Antal Zsuzsa blogja


A KÁNIKULA ÉS A HŐKÖZPONT

2015. július 30. - Antal Zs

Tombol a nyár! 36° árnyékban, de sehol egy árnyék! Mindenhol masszív kánikula!

Nálam is forr a levegő, égnek a vonalak. Sok ismerős kérdez, közöl, izgul, aggódik, panaszkodik nagyjából így:

  • Hogy vagy? Hogy bírod ezt a hőséget?
  • Végre itt a te időd!
  • Gondolom, nem fázol … mi majd’ megdöglünk itt és itt… (a helyszín szabadon választható, mindenhol kibírhatatlan!)
  • De legalább neked most jó! –szokták mondani.

… és valóban! Nekem jó, apró működési zavaraimmal együtt. 

Aki nyakát szegte –jó magasan, mondjuk a nyaki négyes csigolyánál - a 28-30 °C foknál magasabb hőmérsékletet nem szeretheti következmények nélkül. Most mégis jó, mert a 28 °C –ra hűtött szobámban, nyakig lelkiismeret furdalásban ülve rovom a sorokat, válaszolok az értem aggódó érdeklődőknek és együtt érzek a Balatonban dagonyázva szenvedőkkel. Lelkiismeret furdalásom oka, hogy a légkondicionáló használatával növelem az amúgy is katasztrofális környezetszennyezést. Ma is olvastam, hogy a kánikulai napok elektromos energia felhasználása megegyezik a leghidegebb téli napokéval Magyarországon! Mi lehet a nálunk fejlettebb országokban? Ugyanakkora energiával hűtünk nyáron, mint amekkorával fűtünk télen és a helyzet csak fokozódik! Soványka, önző mentség részemről, hogy rosszul működik a hő-központom és 30 °C fölött belázasodom…

Miért megy fel a lázam a melegben? Igyekszem egyszerűen elmagyarázni ezt a bonyolult folyamatot. Mérsékelt tudományossággal írom le, hogyan működik, hogyan nem működik a sérült hőszabályzó rendszer. Minden ember hőháztartásának szabályozó központja az agyban, egész pontosan a hypothalamus-ban van. Itt van a fő főkapcsoló, de az al-főkapcsolók, a kapcsolók sokasága, a biztosítékok ezrei, és a kábelkötegek tízezrei a nyaki gerincvelőben húzódnak. A hypotalamus-hoz a sérült gerincvelőn át vezet az út nagy része, oda is vissza is. Nem meglepő! Eddig is tudtuk, hogy a dolgok agyban dőlnek el! Testünk hőszabályozásának bonyolult rendszere, az elektromos hálózatokhoz hasonlóan működik. Ha a főkapcsolók, elosztók, biztosítékok bármelyike elromlik, vagy lekapcsol, akkor a tőle függő, árammal működő kütyük működése megszűnik, de legalább is meghibásodik!

A saját hő-érzékelő főkapcsolóm a baleset pillanatában lekapcsolt! A tudomány mai állása szerint: véglegesen! A testemben nincs többé megbízható hő-érzékelés és hőszabályozás! 

A 30-36 fokos kánikulai hőség alaposan próbára teszi a gerincsérültek amúgy is béna lábakon álló hő-kiegyenlítését. A hűtéshez, jól szabályozó központi egységre van szükség, amelyik képessé teszi a szervezetet a külső hőmérséklethez történő folyamatos, alkalmazkodásra, vagyis biztosítja testünk 36,2 - 36,5 ° közötti állandó hőmérsékletét. Hőszabályozó rendszerünk működése a hűtőszekrényéhez hasonló. A főkapcsoló lekapcsolása után, nem hűt! Gyertyával tudunk világítani a sötét hűtőbelsőben, annyit mindenképp, hogy megtaláljuk ennivaló kedvenceinket. Gerincsérült testünkben is pislákolnak lángocskák. Mentik, amit tudnak. A hő-szabályozó rendszerünk minden résztvevője erőlködik. A szívünk, az ereink is próbálnak megtenni minden tőlük telhetőt az egyensúly fenntartása érdekében, de a rendszer egésze nem működik. Egy darabig bírják a hőmérséklet tartását a hűtőben vacogó élelmiszerek, mélyhűtött húsaink olyanok, mint a hűtőtáskákban a jégakkuk. Tartják magukat, de egy idő múlva felmelegszenek a külső hőmérsékletre. Aztán szép lassan elkezd bomlani a zacskóba zárt fehérje. Nem folytatom a krimi és a fantasy világába vezető kalandtúrát, a valóság izgalmasabb …

Hőháztartásunk egyensúlyát különböző, automatikusan működő reakciókkal tartja fenn a testünk. Kánikulában az alapvető hő-leadó módszerek akaratunktól függetlenül aktivizálódnak. Ilyen például a léghűtés, a légutakon keresztüli légáramoltatás. A beszéd, a levegővétel hő-leadást, hűtést eredményez. bl_106_ventkuty.jpg

A kutyák nem restellnek kinyújtott nyelvvel, nyitott szájjal lihegni a hideg konyhakövön, csak azért, hogy hűtsék magukat. Egyes kutyák nem lihegnek, pláne nem a konyhakövön. Ventilátoros hűtéssel lobogtatják fülüket a légkondicionált szobában!

A gerincsérült ember egy darabig jól érzi magát a melegben, még egy kicsit tovább is bírja, mint izzadt, izgő - mozgó embertársaink. Ebben jó partner egy másik - automatikusan működő - reakciónk, a hősugárzás. Béna testünk, a 36,2 °C nála alacsonyabb hőmérsékletű közegben elkezdi leadni a saját hőjét, alkalmazkodva a külső hőmérséklethez. Ez, bár jó érzést kelt, valójában fokozza a zavart. A sánta, hűtőszekrényes hasonlatnál maradva, az áram-felvételi egység hibás működése esetén szekrényünk látványosan havasodik, jegesedik, hangosan morgolódik és egyre kisebb hatékonysággal hűt. Szép lassan fűtőszekrény lesz a hűtőszekrény. Ilyen esetekben máris kezdjük a kipakolást, együnk, igyunk és közben tervezzük meg, mit kezdünk a hirtelen felfalhatatlan élelmiszer tartalékkal.

Szervezetünk leghatékonyabb, a túlmelegedést megakadályozó, önhűtő reakciója a bőrön keresztüli izzadás. A párolgást kiváltó mechanizmus - a sérülés következtében - nálunk nem működik. A magas nyaki gerincsérültek nem képesek verítékezni, izzadni. Az izzadás és természetes velejárója az izzadtság, nem tartozik a kellemesen megélhető testi reakciók közé, de nagyon fontos eleme a hő-kiegyenlítésnek. Bárcsak tudnék izzadni! - sóvárgunk mi. De utálom, hogy megint lucskosra izzadtam magam!- elégedetlenkednek ők. Nincs választás!

Kánikulában, amikor másokról szakad a víz egy pólóban, rövid-nadrágban rajtam pedig két póló, kiskabát, sál és takaró van - igaz, a vékonyabbik - kezdek feszengeni. Valami furcsa! Valami nincs rendben!  Egy idő után „mintha” érzésem támad. Mintha melegem lenne. Rendszerint meg is kérdezem valakitől „szerinted, melegem van?”„milyen itt, most a hőmérséklet? ” Aki ismer, nem csodálkozik. Aki jól ismer, már bontja is rólam a melegítő sál rétegeket, vagy diszkréten rám terít még egy sort az állandóan nálunk levő nagy mennyiségű tartalékból. Aki nem ismer, és ezt a jelenséget sem ismeri, csodálkozhat az előbbi kérdések hallatán. Miért jó tudnunk az adott hely pillanatnyi hőmérsékletét –ez lehet akár a saját szobánk is? Az agyunk veszi a kérdésünkre válaszul elhangzó hő-információt és továbbítja a hypothalamusban levő szabályzó központba. Aztán úgy működik minden, ahogy tud.

Mi, a gerincsérülésből adódó hibás szabályozás következtében a kánikulában túlmelegszünk. Nálam a határ a 30°C. Az e feletti hőmérsékletnél emelkedni kezd a testhőmérsékletem és belázasodom.  Ezt a lázat tipikus jelenségek kísérik: a halántékomnál szorító - semmi mással össze nem téveszthető - fejfájás, ólmos fáradtság, különös hallászavar. Mintha a két fülemet egy hajszálvékony fémfóliából hajlított vékony cső kötné össze és az folyamatosan, magas hangon csörögne, zizegne, sisteregne egyidejűleg, egy parányi üveghanggal vegyítve. A 37,5 ° körüli hőemelkedésnél már elég erős a hangzavar. A 38,5 fokos láz, a fokozódó hangzavarral, a káposztalével töltött fejjel, kimondottan rosszul viselhető. Ezt a láztípust centrális láznak hívják. A centrális láz, a központi idegrendszer sérüléséből adódó működési zavar. Lázcsillapító tablettával, injekcióval nem, csak fizikai hőelvonási módszerekkel csillapítható. Jöhet a vizes borogatás, népiesen priznic! Pontosan úgy, ahogy nagyanyánk csinálta gyerekkorunkban. Egy lavórba, nem túl hideg víz, bele nedvszívó rongyok, jól kicsavarva, jöhetnek vádlira, csuklóra, nyakra-főre. Nem! Nem! A nyakamat és a „főmet” nem borogatjuk, csak időnként áttöröljük a priznichez használt vizes ruhával. Ez egy kis „mű verejték” a forró, lázongó bőrfelületekre. A szoba enyhe légmozgása felszárítja a nedvességet és végre valami kellemesen hűsítő érzés.  Ha makacs a láz és nem indul el lefelé egy jó fél órás borogatástól, akkor jöhet – nagyon óvatosan - a vizes lepedő. Idáig egyszer jutottunk el, még kezdő nyaktörött koromban. Rémes élmény! Gondos odafigyeléssel megelőzhető a magas láz. Mi, 38 fok körül kezdjük a vizes borogatást. Figyeljünk igyunk nagyon sokat és borogassunk időben, a centrális láz nem barátunk! … más lázakkal ellentétben.     
letoltes.jpgLéteznek kellemesebb, passzív hűtő módszerek. A családtagoktól, barátoktól, ismerősöktől érkező fotók, videók, élménybeszámolók tömege a vizekről, a strandolásról, pancsoló gyerekekről, a hegyekről, a havakról, gleccserekről, jégszobrokról, havas, fázós emlékek. Vannak szájon át fogyasztható hűsítő élmények is! Fontos is, hogy sokat igyunk. A jeges limonádé citrommal, mentalevéllel (jég és menta nélkül is jó), a mentából főtt meleg tea, sok gombóc fagyi, egy pohár gyöngyöző, hűs …

 

... de sötét lett hirtelen! Még csak 5 óra… úgy látszik, beválik a meteorológusok előrejelzése! Ki hol van? Anyu itthon, a gyerekek szanaszét, a húgomék ma indultak nyaralni, biztosan átbuszoztak már a viharon. … hogy? … mit írnak a neten? Átlépte a vihar az országhatárt! 90 km/órával jön! Tetőket bont meg a szélvihar. Fákat csavar ki a földből, tövestül! Itt is zeng az ég, csapkodnak a villámok körös körbe. A globális felmelegedés tereprendező hatása szürreális! Hív egy ismerősöm, Fertőszentmiklóson egy órája nincs áram, beton cölöpök dőltek ki, mintha vékony botok lettek volna. Ömlik, szakad az eső. Innen 200 km, nyugatra. Keleten felhőtlen égbolt, zavartalan a kánikula, alig várják várják az enyhülést. Mekkora különbségek ebben a kis országban, ahol nincs is távolság … vagy mégis?

A fejem még erősebben zúg, zavarodottan működik benne minden. Feszült vagyok, mint az apróbarmok voltak a vihar előtt nagyanyámék baromfiudvarában. Csak verdesni nem tudok, pedig majd’ szétcsattanok! Megkönnyebbülést a leszakadó eső hoz majd. De jó! Látom, hogy Újbudán már zuhog! Mindjárt itt is … Régen is így volt ez?

A hőségnek befellegzett a láz is megszűnt. Kezdődik az Életnek nevezett 4D-s folytatásos regény, következő hős-története! Takaró-hegyek már előkészítve…

bl_106_vihar.jpg

Bemutatkozás

Több mint 13 éve súlyosan megsérültem egy autóbalesetben. A gerincem felső szakaszán, a C4 magasságában szenvedtem gerincvelő ficamot. 45 éves voltam, egy 9 éves kisfiú anyukája. Azóta élem a négy végtagi bénultak sajátos életét. Nem könnyű, de kinek nincsenek nehézségei? A baleset pillanatában tudtam, hogy az életem visszavonhatatlanul megváltozott. Azzal csak később szembesültem, hogy nem csak az én életem változott meg, hanem a családomé, rokonaimé, barátaimé, mindenkié, aki ismer és azoké is, akik nem ismernek. Átkerültem a társadalom egy másik rétegébe, mint ahol eddig voltam. Hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, rokkant, sőt rokkant nyugdíjas lettem. Kisebbségi. Más. Megkülönböztetett. A sok körülíró finomkodó jelző, mind problémás gyanús, emberre utal, aki mindig kér, akinek minden jár, miközben semmi hasznot nem hajt. Más szabályok, más törvények, vonatkoznak rám. Gondolok itt az esélyegyenlőséget biztosító törvényre is. Innen és a hétköznapok valóságából pontosan lehet tudni, hogy négyvégtagi bénaként esélyegyenlőségről szó sincs, az állapot léte kizár minden esélyt az egyenlőségre. Marad tehát a boldog felismerés, ha esélyegyenlőség nincs, akkor esélyegyenlőtlenség van. Több ez, mint játék a szavakkal. No innen szép nyerni!

Biztatok mindenkit, hogy helyzetét átgondolva, problémáit felismerve keresse önmagában a megoldást. Kellő kitartással meg fogja találni. Egy dolgot azért tanácsolok: senki ne törje ki a nyakát! ...nagyon macerás így az élet! Minden megélt nap maga a csoda.

2012. március 11. a csodák között is különleges volt. Miért is?

A Centrál Színház-ban két éve tűztek műsorra egy darabot, Brian Clark: Mégis kinek az élete?  címmel. Március 11-én jótékonysági est volt, melynek bevételét a gerincsérültek, javára ajánlotta fel a színház, Eddig is úgy éreztem, hogy ott vagyok minden előadáson, de most valóban ott voltam. Nemcsak jelképesen, nemcsak a nézőtéren. Az előadás után Rudolf Péter beszélgetett velem  a színpadon, aki a darabban egy négyvégtagi bénult szobrászt alakit. Még véletlenül sem mondanám, hogy játszik. Ez nem pusztán színészi játék, több annál. A beszélgetésen ő sem szólalt meg könnyen, pedig nem ez volt az első fellépése. Nagy előny, hogy kerekszékben ülve nem lehet megfutamodni!  A nézőtéren nagyon sokan ültek. Ijesztőnek tűnt, hogy tudok-e mondani ennyi embernek valami olyat, amiért érdemes volt ottmaradniuk. Ha netán sikerült az nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a nézőtérről felém irányuló ismerős és addig számomra ismeretlen tekintetek hihetetlen nyitottságot, melegséget, barátságot, sugároztak. Rudolf Péter pedig barátságával, láthatatlanul is fogta a kezem.  Nem voltunk ketten egyedül. Köszönöm! (Csak zárójelben jegyzem meg, nem könnyű az első lépés a világot jelentő deszkákon.)azs_szinhaz.jpg

Hogy kerültem oda, és miért? Ezt és az élet más örömeit osztom meg önökkel, ebben a sajátos naplóban. Egy hét múlva, ugyanitt!