Antal Zsuzsa blogja


A MORZSA

2017. szeptember 25. - Antal Zs

Mire gondolunk, ha a morzsa szót halljuk?

A finom, ropogós kifli maradék, amit ujjunk begyével felszedegetünk, emlékezve a befalt kiflire? Morzsa kutyára, akit óvni kellett a tyúkok kóstolgatásától?bl_mikulas3.jpg

Netán a barackos gombóc és a tányér alján maradó barack fahéjas lével tocsogósra itatott pirított morzsájára?  Avagy netán a rántott húsra?  Ragadjunk le itt, nézzük meg a részleteket!

Mekkora egy morzsa?

Nano? Mikron? Mili? Az attól függ! Ha otthon lepotyog az asztal mellé, ha az ágyban reggelizés után bepotyog az ágyba és még visszaheverednénk egy kicsit, akkor minél nagyobb, annál rosszabb.  Ha a morzsa a légcsövünkbe kerül, akkor egy fél-hangyányi morzsa is sokkal nagyobb a kelleténél! A morzsának nincs mértékegysége! Mértéktelen.

Aznap menzán ebédeltünk. A rántott hús evése közben, a megszólaláshoz szükséges levegő vétele pillanatában egy morzsa termett… nem tudtam pontosan hol, de ott ahol nem kellett volna teremnie. Ott lennie semmiképp! Úgy érzékeltem, mintha nem a nyelőcsövem bejáratánál lenne… a levegő megállt bennem és körülöttem is! Valószínűsíthetően ijedtség ült ki az arcomra, mert az asztaltársak furcsán néztek rám. Baj van? Nincs baj! Mit kérsz? Vizet! Biztonság kedvéért a szemeim pásztázták a termet, kit lehet megkérni, hogy a lábaimnál fogva állítson fejre miközben kiemel a kerekesszékből és szelíden kicsit lóbáljon meg, hogy finoman kicsúszhasson a torkomból az oda nem való kis darabka! Még nem tudtam pontosan, hol van. Van-e egyáltalán? Volt egy parányi csalfa reményem, hogy a megfelelő csőbe került.  Elkezdtem apró kortyokat inni, figyeltem, hogy van-e morzsa és ha van mozdul-e? Nem mozdult!  Apró kortyokban ittam a vizet és nagyon figyeltem. Ha lefelé mozdult röhejesen aprókat köhögtem, minden erőm beleadva. Közben úgy tettem, mintha semmi nem történt volna, biztos tekintettel és rövid szavakkal nyugtattam mindenkit.  Jé! Tényleg! Mintha megszűnt volna a morzsa-rece a torkomban. Hol lehet? Ha nem jött ki és le sem nyeltem, akkor talán nincs is, nem is volt? Az irritáció megszűnt, a krákogásnak vége, tünetmentesen haraptam egy falat koviubit –ami határozottan finom volt, ellentétben morzsás kísérőjével. Egyetlen könnycsepp sem jelezte, hogy van tenni való. Induljunk. Helyzet van.  Vizsga helyzet van. Nem illik késni.  Nem mi vizsgáztunk.  Mi vizsgáztattunk. Egyik sem könnyebb a másiknál, de nagyon más.

Jól telt a délután, de többször is eszembe jutott, mi lehet a morzsával?

A hazafelé vezető utat egy kisbusszal tettük meg. A kerekesszékben ülve, zötyögve utaztunk!  Mintha a morzsa másként zötykölődött volna! Jelezve, hogy van! Nehezített pályán mozgott. Akadályozta a légcső falát borító többmagsoros csillószőrös hengerhám.

Már ha elfelejtettem volna.

Aznap Szabolcs volt az éjszakás segítőm. Elmondtam röviden, hogy mi történt ma. Jól sikerült a vizsga, de délben félrenyeltem egy morzsát.  És? Lila lettél? Nem, még könny se szökött a szemembe. Mitől kellett volna sírnod? A meghatottságtól biztos nem! Jaj anya, vicc volt! Na jó nem poénkodok, úgy látom, nem vagy a humorodnál! Hát nem! Gyorsan befejeztem a munkám és máris készültünk a lefekvéshez.  

Amikor vízszintesbe kerültem az ágyon éreztem, mintha a légcsövemben lenne valami. Valami irritáló, karcos dolog. A morzsa! Elkezdtem köhögcsélni. Vizualizált elképzelésem szerint most néhány centivel lejjebb volt a morzsa, mint az étteremben. A krákogásom szánalmasan gyenge, pedig minden erőm és koncentrációm maximálisan benne volt. Ne izgulj, uraljuk a helyzetet – biztattam magunkat. Tudom. Szólj, ha valamit csináljak. Türelem, fel fog jönni! Amíg észnél vagyok nincs gond, ha elájulnék, hívd a mentőt, közben próbálj meg fejre állítani. Nem valószínű, de megtörténhet. A morzsa nem alszik. Nem vicces! Tudod a számot? Persze!  Nyugodttan, beszéltünk. Mintha elindult volna fölfelé a kis csomag. Fordíts hasra, légy szíves! Ok! Mit is kell? Hova? Két párna a mellkasod alá, katéter-zsák az ágyra. Aztán emelj, húzzál ki az ágy szélére… Jó, innen már tudom.  Párnák be, zsák föl, balkezem-csípőm alá és…  Fordulhatunk? Mehet! Egy alapos lendület . Jujj! Már meg is vagyunk. Hol a jobb kezem? Várjál! Előbb megkeresem a balt. Előkerült mindkettő. Ettől a szépen kivitelezett mozdulatsortól a kis idegen test feljebb jött, erősebben kellett harákolnom. Egyre biztatóbb slejmes felszakadós hangok jöttek valahonnan. Jól vagy, anya? Jól vagyok, ki fog jönni. Köhögj nyugodtan, úgy is szólsz, ha csináljak valamit, addig is leülök. Szabolcs kényelmesen elhelyezkedett a kézi kerekes-székben. Közben egyre jobban köhögtem és félelem nélkül vártam a végét. Egyszer csak felért a csúcsra a nyákos idegen, irritálva és hányingert keltve. Mi történik? A morzsa az egész napos lakomát magával hozza? Fordítsd oldalra a vállam! Mozdultunk és a morzsa egy bukófordulóval a helyes útra tért, meglepően nagy – apróbabnyi- őrző védő csapatával együtt.  

Ennyi.

A vállam visszaengedtük. Szép nyugiban beszélgettünk egy kicsit a világegyetem hétköznapi dolgairól, aztán emlékeztetőül krákogtam, köhögtem néhányat és beölelt minket egy nehéz nap éjszakája.bl_morzsa3.jpg

A VILÁG LEGOKOSABB EMBERE

A VILÁG LEGOKOSABB  EMBERE

Bajban lennék, ha fel kellene sorolnom három, világhírű kortárs tudós nevét. Egy név biztosan eszembe jutna …

Stephen William Hawking, (Oxford, 1942. január 8.) vezető angol elméleti fizikus. Nevét Newton, Einstein nevével együtt emlegetik. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei miatt ismert, hanem laikusoknak szóló ismeretterjesztő munkássága révén is. Azon kevés tudós közé sorolható, akik részei lettek a tudományos eredményeket népszerűsítő populáris kultúrának, mint például Albert Einstein is. Motoros neuronbetegsége -ALS- következtében súlyosan mozgáskorlátozott, ismert és elismert közéleti személyiség. … Humorát betegsége alatt sem veszítette el. Arra a kérdésre, hogy „Őn Stephen Hawking?” előre programozott válasza van „Nem, de gyakran összekevernek vele”. Egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyik legnagyobb rejtélynek a nőket tartja. Érti az univerzumot, de a nőket nem.” 

5.jpg

Rossz nyelvek szerint a fél informatikai világ Hawkingnak, Hawkingért dolgozik. Jól teszi! Ízelítő az őt körülvevő emberek és eszközök arzenáljából:  

„Technikai eszközök a beteg szolgálatában

Hawking, betegségénél fogva nem csak járásképességét, hanem csaknem minden testrészének kontrollját idővel elveszítette, amelyeket az agyi idegek vezéreltek (például a szívizmok mozgását automatikus reflexek irányítják, így azt nem érinti a betegség). A 80-as években már csak jószerivel az egyik ujját, szemét és fejét tudta némileg mozgatni, ezért speciális motoros kerekesszékbe kényszerült. A gégemetszés után a kommunikációs problémákra segítője, Brian Whitt talált megoldást. Hawking írásra az egy kapcsolóval működtethető „Living Center” elnevezésű kommunikációs programot használt, amit Walt Woltosz a Words Plus Inc. cégnél fejlesztetett ki. A beszédet pedig a „Speech Plus” cég beszédszintetizátorával oldja meg. Hawking elmondása szerint így könnyebben ír és kommunikál, mint a gégemetszés előtt. Ezzel a módszerrel nagyjából 15 szót tud rögzíteni percenként. Állapota romlásával ma már jóval kevesebbre képes, van úgy, hogy egy szót sikerül rögzítenie percenként. Megoldották, hogy az eszköz működtethető legyen fej- és szemmozgással is. Miután elveszítette maradék kézmozgását, kívülről az archoz rögzítettek egy szenzort, amit az arcizom mozgásával vezérel.

2012-ben bejelentették, hogy Hawking az előző év folyamán rész vett egy fejlesztésen, ahol egy olyan eszközön dolgoznak, ami az agyhullámok alapján dolgozik. A munkaeszköz neve: „iBrain”.idézetek a WIKIPÉDIA-ból. …  lehet, hogy, ő is részese az exoskeleton fejlesztésnek? 

6.jpg

A fotó Hawkingról és segítőiről készült, amikor kipróbálta a súlytalanság állapotát. Az élete egy zajló sci-fi. Tudományos és fantasztikus.

Mindent elolvasok, ami a tudóssal kapcsolatban a szemem ügyébe kerül. A következő írást is habzsoltam a meoszinfo.hu honlapon:

Interjú Stephen Hawking professzorral

Riporter: Professzor úr, köszönöm, hogy fogadott, nagy megtiszteltetés. Ön, mint a világ egyik legokosabb emberének tartott fizikusa, a Cambridge-i Egyetemen Newton tanszékét vezeti és immár ötven éve dolgozik itt, néhány esztendeje megkapta az Amerikai Szabadság Érmet, az USA legmagasabb kitüntetését. 12 díszdoktori és akadémiai cím birtokosa. Nobel díjat azonban máig sem kapott, pedig a közvélemény szerint nagyon is megérdemelné. Egyesek szerint azért nem, mert Ön mozgássérült, kerekesszékben él, beszélni is csak számítógépes szintetizátor segítségével tud, hogy is mondhatna illőn köszönetet a Svéd királynak. Ez az ok? 
Hawking: Szamárság. A Nobel bizottság csak bizonyított teóriákra ad díjat, az én elméleteim kísérleti igazolásához még kell vagy száz év. Ha megérem, én is Nobel díjas leszek.
Riporter: Akkor a mozgássérültsége miatt nem éri hátrány. 
Hawking: Már hogyne érne! A legutóbb is össze kellett vesznem az önkormányzattal, mert a házam előtti járdán volt egy kátyú és nem akarták kijavítani. Azt mondták, kerüljem ki vagy csináltassam meg én, nekik erre most nincs pénzük. A szégyentelenek! 
Riporter: Úgy hírlik, a kormánnyal nem éppen felhőtlen a viszonya. Néhány éve híre ment, hogy esetleg Kanadába költözik. 
Hawking: Volt ilyen tervem, mert csökkentették a kutatási támogatást. Most képzelje el, még a személyi asszisztensem bérére sem biztos, hogy futotta volna. Mondtam is nekik, a végén még az ápolónőmet is nekem kell fizetnem! 
Riporter: Van saját ápolónője? 

Hawking: Ember! Nem látja, mennyire béna vagyok? Nekem is jár ápolás, mint bárki másnak. 
Riporter: Na igen, de Ön gazdag ember. A vagyonát húsz millió dollárra becsülik. 
Hawking: Amihez Őfelsége Kormányának semmi köze sincs. Azt a vagyont én szereztem a munkámmal, merthogy "Az idő rövid története" c. könyvem sok millió példányban kelt el a világon. Nekik viszont az a kötelességük, hogy gondoskodjanak az egészségemről, mint bárki másnak, aki ilyen fizikai hátrányt szenved el. Amúgy is a politikusok nagyon rosszul bánnak a bénákkal. Rémséges történeteket tudnék mesélni. 
Riporter: Meséljen, kérem. Egyébként is az a hír járja, hogy Ön nem sokat beszél a fogyatékosságáról, nem sokszor áll ki sorstársai mellett. 
Hawking: Mert szerintem az a fontos, amit csinálok, nem pedig az, hogy kerekesszékből csinálom. De ha már kérdezte, hát legyen. Igenis nagyon sok hátrány ér bennünket. A múltkor például a szomszéd bácsival beszélgettem. Két mankóval jár, jó 10-12 évvel öregebb, mint én, tehát úgy 84 éves lehet. Ügyetlenül vezetett, összetörte az autóját. Bement az önkormányzathoz, hogy adjanak neki másikat, végtére is mozgássérült és nem tud autó nélkül közlekedni. És tudja mi történt? 
Riporter: Nem kapott autót. 
Hawking: No, még csak az kéne! Kapott. De csak egy használt Mazdát adtak neki, mondván, hogy ő már öreg, nem dolgozik, a vásárolgatáshoz az is jó lesz. 
Riporter: Kapott egy ingyen autót? 
Hawking: Egy vacak használt autót kapott. Most képzelje! 
Riporter: Képzelem. Nálunk semmilyet se kapott volna. 
Hawking: Mit is mondott, honnan jött maga? 
Riporter: Magyarországról. 
Hawking: Pedig az egy jó hely lehet. Neumann János, Teller Ede, egy csomó jó matematikus és fizikus származik onnan. Most hallottam, hogy a Királynő lovaggá ütött egy magyar zongoristát, Sir Andrew Schiffnek hívják, ha jól tudom. 
Riporter: Igen, Schiff Andrásnak hívják, sajnos itt él Londonban, nemigen jön haza. 
Hawking: Ő is mozgássérült? Ő se kapott autót? 
Riporter: Nem, nem mozgássérült. Egyébként nálunk nincs ingyen autó, ápolónőt is csak napi egy-két órára lehet kérni. Szegény ország vagyunk. 
Hawking: Na de emberi jogaik csak vannak? Mit szól ehhez az Esélyegyenlőségi Miniszter? 
Riporter: Nálunk nincs Esélyegyenlőségi Minisztérium. Van egy minisztérium, ezen belül több államtitkárság. Az egyik a társadalmi terheket hordozó családokkal foglalkozik, a másik a rászorulókkal. 
Hawking: Érdeklődéssel hallom. És én például hová tartoznék? 
Riporter: A rászorulókba. A fogyatékossággal élők, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a mélyszegény emberek közé. 
Hawking: Brrrrrrrrr. SSSSSSS. ...Bocs, de rossz billentyűket nyomtam a hangszintetizátoron....Még hogy én oda tartoznék? RRRRRRRRRRRRR. A fene ebbe a vacakba. Még mindig nem tud követni, ha dühbe jövök. 
Riporter: Nyugodjon meg, professzor úr. Önt a világ legokosabb emberének tartják, gondolkodjon logikusan. 
Hawking: Éppen azt teszem, maga ökör. Logikusan azt gondolom, hogy nem szorulok rá semmi olyanra, ami ne járna nekem azon felül, ami a rettenetes hátrányaim legalább részbeni pótlásához kell. Mitől lennék én rászoruló csak azért, mert fogyatékossággal élek? Dolgozom, családomat fenntartom... 
Riporter: De állami segítséggel. 
Hawking: És aki metrón utazik, annak nem az állam épít metrót? Akit kórházban kezelnek - hacsak nem megy magánkórházba - annak a kezeléséhez semmit sem ad az állam? Aki épkézláb, annak a gyereke nem jár állami iskolába? Az nem rászoruló? Vagy maguknál a hívők is a rászorulók államtitkárságához tartoznak, mert a templomuk felújítására ad az állam? 
Riporter: Hát...tulajdonképpen...ide tartoznak, de van nekik külön államtitkárságuk. 
Hawking: Szép kis vircsaft. No és akik oda tartoznak, legalább többet kapnak az államtól? 
Riporter: Nem, kevesebbet. Merthogy aki nem dolgozik, az kapjon kevesebbet, hogy dolgozzon inkább. 
Hawking: És aki nem tud dolgozni, mint én? Mert azért nem mindenki elméleti fizikus. 
Riporter: Hát, mostanában az is kevesebbet kap, ha megrokkan, mint régen. 
Hawking: Miért? 
Riporter: Mert nem számít, hány évet dolgozott és mennyi járulékot fizetett. 
Hawking: Ember, maguk meghülyültek! Mi az, hogy nem számít? Amikor a legtöbb ember éppen a munkájába rokkan bele? 
Riporter: Hát igen, de akkor sem számít. 
Hawking: És mit szól ehhez a Rászorulókügyi államtitkár? Lemondott tiltakozásul? 
Riporter: Nem, épp most nevezte ki a Miniszter. 
Hawking: Értem, a Miniszter mondott le. 
Riporter: Nem, ő alkotta ezt a szabályt. És őt is most nevezték ki újra miniszterré. 
Hawking: Nyilván az új Miniszterelnök nem tudta, kivel van dolga. 
Riporter: Nincs új miniszterelnök. Az eddigit választották újra a parlamenti választásokon, kétharmados fölénnyel. 
Hawking: Akkor....Brrrrrr....SSSSSS.....Püffpüfff......Megvan a Nobel díjam! Istenem, milyen csodálatos! Heuréka! Ha tudnék mozogni, felugranék.... 
Riporter: De Professzor úr! Mi az, hogy megvan a Nóbel díja? A rászorulókkal foglalkozó államtitkárság miatt? 
Hawking: Persze, maga fafejű. A Nobel díjat az kaphatja meg, akinek igazolódik az elmélete. És az enyém most igazolódott! Éljen Magyarország! 
Riporter: Miféle elmélete igazolódott? 
Hawking: Hát az, amiben azt állítottam, hogy a hatalmas erők képesek olyan teret létrehozni, amelybe minden belezuhan. Ó Istenem fényévekkel arrébb kerestük, és itt van a szemünk előtt! 
Riporter: De micsoda? 
Hawking: Hát nem érti? Itt a szemünk láttára jött létre egy igazi tértömörülés, ahonnan a fény sem jut ki. Egy igazi Sötét Lyuk. 

Dr. Derera Mihály

Ahogy olvastam riportot, el sem akartam hinni, hogy Hawkinghoz eljut egy magyar riporter? … de jó! Pazar! Valóban fergeteges humora van a tudós sorstársnak  … mekkora tájékozottság a magyar viszonyokról … furcsa … áá, ez lehetetlen …  ez képzelt riport! … de akkor is! A szerző hozzájárulásával idéztem a riport teljes szövegét … a leleplező záró-fotóval együtt:

7.jpg

BARÁTUNK VAGY ELLENSÉGÜNK AZ IDŐ?

Mi az, amiből az embernek a legkevesebb van? Két választ van erre kapásból: pénz és idő, vagy idő és pénz. Egyszer hallottam valami ilyesmit „köztünk, grófok között a pénz nem téma!” Kevés közöttünk a gróf, most mégis kerüljük a pénzkérdést – majd máskor kitárgyaljuk. Az idő? Az más – kiszámítható! Csak szűk határok között manipulálható, de nem megváltoztatható, adott sebességgel halad előre. Egy nap az 24 óra!
A napokban múlt 14 éve, hogy fogva tart az időcsapda. Racionálisabban gazdálkodom az idővel, másként próbálom uralni, mint korábban - már ahogy egy fogoly képes erre. Van más olvasata is, az idő segít a tervezésben, gyakran segít megakadályozni azt, hogy a szálak nagyon szétszaladjanak. Az is jól jön, ha azt üzeni feszességével, hogy állj már meg! Aludj egyet a problémádra!
Azt mondjuk, hogy arra van idők, amire akarjuk, meg amire muszáj, hogy legyen – teszem hozzá, csendesen az utóbbi 14 év tapasztalatával megerősítve. 1-perc,5 perc, szinte semmi, még a 10-20 perc sem sok, kiragadva mondjuk a nap 24 órájából, ami nagyon soknak tűnő, 1440 perc.
Nem matematika óra következik, de jön néhány szám.
Készítsünk idő-felhasználási fényképet –nevezzük így – egy, egy hétköznapunkról. Nézzük, mennyi időt töltünk, tisztálkodással wc-használatot is beleértve 30+5*5 perc+ 15=70 perc, bő egy óra.  Öltözés – télen nyáron középértéken számolva felkeléstől lefekvésig 30 perc, semmi tükör előtti illegés-billegés, nincs idő!  A napi 3 étkezés durván egy óra. Néha bekapunk egy kis valamit, úgy futtában. Minimálisan szükséges háztartási munka 30 perc. Mondjuk, nem vagyunk sem túl gyorsak, sem túl lassúak.
Összegezve, meglepően magas perc számot kapunk 190: perc, mondjuk durván 3 és fél óra, egy kis bónusszal! Aludnunk is kell 7 órát, ami 420 perc. Ezzel együtt 10 és fél óra, ezt „kötelező” technikai időnek fogom fel. Marad a napból 13 és fél óra, amit minden egyéb dologra felhasználhatunk. Pesszimistán: még nem csináltunk semmit és már mennyi idő elment a 24 órából. Pedig szűkmarkúan bántam a percekkel, lehet, hogy nem is mindent vettem figyelembe.
Nos, az emlékezetemből vettem elő ezeket az időket és kapcsoltam össze az egyes élet-eseményekkel, nem mértem stopperrel. Az elmúlt 14 évben a kötelező és a szabadon-választott tevékenységeim időszükséglete arányaiban megváltozott, az időbeosztásom alaposan átalakult.
Kezdjük is a napot, ne húzzuk az időt. A gerincsérültekre általában jellemző, hogy nehezen kelnek az éjszakai alvás után, ami egyébként sem probléma mentes és főleg nem pihentető. Ez az általánosítás rám is igaz. 3-4 alkalomra emlékszem, hogy pihenten ébredtem. Nem túl sok 14 év alatt. Az alvás idejét -nagyvonalúan- intézzük el 7 órával. Az éjszakás nővérrel végezzük el a reggeli tisztálkodást, nőiesen bevallom, ezt a 45 percet majdnem mindig alva vagy félig alva töltöm el. Ez 8 óra előtt megtörténik, mert 8-kor váltják egymást a segítő-ápolók (Bálint Andástól származik a szakma elnevezése). Ők átadják a tudnivalókat egymásnak és fél 9-kor kezdek valóban felkelni. Öltözés, reggeli –néha félig alva (mókás is lehetne, de nem az) újabb 30 perc. Fokozatos felkészülés -aklimatizáció-  az ülő testhelyzetre (mint a hegymászóknál, vagy a búvároknál; hol fent, hol lent) időigénye változó, mondjuk 25 perc, de volt már több mint 1 órás is a koncentrált várakozás. Komoly dolog a vérnyomás eltűnést, a kapcsolódó hőmérséklet csökkenést a sérült idegszálakkal leküzdenünk. Vannak gyakorlataim, néha jobban működnek, néha kevésbé. Még az ágyban vagyok. Aztán lassan az elektromos emelővel kiülünk(?) a kerekesszékbe, vagy a fotelomba.
Egyszer csak helyreáll a rend a teremtésben: jó a komfortérzetem és kezdődhet az aktivitás. 8 órától számolva mindössze 2 és fél óra telt el és már teszem a dolgom! Aztán 2-3 óra múlva a szükség visszaszólít az ágyba. Adatállományok bezárása, emelő, vetkőzés, katéter, öltözés, emelővel visszaülés. Nappal ez minimum 3* 25 perc, ha nem maradok pihenni az ágyban néhány percet. (Boldog békeidők, amikor csak beszaladtam a wc-be, kézmosással együtt sem volt több 7 percnél! ) 
Egy és három között ebédelek, ahogy kijön a lépés. Az ebéd, de az étkezés minden formája viszonylag hosszú idő, aggyal eszem, minden falatnál figyelek a nyelésre, mert a félrenyelés lehetősége ott ólálkodik. Az ebéd ideje hozzákészüléssel, gyógyszerbevétellel együtt háromnegyed óra, ami az elfogyasztott étel mennyiségéhez képest, rémesen hosszú idő. A vacsora, hogy az étkezéseket tudjam is le, igénybe vesz egy fél órát, a legkreatívabb időmből. Végül az esti készülődés, fogmosás, gyógyszer, vetkőzés, öltözés, elhelyezkedés, 45 perc, alsó hangon. Nagyjából ezek a kötelező, technikai elfoglaltságaim. Úri nő vagyok, háztartási munkát nem végzek, napi fél óra idő-spórolás. Van egy szabadon választható egyben kötelező rehabilitáló másfél – két óra, jó szakemberek segítségével, ezt nem számolom a technikai időhöz.
Összegezve manapság 400 percet, 6 és fél órát + 7 óra alvás, összesen 13 és fél órát töltök el a napból háttértevékenységgel. Az egyes szám első személy nem is indokolt, mert minden felsorolt tevékenységet segítséggel teszek. Hiába próbálok jobban gazdálkodni, lehetetlen. Hol van itt a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?
Van egy mondás, miszerint a nap 24 órából áll + az éjszaka! Az időt is ki lehet cselezni. Ki lehet cselezni? Cselezzem ki a barátom?

blog_ido_barat_12.jpg

Jövő kedd: lesz! de hogy mi, azt a mostani zavaros időkben nem tudom