Antal Zsuzsa blogja


MIKOR LESZ A HAJÓS UTCA BOHÉMKORZÓ?

2013. február 13. - Antal Zsuzsa

Egy HVG cikk margójára:
Cím: Mikor lesz a Hajós utca a pesti bohémkorzó?
HVG,  2013. február 06., Szerző: Lukács Andrea
Bevezető: „Az Andrássy út Budapest büszkesége,  nem hiába épült a Champs Élysées mintájára 1896-ban, a belőle nyíló mellékutcák azonban egészen más képet festenek: a Hajós utca korzóstátuszát bontogatja 2002 óta. A magyar dizájnereket is megihlette a környék, az üzletek bérlői az Operaház árnyékában szellemi energiákat mozgósítanának és lefölöznék a belvárosi bohémia auráját.”

Egy barátnőmtől kaptam a cikk linkjét, vajon miért?  Habzsolva kezdtem olvasni a lokálpatrióta szememmel. Többször elolvastam, még nem nagyon értem, de nem adom fel… Elvégre, olvasni tudok, írni nem! 

Mielőtt fejest ugranék a témába, két adalék:
- a Hajós utca, a budapesti Operaház melletti sétáló utca. Az utca Andrássy útról nyíló része harmonikus  egység a dalszínházzal.
- 1995-től, 2010-ig ebben az utcában laktunk, a híres ház tőszomszédságában. Egy rokonom az mondta, amikor meglátogatott, hogy milyen jó nekem, csak felveszem a legszebb ruhám, kiülök az erkélyre és olyan, mintha az operában ülnék. Valóban! Mintha! 

Szerettünk ott élni. A házunk 1892-ben épült, egyes részei ma is az eredetiek, a gyönyörű vas-csipke korlátfolyam, a márvány lépcsősor, a födém, a pince jó része, … a bejáratnál aljzatmozaik! Élveztük az előnyeit, viseltük a hátrányait attól a perctől, amikor birtokba vettük a lakást. Még nem is volt a miénk, amikor már árgus szemek figyelték a régi lakók a várható új lakókat. Egy ilyen házban, mindenki gyanús! Szomszédasszonyunk azonnal elmondta, hogy mit nem szabad és mit tilos megtenni a házban. Mindent lehet itt, csak élni nem, összegeztük magunkban, eldugva kicsiny fiunkat, aki fő zavarója lehet a nyugodt csendes –polgári légkörnek. Megnyugodtunk, amikor a szomszéd házban levő henteshez bementünk „A” henteshez, ahol a cikkben is említett, volt bokszoló Pista, a tulaj’ –még hogy Pista bácsi!- örömmel üdvözölt minket, mint leendő törzsvevőit.
Egy vaskos könyvet megtöltő egyszeri és megismételhetetlen történet tolong a fejemben, csak néhányat írok le:
A reggeli napsütés nagyon jól állt az utcának, mi boldogan sétáltunk át reggelente az iskolába Szabolccsal. Az Operaház művészbejárójának díszes árkádja alatt mentünk, mert az „olyan ünnepi” volt. Csodák történtek velünk ott. Egyik reggel összefutottunk a legkedvencebb operaénekesemmel. A művész úr mosolyogva fordult felénk „Szép jó reggelt!” fakadt köszönésre a híres basszus. Megbúbolta Szabolcs fejét, nyújtotta a kezét felém, Gregor József- mutatkozott be. Tudom, válaszoltam őrült zavaromban, aztán belerebegtem a nevem a semmibe … és nem nyílt meg alattam a föld, pedig reméltem.
Egy másik reggel a feljáró macskakövei között lapult egy csillogó –bizsu- fülbevaló. A fiam megtalálta, felkapta, tanakodtunk, mit tegyünk vele. Délután megpróbáltuk leadni a pénztárnál, nem kérték. Megtartottuk. Hetekig, minden reggel kerestük a párját. Nem találtuk, de találtunk egy másikat.
A Tóni trafik – fogalom volt! Erről is esik szó a cikkben. A mai gyerekek vajon tudják, hogy milyen kincsesbányák voltak ezek a boltok?
A Balettcipő! különleges hely az Operaház háta mögött. Negyven éve még a művészek itt itták meg bátorító, vagy búfelejtő féldecijüket, ünnepi pezsgőiket. Volt itt sütemény, mignon, dobostorta, kaviáros szendvics is. Találkák, megbeszélések helyszínéül is szolgált.
Amikor ideköltöztünk már füstös söröző volt. Egy pár fakult, kopott rózsaszín szatén balettcipő a sörös pult fölött, ez volt a patinás névadó. Azóta újragondolták, átépítették. Egy időre a nevét is visszakapta. A kis kopott balettcipő most is kint van, jelezve, hogy a hely ma is hű eredeti küldetéséhez, alkalmazkodva a ma igényeihez. Kaviáros szendvics helyett salátatál, tortilla, menü, vonzó koktélcsodák. Celebek, művészek és átlagemberek találkozóhelye ma is. Nagy idők nagy tanúja! 

A filmesek kedvenc helye ez az utca. Első filmes élményem az Evita forgatása volt. Nem kellett 24 óra ahhoz, hogy Buenos Aires több helyszínévé alakítsák át a budapesti utcát. Volt itt Madonna, az ő jeleneteit órákig forgatták, negyvenszer felvéve ugyanazt. Banderas jött, egy próba civilben, egy jelmezben, egy forgatás, esetleg kettő… egy másik jelenet és már ott sem volt. Egyik jelenetet kétféle módon is felvették. A világsztár kétszer halt meg a mi utcánkban. Egész éjszaka harmadik emeleti erkélyünkön ültem. Össze sem hasonlíthatóan nagyobb élmény volt, mint a film. Ma már nincs meg a saját –titkos- felvételem, elajándékoztam egy Banderas rajongó kolléganőmnek. Hatalmas reflektorokkal nappali világosság volt az utcán, éjszaka is forgattak napsütésben játszódó jeleneteket. Aztán másnap régi autók kipufogó gázával telt meg az utca. 

… és amikor Spielberg munkaasztala a mi kapunkban volt? Nna, akkor volt felfordulás napokig! A stáb minden tagja rendkívül udvarias volt az ott lakókkal, tudták, hogy alaposan felborították az életünk. El kellett mennünk a forgatás idején valahova, nem volt mód megvárni az átmeneti fennakadás végét. Amikor látták a filmesek, hogy kerekesszékkel jövünk ki a házunkból, azonnal odaugrottak ketten is segíteni. Egyetlen villámgyors mozdulattal szétkapták a széket, aztán rémülten kértek elnézést, minden nyelven. Visszafelé már nem volt probléma, a rendezőt is arrébb tessékelték csak, hogy baj nélkül haza mehessünk.  Vettek fel romantikus és szinte háborús epizódokat is. Akkor láttunk először kommandós jeleneteket, színészek és statiszták előadásában.
Pár évvel később a valóságban is többször lezárták az utcát biztonsági okokból. Előfordult, hogy az éjszakás nővér rendőri kísérettel érkezett. Furcsa volt a TV-ben, helyszíni közvetítésben látni a házunk sarkánál zajló kommandós sorfalat. Másnapra persze nyoma sem volt semminek, ugyanúgy, mint a forgatások után. Amikor -pár nap múlva- a fiúk a történéseket kibeszélték, már történetek voltak a történtek, akár filmfelvétel volt, akár nem.
Furdalja az oldalam a kíváncsiság, hogy mikor lesz a Hajós utca bohémkorzó? Legyen, vagy ne legyen? Honnan fogjuk tudni, hogy már az?
… és mi az, hogy bohémkorzó? 

klikk a cikkre:  http://hvg.hu/divat_design/20130206_Hajos_utca_pesti_bohemkorzo

ÚR ÉS KUTYA

Tavaly tavasszal olvastam valahol, hogy  Bálint András készül új önálló estjére. Kutyaest lesz. Bálint Andrást, a Szerelmesfilm Oláh Jancsiját, korosztályom hölgytagjainak biztos nem kell bemutatnom. Mégsem kockáztatom meg, hogy kötelező néznivalónak ajánljam a fiataloknak. Azt a kort meg kellett élni. Félek, hogy nem értenék pontosan és vérig lennék sértve, ha nem rajonganának minden kockájáért. Megnézem újból!  Mellesleg – de inkább főképp - személyesen ismerem őt, nem titkolom, majd szétvet a szerénytelenség. Amikor olvastam az új est hírét, éppen írtam Andrásnak pár sort – írásaim, leveleim többszöri nekirugaszkodással készülnek el, most sem volt másként- így a levél végére még befért a kérdés „netán egy színpadon szerepel majd kedves, lomha, öreg kutyájával, Rómeóval?”  Erre következtettem ugyanis a címből.
Később, egy telefonbeszélgetésünk alkalmával, András megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha eljönne és tartana nálunk egy próbát, az Úr és kutya – önálló est próbáját? Hozzánk? Boldog lennék! – válaszoltam, habogva. Nem hittem a fülemnek. Abban maradtunk, ha már tudja a szöveget hív és jön. Nemsokára hívott és jött. Amikor csengettek, már csak azért izgultam, nehogy a liftben ragadjanak. Eddig nem fordult elő ilyen, de valamiért mindig lehet izgulni, ha az ember nem tud mit kezdeni magával! Minden kiválóan működött.  A különleges próba és azóta már a bemutató is lezajlott. Óriási sikerrel megy az Úr és kutya című darab a Radnótiban. 

Hetekkel ezelőtt, kértem András hozzájárulását, hogy blogom egy bejegyzésében írjak a nálam zajlott próbáról. Akkor még nem tudtam, hogy két bejegyzés lesz. „Persze! ha gondolja, átküldöm a Kutyanaplót, írtam folyamatosan, ahogy az est formálódott. Átvehet belőle, vagy csak olvassa el, ahogy gondolja!” Élve a lehetőséggel, idézek három részt: 

Bálint András: Kutyanapló 2011-12 

Augusztus 16.
Első felolvasás otthon Krisztának. Rómeó kutyám szokása szerint a lábamnál hever, mélyen alszik, álmában kicsit futkározik a lábaival, néha felébred és rámbámul, majd vakarózni kezd, a hátára hengeredik, aprókat horkant, becsukja szemeit és továbbalszik. Kis érdeklődést mutatott, de elunta.
Azt mondja Kriszta, milyen jól néztek ki így ketten, mi lenne, ha Rómeó ott lenne veled a színpadon. A kutyával csináld az előadást!

November 8.
Első korai próba a színpadon Rómeó kutyámmal.
Nem tudtuk, hogy ennyire öreg. Kétségbeejtő. Nehezére esik minden mozgás, a fényben a színpadon inkább aggastyánnak tűnik. Mondom Krisztának: elég egy vénség a színpadon! Nem tiltakozik.
Rómeó mindenesetre nem lehet a partnerem. Más kutyát kell keresni. 

Február 2.
Antal Zsuzsánál, elmondom neki a kutyaestet.
Zsuzsát a Mégis kinek az élete darab bemutatója kapcsán ismertük meg. Autóbalesete óta 13 éve ágyban él, csak a feje működik, az viszont tökéletesen. Érzékeny és intelligens asszony, és nagyon tud figyelni a másik emberre. Olvasta a könyvemet, látta a Radnótimat a színházban, megígértem, hogy ha elkészülök az új műsorral, elviszem hozzá.
Eljött Hárs Anna, ott volt Zsuzsa fia, Szabolcs és Robi, aki állandó segítő-ápolója Zsuzsának. Egy újpesti lakás nagyszobájában négyen ülnek velem szemben, délelőtt van, kicsit besüt a nap. Mindig izgalmas először elmondani egy anyagot mások jelenlétében. Gondoltam nem nézek rájuk, belebújok a dossziémba, felolvasom szárazon és pontosan.  De már a Babits versnél letettem a papírt, rájuk emeltem a szememet, aztán fölálltam a díványról, alkalmanként elmondtam, hogy épp ebben a pillanatban mit fog csinálni a kutya, vagy én hogyan viselkedem majd vele. Kezdtem játszani, felszabadultan. Kerestem a tekintetüket, figyeltem a reakciókat, láttam a mosolyt, hallottam időnként a nevetésüket, láttam mikor fáradnak. Merészeltem előadóvá válni, mert ők közönséggé voltak.
Utána beszélgetés a hallottakról. Zsuzsának korábban elküldtem az anyagot, ismerte az írásokat, érzékenyen reagált. Robi régi kutyás családból való, ő értette legjobban, a legtöbbször ő mosolygott. Ez valószínűleg így lesz, az úgynevezett kutyásoknak mást jelent majd ez a műsor, ők képezik majd a közönség érzékenyebbik részét.

Április 11.
Premier. Bajusz kutya első, Bálint András ki tudja hányadik premierje. 

Itt abbahagyom, a jövő kedden folytatom: ÚR ÉS KUTYA – próbája a magam nézőpontjából

Mi verte ki nálam a biztosítékot az Életrevalók-ból?

 

Amikor megnéztem a filmet, majdnem minden jelenetet úgy éltem meg, hogy ez velem is megtörtént. Ha még nem, megtörténhet. Nem pontosan úgy, de nagyon hasonlóan. Vannak apró különbségek a film főhőse és köztem. Talán a leghatározottabb: nem vagyok dúsgazdag üzletember minden luxussal körülvéve. Tojásból sem Faberje-t gyűjtök, de ezt egyáltalán nem bánom. Bár meggondolandó! Ha anyagi problémáim átmeneti megoldásában segítség lenne egy-egy darab eladása, lehet, hogy nem okozna lelki traumát megválni tőlük, kivéve azt az egyet. A tojás, a tojás-gyűjteményem ... az más. 

Amikor új embert keresünk, mint most is, néhány dolgot leszámítva, majdnem úgy interjúzunk, mint a filmben. Eddig jól hangzik! Nem is egyszer fordult elő, hogy 20 önéletrajzot olvastunk el, mindenkivel külön egyeztettünk, több lépcsőben beszéltünk a jelentkezőkkel külön-külön. Nemcsak azért, mert nincs tágas, díszes várószobánk. Legutóbb, 4 jelölttel –legalább 20-ból indultunk- már a próbanapokon is túl voltunk, jónak látszott esetenként túl jónak és mégsem lett munkakapcsolat egyikből sem. Rémesen rossz szembesülni azzal, hogy alig találunk embert az ellátásomra. Damoklesz kardjaként lebeg a fejem fölött a lehetőség, hogy nem lesz ember, aki ellásson. Pedig nem szívességet kérek, munkát ajánlok. A körülményeim messze nem olyan jók, mint a filmben, az autóim közül sem nehéz kiválasztani az alkalomhoz illőt, adott esetben. A mi 8 éves Barnabásunk, autóparkunk egyetlen tagja. Füves és füvetlen cigit sem fogyasztok és a jövőben sem tervezem! Alulműködő tüdőm nem örülne a füstölgésnek! Viszont mi is kimozdulunk. Nem oda és nem úgy, mint ők, de majdnem. A valóságban ez sokkal összetettebb dolog, mint ahogy ezt a filmben megmutatták. Igyekszünk a háttérmunkát a háttérben elvégezni, alkalmat sem adva arra, hogy tudatosuljon bárkiben, milyen előkészület árán vagyunk ott, ahol vagyunk. Így látszott, vagyis nem látszott ez a filmben sem.
Nagyon ellentmondásos ez a helyzet nehéz érthetően leírni, megélni sem könnyű.  Az én döntésem, hogy vállalkozom-e egy dologra, vagy sem. Ha igen, attól kezdve beindul a folyamat, néha az adott esemény előtt napokkal elkezdődik a készülés, nem egyfolytában, apró lépésekben. Fontos, hogy minden rendben legyen körülöttem és velem, akkor is, ha rokont, vagy barátot látogatunk meg, vagy színházba megyünk, vagy leugrunk a piacra, ha itthon várunk valakit, meg akkor is, ha nem megyünk valahova és nem várunk valakit. A körülöttem levő emberek ezt pontosan tudják, az elvárásaimat is ismerik. Összehangoltan dolgozunk.  Ha megoldottuk a feladatokat, önfeledten tudjuk megélni azt, amiért dolgoztunk. Nem mindig sikerül a filmbelihez hasonló ideális alkatú segítőt találni, nem is ez a cél. Nem is hihető, hogy a tónustalan, négy végtagjára bénult testet egy ember jól, át tud ültetni a kerekesszékbe, bármilyen erős az illető.  A fizikai erő nem mindig a legfontosabb, ahogy azt többször láttuk a filmben is. Tudatosság, ösztönösség, elszántság, technika, empátia, alázat? Ezek keveréke és ki tudja még mi szükséges az összetett együttműködéshez.  Az empátia nem keverendő össze a gyengédséggel, kedvességgel, a sajnálattal főleg nem. Átérezni sem kell, amit lehetetlen is. A nyers-ség sem feltétlenül bántás. Jó, ha mindenki önmagát tudja adni. Még jobb, ha másikat is el tudja fogadni.  Ez természetesen rám is vonatkozik, rám mindenképpen.  A mozgatásomhoz vannak segédeszközeink, de az ember, az emberi erő nem kiváltható. Vannak mozzanatok, amik két-emberesek, egy segítő nem  elég. Sokszor az a feltétele annak, hogy elmehessek valahova, hogy egy időben tudjon velem lenni két ember, akik beültetnek a kerekesszékből az autó anyósülésébe, majd utunk céljánál az autóból át a kerekesszékbe, dolgunk végeztével ugyanez visszafelé. Néhány lépcső, az akadálymentesnek nevezett helyeken is akadhat, ha más nem a járdaszegélyek. De, hát mi tagadás, vonzó a séta esetükben a Szajna parton, nálunk a Duna parton, ami szinte végig akadálymentes és varázslatos. 

A biztosíték története, mármint, ami a film nézése közben kiverődött nálam. ld: a bejegyzés címe. A filmben van egy jelenet, amelyben Dryss, az ápoló és Phpilippe, a béna férfi egy galériában vannak egy kép előtt, ülve, állva. Mit mondjak, egy megosztó művészi értékű kép előtt.  Az ápoló, cukorka ropogtatásával próbálja gyorsítani az akkor épp csak cammogó időt. A férfi szeretne enni a cukorkából. Az ápoló készül férfi a szájába tenni egy drazsét. A férfi nyitja száját, de az ápoló meggondolja, és nem kerül a nyitott szájba semmi. Vicces!? Ez a jelenet megismétlődik. Határozottan nem vicces!. Az ápoló tekintete és a férfi tekintete kifejező. Gúnyos megalázó fölényesség, szemben a vágyakozó, kiszolgáltatott tekintettel.  A kisember visszavág a nagyembernek. A piszok-szegény a piszok-gazdagnak. Ez a jelenet a kiszolgáltatottságot egyszerűen és érthetőn fejezi ki, adódhat az bármiből. Most a bénaságból. Édes cukormázba csomagolt, jelzésértékű megjelenítése a megalázásnak és a megalázottságnak. A múlt sok jelenete pörgött le az agyamban, másodpercek alatt. A Mégis, kinek az élete? egyik jelenete is beugrott, amikor a főorvos bead egy nyugtató injekciót Kennek, az ő határozott, tiltakozása ellenére. Vannak személyes tapasztalataim arról, mit kell elviselni emelt fővel! Persze, már rég nem a cukorkáról van szó. Amióta az eszemet tudom, nagyon nehezen viselem, ha valaki visszaél a helyzetével.  Nagyon sajnáltam az illetőket, pedig sajnálni valakit az nagyon tehetetlen, megalázó érzés. Ha netán gyerek volt a kiszolgáltatott, máig tartó sebeket hagyott bennem. Alig tudtam elolvasni, filmen megnézni ezeket a jeleneteket. Nagyon bántott és bánt ma is. Most, hogy látványosan a kiszolgáltatott oldalon élek, még inkább felkapom a fejem. Talán úgy tudom kezelni a jelenséget, ha arra gondolok, vajon miért csinálja? A konkrét esetben Driss, az ápoló. Nyilván annyi, de annyi sérelem érte őt tudattalan pici korától, hogy zsigerből törleszt, apróságokkal is. Sokat változott különös új helyzetében, de belelát barátja életmódjának a fonákságaiba és tiltakozik ellene. Na, mi van! mit érsz most a pénzeddel? Amit most akarsz, nálam van! Akkor kapsz belőle, ha én akarom!
Mi hiányzik ahhoz, hogy jól mérje fel a határokat, meddig mehet el? Lehet, hogy nem érti a bizalom, a barátság és a jó ízlés fogalmakat?  Dehogynem! Briliáns a születésnapi ajándéka? Az a tánc, az a hangulat! Hová lettek a társadalmi, kori stb különbségek? Na, és a randevú ötlete?
Van boncolgatható kérdés számtalan. Lehet, hogy a cukorkás eset szóra sem érdemes, túlértékelem. Akkor viszont máshol kell az okot keresnem, mert oka van mindennek. 

De a hibaelhárítás egy biztosíték lecsapás esetén gyer-mek-já-ték manapság. Felnyomjuk a kis kapcsolót és kész! Vagy mégsem? a szomszédnál is sötét van! nna! az egész kerületben sötét van! nem működik a telefon, hol a mobil? tegnap még itt volt egy hülye gyertya! ok megvan, de a gyufa is most tűnik el… folytathatnám, de fölösleges. Egyszer csak megtaláljuk a lecsapódott biztosítékot, helyreáll a rend a világegyetemben, egy kis fogadkozás, hogy ezentúl mindig a helyén lesz a zseblámpa, működő elemmel stb.
A cukorkaevés végén azt gondoltam, köpd a pofájába, törlessz helyettem is! Philipp nem tette meg nekem ezt a szívességet, a gondolatai már máshol jártak. 

A saját gondolataim is máshol járnak már.

A jövő kedden: a családi fészek melege