Antal Zsuzsa blogja


ŐSZ A NEGYEDIKEN

2014. október 21. - Antal Zs

ŐSZ A NEGYEDIKEN

A negyediken az ősz is más…

Az ősz egyik csalhatatlan jele, hogy megjelennek nálunk a cinkék. Mindig ősszel. Miért?  Ők tudják. Az ősz másik csalhatatlan jele, hogy sokasodnak a rovarok. Többen vannak, mint tavaly, pedig madárból és rovarból mindig gazdag a kínálat nálunk… itt a negyediken. 

A cinkékről egyszer már írtam, most jöjjenek a rovarok. 

Ha megpróbálnám a nálunk előforduló rovar fajták mintapéldányait egymás mellé állítani, olyan hosszú sor alakulna, hogy méterekkel kilógna a képernyőből. Könnyű elképzelni, hogy tolonganak a tornasorban a muslincák, szúnyogok, pókok, méhek, darazsak, mezei poloskák, legyek, molylepkék, katicák, tücskök, pillangók, dunavirágok, hangyák, legyek és a többi. Tülekednek, tolakodnak, másznak, röpködnek, zizegnek, ciripelnek, vagy hangtalanul begubóznak, kigubóznak. Állandóan szemétkednek a társaikkal a fajtáikat képviselők. Sorba állításukkal minden idők állandó képernyőfelelős állatkáját, az egeret bíznám meg. Szinte látom, ahogy cincogva rohangál, hogy rendet teremtsen a házi rovarállományban. Nem lenne könnyű dolga. Kisállataink fegyelmezetlensége, szemtelensége és bosszúságokozása nincs egyenes arányban a méreteikkel! Aránytalanul mértéktelenek! Semmivel nincsenek semmilyen arányban! Itt vannak például a muslicák –akiket Sopronban muslincának hívtunk. Elég aprócska rovarok.  Nem elégszenek meg a gyümölcsök, növények dézsmálásával, évek óta orcátlanul az arcomra szállnak, és belülről vizsgálgatják az orromat? Szemérmetlenül kihasználják mozdulatlan, kényszerű rovarbarátságomat. Nem tudom, honnan veszik a bátorságot, de veszik ...  Némelyik felfedező túrát tesz a szám körül, egyesek viszont szeretnének mélyebbre menni. Mennek is …legtöbbször valahogy kiprüszkölöm, ha nem? …végül is, ez is fehérje …

Hangyásak vagyunk! Mostanában parányi hangyák rohangálnak össze-vissza, látszólag céltalanul, párkányokon innen és túl. Amióta elolvastam Joy Adamson Oroszlánhűség-ét, amiben részletesen ír a termeszekről, érdekel a hangyák életmódja. Maguk építette, hibátlanul működő társadalmi rendben élnek.  …ha nincs termeszed, érd be egy hangyával! A mieink, olyan kis kerge hangyák, nem termeszek, mégis érdekesek. Az előző lakásunkban mozgalmas, szervezett hangya-élet folyt. Időnként –főleg ősszel- hatalmas létszámú hangyatömeggel éltünk társbérletben. Egy este a nővérrel kifigyeltük, merre járnak, mit csinálnak? Kati hasalt a parkettán, én a kerekesszékben előrehajolva, deréktörő pózban figyeltem a történéseket.  Döbbenetes! Szép, rendezett sorokban jöttek be a lakás bejárati ajtaja alatt, majd egy kétsávos hangyaút jobb oldalán végigsétáltak a 7,2 méterre levő nappali ajtajáig és ott egy csínos kis lyukon bebújtak a padló alá… a testméretük többszörösét cipelték, és gyömöszölték be egy láthatatlan lyukon. Ha az útjukba tettünk egy lapos magot, átvonult rajta az egész menetoszlop. Néhány vízcsepp nem volt akadály. Szemrebbenés nélkül, szabályos ívben kerülte ki a tócsát az egész sor, mintha mi sem történt volna mentek tovább több ezren a 15 méteres hangyaszalagban. Szorgosan cipekedtek. Néha tömörülés volt birodalmuk bejáratánál, mert nem fért be a zsákmány, Ilyenkor a főnökök rohangáltak, a nép egyszerű tömegei türelmesen vártak a parancsra. Néhány másodperces fennakadás után folytatták útjukat. Aggódva láttuk, hogy kis homokkupacokat termeltek ki a parketta résein. Ezek a kis halmok reggelre eltűntek. Visszatermelték. Ezzel álcázták birodalmuk bejáratát. Kíváncsi voltam, mi történhet a padló alatt, de nem feszegettük fel a parkettát, így ez örök titok maradt! Elköltöztünk. Az új tulajdonos emberei valószínűleg feltépték a 100 éves falapocskákat és lapátra tették a hangyabirodalmat.

Újpesten –a negyediken- nagy a hangya választék. Vörösek, feketék, szárnyasak és szárnyatlanok, kicsik és pirinyók! Voltak turista hangyáink is. A vadszőlővel jöttek Kópházáról. Nem érezték jól magukat nálunk! Hazamentek, vagy ki tudja hova?

A rovarok úgy járnak ide a negyedikre, mint az emberek az állatkertbe… csak jegy és bérletigazolvány felmutatása nélkül. Ők tanulmányoznak engem, én tanulmányozom őket. Az üvegeken keresztül szórakoztató és fakultatív, relatív, és interaktív az élmény!  Teljesen úgy néz ki, mintha egy üvegkalitkában lennék, ők pedig az üvegre tapadva vizsgálgatnak. Ha bejönnek, mert az interaktivitás nagyon trendi, sőt onlájn, rám szállnak, egyesek meg is kóstolnak. Mások csak fogást keresnek rajtam, vagy a környezetemen. A cél érdekében, fejjel lefelé rohangálnak a plafonon.  Napok óta meglátogat egy zöld színű, sárkány alakú, formatervezett bogár. Akrobata mutatványa eleinte elkápráztatott. A tűző napon kapaszkodott, mászkált a függőleges ablaküvegen… csak azért, hogy engem lásson. Viszonoztam a szimpátiáját, megnéztem kintről is. Olyan szép volt, mint egy eozin mázas Zsolnay porcelán miniatúra. Aztán megtudtam, hogy ő egy közönséges mezei poloska! Poloska? …az lehetetlen! Egy ilyen szép bogár nem lehet sem községes, sem mezei és főleg nem: poloska –vitatkoztam a látottak alapján.  …egy furcsa roppanás és „megszagolod? …csak, hogy el hidd!”- nyújt felém egy szétnyomott pacnit Éva. Nem! Nem akartam megszagolni, és nem is hittem el a történetet! Aztán másnap is jött egy szépséges zöld-páncélos és ugyanúgy elvarázsolt, mint boldog tudatlan koromban a hasonmása. Csapodárok ezek! Szélhámosok! Sorozatgyártottak!

Pókból is határozottan jól állunk. Nem csak a vizipók csodapók! Tudok mit mesélni, bár nem rajongok a sokféle nyolc lábon rohangáló lényért. Lehet, hogy irigy vagyok rájuk? … ha nekem ennyi végtagom lenne és abból kettő-kettő béna, a maradék néggyel épp csak sántítanék. Hálót is szőnék! A hálóik vitathatatlanul művészi alkotások. Az élelemszerzési módszerük nem vall jó modorra. Háló-csapdába ejtve, kínozni az áldozatot, majd tartósítani és jól megenni, vagy bespájzolni későbbre… Nem kulturált! Sőt, barbár! Még a fényes, hajszálnál vékonyabb ökörnyál is mikre képes? A „minden egyben” elv alapján működik. A legbonyolultabb gyártási és logisztikai feladatokat önállóan, mondhatni életvitelszerűen oldja meg. Környezetkímélő, szélenergiával működő ipari komplexum. Ötletesen gondoskodik az fajfenntartásról is. A pókasszonyok tojásaikat a maguk szőtte pókselyem zsákban tartják, a potrohukhoz rögzítve. A kikelt sok-sok pici pók az anyja testén utazik hosszú, hosszú kilométereken át repíti őket a szél. Takarékosak. A felesleges hosszúságú szálat, megeszik. Nincs kuka! Milyen egyszerű! … mellesleg ugyanannyi szemük van, mint lábuk. Nyolc- fejenként! Nem használnak szemüveget. …pedig mekkora üzlet lenne?  … de akkor mit keresnek a pókok szemészeten? Ne firtassuk!

A monitorom is egy kisebb állatkert. A képernyő szélén egy muslica szaladgál körbe-körbe hosszú percek óta. Nézem, hogy miket írok itt? Nem is helyesírási hiba, aminek a javításával kínlódom! Egy kékszárnyú légy sétál a szövegen. Annyira információéhes, hogy mászkál a sorok fölött, falja a tudományt. Szembemegy az egérrel, farkasszemet néz a virtuális a valósággal. Rémesen idegesítik egymást! Engem nem zavarnak! Magányos lennék nélkülük. Élünk békésen egymás mellett. Végül is mi emberek is az állatvilág részei vagyunk! Szép őszünk van … itt a negyediken!

A cinkékkel kezdtem, egy cinegepanorámával fejezem be. Így kerek a világ!

BL 94 CINEGEPANORÁMA.jpg

Vendégség

Gyönyörű őszi reggel, magamhoz képest korán keltem, fél 10-kor már az irodámban voltam –mintegy 6 méterre az ágyamtól és 2 méterre a reggeliző asztaltól. Ezeket a távolságokat géperejű járművekkel tettem meg, úgymint elektromos emelő és elektromos kerekesszék. Cukor az élet! hangulatban elkezdtem dolgozni, tökéletesen elégedett voltam mindennel és mindenkivel. Mélyre merültem táblázataim, oszlopokba és sorokba rendezett számrengetegében. Sütött a nap és már világosodott a megoldás. Szemüvegem sarkában kisebb, gömbnek látszó valamik, ritmustalanul, egyre gyorsabban kezdtek mozogni. pislogtam párat rövidre kopott szempilláimmal -meg kéne végre megnézetni a szemem, egy ideje mintha … suhant át a gondolat, meg sem zavart a számbúvárkodásban. Munka közben repül az idő, meg a szürke gömbök, vajúdnak a számhegyek, tolonganak a következtetések. Mi ez? … éles hangok a fülemben. Elég nekem az állandó fülzúgás, nem kell ez a sípolgatás. Igaz, az orr-fül-gégészből az utóbbi kettőt is jó lenne felkeresni.  A fülzúgásom már vagy tíz éve említettem egy fülorvosnak. Megvizsgált, kikérdezett, majd közölte a diagnózist: semmi rendkívüli, tanuljak meg ezzel együtt élni. A sokat repülő pilótáknál is tipikus ez a probléma. Akkor sem értettem az összefüggést, ma sem. Ha a pilótáknál gyakran igen, akkor nekem kötelező? Egyébként meg, annyi dologgal élek együtt  … ez már belefér.
Jól kizökkentem! Elvesztettem a koncentrációmat! Akkor most kis szünet, egy jó pohár szűrt víz és leírom a számok közötti összefüggéseket - könnyebb lesz, mint a fül-orvosi talány megoldása.
Kifordultam a székemmel és rögtön szakmát váltottam–volna- lesifotóssá, ha fel lett volna töltve a kis digitális csodagépünk. De nem volt, így hát sima kukkoló státuszban követtem az ablakon kívül zajló történéseket: elegáns sárga mellényes urak és hölgyek bérelhető lakást kerestek, hosszabb időre, sürgős a dolog, nagyok a családok … feltűnt, hogy nem valami jól neveltek, egymás szavába vágtak, hangoskodtak és nem volt cipőjük!
Hihetetlen látvány és hallvány volt. Hat, hét, nyolc esetleg tíz –állandóan mozgásban levő, ezért megszámlálhatatlan - picinke cinke repdesett, csivitelt, kiscipőzött össze-vissza a szomszéd lakások erkélye, a folyosó napárnyékolt sarkai és a mi erkélyünk között. Veszekedtek, vitatkoztak, cikáztak zuhanó-repültek, pózoltak, keresgéltek. Olyan heves társasági és családi életet éltek itt a szemem láttára, fülem hallatára –orvos látogatási szándék törölve - hogy egy húsztagú olasz család tanfolyamra járhatott volna hozzájuk. Voltak köztük nyugis cinkék is. Közülük az egyik leszállt az erkélyünk korlátjára egy gyönyörű bordó erika-bokor tövébe. Megkóstolta a pompás virágot, nem ízlett neki, de a földben talált valami kis kárpótló csemegét. Hosszasan nézegette még az erkélyünk lakásnak való zugait, mutogatta magát –lehet, hogy a fotóst várta, aki sajnos nem volt elemében- aztán ahogy jött, úgy ment. Jól megfigyeltem, talán levegőt sem vettem, hogy meg ne ijedjen. Nagyon szép, szín és formatervezett kismadár, aki cseppet sem hasonlít szerény, szegény „ A cinege cipője”- ben árválkodó felmenőjéhez. Egy másik elegáns, határozott ámbár mezítlábas vendégcinke - amolyan főnök típus- a szomszéd úr erkélyén állva osztotta az utasításait, ki merre repüljön, mit, hol figyeljen. Szemmel láthatóan roppant izgatottak voltak és nagyon keresték a helyüket. Kis röpgyűlés és a kis csapat elrepült. Örültem, hogy itt voltak. Olyan volt, mint egy 3D-s kisfilm. A „VÉGE” felirat megjelenése után –a stáblistát meg sem várva- visszafordultam az irodámba. Amíg a számítógép rendezte sorait, végigpörgött újra az agyamban a kisfilm … de helyesek voltak, és milyen szépek és és és … de, ha VÉGE, akkor vége.
Egy idő múlva visszajött a zajos cinege társaság, tettek egy tiszteletkört és azóta sem láttam őket.
Utánanéztem a kis vendégeknek a sok-mindent tudó Google-ban. Hiba volt …
Már nem is bánom, hogy nem költöztek ide. Télen azért besegítek nekik a túlélésbe.
Génkezelt táplálékukban bele tesszük azt a módosult génjeiket visszamódosító információt, hogy a földből tessék kicsipegetni a pondrókat, pajorokat, a fákat tisztítsátok meg a kártékony rovaroktól … Ösztön! lányok-fiúk, ne éljetek vissza azzal, amit a természettől kaptatok! Dolog van! Na jó, néha bulizzatok, a jó ízlés határain belül. A civilizációt használjátok ki, de ne kihasználjátok, gondoljatok rosszabb sorsú társaitokra, meg az unokáitok unokáira! méltóság, szerénység, környezettudatosság!
Óójaj! miket írogatok itt összevissza a cinkéknek? időt, pénzt, ózonlyukat nem kímélve? … csak ne lennénk olyan hasonlók … 

76.jpg