Antal Zsuzsa blogja


A KENYÉR

2012. augusztus 21. - Antal Zsuzsa

Itt az új kenyér, pedig a régi még el sem fogyott.
Mi mostanában elég jól csináljuk, mégis becsúszik néha egy kis túlgazdálkodás, esetenként beáll a hiánygazdálkodás - nevezzük így. Ez utóbbit a gyártóknak az a trükkje okozza, hogy tudnak 5 órás kenyeret sütni. Ez úgy értendő, hogy a kenyér 5 órával az elkészülte után már ehetetlen. Zsugormassza állagot vesz fel a belseje, miközben küllemre még egészen pofás. Frissen (max. másfél órás korában) kifejezetten finom, ropogós héja eteti magát. Aztán rájövünk, hogy na ez az, amelyik már többször átvert minket. Elkezdjük átgondolni, vajon mit eszünk? Csaknem minden összetevője valamilyen pótlóval dúsított, íz fokozókkal felturbózott, E-halom. Éhes vagy? Finom? Ez van! Akkor mi itt a kérdés?
Dicsérni jöttem, nem bántani!
A kenyér fogalom, ma egész más, mint mondjuk húsz, negyven, ötven éve. Szerepe, jelentősége legtöbbünk életében teljesen átalakult. Igaz, életmódunk, lakóhelyünk és sok-sok tényező megváltozott. Mégis most, hogy az elmúlt napok egyik szereplője volt, tolong bennem jó néhány szép, illatos kenyér kép és történet:

Ahogy erdélyi nagyanyám kezébe vette a kenyeret, abban tisztelet és méltóság volt. Igaz, ő maga sütötte, büszke is volt a kenyerére. Mindig, amikor hazamentünk, mert apám oldaláról ez volt az otthon, nagyanyám az érkezésünket megelőző nap sütött friss kenyeret a kemencében. Hajnalban kelt, maga dagasztotta az előző sütésnél meghagyott kovásszal. Egy kemencében 4-5 óriási kenyér sült, meg egy cipó, meg lángosok. Nekünk is szólt a tisztelet, de legfőképp a távolba szakadt fiúnak, apámnak, azt hiszem. Egy morzsa sem veszett kárba a kenyérből, jóval több fogyott, mint itthon, terítőben, vagy az asztalon maradt darabkákat is kirázták a tyúkoknak, a kenyérhéj is az aprójószág csemegéje lett. Amikor kicsik voltunk nem nagyon szerettük ezt az igazi házi kenyeret, az itthoni fehér kenyérhez voltunk szokva. Tizenéves korunkban viszont már nagyon vártuk, jó padláson érlelt szalonnával, sötétzöld paprikával, hagymával, óriásfodros paradicsommal, a gabonás lépcsőjén ülve. Na állj! Ez már nem is a kenyérről szól. Csak még annyit: ha volt egy darab érett színhús sonka! Vége!

Anyai nagyanyám falujában is házi kenyér volt, de egész más. Otthon megdagasztották, betették szép hosszúkás, ruhával bélelt kétfülű kosarakba, majd adott időre elvitték a pékhez, letették a már sorakozó, sütésre várakozó kosarak mellé. Csodás látvány volt, sok kis mózeskosár. Jött valaki átvette és mondta, hogy mikor jöhetünk a kész kenyérért. Először nekem valami nem stimmelt a dologban: mi van akkor, ha nem is a mi kenyerünket kapjuk vissza? Nem vették komolyan az aggodalmamat, pedig tényleg! Még a kórházban is összekeverhetik a kisbabákat, az is probléma, de a mi kenyerünk? Mindegy, meg kell várni a délutánt. Komolyan aggódtam. Mentük a kenyérért, az illat már az utcán elvarázsolt. Beléptünk és megláttam a mi kosarainkat a mi kenyereinkkel, ezek voltak a legszebbek a legillatosabbak. Minden kétségem elszállt. Aztán a mosolygós péktől kaptam egy mosolygós kiflit. Azok a kiflik, jut eszembe!

Sopronban, az utcánk végén volt egy Népbolt. Amikor már elbírtunk egy kiló kenyeret és egy liter tejet, akkor egyedül, vagy Edittel kettesben mehettünk vásárolni. Az ablakból láttuk, hogy mikor megy el a kenyeres autó és szaladtunk a boltba. Kétféle kenyér volt. A fehérnek 3,60 a félbarnának 3 Ft volt kilója. Mindegyiknek annyira finom illata volt, hogy gyakran leharapdáltunk a serclijéből (sarkából), pedig tudtuk, hogy kiabálás lesz érte otthon. Megérte! Megfogadtam, ha önálló háztartásom lesz, megeszem a ropogós serclit, amikor csak akarom, a kenyér mindét végéről, ha akarom! A fogadalmam, betartottam –addig, amíg tehettem- és nem haragszom ma sem, ha a család bármelyik tagja ugyanezt teszi. Egészségére! Lehet fokozni friss teavajjal, vagy kacsazsírral. A belsejét nem muszáj megenni, az hizlal!
Kitalálhatnák azt a kenyeret, ami csak ropogós héjból van, vagy meghámozhatnák az egész kenyeret és külön lehetne venni a külsejét és belsejét. Ezer ötletem van!

Jövő kedden: Minek nevezzem?

DE JÓ LENNE

De jó lenne  -gondoltam magamban úgy, hogy kihallatszott- ha kitalálnák azt az eszközt, ami felvenné, amit mondok , beolvasnánk  a számítógépbe és az leírva visszaadná. Olyan nagy dolog ez? Igen! Magyarul! Sok nyelven, több, mint 10 éve ez már létezik. Kedd este, lefekvés környékén zsörtölődtem ezen. Az esték egy részén nagyon jó lenne. Mikor már lekapcsoltam a gépet, vége az tisztálkodási folyamatnak és már az alváshoz készülődök, letisztul a mögöttem álló nap. Gyakran jutnak eszembe érdekes, talán leírásra is érdemes gondolatok. Újak vagy régebbiek, összegzések és sok minden más. Nincs már időm, kedvem, erőm visszajönni a géphez, hogy leírjam és az is valószínű, hogy mire visszajutnék, addigra elillannának. Az éjszakai gyógyszereim is hatnak lassan. Arra sokszor gondoltam, hogy csak oldalra fordítom a fejem és mondom mondom mon mo… Az sem baj, ha bealszom, a gondolatfoszlány megmarad. Mi több, másnap elolvashatom a számítógépen, kevesebb hibával rögzítve, mint ahogy írok. Üzenet tőlem, magamnak!

Aki sejteni véli a folytatást, nem téved! 
Másnap jött a kyropraktor doktor, a kütyüfejlesztők álom-embere, hogy heti rendes kezelését megkapjam. Még a kezelés előtt, lazításként, bemutatta legújabb zsákmányát. Okos telefonján megérintett két gombot, elém tartotta, mintha képeket akarna mutatni és – most mondjál valamit!  kérte. Mondtam is : Kedves Zsuzsa vigyázz magadra gyógyuljmeg minél hamarabb. Egy kedves, közös barátunkra gondoltam közben. Felém fordította a kis képernyőt, amin betű szerint pontosan a dőlt betűs szöveg volt. Add rám az olvasó szemüvegem, kértem, mert nem hittem a szememnek! Csak bámultam. Azt a helyesírási hiba, nna az, ronda munka! Majd: küld el! Szólította fel az okos készüléket és néhány perc múlva a gépemen volt az üzenet.
Azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy kellene megoldani azt, hogy az érintőképernyőt tudják azok is használni, engem is beleértve, akik nem tudnak érinteni. De jó lenne, ha benne lehetnék abba a nyerő csapatba, akik ezt feltalálják! Hosszú időre megszűnnének az anyagi problémáim! 

Miért is nem kívántam hármat az előző este köztük ezt a feltalálós közreműködés dolgot?  A manóba is… lehet, hogy már megvolt az ötlet, de nem tudtam lediktálni és elaludtam közben?