Antal Zsuzsa blogja


FOGYATÉKOS EMBEREK VILÁGNAPJA

2014. december 03. - Antal Zs

Ma, december 3-án van a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja. Ahogy leírtam és kiemeltem a szavak kezdőbetűit adódott egy beszédes mozaikszó: FENN.

Sorstársaimmal együtt örülnék, ha az lenne A nap üzenete, hogy éljünk egymást elfogadva érintettek és –közvetlenül- nem érintettek.    

                massag.jpg

Csikós László: A másság tisztelete (A kép eredetije, az EU egyik épületében található.)

„1992 óta december 3-a a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja. Az ENSZ által életre hívott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. Magyarországon több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékossággal élő emberek számát, sorsuk alakulása közvetve a lakosság mintegy harmadát érinti.Nehezen találnak munkát, legtöbbjük segélyből, rokkant nyugdíjból kénytelen élni. Vannak támogató szolgálatok, amelyek kifejezetten arra jöttek létre, hogy fogyatékos emberek életét segítsék. De elegendő, ha csak a szervezetek foglalkoznak velük? Nekünk, akik bármikor összetalálkozhatunk egy vak vagy mozgáskorlátozottal emberrel az utcán vagy a buszon, tudnunk kellene az év minden napján, hogyan segítsük és támogassuk embertársainkat.

A világnap elődje az 1981-1992 között minden év szeptember 18-án tartott Rokkantak Napja volt. (A rokkant kifejezés ma már politikailag inkorrektnek számít.)”

TAKARÍTÁS –KITAKARÍTÁS

2. KITAKARÍTÁS

Mostanában ritkán posztolok … nincs időm, bejegyzést írni.
Azért nincs időm írni, mert sokat írok.
Sokat és nehezen.
Azért írok sokat, bár nehezen, hogy majd később sokat írhassak könnyen. Pontosabban, hogy beszélve írhassak.
Vagyis, én beszélek a fejemre tett mikrofonba, egy különleges számítógépes program átalakítja –digitalizálja- az elhangzottakat és írott formában megjeleníti a képernyőn, magyarul: leírja.  Ez után fogom a rögzített szó-rengeteget, mondatokká alakítom, feldíszítem írásjelekkel. És kész az írásmű. Legyen az gazdasági elemzés, hivatali tényfeltárás, vagy poszt, email üzenet és egyéb jellegű írásmű, vagyis bármilyen témakör. Ennyire egyszerű! lesz! majd! Igaz, hogy közben –főleg agyban- kialakítok egy teljesen új kifejezési módot … például, mintha ülnék egy fotelban, keresztbetett lábbal és csak úgy, passzióból diktálgatok … , vagy új kerekesszékemben, egyenes derékkal ülve ülök szemben a monitorral, fegyelmezetten mozgatott fejjel, lazán diktálom romantikus, jó hangulatú gondolataim, … semmiség, a cél érdekében. Beszélhetek annyit, amennyit akarok. (Bár jobb lenne kevesebbet beszélni, jól artikuláltan, lényegre törően fogalmazva.) Nem fog a szavamba vágni senki. Sem interaktívan sem onlájn ... ez a megoldás már nincs messze. Majd „Csak ülök, és mesélek”, mint Vitray Tamás, a TV-s tóksók őskorában.
A folyamat jelenlegi fázisában az számítógép wincsesterén –másnéven Cé meghajtó, harmadnéven merevlemez- tárolt összes leírt szövegemet (legalább 6 év gyümölcse!)
egyenként előszedtem, virtuálisan kézbevettem, kinyitottam és –nem virtuálisan- elolvastam.
Kaland és emlék-túrának indult a giga-megák átnézése …

80.jpg

Ez egy félig szétszedett wincsester. Hol és hogy fér el annyi adat?

Szerencsére időben észbe kaptam, hogy ne csak gyűjtsem az anyagokat, hanem selejtezzem is! Alig, ha nem, itt az alkalom, a módszeres takarításra a virtuális könyvtár virtuális mappáiban! Hú, de utálatos munka lenne, ha …! Sok minden virtuális, de az idő nagyon is valóságos. A takarítás ötletével nem menekülést, vagy kibúvót találtam arra, hogy miért nem tudom úgyse összerakni az általam használt szavak és kifejezések köteteit… nem! összekötöttem a szógyűjtést a lomtalanítással!
Az igaz, hogy az irományaim egy részén épp csak átfutottam, egy másik részét viszont könnybe lábadt lélekkel olvasgattam … például a soha el nem küldött üzeneteim sokaságát. Az irodás fiókba behányt munkáim jó része a nagy klasszikusok közé került–a láthatatlan kétezerkétszáznégy kötetes, a „Fiók- művek klasszikusai” sorozatba. Mennyi munka … és milyen véresen komolyan vettem. … és most egy elegáns mozdulattal –neve: Yes, a törlés gombon- tonnaszám került a virtuális kukába Erős önmegtartóztatással kezeltem a hivatalokkal folytatott levelezéseim, úgymint: parkoló- társaságok, rokkantsági ügyeket bonyolító –nem egyszerűsítő, esetleg megoldó- bizottságok, önkormányzatok, igazságügyi szervek, lakóbizottság, szülői értekezletek jegyzeteit és hasonlókat. Ezeket megőriztem, ki tudja …? Egyébként gátlástalanul kidobáltam azokat a remekműveket és férc munkákat, ott és azonnal amiket, akárcsak félig is kukába valónak ítéltem. Kíméletlenül és véglegesen! Már, ha valami végleges a mai virtuális világban? Lehet, hogy valami tudós hekker felfigyelt a lomtalanításomra és … nem folytatom! …megsemmisítettem a bizonyítékokat!
Mi tagadás, a közepe felé már nagyon fárasztottak a saját szövegeim, erősen gyorsítottam a szanálás léptékén és az átnézés alaposságán. A végén már olyan hanyag eleganciával szórtam ki a szükségtelent, hogy ihaj! Mindegy is, rend van és tisztaság. … így utólag csodálkozom azért, mit meg nem írtam az utóbbi rövid 6-8 éves számítógépes múltamban? Pedig nem is tudok írni!
Hát ez a hétévenkénti rendszeres adathordozó kitakarításának rövid története. Kettő az egyben, ami egyébként is divat manapság! Talált idő … akkor pedig talált pénz, mert az idő az pénz*  … pedig ez csak a szövegíró program segédanyagának mellékterméke.
Így utólag: könnyedén összelapátoltam egy bő százezer azaz 100 ezer szóból álló készletet, amit összeraknak a szövegfelismerő program készítői egy hatalmas általános szókinccsel, és megkezdődik a betűk és hangok nulladik típusú találkozása! Mi tagadás, időnként ideges voltam kissé, de a wincseszter is! Itt klikk:
http://www.youtube.com/watch?v=4e-b0ebCoIQ
Mindez már a múlté … a rend is … 

*Az idő pénz – mondást, az ereszoszi Theophrasztosz (Θεόφραστος, Kr. e. ~371 – ~287) nagy hírű filozófus-természettudósnak tulajdonítják, aki  Arisztotelész utóda az athéniperipatetikus iskolában, mégpedig a kortársak beszámolói szerint méltó utóda. Tyrtamosz néven született, s később kezdték ragadványnevén (Θεόφραστος = „Theophrasztosz” = „Isteni beszédű”), nevezni, a hagyomány szerint Arisztotelész nyomán, aki ezzel Tyrtamosz beszédének eleganciájára utalt, amit az ő esetében talán nem alaptalanul tartottak a görögök az éles elme jelének. 

Mégis, kinek az élete? az évadban utoljára

Ebben az évadban, még nem láttam A darabot. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy hol tart most az előadás? A művészek, még a bemutató előtt mondták, hogy a daraboknak, előre megsaccolható pályája van. A bemutató körül van a legnagyobb felhajtás, de akkorra még épp csak kész van az előadás, mondjuk kijárta az iskolát, de még csak pályakezdő. A tizedik előadás táján, már tud csillogni imitt, amott.
A Mégis, kinek az élete? a Centrál Színházban, most a harmincadik körül jár. Ragyogó! Reméljük sok előadás lesz még!

Nagyon sokat változott a kezdetek óta. A legfőbb különbség, hogy a színészek játszanak a szerepeikben. Játszanak, de nem játszadoznak a figurákkal. Nem simán lejátsszák a darabot, nagyon „odateszik magukat ”. Már nem küzdenek a bonyolult technikával, használják. Jól értik, érzik egymást, az üzenet a fontos. Pontatlan, pongyola a fogalmazásom, görcsölve próbálom leírni, hogy ők már nem görcsölnek.

Bizonyos helyzetekben, Rudolf Péter jobb volt, mint én! Pedig tőlem tanulta, hogy milyen is egy béna mozgása illetve mozdulatlanága. Lehet, hogy közben az Életrevalókban játszó kollégájától is jött egy két dolgot, hacsak nem ő tanította François Cluzet-t. De az is lehet, hogy én is így csinálom, csak eddig nem vettem észre? Különös! 

Ezt a darabot nem tudtam, nem tudom úgy nézni, mint a nézőtéren ülő nézők – talán nem szerénytelenség, nem annak szánom-, de része vagyok egy kicsit.

Az előadás után leültünk(!)  beszélgetni a színész büfében. Péter odajött hozzám, szembeállva velem belekapaszkodott a kerekes székem karfáiba, mélyen a szemembe nézett és azt mondta:
-       Azért, egy kicsit megbántottál.
-       Én?Mivel? -soha nem tennék ilyet! villant át a gondolataimon a világegyetem.
-       Rosszul esett, hogy nem tapsoltál végén. Nem voltam jó?- és nézett rám, olyan tekintettel, hogy a kövek majdnem megindultak! 

Aztán elnevettük magunkat, ki-ki tüdőkapacitásából kitelő harsánysággal. Nem én okoztam nagyobb zajt! Eszméletlen! Színész volt, amikor hozzám fordult, olyan tökéletesen csinálta, hogy egy pillanatra meghűlt a vér az ereimben. No! ezt a poént nem sokan süthetik el velem! 100%-os a bizalom.

A színházi büfé! remek hely! Mint a pilótafülke a repülőn. Ha fél szóval hívnak valakit, valamikor oda, ne kéresse magát! menjen! Ha nem hívják csak, mintha… nyugodttan értse félre és menjen! Amilyen hangulat ott van, főleg, így a harmincadik előadás után, az pazar! Felemlegetődnek a bakik, a véletlen, vagy direkt késések, a díszletelemek önálló élete, az ebből kihozott helyzetek. Egymás kibeszélése. Totális feszültség levezetés. Totális őrület! A színész is ember. Az ember is színész, adódik a szójáték! és milyen igaz! Ki jobb, ki rosszabb.

De ezt nem is én találtam ki! pedig már azt hittem, még jó, hogy nem lett plágium!
Bocs Vili!

William Shakespeare: Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő

Ezek után a jövő kedden: Gödöllő