Antal Zsuzsa blogja


SZAVAK - fény-képtelen poszt

2013. szeptember 20. - Antal Zsuzsa

Válságba kerültem. Manapság ez nem nagy kunszt. Minden és mindenki válságban van, volt vagy lesz. Valljuk be, már megkedveltük, hiányozni fog, ha egyszer nem lesz. A válságválaszték bőséges, engem most az írói –pontosabban poszt-írói – válság szemelt ki …
Előfordul az ilyesmi a legjobb posztolóknál, mi több a legjobb íróknál is, így nálam már épp itt volt az ideje. 73 – zsinórban!
10 évvel ezelőtt elkezdtem régi családi történeteket írogatni. Örültem, hogy újra önállóan tudok írni! – a számítógépen. Azzal a titkos beképzeltséggel fogtam hozzá, hogy majd, majd, majd unokáim is olvasni fogják és apukájuknak is elmesélik, ha netán ő még nem tudná, vagy már el is felejtette volna, mik történtek anno … azaz most. „Gyorsan” leírtam néhány sort, amikor meghallgattam, majd elolvastam Eszterházy Péter „A szavak csodálatos életéről” előadását. A Mindentudás Egyetem tanévnyitóján hangzott el, a szerző előadásában. … ezek után próbálkozzak? Lemondtam krónikás szándékomról, legalább is el-napoltam, el-éveltem.
… egyszer aztán eszembe jutott életem két csodás magyartanárnője, Sári néni és Hajnalka néni. Ők sokszor mondták, hogy gyakoroljam az írást-olvasást. Az olvasással nem volt probléma, de írni nem lehetett hosszasan hason fekve, piros mogyorós falogatás közben.
… aztán kaptam egy bizalomteljes, megtisztelő felkérést, hogy írjak egy bekezdést (14-16) oldalt egy könyvbe. A könyv az eutanáziával foglalkozik, több oldalról vizsgálva az egyre vitatottabb tárgykört. A terjedelem mellett volt még egy ijesztő, 3 hét alatt kellett elkészülnie. Sikerült!
… az írás gondolata ezután már nem hagyott nyugton. Másfél éve elkezdtem, heti rendszerességgel –khm,khm- betűket pötyögtetni egymás után, írásjelekkel gazdagon megszórva. Ebből lett a blogom. Speciális írást segítő eszközömmel, ami önmagában véve egy technikai bravúr, összehozzuk.
Tudok mesélni az Eszterházy Péter által jegyzett „A szavak csodálatos életéről” és a szavak önálló életéről. A virtuális billentyűzeten egy-két milliméteres leütési pontatlanság következtében –konkrétan melléütés - a szavak képesek önálló életre kelni. Ez a zseniális kis tárgy lehetővé teszi, hogy a számítógépen írjak, de mákszemnyit sem segít abban, hogy jól írjak, épp ellenkezőleg. A gondolataimat hagyja szétszóródni, mi több, még segít is a szétzilálódásukban. A helyesírás szabályai? – mintha nem is léteznének! Ellenem van, értem! Vicces dolgokat produkálunk, mi ketten.
Adott esetben a virtuális billentyűzeten apró fejmozgatással működtetett egér más betűt rögzít, mint amit szeretnék, mert 0,8 másodperc után, úgy érzékeli a gép, hogy lenyomtam azt a billentyűt, amire az „egér” csak úgy, önállóan ráugrott. A kis zseni nem tudja, hogy „ő” csak a közvetítő eszköz, a cél mégiscsak a gondolataim közlése. Vagyis, erre irányuló kísérlet. Gyakran megtörténik, hogy kimarad egy-egy betű, néha több, vagy véletlenszerűen felcserélődnek. A 101 gomb variálása végtelen számú lehetőség!  A leírt eredménnyel akkor szembesülök, ha megszakítom a betűsor rögzítését és elolvasom, amit rögzítettem. A kettőt egyszerre - írás, olvasás- nem tudom megtenni … közben még gondolkodom is. Néha elképedek a munkám részeredményein. Vagy azért, mert hibátlan, vagy azért, mert annyira hibás, hogy nem is értem a képernyőn megjelenő betűkombinációt. Ha sietek várható, hogy hibás lesz a rögzített szöveg, de azt gondolom, nem baj, csak legyen meg, később úgyis tudni fogom mit akartam … hát nem! Nem tudom! Néha nagyon nem! Ilyenkor rejtvényfejtés következik. Vajon mit akartam leírni, amikor ez sikerült: HLGYTAJI?
Mit is magyarázok itt hosszasan? Íme, néhány gyöngyszemem az elütéseimből. (Igyekszem szemléletessé tenni a LIBÁKAT – HIBÁKAT, az első szó, amit leírtam és a második –a kötőjel utáni-  amit le akartam írni.) Ezekből az unokáim is látni fogják, hogy a lónak LÉGY LÁBA VAN - NÉGY LÁBA VAN mégis …  ÁLSÁG a – VÁLSÁG,  nem kell komolyan venni!
De CIPOT ENNI- CIPŐT VENNI – nem mindegy, persze, ha az ember nagyon ÉDES- ÉHES és talál egy ennivaló kis cipőt … lehetőleg rózsazsint – rózsaszint, az más.
MIÉRT IS KEZDTEM EL INNI – IRNI? –ÉRTKETLENÜL – MÉRTÉKTELENÜL mármindeggyis! Aki nem vigyáz az BESEGGEL – BETEGGEL –ARÁNYSZABÁLY – ARANYSZABÁLY! Én szóltam … Aztán jön a TRÓNOSZTÁS - TRÓNFOSZTÁS –– na, ez a nagyon nem mindegy!
MA ÉJSZAKA ÖN A HUGOM - MA ÉJSZAKA JÖN A HUGOM – rossz az, aki rosszra gondol! OLVAGATTAM – OLVASGATTAM, mígnem hozzám bújt a SIMULÁTOR – SZIMULÁTOR. De akkor jött VÖRÖCMARTY – VÖRÖSMARTY és azt mondta, hogy ez EHETETLEN – LEHETETLEN! hacsak nem BILI – a BULI !  Ezt a véletlent! de azért az EB-WEB  sem kutya, mert ő egy LAPITVÁNY – ALAPITVÁNY –átment rajta az úthenger ! A ÜRGETÉS- SÜRGETÉS –nek ÁRA a PÁRA, FÜRGE - ÜRGE előnyben!  ZENE –ÜZENET az olvasók HLGYTAJI – HÖLGYTAGJAI nak az ÁMITÓGÉP-SZÁMITÓGÉP-ből.
Kedvencem: … LONDONBAN RUKKOLÓ FIA AZT MONDTA, HOGY ZSUZSI –Krajnyák- HIHETETLEN NYUGALOMMAL VÁRJA A ÖNTŐT” –csak 2D hiányzott: Drukkoló, Döntőt.
A virtuális klaviatúrán nincs hosszú „i” betű. Egyesével javítom –utólag! Ennyi „i”-t már rég javítottam. Hja! ha egy ÜLT- ÜZLET beindul … sírva-írva nevetek magamban, magamon …
ÉGRE – VÉGRE – VÉGE!

BOLDOG EMBER A HÍDMESTER

Nemrég olvastam egy cikket, a Lánchíd hídmesteréről szólt.
Elöljáróban: főiskolás koromban sokszor előfordult, hogy gyalog mentem át az alagúton, tudtam, hogy szennyezett a levegője, mégis vonzott a hangulata. Az alagút végénél, a Budai hídfő közelében, volt egy ajtó és egy ablak. Lakásnak látszott.  Amikor elmentem előtte mindig átfutott a gondolataimon: nem létezik, hogy itt lakjon valaki, az elképzelhető, hogy ez valakinek a munkahelye. Titokzatos, sejtelmes hely a kívülálló számára.
A HVG cikk a HÍDMESTER-ről szól, aki abban a lakásban él a családjával és ott dolgozik, őrzi a Lánchidat és őrködik a kapcsolódó gigantikus vas-szerkezeteket felett. A hídmester-ség nem egy a szakmák, vagy munkahelyek közül, sokkal több annál. Különös rajongás. 

72_1.jpg

A Híd mestere -Fazekas János- kilenc éve vigyáz a főváros legidősebb hídjára.
„Nekem a Lánchíd az otthon, a Lánchíd a nulla kilométer. Innen indul ki minden". Ötven évvel ezelőtt gyakorlatilag ide született az alagútba, mivel előtte 41 éven keresztül az édesapja felügyelte a Lánchidat és a Budai Váralagutat. Itt éltek a Várhegy tövében egy szolgálati lakásban. „Amikor járni kezdtem és kinéztem a lakásunk ablakán, a Lánchidat láttam, ezért már az óvodában is nagyon sok Lánchidat rajzoltam."
Amikor édesapja meghalt, az volt a kérése, hogy fia vigye tovább a mesterséget, ő pedig nem csak kötelességből vette át tőle a munkát. „Imádom ezt a hidat, a világ legszebbjének tartom. A híd tetején úgy érzem, mintha Budapest szívében lennék. Alattam zajlik az élet, és történnek a sorsok."
Szinte nincs is munkaideje, állandóan jelen van. A mai napig nem tud betelni a híd látványával, gigantikus méreteivel, páratlan arányaival. Ha összefestik, vagy bántják a hidat, az neki fáj. A hídmester bárhová megy a világon, pár nap múlva haza vágyik, mert annyira szereti magát a hidat és azt a meg sem fogalmazható érzést, hogy ő ennek a hídnak a felügyelője. A folyó egyedülálló illata fokozza a honvágyát.
„Úgy beszél a hídról, mint egy nőről, akivel kettesben lenni a legjobb, ha lehet, napfelkeltekor.” 

72_2.jpg

… a hídmester boldog ember. Eszembe fog jutni, ha arra járunk … és máskor is! 

Forrás:  HVG.HU A Lánchíd titokőre vitt le minket Budapest gyomrába

2013. május 08.