Antal Zsuzsa blogja


BARACK

2013. augusztus 03. - Antal Zsuzsa

Mottó:
Aki még nem evett jó házi barack-lekvárt, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem ivott jó házi barack-pálinkát, nem is tudja milyen az igazi barack!
Aki még nem evett érett zamatos, édes, lédús, illatos, szép mosolygós sárgabarackot, … annak javaslom, hogy nyitásra menjen piacra, mert még vehet az idei utolsó kilókból! 

1994-ben, egy gönci hétmérföldes barackos gazdasszonyától kértem egy kosár kajszit a saját kertjükből.
-       Örömmel…- ígérte bizonytalan mosollyal az asszonytárs.
-       Mekkora kosárral kérsz?
-       Vennék 15-20 kilót – válaszoltam.
-       … meennyiit?
-       Miért? … ez sok?
-       Sok! … ha a férjem hozza föl, akkor abból te nem főzöl lekvárt. Nekem, régóta anyukám főzi, inkább vele beszélek, hogy tegyen be nektek is. - nem értettem, a télen ajánlották fel a lehetőséget. … zavarban voltam… többet szoktam befőzni.
-       Jaj! Ne fáradjon értünk a mamád, lehet kapni a piacon, csak gondoltam a gönci mégiscsak… - Aztán, érzékelve, hogy a társaság már rég túl van a mi lekvár-ügyünkön, nem habogtam tovább.
A kínos jelenet nem hagyott nyugton. Este megkérdeztem a férjemtől, hogy szerinte miért volt a rideg hangulat? Egy hónapja is, még annyira kedvesek voltak...
-       Tudod te egyáltalán, mi a Gönci barack? – kérdezett vissza.
-       Még jó, hogy tudom! … - máris nyeltem nagyokat,

68_1.jpg

-Tévedsz! ez a gönci barack- került elő a megcáfolhatatlan:

68_2.jpg

… és jött a megvilágosodás! Itt vitának nem volt helye! … hogy miből készült abban a szezonban a családi baracklekvár és barackdzsem?  Titok! 

Ez a kép sem az, mint aminek látszik…
Első pillantásra a kínai Nagyfalnak tűnt, pedig nem a GönciBarack befolyásoltsága alatt néztem.
Ez a boldogkőváraljai nagyfal. Pazar!

68_3.jpg

… mi köze a GönciBarackhoz?
Ősidők óta -2012- itt rendezik a Gönci Barack Fesztivált. Az idén már lekéstük, de lesz jövőre is! Elmegyünk! Ha gönci barack nem lesz - mert számtalan veszély leselkedik a híres gyümölcsre- attól a Fesztivál megrendezhető… legfeljebb kölcsönöznek Kecskemét, vagy Szeged környékéről a konkurencia hírös barackjából. Egy-két korty után ki veszi észre a különbséget.
A boldogkőváraljai nagyfalat, hasonló akadálymentességűnek látom, mint egy átlagos utca.
Könnyedén leküzdjük! … vagy nem könnyedén…
Az akadályok nem problémák…
A problémákat megoldjuk…
Sok sárgabarackos élményem van. Biztosan azért, mert szeretem!

AKADÁLYMENTES

Mit is jelent ez a szó: akadálymentes?
Mindenkinek mást, ha elvonatkoztatunk attól az általánosítástól, hogy …az a hely, ahova kerekesszékkel el lehet jutni, ahol nincs lépcső, ahol van lift, ahol a járdára simán fel lehet menni, a járműre fel lehet jutni, sorolhatnám az általános értelmezéseket.
Ám ezek nagyon felületes meghatározások!

Kérdezzünk meg egy vak, vagy rosszul látó embert,
kérdezzünk meg egy csökkenthallásút,
kérdezzük meg a nagyit,
kérdezzünk meg egy kismamát és
kérdezzünk meg egy gondtalannak látszó átlagembert arról, hogy kinek mit jelent az akadálymentesség?  
Mindenki mást fog mondani.

Gonoszkodás nélkül, jóindulatot felételezve, szakirodalmat felejtve, klasszikusan mégiscsak arról van szó, hogy az akadálymentesség a mozgásukban bármilyen okból korlátozott emberek közlekedését segítő, vagy lehetővé tevő megoldások kialakítása közterületeken, középületekben, meg mindenhol. Aki ismer engem, tudja, hogy rendszerint körüljárok egy-egy témát, mielőtt egeret ragadok.*(Régi szép idők! Amikor még tollat ragadtam. Rajongtam a szép ceruzákért, a tollakért pláne. Ha tudnék verset írni már megírtam volna az „Óda a töltőtollhoz” című eposzt. Nincs már messze az idő, amikor ezek a tárgyak múzeumba vonulnak! Arról nem szólva, hogy, az internetes keresők használata mennyit formált információ szerzésünk módján és mértékén. Pár gombnyomás és már dől a tudás a képernyőre, ha akarom, már jön is nyomtatóból a leirt szöveg. Csapda!) *-tól folytatás: Az akadálymentesség témaköre is kimeríthetetlen háttéranyagot produkált. A törvény szövegétől a súlyos milliókat ajánló pályázatokig és tovább is, érezhető az a kínlódás, óvatos ráutaló fogalmazás, hogy nevezzük „embertársaink azon csoportját” akiknek szól ez a törődés, megkülönböztetett figyelem. Ki nem hagyva, hogy mindez mekkora plusz költség. De emberek! Hát minden plusz költség! Persze, amíg van rá keret. Egy gyöngyszem: „Célunk, a testi vagy szellemi fogyatékossággal élő emberek életének, a társadalomba való érvényesülésének akadálymentes megteremtése.” Többször elolvastam, jól értem-e? Egyáltalán értem-e? Pénzről szó sincs benne, ez nagyon elegáns! 

A magam részéről értékelem a törekvést, de megtanultam- megtanultuk, hogy az akadályokat magunk küzdjük le. Átgondoltan, biztonságosan, vagy Uram bocsá’, megkerülve! Vannak tapasztalataink. 

Az első: egy magánklinikára mentünk, ahol az igen elegáns főbejárattól jobbra fordulva volt egy szegényes folyosó, a hátsó lejáratnál pedig egy nagyon szerény „lift”, kerekes székes látogatók (betegek) lépcsőn lejutásához. Egy nagyon kedves úr kezelte volna a szerkezetet. Felmérte a két kísérőm erejét és azt javasolta, hogy inkább ők segítsenek megtenni azt a 8 lépcsőt –magyarul: vigyenek le, mert ez a lift nagyon bizonytalan. Bocsánat, elnézést, minden volt. A fiúk levittek, majd beszálltunk egy üvegberakásos, rézzel díszített liftbe, ami fölvitt a tanár úr előszobájáig. Itt aztán már volt pozitív megkülönböztetés, ami jól érzékelhetően két dolognak szólt: a bénaságnak és a pénznek. Visszafelé a helyzet annyiban volt más, hogy nem is kellett elfáradnunk a liftes kijárathoz, mert az addigra már zárva volt, kezelő személy hiányában. Volt min élcelődnünk hazáig, pedig nem volt nevetséges. De nem ez volt az egyetlen ilyen eset, „van másik”:

A második: színházi élmény. Nem a színpadon történt. Út közben, a ruhatár és a nézőtér között. A ruhatárnál bajlódtunk éppen a kabátom levetésével, amikor odalépett hozzánk egy nagyon kedves, csinos hölgy és javasolta, hogy menjünk lifttel, már elő is készítették. Nem is értettük, hogy miért, mert a jegyünk a földszintre szól. Igen, tudja, de van közben 5 lépcső és ahhoz kell a lift. Még tiltakoztunk, hogy van gyakorlatunk ebben, a két fiú felemel, együtt vagyunk. Végül engedtünk a kedves invitálásnak, az idő is haladt, Jó, induljunk! Egy fordulás után megláttuk a lépcsőt, ez semmi- próbálkoztunk egy utolsót- és odaálltunk a lifthez. A platón a kerekesszék, lehajtva egy vastag otromba biztosító vas-kar, mindenki arrébb tessékelve, hölgy nyomja az indító gombot, készülék nem indul. Nem baj, még egy gombnyomás, készülék elindul, kicsit megemelkedik a plató, a szék megdől, lift megáll, kigyullad egy piros lámpa, se le, se föl! Pedig az előbb még jó volt, mondja a kedves hölgy. Nem baj, hívom Józsit. Józsi pillanat alatt ott terem, ő is nyomja a gombot, lift mozdulatlan. Hölgy –sápadttan- hívom a műszakis főnököt. Miért? Józsi ki volt. Főnök jön, meg az ügyelő is, utóbbi: kezdenénk. Kedves hölgy, egypillanatcsakMarikám! Főnök „hát ez nem megy! Nincs itt valaki, aki ért ehhez?” Nem volt. Egyre riadtabban figyeltük az eseményeket, de ebben a pillanatban láttuk, hogy ezt magunknak kell megoldanunk! Robi, Szabolcs odalép mellém, próbálják a biztosító kart leemelni, de az mozdíthatatlan volt. Aztán a színháziak tehetetlen tiltakozását figyelembe sem véve, fejjel kissé lógó helyzetben kifeszegettek, és leemeltek a liftből. Ebben a pillanatban mindenkinek minden hirtelen sürgős lett, foglaljuk el gyorsan a helyünket, mert már amúgy is – miattunk – késnek. A darabra ma már nem is emlékszem, de a rémült félelemre kristálytisztán. A jó akarat megvolt… 

Van számos ilyen történetünk. Ma már csak vidáman mesélgetjük ezeket. Megélni nem volt vidám.
De mit is jelent ez a szó: akadálymentes? Hát, hogy nincs akadály!

Nem vagyok önző és sportszerűtlen. Ezért azt javaslom, hogy kezdjék az akadálymentesítést a futópályákon. Rossz látni, ahogy a futók erősen küzdenek a gátnak nevezett keretekkel. Nem gát az, hanem akadály. El vele!

 

Jövő kedden: valami színházas