Antal Zsuzsa blogja


FESTMÉNY ÉLMÉNY

2014. augusztus 26. - Antal Zs

FESTMÉNY ÉLMÉNY

Átlagos reggel. Nekilátok a munkának, úgy tervezem, hogy gyorsan befejezem elküldöm és enyém a nap … nincs sok időm, de mégis gyorsan átfutom egyetlen közösségi oldalam új üzeneteit … nehogy kimaradjak valamiből! Szalad az egér lefele, fut a kis rózsaszín fülű szürke nyíl a monitor jobb oldalán … képek, szövegek, csíkok, foltok … egy villanás … ott volt egy Ferencz J Réka festmény ... Állj, állj … visszamentem –csak egy pillanatra … ránéztem, hm … na ezt megnézem, ha túl vagyok a sürgős… végül is, van még időm … és feltöltődve jobban tudok koncentrálni … már rég a képet nézem

ferencj.jpg

... kik vannak a keretben? … és ki van a kereten kívül? Szépek az alakok … gyönyörűek a színek, játszik a tér és az idő. Vidám a kép? … vagy szomorú? néztem, néztem és tódultak a történettöredékek. Nem tudtam rendet tenni közöttük. Nem is akartam. … hagytam magam az ablakban álldogálni, a székben üldögélni … gyűjtöttem a múltban megéltek között a megfestett jeleneteket. … voltam a kereten belül és voltam kívül. Olyan is lehetett, amikor a keret voltam … kicsit szögletes, de összefogó … A jelenetek sokaságából egyszer csak letisztult egyik-másik … hol kezdődött az együtt és a külön?  talán akkor, amikor érettségi után eljöttem Sopronból?  … a szüleim maradtak egymás mellett, kiléptem a keretek közül … aztán hazajártam, pár napot otthon töltöttem és ismét eljöttem. Hazajártunk, pár napot otthon töltöttünk aztán eljöttünk.  A szüleim maradtak és vártak… aztán ők jöttek én vártam őket. …sokkal korábban kezdődhetett … akkor, amikor a nagymamám ott hagyott minket az oviban? … állok a vonat mellett, vagy a vonaton … valaki elmegy, valaki jön … állunk a kapuban,  mosolyogva intünk egyet, jelezve hogy  maradok, … menj csak,várunk. Elrepülünk, visszaszállunk.… néha megállunk  ... jó, hogy vannak gyökereink!  Jövök … a fiammal is nélküle is … milyen szépek – látja a maradó, vagy a távozó. Megyünk – jövünk … később ő megy, ő jön … ők mennek, ők jönnek … együtt is külön is … szépek, szeretik egymást … engem is szeretnek. …távolodunk? …közeledünk? … vagyunk egymásnak! … vagyunk magunknak!  … az idő múlik, minden változik? … semmi nem változik? … összetartozunk … jól látom? mosolygunk, kívül is, belül is.  

Csörög a telefon. Téves hívás ... de jó! Mit válaszoltam volna arra kérdésre, hogy „zavarlak?”

Gyorsan megírtam Ferencz J. Rékának, a kép alkotójának, hogy köszönöm az élményt! … jó érzés volt nézni ...  Egy jó barátnőm szerint grafomán vagyok, azért irkálok ilyesmiket. Lehet!  (grafomán az a személy, aki betegesen vonzódik az íráshoz.) 

… később megláttam a kép címét: „A kívülálló” – nem tévedés ez? … a kívülálló az, aki kívül áll? … ha az enyém lenne a kép, akkor keretben lógna a falon és nem lenne kívülálló… kik vannak a keretben? … ki van a kereten kívül? Szépek az alakok … gyönyörűek a színek, játszik a tér és az idő. Vidám a kép? vagy… Réka, ne légy szomorú … nézd a felhők közül kukucskáló napot … észrevetted? 

FELHŐK

„Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba” (Kr.e. 6. század, Hérakleitosz)
Kétszer nem nézel ugyanarra az égre. (21. század, Antal Zsuzsa)
Nem vitatom, hogy folyók állandó változása csoda, de ami az égen zajlik, az felülmúlhatatlan.
            Csak az folytassa, aki bírja a kicsit giccses, ámbár a valóságot leíró bejegyzést. Én szóltam! 

Többedszer hivatkozom lakásunk különleges adottságaira, a magam helyzetére, és e két dolog együttes következményeire. Sokkal többet nézem az eget, nagyjából egyazon helyzetből, mint mások. Ráadásul a negyedikről, ahonnan a földön történő dolgok csak távol látszanak. Az igazi, állandóan látszó történések színtere számomra, a Szabadsághegytől, Veresegyházáig terjedő hegy- és domb- vonulat, és az égbolt, ugyanebben a távolságban. 

A bárányfelhős ég, kellemes látvány reggelente. Az élénk kék háttérben, habos, fodros, kis csodák százai, bambán bámészan vonulnak egy irányba, várok is egy föl-alá rohangáló fekete pulit. Nem jön. Lehet, hogy azért mert az égbolton tökéletes rend van? Terelő kutya nélkül is!  A haladási irányt a legszeleburdibb, vagány kis felhő is betartja, semmi öntörvényűség! Igaz, a szél, segít. Hoppá! A szél az égbolt pulija! 

Az sem rossz, ha felhőtlen az ég, de ez gyorsan múló állapot … valamitől, mindig befellegzik, vagy az égbolt, vagy más , pláne, ha rásegítünk a rádióval. 

Ha felhős az idő, az nagyon szórakoztató. Az égbolton, elkülönülnek a felhőrétegek. Olykor sok különböző távolságban rétegződik a felhőzet és az egyes rétegek, más-más magasságban lévén különböző sebességgel haladnak, mindig egy irányba, még véletlenül sem megy szembe egyetlen kis kóbor foszlány sem a többivel. Hihetetlen látvány, amikor az alsó mélykékes-szürke felhőréteg suhan vízszintesen a látóhatár alján, fölötte a következő világosabb szürke réteg lassabban halad, a harmadik, majdnem fehér lomhán követi elődeit, a negyedik hófehér réteg szinte áll. Vagy, talán áll is? Nem, de hova rohanjon. Nézem, csodálom ezt a rózsaszín, sárgás, szürkés háttéren zajló pompás vonulást. Néha alakot öltenek a felhők, kis képzelőerővel, karneváli felvonulás kerekedik. Állatsereglet felhőkből! Göndör hajú puttó énekkar! Nagyon jó! Csúf alakok menete- kizárólag rosszkedvűeknek!  Csak ritkán gondolok bele, micsoda erők mozgatják, formálják itt a szereplőket, a díszleteket. A fátyolfelhőt nem szeretem, ha abba belegabalyodik valaki, onnan nem szabadul. 

Az égbolt tud barátságos lenni, de kegyetlenül barátságtalan is. Pár napja történt: sütött a nap, túlságosan is ragyogott. Egy különösen furcsa szürke felhő úszott be az égre. Távolról, jött, a budai hegyek felől. Messziről, méltóságteljesen elindult egy hatalmas paplan. A látvány annyira valóságos volt, hogy könnyen odaképzeltem, a felhőpárna szélén utazó, lábat lógató vándorokat. A szabadság vándorait! Békés égi táj, mégis sejthető volt, hogy valami készül. A felhő előtt és körülötte kék az ég, a nap süt ezerrel. Még kék, még süt. A felhőpaplan egyre nőtt. Amikor már olyan széles lett, mint a horizont belátható darabja - a színe a szürke minden árnyalatával batikolt, szelíd galambszürkétől az egészen az antracitig, helyenként majdnem fekete- lehetett tudni, hogy hatalmas vihar közeleg. Jött, jött feltartóztathatatlanul. Kíséretében a dörgés és villámlás. Ha kicsit lejjebb lenne, biztos nagyon félnék, hogy egyenesen bejön az ablakon- gondoltam és egyre mélyebbre süppedtem a fotelban. Most, hogy már itt volt, nem szerettem volna megtudni, mivel van megtöltve az egyre félelmetesebb paplan. Megtudtam. Víz, hosszú csövekben, víz dézsából, jéggyöngy társaságában, asztal és virágborogató segítséggel. Az eső félelmetes robajjal dobolt a bádogon. Égzengés. Mi lehet a vándorainkkal? A villámok csapkodtak, cikáztak vég nélkül, olyan hatalmasak az óriás látótér egyik felében, mint a természetfilmekben, de ez nem film volt. Égiháború. A keleti oldalon még sütött a nap nagy álnokul.

Eszembe jutott, hogy amikor kicsik voltunk és nagyanyám vigyázott ránk, a soproni házunkban. Vihar idején mindig összebujtunk a mamával. Ha dörgött-villámlott ő félhangosan imádkozott és nagyon félt. Egyszer énekeltünk, biztos oldódott a feszültség.  Magához szorított minket, a húgomat és engem. Mi is nagyon féltünk, kapaszkodtunk belé és egymásba. Nagyon vártuk, hogy vége legyen. Izgultunk, hogy anyu, apu vajon hol van. Mindhárman fellélegeztünk, mikor elvonultak a felhők, ránk zúdított vizes terheiket hátrahagyva. Ahogy elvonult a vihar, szaladtunk az udvarra, percek múlva már nagy viháncolásban voltunk a húgommal, tapicskoltunk a pocsolyákban, a kezünkkel, lábunkkal utat csináltunk a tócsáknak és más hasonló lányos játékokat űztünk, a végre már veszekedő nagymamánkkal a sarkunkban. 

Ahogy kezdődött, úgy lett vége a viharnak. Viharsebesen! A ragyogó napsütésben, a már kék égen láttam a távozó paplan végét, ugyanolyan fehér fodros volt, mint az eleje. Ott lóbálták lábukat a szabadság vándorai. Ügyesek a fiatalok! 

A kedvencem az esti égbolt a maga kedves, nyugodt felhőivel és fényeivel. A fénytechnikusok este brillíroznak, fővilágosító maga a nap minden sugarával. Állandó élőadás, egyszeri és megismételhetetlen. A valóság néha olyan valószínűtlen. Kékes felhők mögött, rózsaszín pamacsok. Sárgás égbolton szürke, fehér bárányok. Nincs olyan szín és forma, ami itt nem fordul elő. Este, rendszerint a szél is alábbhagy. Nyugalom, pihenés, csend. Jó!
Hűl a levegő, vége a felhős pihenésnek. Szél lesz holnap, ha vörös az ég alja! És jaj, nekünk, ha aranyos az este, mert akkor fo-*fütty*-os a reggel! népi bölcsesség, nem én találtam  ki, nem is én írtam,  hanem egy számító gép! 

Ezzel összefüggő, mégis más. A rádió időjárás jelentéseiben gyakran halljuk, hogy pl. Budapest felett felhőtlen az égbolt, a hőmérséklet 26-28 fok. Miközben esik az eső és a hőmérséklet sem több 23 foknál. Vagy a pesszimista változat: Kedves hallgatóink, Budapest felett az égbolt erősen felhős, a mai nap folyamatos eső várható. A valóságban, ragyog a nap felhőnek nyoma sincs. Mit beszélnek ezek már megint? Miért nem néznek ki az ablakon? –dohogjuk! Az a helyzet, hogy a hírolvasó ül egy levegőtlen, ablaktalan stúdióban, fogalma sincs a kinti időjárásról és egyébként is azt olvassa fel, ami a papírjára van írva, vagy, előre rögzített szöveget vágnak be. Ez a nagy igazság! vagy valami ilyesmi. 

Jövő kedden, ha esik, ha fúj: fekete komédia