Antal Zsuzsa blogja


A LÁBBELI

2015. január 18. - Antal Zs


A lábbeli

Adhattam volna azt a címet is, hogy „A cipő” de ez pontatlan. A lábbeli és a cipő  között olyan rendszertani különbség van, mint a rovar és a bogár között. Azaz: nem minden rovar bogár, … de minden cipő lábbeli! …miért lábbeli? … valójában lábküli.

A múlt év végén poszt-fogadalmat tettem: megírom azt a témát, amelyik elsőként áll össze közreadhatónak minősíthető módon. A hatalmas volt a gondolatok tülekedése … „A cipő”  lett a szerencsés … késésben vagyok!

Amióta csak emlékszem az emlékeimre, a cipő mindig fontos volt nekem. Természetesen volt pörgős szoknyához illő lakkcipőm és minden más cukiság, ami adott időben létezett. Gimnazista koromra -szépnek nem mondható- széles, bütykös lábfejem lett. Az atyai örökség része. A’60-as évek végén, csak protekcióval tudtunk jó cipőhöz jutni Sopronban. Húúh … az az egymást túlkiabáló tömeg, kék köpenyes eladók, durva barna dobozhegyek, egyszerre csak az egyik cipőt lehetett annál, aki éppen próbálta felpróbálni, ha jó volt azt visszaadtuk és megkaptuk a pár másik darabját. Közben várakozás izzadtan, télikabátban, taposás a tegnap elkészült puha-pihe sálamon, fülledt tömeg. … ha a pár másik darabja is jó volt, visszaadtuk és kértük a blokkot –a kis indigós, kétpéldányos. Közben apu már a pénztársorban araszolt, anyu az árukiadónál várta a cukorspárgával átkötött zsákmány. Ha minden jól alakult, a sarkon kibontott cipős dobozban az a két cipő alkotott egy párt, amelyikeket a részletezett körülmények között külön-külön felpróbáltunk.  Volt egy hangulata!

bl_99_cipomini.jpgHazafelé menet megcsodáltam egy cipész mester kirakatát. A sarokban, gyűrt selyem alátéten állt egy tökéletesen megmunkált, alaposan kidolgozott 1:4 arányban kicsinyített, úri (férfi) cipő, benne sámfa. A város egyik legjobb cipészmesterének apró, elegáns, bravúr-darabja. A kirakatban ortopéd cipők is díszelegtek, mindig megnéztem, milyen kis otrombák! Nem gondoltam, hogy testközeli kapcsolatba kerülök velük, sőt ...

Cipőrajongásom következő állomása: KMF -Műszaki főiskola; cipőgyári gyakorlat; alja műhely. A név nem a műhely épületen  belüli elhelyezkedésére (alja), nem is a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyére (alja) utalt, egyszerűen itt készült a cipők alsó része (alja). A felsőrész már készen érkezett ide fentről, a tüzödéből ... A nagy cipőgyárak alja-műhelyeiben több ezer pár egyforma cipő készült naponta, szalagonként. Egyik nap barna női „pumps” -fűző nélküli női cipő-, másik nap fekete női „pumps”, harmadnap fehér lakk menyasszonyi „pumps”, tüll virággal, a következő nap ugyanaz szatén-masnival. A gyár legalább 10 szalagon , három műszakban ontotta a cipőket. A hatalmas Szovjet piac nyelte, nyelte százezer számra. Mennyiségre mentünk, nem minőségre!

Később szórakozásból készítettem magamnak, magunknak lábbelit, cipőt nem. Romániában a tengerpartokat, másutt a hegyeket, völgyeket saját készítésű egyujjas sarumban, szandálomban, klumpámban jártam végig éveken át. Szerettem a natúr bőröket, kedvencem a vixos tehénbőr volt. Főképp abból készítettem lábbeliket, öveket, táskákat, tárcákat. Azok a régi szép idők!

Pikkpakk* 

Családunkban a kézimunkázásnak nagy hagyománya volt. Anyu az apácáknál szerezte meg ez irányú alapműveltségét, amit autodidakta módon fejlesztett minden irányba. A lábbeli készítésnek nem volt mestere, bár a szép cipőket mindig szerette, most is szereti. A cipőkészítés „papucs” szekciójában jól mozgott kötött, horgolt papucsok készítésével. Viszont, a mai napig verhetetlen táska, tárca, neszesszer, kulcstartó varrásban. A hagyományos foltvarró technikák mellett új dolgokat is kipróbál. Mindent mesterfokon űz, amihez hozzáfog! Most is tagja egy klubnak, ahol nemrég megtanulták egy olyan kis tárgy készítését, amely 2x3 db milliméter pontosan, kézzel kivágott ováldad formájú műanyag lapocskából, és 2x3 db milliméter pontosan, kézzel kivágott textil darabkából áll. Az előkészített darabok mindegyikét többszörösen kell fércelni és összevarrni, újra fércelni és összevarrni, az utolsó oldal kivételével. A bevarratlan oldalon nyílik és záródik -titkosan- a csinos, praktikus kis darab. A tárgy – amellett, hogy szép, jópofa, extra, vagány- nagyon praktikus. Lehet például tároló, vagy tartó, de dobozkának is kitűnő. Neve is van: pikkpakk*. Elképzelni sem tudom, honnan kapta ezt a beszédes nevet? A készítés folyamatáról biztosan nem! 

 bl_97ppw2.JPG  

bl_97ppw2.jpeg  bl_99ppwf.jpeg

 

 

 

 

Pikkpack*

Újságot olvastam, online! Unalmas cikkek egymás után … nincs hír. Úgy látszik, ma sem harapta meg a postás a kutyát! ... vagy: a sajtónak nem szólt senki?  Scrolloztam a képernyőn … állj! … vissza! a pikkpakk benne van újságban? …vagy hirdetés? … pedig láttam …Na végre! ...A cikk címe: Siker lesz-e a Pikkpack? … mentegetőzően csodálkoztam, hogy igazán nem kellett volna ... újságcikket írni anyuék munkájáról, bár kétségtelenül hyper-extra darab, találmánynak nevezni azért némi túlzás... Ja! ... ez a pikkpack* nem az a pikkpakk*. 

 „ A közelmúltban nagy sikert ért el Gulyás Sára és csapata, Pikkpack elnevezésű cipőjével …” pikkpackcipő! … helyben is vagyunk. (Annyira helyben, hogy a nappali ablaka a Duna Cipőgyár –régi épületeire néz!) Azonnal beütöttem a Google keresőbe azokat a kulcsszavakat, amikről mindent tudni akartam: pikkpack, kickstarter, start up, dizájner, Gulyás Sára … csak úgy dőltek a linkek, klikkek, szájtok, infók …

Gulyás Sára és az ő pikkpackja ...

„Gulyás Sára egy innovatív ötlettel robbant be a nemzetközi dizájnerpiacra: a vásárlók által összeszerelhető Pikkpack cipőkkel. A koncepció: csináld magad. A bőr és a fűzők színeit mi választhatjuk ki, majd a mellékelt utasítás alapján magunknak fűzzük össze a hiperkényelmes surranókat. 

bl_99pikkpackkit.jpg

A tervező a MOME végzősei közül került ki, itt mutatta be diplomamunkájában a Pikkpack első verzióját. A cipők strapabíró és puha vízibivaly-bőrből készülnek, pamut cipőfűzőkkel kiegészítve, de a biciklisekre gondolva fényvisszaverő változatot is kaphatunk. A Pikkpack cipőkre azonnal felfigyeltek a dizájnblogok világszerte, bekerültek a Virtual Shoe Museumba, részt vettek nemzetközi dizájnturnékon és kiállításokon. A kezdő vállalkozásoknak pénzt gyűjtő Kickstarter oldalon indított projekt sikere nyomán most megindulhat a cipők gyártása … „

A cipőkészítés ősi mesterség. A cipő misztikum, mágia, boszorkányság!” ... nem tudom kitől idézek, de jól hangzik,nagy ívű! …és akkor jön Sári, aki mosolyogva újraértelmezi a cipészmesterséget! Csináld magad alapon! … ha már lábunkon a saját készítésű Pikkpack cipő, Anyu pikkpakkja is megér egy próbát!  

bl_99sari.jpg

                                                           Sári kezében anyu pikkpakkja.                                                            ... összefűz … a cipőfűző!

*„Érdekes szó ez a pikkpakk - pikkpack, több okból is. Az alakja alapján tipikus ikerszó, vagyis az első tagja elöl-, a második hátulképzett magánhangzót tartalmaz (mint az itt-ott, éjjel-nappal, tetőtől talpig stb.), és a második tagja bilabiális (két ajakkal képzett) hanggal kezdődik (mint a hinta-palinta, irgum-burgum, tutyimutyi, elegy-belegy, sundám-bundám és társaik). Ugyanakkor minden jel szerint nagyon újkeletű (talán a múlt század második feléből való), ami azt mutatja, hogy ez a fajta szóalkotás produktív (termékeny): a többi hasonló mintájára ma is létrejöhetnek hasonló alkotások.” (Nyelv és tudomány online folyóirat)

Sajátos mikrokozmosz

VÍZ! VÍZ! VÍZ! a csapból is ez folyik … Nem tudok másról írni, pedig próbálkoztam.
Péntek délután, a kívánságomat is felülmúló napfényes időben arra készültem, hogy végre ismét –negyedszer- kimenjünk az utcára gyakorolni a vezetést. Tanulni, érezni az utcai közlekedést. Amikor indulni kellett mégis elbizonytalanodva kértem, hogy nyissák ki a bejárati ajtót, kimegyek. De férfiember nem mutatja ki a félelmét, nőiember pláne nem! Jó idő volt, mégis egész nap rossz volt a hő érzékelésem. Nem tudtam, hogy meleg van, netán túl meleg? Fáztam és melegem volt egyszerre … egy apró furcsaság, amivel együtt él minden magas nyaki gerincsérült.
Jó! indulunk! Hezitáltam, merre menjünk? Megkockáztassuk-e …? A szék döntött! egy huzatos sarkon balra fordult, irány egy távoli cél „A” fagyizó! Áron mellett, teljes biztonságban éreztem magam, ha azt mondja menni fog! nincs kérdés. A járdán indultunk, de pár méter megtétele után, muszáj volt lemenni az úttestre. Áthághatatlanok voltak a járda szintkülönbségei, pedig akadálymentesnek látszott a keskeny járda-csík.  Nem írok részletes tapasztalat-gyűjteményt, a lényeg, hogy 3-as sebességgel száguldva haladtunk. Egyet még: az úttest szélén egy fedél nélküli 30x30-as, másfél méter mély üreg tátongott, belegondolni sem jó, hogy mi történhet egy gyalogossal, biciklissel, ha nem veszi időben észre. Az autóknak is jár a defekt, ha belemennek. Kikerültük. Egy balrafordulás, máris a célegyenesben vagyunk! Az utca merőleges a Dunára, kicsit lejt a folyó felé. Lenti sarkán „A” hely. A látvány a kanyar után lenyűgöző! A horizont fölött egy keskeny ragyogó selyem szalagnak látszik a félelmetes bajkeverő. Lejjebb érve, egyre szélesebb a csík, egyre pontosabb kibomlanak a részletek. Úgy látszik, mintha a folyó magasabban lenne a Váci útnál. Lent, az út innenső oldalán, a látvány lenyűgözőbb és sokkolóbb!
Látóteremben legalább negyven ember tevékenykedik, több kisebb csoportban. Mögöttük hat sor magasan homokzsák fal. Ránézésre, mint a vakolatlan ház téglái, tökéletes rendben felépítve. Előttük sárgás homokhegy. Az egyik csapat fogyasztja a hegyet, kicsinek látszó lapáttal, kicsinek látszó emelésekkel töltik a zsákokat. Aki a lapát elé tartja a fehér zsák száját, három huppanás után automatikusan csavar egyet a zsák száján és a kupachoz dobja, mint egy stanecli cukorkát. Ő –történetesen- egy helyes, negyvenes, jól ápolt hölgy. Ritmusos mozdulataiktól egyre nagyobb halomba gyűlnek a zacskók. Azért, nem minden olyan, mint amilyennek látszik. Egy zsák homok 30 kiló, egy lapátnyi ebből 10! … mit mozgatnak meg a könnyednek látszó mozdulatokat végző emberek?! Aztán jön, egy jópofa piros gép szétnyitja magát és mint egy tátott szájú éhes bogár falja a homokhegyet. Úgy nézett ki a kis gép, mint ami mindjárt felbukik a nagy hasától. De nem. Viszi néhány métert a homokot és mint, aki túlette magát, kiönti a fölösleget –finoman szólva. Egy másik csapat szakszerűen falat épít a zsákokból. Aztán mindenki „lépik egyet” és a jól szervezett csoportok egy szakasszal lejjebb folytatják a dolgukat. Fegyelmezetten, felhajtás-mentesen, erejük határáig és még néhány lapáttal. Sok kell ahhoz, még ezen a rövid szakaszon is, hogy védjék a várost. Aki elfáradt, izzadttan lerogy egy homokzsákkupacra, iszik egyet, ráncolt homlokkal pihen egy keveset. Közben valaki beáll a helyére szó nélkül, nem vonva kétségbe társa kimerültségét. Az itt dolgozó emberek –külsős szemmel láthatóan is- több helyről jöttek, mégis egységes csapatként dolgoznak. Egy záró-védő vonalban rendőrök irányítják a forgalmat, biztosítják a parton dolgozókat, a Váci úton zajló forgalom folyamatosságát. Nem küldik el a gyalogosokat, nincs is szükség erre, minden előre jól megtervezetten zajlik. Senki senkivel nem veszekszik, idilli az együttműködés. Nyugalom, biztonság, erő, fenyegetettség, veszély van együtt, szokatlan diszharmonikus harmóniában.
Kerekes-székemmel lecövekelten álltam, az is lehet, hogy időnként tátott szájjal bámultam, távol a saját kis bajaimtól. Szívtam magamba azt a biztonságot az erő, amit a látottak sugároztak.
Tisztelettel néztem a mozgóképet, ahol mindenki hangyaszorgalommal küzd a háttérben ömlő, zabolázhatatlanul hömpölygő áradattal. Minden rendelkezésre állt, ami a munkához kellett, felfoghatatlan mennyiségben.
A fotó másnap készült ugyanott:

62_s.jpg

A célnál állva, nem kívántam a finom, édes kedvencet. Nem találom a megfelelő szavakat az érzésre, talán méltatlan, tiszteletlen lett volna fagyizni ott, akkor.
… szöveges pillanatkép az árvíz ujpesti mikrokozmoszáról. 

Elindultunk visszafelé, szerettem volna hátra nézni, de a nyakam nem volt hajlandó. Aki kitöri, az ne forgassa! Folytatódott a magam kicsinyes harca a buckákkal, járdaszegélyekkel. Már majdnem hazaértünk, amikor hatalmasat manővereztem a járdán, egy kutyakupac kikerüléséért. Nem sikerült! Ha szarba lépünk, szerencsénk lesz! Yesss! Megússzuk az árvizet! Biztos voltam ebben, már a parton is, nem kellett volna ez a pecsét …
Tisztelet és köszönet mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban!  150 ezer ember dolgozott ezer kilométer hosszban, 980ezer homokzsák került, a jól átgondoltan megtervezett védvonalakba. Amikor ezeket a számokat hallottam, az villant be, hogy „na azért ne túlozzunk! ezer kilométer …?” Nem számoltam azzal, hogy kicsi országunkban –is- a Dunának két partja van … (és ezer arca)
Kitartást, további helytállást, türelmet, pénzt a még hátralevő mérhetetlen mennyiségű tennivalóhoz. Kemény utómunka jön hetekig, hónapokig, sőt … és ezt nem kíséri majd akkora figyelem, mint az eddigieket.
Szakmám megcsúfolása lenne, ha nem említem meg külön is, nagy elismeréssel: óriási szervezés!
… még aggodalommal vegyes Dunaszag van a levegőben.

OPERA-EDDY-TAVASZ

Elvonási tüneteim vannak! Nagyon szeretnék egy kis töményet! Nem alkoholból, hanem napsütésből, természetből, Dunapart-ból, parkból, piacból, kultúrából, színházból, az Operaházról már ne is beszéljünk… Most, hogy a magam mozgatta eszközben ülök, főleg vágyom kimenni. Különben is március, április, május a színházi szezonom.

Mostanában többször is eszembe jutott egy régi, márciusi kultúrélmény. Helyszíne az Operaház:

53_1.jpg

Oda készültünk Judit barátnőmmel és Eddy-vel. Őt, néhány napra vendégül láttuk volna Jókai téri otthonunkban, ha hagyta volna magát vendégül látni! Nem hagyta, csak ott lakott. Aznap este mi lányok, már rég kész voltunk (zuhany, smink, öltözés) és türelmetlenül várakoztunk Eddy átmenti lakosztályának ajtaja előtt. „Gyere már! Csak egy férfi lehet ilyen rohadt lassú!” Sziszegtük, egyre idegesebben nézve az óránkra. Aztán megjelent Eddy a filozófus: ugyanabban a kockás ingben, amiben egész nap rótta az utcákat, feltűnően felemás zokniban, cipő nélkül, hóna alatt egy gombóccá gyűrt rongydarab reménykedtünk, hogy a zakója,. „Induljunk!”- adta ki a jelszót, figyelmen kívül hagyva cipőbeli hiányérzetünket. „Gyertek már!”- ismételte meg indulatosan! Mintha nem mi várnánk őt fél órája. Elindult, mit indult, elvágtatott. Elképedve rohantunk utána, folyamatosan mindenkitől elnézést kérve. Átvágtattunk mindenkin és mindenen. Percek alatt megérkeztünk. A zenészek már hangoltak, a gyülekező közönség zsongott mikor odaértük. 

53_2.jpg

Az Operaház hangulata mindig, mindenkit elvarázsol, itt mindenkinek sikerült lehiggadnia, átszellemülnie, Eddy-nek is. Nézett körbe-körbe majd lenyűgözötten helyet foglalt az emeleti erkély lépcsőjének közepén! Mozdíthatatlanul, kérlelhetetlenül. Kényelmesen kicsomagolta a zakóját és az abba göngyölgetett kockás tornacipőjét (87-ben vagyunk)! Dacolva a nála később érkező és előrébb ülő nézők, értetlenkedő bukdácsolásával, felvette a cipőjét, a zakóját és átszellemülten várta az előadás kezdetét. A zene csodát művelt. Mindenki élvezte az előadást. A mi Eddynk, időnként besegített a karmesternek és elragadtatottságában néha - nagyon diszkréten- zümmögött, tényleg alig hallhatóan. Nem az ő hibája, hogy az est két részből állt. Amikor az első résznek vége lett, a közönség előtte ülő része –annak rendje ’s módja szerint- megindult kifelé. Eddy erről próbált tudomást sem venni, ő ugyanis nem akart sütit enni a büfében. Óriási felfordulás kerekedett, sem megkerülni, sem átlépni nem lehetett a barátunkat. Végre valahogy elfogytak a kifelé tartó nézők, akkor viszont Eddy lett szomjas hirtelen. Nem folytatom, ezt mindenkinek a saját képzeletére bízom  … Judittal próbáltunk végig láthatatlannak tűnni, mert tudtuk, hogy itt vitának, meggyőzésnek helye nincs és egyszer úgyis vége lesz.
Az előadás után álldogáltunk egy kicsit a március végi, kora nyári estében (!), nagyon .drukkoltunk, hogy aznap este már más különösnek látszó dolog ne történjen. Leültünk egy kicsit a Jókai szobor mögé a fűre, hogy meghallgassuk vendégünk aznapi történetét: olyan furcsa emberek járnak a Nemzeti Múzeumba. Ő imádja és tanulmányozza az ősmagyar kultúrát. A Múzeumban talált egy remekül berendezett honfoglalás kori sátrat. Nézegette napokig, majd egyik nap szép óvatosan beült a sátorba a díszlet emberek közé. Csak ült átszellemülten, amikor odament hozzá néhány ember és durván kitessékelték őt. Idegesek és mérgesek voltak. Nem érti, hogy miért? Mi-ért? Ez már tegnap is megtörtént, de akkor nem zárták le a termet és két udvarias ember kérte meg, hogy távozzon. Nem értették meg, pedig próbálkozott 4-5 nyelven elmagyarázni, hogy ő semmi rosszat nem akar, csodálja és élvezi az ottani légkört, mondhatni fílinget, szinte vonzza őt. Meg sem hallgatták, kikísérték a kapun kívülre. Nagyon megértettük őt, vitatkozni nem is próbáltunk. Vigasztalásul meghívtuk egy Unikumra, aztán még egyre, csak hogy jó képe maradjon Budapestről.
Nagy kő esett le a családi szívről, amikor Eddy a filozófus-matematikus-informatikus, elhagyta hazánk légterét. Kicsit fura fickó, öntörvényű, minimális praktikus érzékkel. De óriási lelke van és hatalmas tudása, világcégek tanácsadója. Abban a pillanatban kezdtem is izgulni érte, amikor elindult, vajon hogy tolerálják őt, mint jelenséget utazása további célpontjain. Prága volt a következő.
Jó kis emlék. Ma más a helyzet, forgalmi akadályt képezni magam is tudok bármikor, ha kilépünk itthonról! Csak végre jussak ki. Nekem ehhez kell még +10 fok Celsius. A madarak már csiripelnek korán reggel, a sárgarigók is meg-meg jelennek az erkély korlátján! A rügyek pattanásig feszültek! Hamarosan töményen kapom, a napsütést … és mindent sorba, amire vágyom! Vágyunk! vágytok!