Antal Zsuzsa blogja


SZEZONVÉG

2012. szeptember 25. - Antal Zsuzsa

Van egy barátnőm, aki már legalább 20 éve azt mondta, hogy alig várja azt az időt, amikor étkezés gyanánt csak be kell kapni néhány színes bogyót és kész! Egyébként nagyon szeret enni és remekül főz. Mégis. 

Mi is nagyon szeretünk enni és mi sem főzünk rosszul, sőt befőzni is szoktunk. Egészen speciális befőzéseink vannak. Ötletszerűen teszünk el mindent, a kínálkozó lehetőségekből hozzuk ki a legjobbat, mint az élet egyéb területin.
Régen nem is kellett tervezni, ahogy értek, jöttek egymás után a zöldségek, gyümölcsök és a generációkon át öröklődő módszerekkel, eszközökkel és receptekkel készültek a télirevalók. Nagyanyámmal – több mint 50 éve- rendszeresen, minden pénteken mentünk a piacra, húztunk egy kis kocsit, azt tele vásároltuk. Odafelé még jót rosszalkodtunk a húgommal, hazafelé már nem volt tréfa-móka-kacagás. Dombon laktunk, a Kuruc dombon. Mama, a piacon, mindig alkudott a kofákkal, nem értettük, hogy miért. Nem mindegy, hogy két Ft egy kiló paradicsom, vagy egy,nyolcvan? Miért kekeckedik állandóan és még szórakoztatja is őt? Aztán eljött az idő, amikor az én fiam sem értette, hogy miért jobb a lelkemnek, ha alkuszom a piacon.  Visszatérve: 50 éve rendszeresen jöttek a friss termények faluról, rokonok hozták vászonnal letakart karkosarakban. Vonattal, kinek volt még akkor autója. Mi persze nem a csodás uborkáknak, karalábéknak örültünk, hanem a mellettük meghúzódó édességnek. Tudtuk kitől mit fogunk kapni. Bocit, Tibit, Frutit, Dunakavicsot, ha mégsem az jött, hát akkor 1:0 oda! a gyerekek már csak ilyenek.
A saját konyhám téli tartalékait, elsősorban a szüleim készítette szépséges finomságok szolgálták. Nem titkoltam, hogy nem én vagyok a készítőjük, büszke voltam az ő alkotásaikra. Azért magam is szorgoskodtam, erre a legjobb bizonyítékom: felugrott hozzánk egy barátunk és lihegve szólt, hogy a mamája kérdezi, teszek-e el sárgabarackot, mert szívesen adna öreg barackfáik rekordterméséből. Ó, dehogynem, köszönöm. Mikor, hozod? Most! 4 nagy kosár finom barackot rakott elém, két fordulóban hozta fel. Az első két kosár után nagyon köszöntem és mondtam, hogy ez nekünk elég, de Pali mondta, hogy anyukája utasítása, 25 kilónál kevesebbet sehova nem vihet. Ez a négy kosár pedig, alig negyven kg. Nem vitatkoztam, ELTE – matematika szakos barátunkkal, meg hálás is voltam, igaz magamba roskadva a feladat súlyától. Nem ingyen kaptuk, két üveg lekvár volt az ára. Megoldottam. Igaz, bőkezűen ajándékoztam is a gyümölcsből.
Manapság minden másképp van. De van! Valószínű, hogy anyu is, én is a besegítők is génjeinkben hordozzuk az eltevés, befőzés hangya szellemét. Van már lekvárunk, kompótunk több féle is. A sárgabarack kötelező, mert a palacsinta, a sütemény nélkülözhetetlen alkotórésze. A szilvalekvár hagyomány –az idén sütöttünk másodszor. Nem elírás, sütöttük. Sütőben. A módszerünk egyre kifinomultabb, a kész lekvár pedig szakasztott mása a hajdan üstben napokig főzött elődeinek.  Egyetlen apró, észre sem vehető különbség, hogy kell bele tennünk egy kevéske cukrot. hja! ezek a mai szilvák, nem is hasonlítanak a régiekre! Kizárólag ez lehet az, amiben a mi lekvárunk eltér a régitől. És még egy, a kiszerelés: mi üvegbe tesszük, nem szilkébe. A készítési módszer és eszközök mássága nem lehet oka semminek! Régen is több ember együttműködése volt a szilvalekvár készítés, ma is az. Már a beszerzés, több emberes, a 10-12 órás sütés ápoló- műszakokon átnyúló munka, nem is számítva a telefonos és személyes tanácsadókat, a hirtelen felmerülő problémák azonnali megoldóit. A mi körülményeinkre lefordított, titkos részletes recept őrzője –mint egyetlen biztos pont- magam vagyok. Le vannak itt osztva a szerepek rendesen!
De már közeleg a szezonvég. Az idén egyetlen akciót tervezek már csak – aztán ki tudja.
Nincsen spájzunk, kamránk, tárolónk, ez a mi korlátunk. Bár, végül is végigrakhatnánk a nappaliban álló könyvszekrény tetejét szép kompótokkal, lekvárokkal, dióval és ami adódik. Na? nincs új a nap alatt. Legföljebb retro! 

A barátnőm, pedig, aki már 20 éve alig várja a pasztillás étkezést, talán nem is gondolta, milyen iramban közeledünk áhított módszere felé. Mi már lassan a múltat képviseljük befőttjeinkkel, bár egy kanálka szilvalekvár…Valójában rég együtt élünk a bolti konzerv időszakkal. Némelyik kimondottan jó, határozottan időtakarékos, vannak köztük pénztárca kímélők is, többsége E-ben gazdag. Mióta szivárognak befele a táplálék-kiegészítők? Milyen gazdag színes skálája van már? Választható 100%-ban szintetikus is, a legszebbek garantáltan nem tartalmaznak természetes anyagot. Gyönyörű, klasszikus átmenet, a saját készítésű ételektől a mű-bogyókig! Néha azért vegyünk le a polcról pár oldal Krúdyt, pillantsunk bele a Hyppolit-ba, aztán kóstoljunk „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”. Na, jól elkalandoztam! de vége.

 

A jövő kedden: vagy a múlt héten előjelzett színházas, vagy … egy más művészettel kapcsolatos bejegyzés

FELHŐK

„Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba” (Kr.e. 6. század, Hérakleitosz)
Kétszer nem nézel ugyanarra az égre. (21. század, Antal Zsuzsa)
Nem vitatom, hogy folyók állandó változása csoda, de ami az égen zajlik, az felülmúlhatatlan.
            Csak az folytassa, aki bírja a kicsit giccses, ámbár a valóságot leíró bejegyzést. Én szóltam! 

Többedszer hivatkozom lakásunk különleges adottságaira, a magam helyzetére, és e két dolog együttes következményeire. Sokkal többet nézem az eget, nagyjából egyazon helyzetből, mint mások. Ráadásul a negyedikről, ahonnan a földön történő dolgok csak távol látszanak. Az igazi, állandóan látszó történések színtere számomra, a Szabadsághegytől, Veresegyházáig terjedő hegy- és domb- vonulat, és az égbolt, ugyanebben a távolságban. 

A bárányfelhős ég, kellemes látvány reggelente. Az élénk kék háttérben, habos, fodros, kis csodák százai, bambán bámészan vonulnak egy irányba, várok is egy föl-alá rohangáló fekete pulit. Nem jön. Lehet, hogy azért mert az égbolton tökéletes rend van? Terelő kutya nélkül is!  A haladási irányt a legszeleburdibb, vagány kis felhő is betartja, semmi öntörvényűség! Igaz, a szél, segít. Hoppá! A szél az égbolt pulija! 

Az sem rossz, ha felhőtlen az ég, de ez gyorsan múló állapot … valamitől, mindig befellegzik, vagy az égbolt, vagy más , pláne, ha rásegítünk a rádióval. 

Ha felhős az idő, az nagyon szórakoztató. Az égbolton, elkülönülnek a felhőrétegek. Olykor sok különböző távolságban rétegződik a felhőzet és az egyes rétegek, más-más magasságban lévén különböző sebességgel haladnak, mindig egy irányba, még véletlenül sem megy szembe egyetlen kis kóbor foszlány sem a többivel. Hihetetlen látvány, amikor az alsó mélykékes-szürke felhőréteg suhan vízszintesen a látóhatár alján, fölötte a következő világosabb szürke réteg lassabban halad, a harmadik, majdnem fehér lomhán követi elődeit, a negyedik hófehér réteg szinte áll. Vagy, talán áll is? Nem, de hova rohanjon. Nézem, csodálom ezt a rózsaszín, sárgás, szürkés háttéren zajló pompás vonulást. Néha alakot öltenek a felhők, kis képzelőerővel, karneváli felvonulás kerekedik. Állatsereglet felhőkből! Göndör hajú puttó énekkar! Nagyon jó! Csúf alakok menete- kizárólag rosszkedvűeknek!  Csak ritkán gondolok bele, micsoda erők mozgatják, formálják itt a szereplőket, a díszleteket. A fátyolfelhőt nem szeretem, ha abba belegabalyodik valaki, onnan nem szabadul. 

Az égbolt tud barátságos lenni, de kegyetlenül barátságtalan is. Pár napja történt: sütött a nap, túlságosan is ragyogott. Egy különösen furcsa szürke felhő úszott be az égre. Távolról, jött, a budai hegyek felől. Messziről, méltóságteljesen elindult egy hatalmas paplan. A látvány annyira valóságos volt, hogy könnyen odaképzeltem, a felhőpárna szélén utazó, lábat lógató vándorokat. A szabadság vándorait! Békés égi táj, mégis sejthető volt, hogy valami készül. A felhő előtt és körülötte kék az ég, a nap süt ezerrel. Még kék, még süt. A felhőpaplan egyre nőtt. Amikor már olyan széles lett, mint a horizont belátható darabja - a színe a szürke minden árnyalatával batikolt, szelíd galambszürkétől az egészen az antracitig, helyenként majdnem fekete- lehetett tudni, hogy hatalmas vihar közeleg. Jött, jött feltartóztathatatlanul. Kíséretében a dörgés és villámlás. Ha kicsit lejjebb lenne, biztos nagyon félnék, hogy egyenesen bejön az ablakon- gondoltam és egyre mélyebbre süppedtem a fotelban. Most, hogy már itt volt, nem szerettem volna megtudni, mivel van megtöltve az egyre félelmetesebb paplan. Megtudtam. Víz, hosszú csövekben, víz dézsából, jéggyöngy társaságában, asztal és virágborogató segítséggel. Az eső félelmetes robajjal dobolt a bádogon. Égzengés. Mi lehet a vándorainkkal? A villámok csapkodtak, cikáztak vég nélkül, olyan hatalmasak az óriás látótér egyik felében, mint a természetfilmekben, de ez nem film volt. Égiháború. A keleti oldalon még sütött a nap nagy álnokul.

Eszembe jutott, hogy amikor kicsik voltunk és nagyanyám vigyázott ránk, a soproni házunkban. Vihar idején mindig összebujtunk a mamával. Ha dörgött-villámlott ő félhangosan imádkozott és nagyon félt. Egyszer énekeltünk, biztos oldódott a feszültség.  Magához szorított minket, a húgomat és engem. Mi is nagyon féltünk, kapaszkodtunk belé és egymásba. Nagyon vártuk, hogy vége legyen. Izgultunk, hogy anyu, apu vajon hol van. Mindhárman fellélegeztünk, mikor elvonultak a felhők, ránk zúdított vizes terheiket hátrahagyva. Ahogy elvonult a vihar, szaladtunk az udvarra, percek múlva már nagy viháncolásban voltunk a húgommal, tapicskoltunk a pocsolyákban, a kezünkkel, lábunkkal utat csináltunk a tócsáknak és más hasonló lányos játékokat űztünk, a végre már veszekedő nagymamánkkal a sarkunkban. 

Ahogy kezdődött, úgy lett vége a viharnak. Viharsebesen! A ragyogó napsütésben, a már kék égen láttam a távozó paplan végét, ugyanolyan fehér fodros volt, mint az eleje. Ott lóbálták lábukat a szabadság vándorai. Ügyesek a fiatalok! 

A kedvencem az esti égbolt a maga kedves, nyugodt felhőivel és fényeivel. A fénytechnikusok este brillíroznak, fővilágosító maga a nap minden sugarával. Állandó élőadás, egyszeri és megismételhetetlen. A valóság néha olyan valószínűtlen. Kékes felhők mögött, rózsaszín pamacsok. Sárgás égbolton szürke, fehér bárányok. Nincs olyan szín és forma, ami itt nem fordul elő. Este, rendszerint a szél is alábbhagy. Nyugalom, pihenés, csend. Jó!
Hűl a levegő, vége a felhős pihenésnek. Szél lesz holnap, ha vörös az ég alja! És jaj, nekünk, ha aranyos az este, mert akkor fo-*fütty*-os a reggel! népi bölcsesség, nem én találtam  ki, nem is én írtam,  hanem egy számító gép! 

Ezzel összefüggő, mégis más. A rádió időjárás jelentéseiben gyakran halljuk, hogy pl. Budapest felett felhőtlen az égbolt, a hőmérséklet 26-28 fok. Miközben esik az eső és a hőmérséklet sem több 23 foknál. Vagy a pesszimista változat: Kedves hallgatóink, Budapest felett az égbolt erősen felhős, a mai nap folyamatos eső várható. A valóságban, ragyog a nap felhőnek nyoma sincs. Mit beszélnek ezek már megint? Miért nem néznek ki az ablakon? –dohogjuk! Az a helyzet, hogy a hírolvasó ül egy levegőtlen, ablaktalan stúdióban, fogalma sincs a kinti időjárásról és egyébként is azt olvassa fel, ami a papírjára van írva, vagy, előre rögzített szöveget vágnak be. Ez a nagy igazság! vagy valami ilyesmi. 

Jövő kedden, ha esik, ha fúj: fekete komédia