Antal Zsuzsa blogja


TAKARÍTÁS –KITAKARÍTÁS

2013. december 11. - Antal Zsuzsa

2. KITAKARÍTÁS

Mostanában ritkán posztolok … nincs időm, bejegyzést írni.
Azért nincs időm írni, mert sokat írok.
Sokat és nehezen.
Azért írok sokat, bár nehezen, hogy majd később sokat írhassak könnyen. Pontosabban, hogy beszélve írhassak.
Vagyis, én beszélek a fejemre tett mikrofonba, egy különleges számítógépes program átalakítja –digitalizálja- az elhangzottakat és írott formában megjeleníti a képernyőn, magyarul: leírja.  Ez után fogom a rögzített szó-rengeteget, mondatokká alakítom, feldíszítem írásjelekkel. És kész az írásmű. Legyen az gazdasági elemzés, hivatali tényfeltárás, vagy poszt, email üzenet és egyéb jellegű írásmű, vagyis bármilyen témakör. Ennyire egyszerű! lesz! majd! Igaz, hogy közben –főleg agyban- kialakítok egy teljesen új kifejezési módot … például, mintha ülnék egy fotelban, keresztbetett lábbal és csak úgy, passzióból diktálgatok … , vagy új kerekesszékemben, egyenes derékkal ülve ülök szemben a monitorral, fegyelmezetten mozgatott fejjel, lazán diktálom romantikus, jó hangulatú gondolataim, … semmiség, a cél érdekében. Beszélhetek annyit, amennyit akarok. (Bár jobb lenne kevesebbet beszélni, jól artikuláltan, lényegre törően fogalmazva.) Nem fog a szavamba vágni senki. Sem interaktívan sem onlájn ... ez a megoldás már nincs messze. Majd „Csak ülök, és mesélek”, mint Vitray Tamás, a TV-s tóksók őskorában.
A folyamat jelenlegi fázisában az számítógép wincsesterén –másnéven Cé meghajtó, harmadnéven merevlemez- tárolt összes leírt szövegemet (legalább 6 év gyümölcse!)
egyenként előszedtem, virtuálisan kézbevettem, kinyitottam és –nem virtuálisan- elolvastam.
Kaland és emlék-túrának indult a giga-megák átnézése …

80.jpg

Ez egy félig szétszedett wincsester. Hol és hogy fér el annyi adat?

Szerencsére időben észbe kaptam, hogy ne csak gyűjtsem az anyagokat, hanem selejtezzem is! Alig, ha nem, itt az alkalom, a módszeres takarításra a virtuális könyvtár virtuális mappáiban! Hú, de utálatos munka lenne, ha …! Sok minden virtuális, de az idő nagyon is valóságos. A takarítás ötletével nem menekülést, vagy kibúvót találtam arra, hogy miért nem tudom úgyse összerakni az általam használt szavak és kifejezések köteteit… nem! összekötöttem a szógyűjtést a lomtalanítással!
Az igaz, hogy az irományaim egy részén épp csak átfutottam, egy másik részét viszont könnybe lábadt lélekkel olvasgattam … például a soha el nem küldött üzeneteim sokaságát. Az irodás fiókba behányt munkáim jó része a nagy klasszikusok közé került–a láthatatlan kétezerkétszáznégy kötetes, a „Fiók- művek klasszikusai” sorozatba. Mennyi munka … és milyen véresen komolyan vettem. … és most egy elegáns mozdulattal –neve: Yes, a törlés gombon- tonnaszám került a virtuális kukába Erős önmegtartóztatással kezeltem a hivatalokkal folytatott levelezéseim, úgymint: parkoló- társaságok, rokkantsági ügyeket bonyolító –nem egyszerűsítő, esetleg megoldó- bizottságok, önkormányzatok, igazságügyi szervek, lakóbizottság, szülői értekezletek jegyzeteit és hasonlókat. Ezeket megőriztem, ki tudja …? Egyébként gátlástalanul kidobáltam azokat a remekműveket és férc munkákat, ott és azonnal amiket, akárcsak félig is kukába valónak ítéltem. Kíméletlenül és véglegesen! Már, ha valami végleges a mai virtuális világban? Lehet, hogy valami tudós hekker felfigyelt a lomtalanításomra és … nem folytatom! …megsemmisítettem a bizonyítékokat!
Mi tagadás, a közepe felé már nagyon fárasztottak a saját szövegeim, erősen gyorsítottam a szanálás léptékén és az átnézés alaposságán. A végén már olyan hanyag eleganciával szórtam ki a szükségtelent, hogy ihaj! Mindegy is, rend van és tisztaság. … így utólag csodálkozom azért, mit meg nem írtam az utóbbi rövid 6-8 éves számítógépes múltamban? Pedig nem is tudok írni!
Hát ez a hétévenkénti rendszeres adathordozó kitakarításának rövid története. Kettő az egyben, ami egyébként is divat manapság! Talált idő … akkor pedig talált pénz, mert az idő az pénz*  … pedig ez csak a szövegíró program segédanyagának mellékterméke.
Így utólag: könnyedén összelapátoltam egy bő százezer azaz 100 ezer szóból álló készletet, amit összeraknak a szövegfelismerő program készítői egy hatalmas általános szókinccsel, és megkezdődik a betűk és hangok nulladik típusú találkozása! Mi tagadás, időnként ideges voltam kissé, de a wincseszter is! Itt klikk:
http://www.youtube.com/watch?v=4e-b0ebCoIQ
Mindez már a múlté … a rend is … 

*Az idő pénz – mondást, az ereszoszi Theophrasztosz (Θεόφραστος, Kr. e. ~371 – ~287) nagy hírű filozófus-természettudósnak tulajdonítják, aki  Arisztotelész utóda az athéniperipatetikus iskolában, mégpedig a kortársak beszámolói szerint méltó utóda. Tyrtamosz néven született, s később kezdték ragadványnevén (Θεόφραστος = „Theophrasztosz” = „Isteni beszédű”), nevezni, a hagyomány szerint Arisztotelész nyomán, aki ezzel Tyrtamosz beszédének eleganciájára utalt, amit az ő esetében talán nem alaptalanul tartottak a görögök az éles elme jelének. 

SZAVAK - fény-képtelen poszt

Válságba kerültem. Manapság ez nem nagy kunszt. Minden és mindenki válságban van, volt vagy lesz. Valljuk be, már megkedveltük, hiányozni fog, ha egyszer nem lesz. A válságválaszték bőséges, engem most az írói –pontosabban poszt-írói – válság szemelt ki …
Előfordul az ilyesmi a legjobb posztolóknál, mi több a legjobb íróknál is, így nálam már épp itt volt az ideje. 73 – zsinórban!
10 évvel ezelőtt elkezdtem régi családi történeteket írogatni. Örültem, hogy újra önállóan tudok írni! – a számítógépen. Azzal a titkos beképzeltséggel fogtam hozzá, hogy majd, majd, majd unokáim is olvasni fogják és apukájuknak is elmesélik, ha netán ő még nem tudná, vagy már el is felejtette volna, mik történtek anno … azaz most. „Gyorsan” leírtam néhány sort, amikor meghallgattam, majd elolvastam Eszterházy Péter „A szavak csodálatos életéről” előadását. A Mindentudás Egyetem tanévnyitóján hangzott el, a szerző előadásában. … ezek után próbálkozzak? Lemondtam krónikás szándékomról, legalább is el-napoltam, el-éveltem.
… egyszer aztán eszembe jutott életem két csodás magyartanárnője, Sári néni és Hajnalka néni. Ők sokszor mondták, hogy gyakoroljam az írást-olvasást. Az olvasással nem volt probléma, de írni nem lehetett hosszasan hason fekve, piros mogyorós falogatás közben.
… aztán kaptam egy bizalomteljes, megtisztelő felkérést, hogy írjak egy bekezdést (14-16) oldalt egy könyvbe. A könyv az eutanáziával foglalkozik, több oldalról vizsgálva az egyre vitatottabb tárgykört. A terjedelem mellett volt még egy ijesztő, 3 hét alatt kellett elkészülnie. Sikerült!
… az írás gondolata ezután már nem hagyott nyugton. Másfél éve elkezdtem, heti rendszerességgel –khm,khm- betűket pötyögtetni egymás után, írásjelekkel gazdagon megszórva. Ebből lett a blogom. Speciális írást segítő eszközömmel, ami önmagában véve egy technikai bravúr, összehozzuk.
Tudok mesélni az Eszterházy Péter által jegyzett „A szavak csodálatos életéről” és a szavak önálló életéről. A virtuális billentyűzeten egy-két milliméteres leütési pontatlanság következtében –konkrétan melléütés - a szavak képesek önálló életre kelni. Ez a zseniális kis tárgy lehetővé teszi, hogy a számítógépen írjak, de mákszemnyit sem segít abban, hogy jól írjak, épp ellenkezőleg. A gondolataimat hagyja szétszóródni, mi több, még segít is a szétzilálódásukban. A helyesírás szabályai? – mintha nem is léteznének! Ellenem van, értem! Vicces dolgokat produkálunk, mi ketten.
Adott esetben a virtuális billentyűzeten apró fejmozgatással működtetett egér más betűt rögzít, mint amit szeretnék, mert 0,8 másodperc után, úgy érzékeli a gép, hogy lenyomtam azt a billentyűt, amire az „egér” csak úgy, önállóan ráugrott. A kis zseni nem tudja, hogy „ő” csak a közvetítő eszköz, a cél mégiscsak a gondolataim közlése. Vagyis, erre irányuló kísérlet. Gyakran megtörténik, hogy kimarad egy-egy betű, néha több, vagy véletlenszerűen felcserélődnek. A 101 gomb variálása végtelen számú lehetőség!  A leírt eredménnyel akkor szembesülök, ha megszakítom a betűsor rögzítését és elolvasom, amit rögzítettem. A kettőt egyszerre - írás, olvasás- nem tudom megtenni … közben még gondolkodom is. Néha elképedek a munkám részeredményein. Vagy azért, mert hibátlan, vagy azért, mert annyira hibás, hogy nem is értem a képernyőn megjelenő betűkombinációt. Ha sietek várható, hogy hibás lesz a rögzített szöveg, de azt gondolom, nem baj, csak legyen meg, később úgyis tudni fogom mit akartam … hát nem! Nem tudom! Néha nagyon nem! Ilyenkor rejtvényfejtés következik. Vajon mit akartam leírni, amikor ez sikerült: HLGYTAJI?
Mit is magyarázok itt hosszasan? Íme, néhány gyöngyszemem az elütéseimből. (Igyekszem szemléletessé tenni a LIBÁKAT – HIBÁKAT, az első szó, amit leírtam és a második –a kötőjel utáni-  amit le akartam írni.) Ezekből az unokáim is látni fogják, hogy a lónak LÉGY LÁBA VAN - NÉGY LÁBA VAN mégis …  ÁLSÁG a – VÁLSÁG,  nem kell komolyan venni!
De CIPOT ENNI- CIPŐT VENNI – nem mindegy, persze, ha az ember nagyon ÉDES- ÉHES és talál egy ennivaló kis cipőt … lehetőleg rózsazsint – rózsaszint, az más.
MIÉRT IS KEZDTEM EL INNI – IRNI? –ÉRTKETLENÜL – MÉRTÉKTELENÜL mármindeggyis! Aki nem vigyáz az BESEGGEL – BETEGGEL –ARÁNYSZABÁLY – ARANYSZABÁLY! Én szóltam … Aztán jön a TRÓNOSZTÁS - TRÓNFOSZTÁS –– na, ez a nagyon nem mindegy!
MA ÉJSZAKA ÖN A HUGOM - MA ÉJSZAKA JÖN A HUGOM – rossz az, aki rosszra gondol! OLVAGATTAM – OLVASGATTAM, mígnem hozzám bújt a SIMULÁTOR – SZIMULÁTOR. De akkor jött VÖRÖCMARTY – VÖRÖSMARTY és azt mondta, hogy ez EHETETLEN – LEHETETLEN! hacsak nem BILI – a BULI !  Ezt a véletlent! de azért az EB-WEB  sem kutya, mert ő egy LAPITVÁNY – ALAPITVÁNY –átment rajta az úthenger ! A ÜRGETÉS- SÜRGETÉS –nek ÁRA a PÁRA, FÜRGE - ÜRGE előnyben!  ZENE –ÜZENET az olvasók HLGYTAJI – HÖLGYTAGJAI nak az ÁMITÓGÉP-SZÁMITÓGÉP-ből.
Kedvencem: … LONDONBAN RUKKOLÓ FIA AZT MONDTA, HOGY ZSUZSI –Krajnyák- HIHETETLEN NYUGALOMMAL VÁRJA A ÖNTŐT” –csak 2D hiányzott: Drukkoló, Döntőt.
A virtuális klaviatúrán nincs hosszú „i” betű. Egyesével javítom –utólag! Ennyi „i”-t már rég javítottam. Hja! ha egy ÜLT- ÜZLET beindul … sírva-írva nevetek magamban, magamon …
ÉGRE – VÉGRE – VÉGE!

FELTÉTEL NÉLKÜL

A bőség zavarában és az idő szűkének szorításában szenvedek, de inkább tobzódom a posztolásra kívánkozó témák között. Sok írás 90%-os készültségben van, már csak a maradék 90%-ot kell hozzátennem és kész. A félig leírtakat általában újra írom. Legtöbbször aztán egy még újabb megírásába kezdek, vágom a fát magam alatt … annyi minden történik ..

Szeretem az állatokat, a kutyákat is, de rajongójuknak nem nevezem magam.  A baleset óta nem félek tőlük, talán nagyobb a bizalmam irántuk, vagy csak szkeptikusabb vagyok? … mi történhet ? legfeljebb megkóstol.

Nemrég vendégségben voltunk és történt valami, valami megfogalmazhatatlan… leírhatatlan, azért megpróbálom … A családban él a nagyon helyes, korát meghazudtolóan fiatalos 13 éves uszkár-lány -Vanda és egy korosodó játszótéri keverék-úr -Bubu, akit farkaskutyának tippeltem. A fiúk, Szabolcs és Robi azonnal tudták, hogy kell viszonyulni a kutyákhoz. Ők négyen spanok lettek másodpercek alatt. Bubu nem udvariaskodott, azonnal hozta a szájában kedvenc sárga labdáját, az orrával bökdöste Szabolcs lábához jelezve, hogy ez az ő játéka és részéről kezdődhet … már repült is labda. Oda-vissza szaladt, repült farkát csóválva a nagy kutya, szájában mindig visszahozta az eldobott sárga labdát. Amíg ők játszottak, mi sétáltunk az arborétum szépségű kertben. Leültek az állók is –így zajlik ez a kerekes-székben ülő szemszögéből, az őt szeretettel körül álló kis társaságban. Egy síkba kerültünk. Vandus lustálkodott, néha odaszaladt közénk, jelezve –itt vagyok. Bubu hol itt nyúlt el, hol ott, miközben mi a kerti békében beszélgettük, világmegváltó tervek nélkül, csak úgy ... Egyszer -szinte észrevétlen- Bubu odajött hozzám, szájában sárga labdájával. Amikor látta, hogy mozdulatlan kezemmel nem nyúlok a labdáért szájával próbálta az ölembe tenni, sikerült is egy pillanatra, de a kis sárga gömb elindult a térdem között a földre, ő villámgyorsan elkapta, mielőtt az talajt ért volna és türelmesen újra odajött hozzám szájában a labdával, ismét ölembe helyezve kínálta kedvenc játékát. A labda újra legurult, megismétlődött a korábbi jelenet. Harmadszori próbálkozásunkba Szabolcs besegített, elvette a kutya szájából a labdát, eldobta, Bubu lelkesen elszaladt érte, majd pofájában tartva visszahozta … nekem … Hosszasan néztünk egymás szemébe a két testi fogyatékos élőlény. Tökéletesen értettük egymást. Ahogy ez a feltétel nélküli elfogadás ott és akkor kifejeződött... Az egyik nem beszél, a másik nem mozog és mégis ...   Az is lehet, hogy ott, akkor egy kicsit megállt az idő. Annyira mindenképp, hogy megértsük és bevésődjön a pillanat, jó mélyre … Átszellemülten néztünk egymásra, gazdái nagyon megdicsérték Bubut. Köszönöm! –gondoltam magamban a szégyenlősen elsomfordáló kutya után nézve. 

59.jpg

Majd felébredt az állat vadászszenvedélye, hatalmas ugrással egy hatalmas bokorra vetette magát. A háziak felugrottak „hol a gyík?!”, „Bubu vissza!” Pár szóval rendet teremtettek sajátos  szimbiózisukban. A gyik-fiú feje a párzási időszakban ilyen kék. Ő, párjával egy ezüstfenyő felsőszintű luxus lakosztályában él évek óta. Bubuval nem túl nagy békében. Vagy, ki tudja?