történnie kell. Készít nekem is egy olyan csavartmintás pulykatojást és jelentkezik.
Talán ő is jól érezte magát nálunk. Kifelé menet, érezve a konyhából jövő leves illatát, visszalépett „na ez hiányzott nekem a legjobban bárhol voltam a világon! a jó levesek!” Maradjon, örömmel látjuk, ebédeljen velünk! –invitáltam. Nem, nem! Finom levessel vár a feleségem! …meg, hát…ilyen bajusszal az ember nem ebédel házon kívül jóízűen! Pajkos mosollyal a szeme sarkában kiindult, de csak visszalépett: Ismerik a lestyánt! Neem? Pedig levesekbe, főzelékbe kiváló, jó ízt ad nekik. A feleségemmel az ablakban neveljük otthon az utánpótlást. Leostyánnak is mondják. Hozok legközelebb! Most tényleg indulok …Jelenkezek!

Nem jelentkezett. Hajni barátnőmtől érdeklődtem mindig Bognár Laci felől. Egyszer örömmel újságolta, hogy ott volt a népművész-egyesület rendezvényén. Sovány még, furcsa a hangja, de velük volt, tojásozik.
Idén februárban jött a hír, hogy többé nincs velünk.

 

tojas4.jpg

FOLYTASD AZ UTAD LACI! NÉHA FORDITS RÁNK EGY EGY TELE PATKÓT!
KÖSZÖNET A SORSNAK, HOGY VAGY NEKÜNK.

MIKOR LESZ A HAJÓS UTCA BOHÉMKORZÓ?

Egy HVG cikk margójára:
Cím: Mikor lesz a Hajós utca a pesti bohémkorzó?
HVG,  2013. február 06., Szerző: Lukács Andrea
Bevezető: „Az Andrássy út Budapest büszkesége,  nem hiába épült a Champs Élysées mintájára 1896-ban, a belőle nyíló mellékutcák azonban egészen más képet festenek: a Hajós utca korzóstátuszát bontogatja 2002 óta. A magyar dizájnereket is megihlette a környék, az üzletek bérlői az Operaház árnyékában szellemi energiákat mozgósítanának és lefölöznék a belvárosi bohémia auráját.”

Egy barátnőmtől kaptam a cikk linkjét, vajon miért?  Habzsolva kezdtem olvasni a lokálpatrióta szememmel. Többször elolvastam, még nem nagyon értem, de nem adom fel… Elvégre, olvasni tudok, írni nem! 

Mielőtt fejest ugranék a témába, két adalék:
- a Hajós utca, a budapesti Operaház melletti sétáló utca. Az utca Andrássy útról nyíló része harmonikus  egység a dalszínházzal.
- 1995-től, 2010-ig ebben az utcában laktunk, a híres ház tőszomszédságában. Egy rokonom az mondta, amikor meglátogatott, hogy milyen jó nekem, csak felveszem a legszebb ruhám, kiülök az erkélyre és olyan, mintha az operában ülnék. Valóban! Mintha! 

Szerettünk ott élni. A házunk 1892-ben épült, egyes részei ma is az eredetiek, a gyönyörű vas-csipke korlátfolyam, a márvány lépcsősor, a födém, a pince jó része, … a bejáratnál aljzatmozaik! Élveztük az előnyeit, viseltük a hátrányait attól a perctől, amikor birtokba vettük a lakást. Még nem is volt a miénk, amikor már árgus szemek figyelték a régi lakók a várható új lakókat. Egy ilyen házban, mindenki gyanús! Szomszédasszonyunk azonnal elmondta, hogy mit nem szabad és mit tilos megtenni a házban. Mindent lehet itt, csak élni nem, összegeztük magunkban, eldugva kicsiny fiunkat, aki fő zavarója lehet a nyugodt csendes –polgári légkörnek. Megnyugodtunk, amikor a szomszéd házban levő henteshez bementünk „A” henteshez, ahol a cikkben is említett, volt bokszoló Pista, a tulaj’ –még hogy Pista bácsi!- örömmel üdvözölt minket, mint leendő törzsvevőit.
Egy vaskos könyvet megtöltő egyszeri és megismételhetetlen történet tolong a fejemben, csak néhányat írok le:
A reggeli napsütés nagyon jól állt az utcának, mi boldogan sétáltunk át reggelente az iskolába Szabolccsal. Az Operaház művészbejárójának díszes árkádja alatt mentünk, mert az „olyan ünnepi” volt. Csodák történtek velünk ott. Egyik reggel összefutottunk a legkedvencebb operaénekesemmel. A művész úr mosolyogva fordult felénk „Szép jó reggelt!” fakadt köszönésre a híres basszus. Megbúbolta Szabolcs fejét, nyújtotta a kezét felém, Gregor József- mutatkozott be. Tudom, válaszoltam őrült zavaromban, aztán belerebegtem a nevem a semmibe … és nem nyílt meg alattam a föld, pedig reméltem.
Egy másik reggel a feljáró macskakövei között lapult egy csillogó –bizsu- fülbevaló. A fiam megtalálta, felkapta, tanakodtunk, mit tegyünk vele. Délután megpróbáltuk leadni a pénztárnál, nem kérték. Megtartottuk. Hetekig, minden reggel kerestük a párját. Nem találtuk, de találtunk egy másikat.
A Tóni trafik – fogalom volt! Erről is esik szó a cikkben. A mai gyerekek vajon tudják, hogy milyen kincsesbányák voltak ezek a boltok?
A Balettcipő! különleges hely az Operaház háta mögött. Negyven éve még a művészek itt itták meg bátorító, vagy búfelejtő féldecijüket, ünnepi pezsgőiket. Volt itt sütemény, mignon, dobostorta, kaviáros szendvics is. Találkák, megbeszélések helyszínéül is szolgált.
Amikor ideköltöztünk már füstös söröző volt. Egy pár fakult, kopott rózsaszín szatén balettcipő a sörös pult fölött, ez volt a patinás névadó. Azóta újragondolták, átépítették. Egy időre a nevét is visszakapta. A kis kopott balettcipő most is kint van, jelezve, hogy a hely ma is hű eredeti küldetéséhez, alkalmazkodva a ma igényeihez. Kaviáros szendvics helyett salátatál, tortilla, menü, vonzó koktélcsodák. Celebek, művészek és átlagemberek találkozóhelye ma is. Nagy idők nagy tanúja! 

A filmesek kedvenc helye ez az utca. Első filmes élményem az Evita forgatása volt. Nem kellett 24 óra ahhoz, hogy Buenos Aires több helyszínévé alakítsák át a budapesti utcát. Volt itt Madonna, az ő jeleneteit órákig forgatták, negyvenszer felvéve ugyanazt. Banderas jött, egy próba civilben, egy jelmezben, egy forgatás, esetleg kettő… egy másik jelenet és már ott sem volt. Egyik jelenetet kétféle módon is felvették. A világsztár kétszer halt meg a mi utcánkban. Egész éjszaka harmadik emeleti erkélyünkön ültem. Össze sem hasonlíthatóan nagyobb élmény volt, mint a film. Ma már nincs meg a saját –titkos- felvételem, elajándékoztam egy Banderas rajongó kolléganőmnek. Hatalmas reflektorokkal nappali világosság volt az utcán, éjszaka is forgattak napsütésben játszódó jeleneteket. Aztán másnap régi autók kipufogó gázával telt meg az utca. 

… és amikor Spielberg munkaasztala a mi kapunkban volt? Nna, akkor volt felfordulás napokig! A stáb minden tagja rendkívül udvarias volt az ott lakókkal, tudták, hogy alaposan felborították az életünk. El kellett mennünk a forgatás idején valahova, nem volt mód megvárni az átmeneti fennakadás végét. Amikor látták a filmesek, hogy kerekesszékkel jövünk ki a házunkból, azonnal odaugrottak ketten is segíteni. Egyetlen villámgyors mozdulattal szétkapták a széket, aztán rémülten kértek elnézést, minden nyelven. Visszafelé már nem volt probléma, a rendezőt is arrébb tessékelték csak, hogy baj nélkül haza mehessünk.  Vettek fel romantikus és szinte háborús epizódokat is. Akkor láttunk először kommandós jeleneteket, színészek és statiszták előadásában.
Pár évvel később a valóságban is többször lezárták az utcát biztonsági okokból. Előfordult, hogy az éjszakás nővér rendőri kísérettel érkezett. Furcsa volt a TV-ben, helyszíni közvetítésben látni a házunk sarkánál zajló kommandós sorfalat. Másnapra persze nyoma sem volt semminek, ugyanúgy, mint a forgatások után. Amikor -pár nap múlva- a fiúk a történéseket kibeszélték, már történetek voltak a történtek, akár filmfelvétel volt, akár nem.
Furdalja az oldalam a kíváncsiság, hogy mikor lesz a Hajós utca bohémkorzó? Legyen, vagy ne legyen? Honnan fogjuk tudni, hogy már az?
… és mi az, hogy bohémkorzó? 

klikk a cikkre:  http://hvg.hu/divat_design/20130206_Hajos_utca_pesti_bohemkorzo

Úr és kutya – harmadszor

Bejegyzés alcíme...

Bízom abban, hogy lesz még, aki nem unja és elolvassa az Úr és kutya – harmadik tételét! Két blog-bejegyzést is írtam már a darabbal kapcsolatosan. De most: láttuk az előadást!
Bálint András azt javasolta, hogy a tízedik előtt ne nézzem meg az Úr és kutya c. estjét. Nem szeretem halogatni a dolgokat, pontosan a tízedikre sikerült kapnunk 5 +1 jegyet. A mi kis csapatunk vegyes összetételű volt, minden szempontból: a legidősebb és a legfiatalabb között több mint 70 év volt a különbség, egy kutya tulajdonos, két kutyarajongó, fele hölgy, másik fele úr stb. nem részletezem tovább, de egy közvélemény kutató cégnek csemege lehetett volna, ahogy mi most a Radnótiba mentünk. Ja, és egy kerekesszékes. Annyit még, hogy a legalacsonyabb a legmagasabb térdén ülve nézte végig az előadást – ennek később még lesz jelentősége.
A darab plakátja már megmutatta, kétszereplős lesz az est, Bálint András és Bajusz a főszereplők. A kettejük sorrendje? Nem mutatna jól a plakáton az, hogy Bajusz est. Nem is lenne igaz.

35.jpg

A dolgok természetéből adódóan mindig a sor utolsó széke mellett ülök, a legszélső(ségesebb) pontról látom a színpadot, kicsit a kulisszák mögé is be tudok kandikálni. Most is láttam, hogy Bajusz bejött a színpadra, pedig még nyüzsgött a nézőtér. Vagy talán éppen azért, szoknia kellett az emberszagot. Eltelt még pár különös perc, függöny lassan fel, meleg fényű, barátságos polgári lakásbelső. Egy –a saját fotelommal, hajszálra megegyező alakú- nagymamás fotelban ott ül, szemünkbe nézve a kutya. Nem csak úgy ült, jelenlétével uralta a teret. Körbenézett és a tőle elvárható mély, öblös hangon jelezte és felvezette gazdája érkezését. Néhány szóval vázolta kettejük viszonyát, jobb ezen túl lenni, ki tudja később lesz-e mód erre. Okos állat a kutya, de nem ismerheti az órát!  Bajusz orra jelezte a gazda érkezését.
Nagyon jó játék vette kezdetét. Számtalan kutyás irodalmi mű részletét kutatta fel Bálint András és csapata. Megérte! Tőlük ezt vártuk (el). Kicsit aggódtam, hogy 10 éves nézőtársunk unatkozni fog. Fölösleges volt, szerencsére! Egyes jeleneteknél, olyan hangosan kacagott, hogy a színészek is hallották. Közben ritmusosan dobolt a kezével ember-széke térdén, karján. A lírai részeknél kényelmesen beledőlt fotelébe, gazdagon halmozta az élvezeteket. Időnként az egész nézőtér hangosan nevetett, kis vendégünk éles, magas hangú szólója, kicsillant a nézőtér tömbösödött nevető-kórusából. Voltak percek, amikor a dermedt csendet Bajusz jelenléte még fokozta. Itt vagyok! Álljuk egymás tekintetét!
Három idézetet kiragadtam az elhangzott nagyon sokból: 

Weöres Sándor: A kutya-tár

Harap-utca három alatt
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
Tízért fehér kutya jár,
Törzs-vevőknek öt forintért
Kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

 

Révay-lexikon:
Úgy becsülik, hogy a kutyák szaglása ötvenszer jobb, mint az emberé. A kutyáknak általában kétszázmillió szaglóreceptoruk van, míg az embereknek ötmillió, ezért mondatni, úgy beszélünk a kutya szaglásáról, ahogy a színvak beszél a színekről.

Karinthy Frigyes: Tomi
Pontosan tudta Tomi, ki a jó ember, nem büntetőjogi
Szempontból de igazán, s ki a példásviseletű rosszember.
Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre,
Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben,
Nem lustaságból, mert pillanat volt neki hat emelet,
Gavalléros ravaszságból, hogy az illetőnek örömet okozzon.

Az előadáson elhangzott írások sokfélék voltak. Néha azt is kipróbálhattuk milyen a világ kutyalélekkel. Kutyakemény, úgyhogy maradnék a saját bőrömben, ha lehet. 

Megbeszéltük Bálint Andrással, hogy az előadás után találkoztunk a művészbüfében. Előtte az utcán láttuk Bajuszt, igazi gazdáival sétált a Nagymező utcában. A pár perce vastapssal jutalmazott kutya nem viszonozta a rajongói tekinteteket, szagolgatta egy fa tövét és Uram bocsá’ felemelte…
András már mosolyogva, széttárt karokkal várt minket. Milyen volt? - kérdezte, őszintén. Nagyon tetszett! Érdemes volt megvárni a tizediket! – szólaltam meg, mint a család „előretolt” szóvivője. András persze kiszúrta a mi kis vendégünket: Te nevettél olyan hangosan, hogy felhallatszott hozzánk? Köszönjük!  –mondta szeretettel, a megilletődött kisfiúnak, aki egy hangos mosollyal, bólogatott.
Beszélgettünk még egy kicsit. Találkoztunk azzal a színésszel is akinek a neve zárójelben szerepel a plakáton. Ennyi róla: csúcs!
Sokat változtattak a nálunk zajlott próba óta …kezdtem. Ezt főleg Bajusz miatt tettük. Meg kellett tanulnunk hozzá alkalmazkodni, sokat tanultunk tőle…ö is tőlünk, például újságot  olvasni. Trükkök sokaságát vetjük be. A közös munka sok új lehetőséget teremtett. Még a bemutató után is alakítottunk rajta. Már kész, de mindig nagyon figyelni kell.
Kedves, különleges ajándék volt az előadás után. Dédelgetett emlék. Köszönjük! 

Utóirat
Az sem jó, ha az ember tudja előre mi várható, ha nem is pontosan, de nagyjából. Velem az történt, hogy úgy izgultam végig, mintha a fiam állna a színpadon, mintha múlna rajtam valami. Nem mindig tudtam igazi néző lenni. Ilyenek vagyunk, mi emberek. Megnézem még néhányszor.
Erre biztatom a kutyatulajdonosokat is, a kutyarajongókat is és azokat is akik nem tartoznak az előbbiek közé. Minél többen látják, annál többen közelebb kerülünk egymáshoz.