Antal Zsuzsa blogja


TAKARÍTÁS –KITAKARÍTÁS

2013. december 11. - Antal Zsuzsa

2. KITAKARÍTÁS

Mostanában ritkán posztolok … nincs időm, bejegyzést írni.
Azért nincs időm írni, mert sokat írok.
Sokat és nehezen.
Azért írok sokat, bár nehezen, hogy majd később sokat írhassak könnyen. Pontosabban, hogy beszélve írhassak.
Vagyis, én beszélek a fejemre tett mikrofonba, egy különleges számítógépes program átalakítja –digitalizálja- az elhangzottakat és írott formában megjeleníti a képernyőn, magyarul: leírja.  Ez után fogom a rögzített szó-rengeteget, mondatokká alakítom, feldíszítem írásjelekkel. És kész az írásmű. Legyen az gazdasági elemzés, hivatali tényfeltárás, vagy poszt, email üzenet és egyéb jellegű írásmű, vagyis bármilyen témakör. Ennyire egyszerű! lesz! majd! Igaz, hogy közben –főleg agyban- kialakítok egy teljesen új kifejezési módot … például, mintha ülnék egy fotelban, keresztbetett lábbal és csak úgy, passzióból diktálgatok … , vagy új kerekesszékemben, egyenes derékkal ülve ülök szemben a monitorral, fegyelmezetten mozgatott fejjel, lazán diktálom romantikus, jó hangulatú gondolataim, … semmiség, a cél érdekében. Beszélhetek annyit, amennyit akarok. (Bár jobb lenne kevesebbet beszélni, jól artikuláltan, lényegre törően fogalmazva.) Nem fog a szavamba vágni senki. Sem interaktívan sem onlájn ... ez a megoldás már nincs messze. Majd „Csak ülök, és mesélek”, mint Vitray Tamás, a TV-s tóksók őskorában.
A folyamat jelenlegi fázisában az számítógép wincsesterén –másnéven Cé meghajtó, harmadnéven merevlemez- tárolt összes leírt szövegemet (legalább 6 év gyümölcse!)
egyenként előszedtem, virtuálisan kézbevettem, kinyitottam és –nem virtuálisan- elolvastam.
Kaland és emlék-túrának indult a giga-megák átnézése …

80.jpg

Ez egy félig szétszedett wincsester. Hol és hogy fér el annyi adat?

Szerencsére időben észbe kaptam, hogy ne csak gyűjtsem az anyagokat, hanem selejtezzem is! Alig, ha nem, itt az alkalom, a módszeres takarításra a virtuális könyvtár virtuális mappáiban! Hú, de utálatos munka lenne, ha …! Sok minden virtuális, de az idő nagyon is valóságos. A takarítás ötletével nem menekülést, vagy kibúvót találtam arra, hogy miért nem tudom úgyse összerakni az általam használt szavak és kifejezések köteteit… nem! összekötöttem a szógyűjtést a lomtalanítással!
Az igaz, hogy az irományaim egy részén épp csak átfutottam, egy másik részét viszont könnybe lábadt lélekkel olvasgattam … például a soha el nem küldött üzeneteim sokaságát. Az irodás fiókba behányt munkáim jó része a nagy klasszikusok közé került–a láthatatlan kétezerkétszáznégy kötetes, a „Fiók- művek klasszikusai” sorozatba. Mennyi munka … és milyen véresen komolyan vettem. … és most egy elegáns mozdulattal –neve: Yes, a törlés gombon- tonnaszám került a virtuális kukába Erős önmegtartóztatással kezeltem a hivatalokkal folytatott levelezéseim, úgymint: parkoló- társaságok, rokkantsági ügyeket bonyolító –nem egyszerűsítő, esetleg megoldó- bizottságok, önkormányzatok, igazságügyi szervek, lakóbizottság, szülői értekezletek jegyzeteit és hasonlókat. Ezeket megőriztem, ki tudja …? Egyébként gátlástalanul kidobáltam azokat a remekműveket és férc munkákat, ott és azonnal amiket, akárcsak félig is kukába valónak ítéltem. Kíméletlenül és véglegesen! Már, ha valami végleges a mai virtuális világban? Lehet, hogy valami tudós hekker felfigyelt a lomtalanításomra és … nem folytatom! …megsemmisítettem a bizonyítékokat!
Mi tagadás, a közepe felé már nagyon fárasztottak a saját szövegeim, erősen gyorsítottam a szanálás léptékén és az átnézés alaposságán. A végén már olyan hanyag eleganciával szórtam ki a szükségtelent, hogy ihaj! Mindegy is, rend van és tisztaság. … így utólag csodálkozom azért, mit meg nem írtam az utóbbi rövid 6-8 éves számítógépes múltamban? Pedig nem is tudok írni!
Hát ez a hétévenkénti rendszeres adathordozó kitakarításának rövid története. Kettő az egyben, ami egyébként is divat manapság! Talált idő … akkor pedig talált pénz, mert az idő az pénz*  … pedig ez csak a szövegíró program segédanyagának mellékterméke.
Így utólag: könnyedén összelapátoltam egy bő százezer azaz 100 ezer szóból álló készletet, amit összeraknak a szövegfelismerő program készítői egy hatalmas általános szókinccsel, és megkezdődik a betűk és hangok nulladik típusú találkozása! Mi tagadás, időnként ideges voltam kissé, de a wincseszter is! Itt klikk:
http://www.youtube.com/watch?v=4e-b0ebCoIQ
Mindez már a múlté … a rend is … 

*Az idő pénz – mondást, az ereszoszi Theophrasztosz (Θεόφραστος, Kr. e. ~371 – ~287) nagy hírű filozófus-természettudósnak tulajdonítják, aki  Arisztotelész utóda az athéniperipatetikus iskolában, mégpedig a kortársak beszámolói szerint méltó utóda. Tyrtamosz néven született, s később kezdték ragadványnevén (Θεόφραστος = „Theophrasztosz” = „Isteni beszédű”), nevezni, a hagyomány szerint Arisztotelész nyomán, aki ezzel Tyrtamosz beszédének eleganciájára utalt, amit az ő esetében talán nem alaptalanul tartottak a görögök az éles elme jelének. 

Kétrészes

Ez egy kétrészes …neem fürdőruha, kissé furcsán néznék ki benne!
Ez egy kétrészes …poszt.
Mi az, hogy poszt? Hát az egy bejegyzés, érthetően: egy írás a blogba!
Nem ragozom, posztolok. Nem akarok poénkodni- pedig tudnék, elememben vagyok. Bezzeg a TV- távirányító eleme egyáltalán nincs elemében. Hetek óta feladni készül a be- és átkapcsoló funkcióit. Kékre-zöldre nyomkodjuk, ha néha nézni szeretnénk, kórusban mondjuk, hogy ki kell cserélni az elemet, de ennél tovább még nem jutottunk. A bekapcsoló manőverezés közben mindig biztatom magam, hogy csak ez a probléma, nem a TV-vel van baj. Eddig végül is sikerültek a nyomkorászások! 

Az első rész:
Barby zokni, pink-fehér, talpán lila szinű tapadó kisvirágok mezeje. Mérete: 32-36. Ma vásároltuk az ujpesti piacon. Sajnos nem voltam ott, mert ez a télies időjárás, a maga 70 km/ó sebességű szelével, nem az én időm. De már jön a tavasz. Lehet, hogy a megérkezésére várnunk kell egy évet, mert az idén a tél után 24 órán belül megérkezik a nyár! De majd jövőre jön a tavasz! Vissza a barby zoknihoz. Kié ez a csoda-szuper ízléses darab? Az enyém! Tátott száj becsuk! Nem zokninak fogom hordani, lábméretem:39, hanem kesztyűnek! Nem egy az egyben lesz kesztyű a zokni, kisebb átalakítást kell végezni rajta. A plasztikai műtét után a zokni, funkcióját nézve a kesztyű, gyógyászati segédeszközzé nemesedik és antidepresszánsnak minősül.
Az történt ugyanis, hogy elektromos kerekes-székemmel napról napra jobban közlekedtem.  A lakásunk tökéletes rutinpályának bizonyult. Ahhoz, hogy irányítani tudjam a széket, speciális villát kellett felszerelni a vezérlő részre, amibe induláskor behelyezzük a kezemet . Ez a villa egy kemény műanyag, ami sebet okozhat a kezemen és ez mindenképpen elkerülendő! A bénult testrészekben –így a kézben is- nagyon rossz a keringés és teljes az érzés-kiesés. Nem érzem, ha nyomódik egy felület. Akár fél óra alatt keletkezhet egy, vagy több seb, amelyik fél év alatt sem gyógyul meg. Anyuval elkezdtük ötletelni azon, hogy tudnánk kibélelni a villát, hogy ne bántsa a bőröm. 1 órán múlva itt volt villára húzható puha kis sapka. Minimális igazítás és folytatódott a rutinozás. Egyszer csak megtorpant a fejlődés, ami ennél rosszabb, kezdett átmenni visszafejlődésbe. Megijedtem. Hátrafelé nem tudtam rendesen menni, balra fordulni is döcögve sikerült csak. Az is megfordult a fejemben, hogy rosszul mértük fel a képességeim. De minden nap újra próbáltam. Görcsösen kevésbé ment, mint lazán! De ki tud laza lenni ilyenkor? Figyeltük, elemeztük a mozdulataim és láttuk, hogy mozdulatonként 1-2 mm-t, néha többet is, hátra csúszik a kezem. A kiinduló helyzetbe visszatenni nem tudom, 2 méterenként igazítva pedig … hát nem ezért dolgoztunk. Összeomlás helyett újabb tanácskozás: a kezem kicsúszását valamilyen tapadó anyaggal kell megakadályoznunk. Több fordulós anyagismereti és egyéb börze után, ahol még rehabilitációs eszközt készítő szakember is részt vett, oda lyukadtunk ki, hogy készítenek a kezemre méretezett, extra anyagokból, különleges technikával összedolgozott kesztyűre hasonlító ruhadarabot. Jó-jó! de mi lesz addig? Abban a pillanatban beugrott, hogy az átmeneti megoldás, egy tapadó-korongos zokni lesz! Jó, hogy beszereztük még aznap. A zokni csinos pink orrát levágtuk, az oldalába lyukat vágtunk, ott bújik ki a hüvelyk ujjam.  Kiválóan működik!
A nagy dolgok –általában- kis dolgokon múlnak! Köszönjük Barby! 

A második rész:
Lehet, hogy a tavasz elmarad, de a húsvét nem! Készülök! Készülünk! Készültök?
Még üres a barkafa, de tarka-barka lesz! Dobozban, kosárban vannak még az új szerzeményeim, meg a régiek is. Anyu már varr egy új abroszt, ami egyáltalán nem könnyű a 120 cm átmérőjű kör alakú asztalra, mert alig van 140 cm-nél szélesebb anyag. Ez nem elég ahhoz, hogy szépen essen az abrosz szoknyája! itt aztán van zokni-kesztyű, villa-sapka, asztal-szoknya. Készülünk:

Még üres a barkafa
51_1_sm.jpg
A legkisebb és a legstruccabb
51_2_sm.jpg
Jaj!dejó!Havazik!Végre!

Kapcsolatom a kerekes-székekkel

Kapcsolatom a kerekes-székekkel 1998-ban kezdődött, amikor a rehabilitációs intézeti szobámba betoltak egyet és összecsukva a sarokba állították, hozzátéve: ez nem a magáé! Még jó! gondoltam magamban, nekem ugyan nincs szükségem erre az otrombaságra. Aztán jött a főorvosom és mondta, hogy ezt fel kellene próbálni! azért, hogy ehhez képest mekkorát rendeljenek nekem. Nekem? Semekkorát ne rendeljenek! Na jó, átmeneti időre, legföljebb! amíg nem járok a saját lábamon. Felpróbálni? Mit? A kerekesszéket? Hát majd meglátjuk. Minden esetre: együttműködök! Pár nap múlva szakemberek jöttek, mértek, tanakodtak, döntöttek: a betegnek (nekem) magas támlás MX123456/ 52–re van szüksége. Közben szót sem szóltam, nem kérdeztek. Egy hónap múlva megjött a saját székem, ezt valóban átmeneti ideig használtuk, 8 évig. Főleg akkor vettük elő, ha házon-kívülre mentünk, vagy ha átlátogattam Szabolcshoz a másik szobába, kiültem az erkélyre, és ha dolgunk volt a fürdőszobában. A többi időben párna- és takaró hegyeim tároló helye volt a kerekesszék.
A rehabon kaptam egy fejjel vezérelhető elektromos széket is. Egy másik intézet főorvosnője hagyta jóvá a vaskos kötetnyi orvosi javaslatot. Mentő vitt el a vizsgáltra, hordágyra rögzítve. A mentősök átgázoltak velem egy várakozó emberekkel zsúfolt termen és letettek hordágyastól egy szűk váró kövére. Kijött hozzám a főorvosnő, megvizsgált. A fejem fel tudtam emelni, az adataimat érthetően el tudtam mondani, a fölöttem álló doktornő kérésére. Kérte még, hogy emeljem fel a karjaim. Erőlködtem, de meg sem mozdultak. Ugyanezt kérte a doktornő a lábaimmal, nem is próbáltam, mondtam, hogy nem tudom. „Nem is fogja tudni”- jött az egyértelmű szakvélemény. A vizsgálat befejeződött, az orvos elmorzsolt egy „óh, szegény”-t az ajkai között és már diktálta az észlelteket az asszisztensének. A vizsgálat a mai napig karcos emlék. A csoda szerkezetet nem vettem komolyan, de egyszer csak megérkezett. Mit mondjak? Feltűnő, extravagáns darab volt, a maga monumentális valóságában. Borzalmas volt ülni az amúgy versenyautós kiképzésű ülésében. Olyan volt, mintha egy számmal kisebb lett volna, mint én. Ennél komolyabb probléma volt, hogy rettentően zavart az az érzés, vagy az a tudat, hogy az egyetlen működő szerv-csoportomat, a fejemet karok, pántok, kapcsolók közé kellett „beépíteni”. Ezekben, voltak azok a rafinált mechanizmusok, amikkel a több-száz kilós, szerkezetet irányítani lehetett, akár utcai forgalomban is. Kihívás volt megtanulni a kezelését, szórakoztató játék, de ezen túllépni, azaz minden napi helyváltoztatásra rendeltetésszerűen használni nem voltam képes.

Időközben megismertem és elfogadtam a helyzetem, megtanultam olyan kerekesszékkel élni, amit valakinek tolnia kell, ahhoz, hogy helyet változtassak. Ebből már a másodikat használjuk. Igaz, hogy napjaim nagy részét a méretemre készített, kerekeken gurítható, kissé nagymamás fotelomban töltöttem - eddig. Ebben ülve tudtam dolgozni,rsasági letet lni.

Ha ez egy TV sorozat lenne, akkor most azt írnám, hogy folytatás a jövő héten. De nem az!

Másfél évvel ezelőtt találkoztam egy gyógytornásszal, aki észrevette, hogy egyes izmaimat jelentősen erősíteni lehet, vannak itt tartalékok! Heti rendszerességgel elkezdtünk olyan intenzíven dolgozni, ahogy csak lehetett. Egy idő után megfogalmazódott a közvetlen cél: kézzel irányítani egy arra alkalmas elektromos kerekesszéket. Több mint egy évig dolgoztunk ezért keményen. Amikor mi, a magunk részéről készen álltunk, a fotel karfáján már hibátlanul ment a vezetés-szimuláció, hihetetlen gépezet indult be.
Az első olyan esemény, amikor élesre fordultak a dolgok, az olimpia ideje alatt történt: a legizgalmasabb férfi kézilabda meccset néztük, hosszabbítás következett. Rettegve láttam a faliórán, hogy mindjárt jön a mintadarab elektromos szék. A széket hozó fiatalember ideszólt, hogy bocsánat, 10 percet késik. Soha jobbkor! kb. ennyi idővolt hátra a körömrágásig izgalmas meccsből. Győztünk! Eufória! Csengetés! Megérkezett, saját kerekein gurulva az álmaimat messze fölülmúló kerekesszék! Közös öröm a kézi-meccs eredményén, a csapat játékán. Kiderült, hogy a széket bemutató úr, a házunk előtt, kocsijában ülve ordibálta végig a meccs hosszabbítását, mi pedig felette négy emelettel tettük ugyanezt. Fel is jöhetett volna és akkor … sör nélkül, mert mindenki vezet! Higgadjunk le! szólaltam meg ünneprontóan, nézzük találkozásunk tárgyát! Nos: ez a szék, nem az a szék! ez kicsit többet tud, de nem irható fel vényre. Viszont: mindent ki tudunk próbálni vele, amire később szükség lehet. Így is volt. Átültem az eddig kényelmesnek vélt fotelomból az új székbe. Úgy éreztem, hogy új időszámítás kezdődhet kerekes-székes pályafutásomban. Az ülése olyan kényelmes volt, hogy, hogy …nagyon. Ezután következett a próba gyakorlati része: kis állítások a karfán, a speciális kézrögzítő villa átszerelése és lehet indulni. Óriási élmény volt, ahogy megmozdult velem a fotelszerű szék. Döcögve indultam, megálltam és ismételtem ugyanezt néhányszor. Aztán az autóvezetés tanulásának rutin folyamatához hasonlóan: indulás és megállás, még egyszer ugyanez, aztán balra fordulás –deközeljöttazasztal- hátramenet, jobbra fordulás –hopp egy székláb- előre, hátra –a padlón bámészkodó vasfa teknős útban volt…- állj, indulás, állj! Végül egy vizsgakör: a kiindulóponttól két kisebb nehezítéssel és egy helyben-fordulással kezdtük, tolatás, Y, végül kihúzatva a 3 méteres célegyenesben megállás az oktató-vizsgáztató előtt! Sikerült! Eddig nem mondtam, de a helyszín a nappalink. Menni fog! Summázta visszafogottan a gyártó képviselője. Indulhat az engedélyek kérése, a papírok begyűjtése, ha minden egyben lesz, megrendelik a gyárból.
Lefolyt egy kis víz a Dunán és a szék megérkezett! Több mint két hete ebben a székben kóstolgatom boldogan a különleges szabadság különleges izét! Élvezem az ülés adta kényelmet. Fontos: mindenki és minden sérülésmentes! magamat is beleértve.

Kimondhatatlanul köszönöm a hosszú folyamat minden résztvevőjének a segítségét!
Sorstársaimat pedig biztatom, hogy ne adják fel a továbblépés gondolatát!

 

szék.jpg

Ugye, jól látszik, hogy mozgásban vagyok?