Antal Zsuzsa blogja


A VILÁG LEGOKOSABB EMBERE

2014. augusztus 14. - Antal Zs

A VILÁG LEGOKOSABB  EMBERE

Bajban lennék, ha fel kellene sorolnom három, világhírű kortárs tudós nevét. Egy név biztosan eszembe jutna …

Stephen William Hawking, (Oxford, 1942. január 8.) vezető angol elméleti fizikus. Nevét Newton, Einstein nevével együtt emlegetik. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei miatt ismert, hanem laikusoknak szóló ismeretterjesztő munkássága révén is. Azon kevés tudós közé sorolható, akik részei lettek a tudományos eredményeket népszerűsítő populáris kultúrának, mint például Albert Einstein is. Motoros neuronbetegsége -ALS- következtében súlyosan mozgáskorlátozott, ismert és elismert közéleti személyiség. … Humorát betegsége alatt sem veszítette el. Arra a kérdésre, hogy „Őn Stephen Hawking?” előre programozott válasza van „Nem, de gyakran összekevernek vele”. Egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyik legnagyobb rejtélynek a nőket tartja. Érti az univerzumot, de a nőket nem.” 

5.jpg

Rossz nyelvek szerint a fél informatikai világ Hawkingnak, Hawkingért dolgozik. Jól teszi! Ízelítő az őt körülvevő emberek és eszközök arzenáljából:  

„Technikai eszközök a beteg szolgálatában

Hawking, betegségénél fogva nem csak járásképességét, hanem csaknem minden testrészének kontrollját idővel elveszítette, amelyeket az agyi idegek vezéreltek (például a szívizmok mozgását automatikus reflexek irányítják, így azt nem érinti a betegség). A 80-as években már csak jószerivel az egyik ujját, szemét és fejét tudta némileg mozgatni, ezért speciális motoros kerekesszékbe kényszerült. A gégemetszés után a kommunikációs problémákra segítője, Brian Whitt talált megoldást. Hawking írásra az egy kapcsolóval működtethető „Living Center” elnevezésű kommunikációs programot használt, amit Walt Woltosz a Words Plus Inc. cégnél fejlesztetett ki. A beszédet pedig a „Speech Plus” cég beszédszintetizátorával oldja meg. Hawking elmondása szerint így könnyebben ír és kommunikál, mint a gégemetszés előtt. Ezzel a módszerrel nagyjából 15 szót tud rögzíteni percenként. Állapota romlásával ma már jóval kevesebbre képes, van úgy, hogy egy szót sikerül rögzítenie percenként. Megoldották, hogy az eszköz működtethető legyen fej- és szemmozgással is. Miután elveszítette maradék kézmozgását, kívülről az archoz rögzítettek egy szenzort, amit az arcizom mozgásával vezérel.

2012-ben bejelentették, hogy Hawking az előző év folyamán rész vett egy fejlesztésen, ahol egy olyan eszközön dolgoznak, ami az agyhullámok alapján dolgozik. A munkaeszköz neve: „iBrain”.idézetek a WIKIPÉDIA-ból. …  lehet, hogy, ő is részese az exoskeleton fejlesztésnek? 

6.jpg

A fotó Hawkingról és segítőiről készült, amikor kipróbálta a súlytalanság állapotát. Az élete egy zajló sci-fi. Tudományos és fantasztikus.

Mindent elolvasok, ami a tudóssal kapcsolatban a szemem ügyébe kerül. A következő írást is habzsoltam a meoszinfo.hu honlapon:

Interjú Stephen Hawking professzorral

Riporter: Professzor úr, köszönöm, hogy fogadott, nagy megtiszteltetés. Ön, mint a világ egyik legokosabb emberének tartott fizikusa, a Cambridge-i Egyetemen Newton tanszékét vezeti és immár ötven éve dolgozik itt, néhány esztendeje megkapta az Amerikai Szabadság Érmet, az USA legmagasabb kitüntetését. 12 díszdoktori és akadémiai cím birtokosa. Nobel díjat azonban máig sem kapott, pedig a közvélemény szerint nagyon is megérdemelné. Egyesek szerint azért nem, mert Ön mozgássérült, kerekesszékben él, beszélni is csak számítógépes szintetizátor segítségével tud, hogy is mondhatna illőn köszönetet a Svéd királynak. Ez az ok? 
Hawking: Szamárság. A Nobel bizottság csak bizonyított teóriákra ad díjat, az én elméleteim kísérleti igazolásához még kell vagy száz év. Ha megérem, én is Nobel díjas leszek.
Riporter: Akkor a mozgássérültsége miatt nem éri hátrány. 
Hawking: Már hogyne érne! A legutóbb is össze kellett vesznem az önkormányzattal, mert a házam előtti járdán volt egy kátyú és nem akarták kijavítani. Azt mondták, kerüljem ki vagy csináltassam meg én, nekik erre most nincs pénzük. A szégyentelenek! 
Riporter: Úgy hírlik, a kormánnyal nem éppen felhőtlen a viszonya. Néhány éve híre ment, hogy esetleg Kanadába költözik. 
Hawking: Volt ilyen tervem, mert csökkentették a kutatási támogatást. Most képzelje el, még a személyi asszisztensem bérére sem biztos, hogy futotta volna. Mondtam is nekik, a végén még az ápolónőmet is nekem kell fizetnem! 
Riporter: Van saját ápolónője? 

Hawking: Ember! Nem látja, mennyire béna vagyok? Nekem is jár ápolás, mint bárki másnak. 
Riporter: Na igen, de Ön gazdag ember. A vagyonát húsz millió dollárra becsülik. 
Hawking: Amihez Őfelsége Kormányának semmi köze sincs. Azt a vagyont én szereztem a munkámmal, merthogy "Az idő rövid története" c. könyvem sok millió példányban kelt el a világon. Nekik viszont az a kötelességük, hogy gondoskodjanak az egészségemről, mint bárki másnak, aki ilyen fizikai hátrányt szenved el. Amúgy is a politikusok nagyon rosszul bánnak a bénákkal. Rémséges történeteket tudnék mesélni. 
Riporter: Meséljen, kérem. Egyébként is az a hír járja, hogy Ön nem sokat beszél a fogyatékosságáról, nem sokszor áll ki sorstársai mellett. 
Hawking: Mert szerintem az a fontos, amit csinálok, nem pedig az, hogy kerekesszékből csinálom. De ha már kérdezte, hát legyen. Igenis nagyon sok hátrány ér bennünket. A múltkor például a szomszéd bácsival beszélgettem. Két mankóval jár, jó 10-12 évvel öregebb, mint én, tehát úgy 84 éves lehet. Ügyetlenül vezetett, összetörte az autóját. Bement az önkormányzathoz, hogy adjanak neki másikat, végtére is mozgássérült és nem tud autó nélkül közlekedni. És tudja mi történt? 
Riporter: Nem kapott autót. 
Hawking: No, még csak az kéne! Kapott. De csak egy használt Mazdát adtak neki, mondván, hogy ő már öreg, nem dolgozik, a vásárolgatáshoz az is jó lesz. 
Riporter: Kapott egy ingyen autót? 
Hawking: Egy vacak használt autót kapott. Most képzelje! 
Riporter: Képzelem. Nálunk semmilyet se kapott volna. 
Hawking: Mit is mondott, honnan jött maga? 
Riporter: Magyarországról. 
Hawking: Pedig az egy jó hely lehet. Neumann János, Teller Ede, egy csomó jó matematikus és fizikus származik onnan. Most hallottam, hogy a Királynő lovaggá ütött egy magyar zongoristát, Sir Andrew Schiffnek hívják, ha jól tudom. 
Riporter: Igen, Schiff Andrásnak hívják, sajnos itt él Londonban, nemigen jön haza. 
Hawking: Ő is mozgássérült? Ő se kapott autót? 
Riporter: Nem, nem mozgássérült. Egyébként nálunk nincs ingyen autó, ápolónőt is csak napi egy-két órára lehet kérni. Szegény ország vagyunk. 
Hawking: Na de emberi jogaik csak vannak? Mit szól ehhez az Esélyegyenlőségi Miniszter? 
Riporter: Nálunk nincs Esélyegyenlőségi Minisztérium. Van egy minisztérium, ezen belül több államtitkárság. Az egyik a társadalmi terheket hordozó családokkal foglalkozik, a másik a rászorulókkal. 
Hawking: Érdeklődéssel hallom. És én például hová tartoznék? 
Riporter: A rászorulókba. A fogyatékossággal élők, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a mélyszegény emberek közé. 
Hawking: Brrrrrrrrr. SSSSSSS. ...Bocs, de rossz billentyűket nyomtam a hangszintetizátoron....Még hogy én oda tartoznék? RRRRRRRRRRRRR. A fene ebbe a vacakba. Még mindig nem tud követni, ha dühbe jövök. 
Riporter: Nyugodjon meg, professzor úr. Önt a világ legokosabb emberének tartják, gondolkodjon logikusan. 
Hawking: Éppen azt teszem, maga ökör. Logikusan azt gondolom, hogy nem szorulok rá semmi olyanra, ami ne járna nekem azon felül, ami a rettenetes hátrányaim legalább részbeni pótlásához kell. Mitől lennék én rászoruló csak azért, mert fogyatékossággal élek? Dolgozom, családomat fenntartom... 
Riporter: De állami segítséggel. 
Hawking: És aki metrón utazik, annak nem az állam épít metrót? Akit kórházban kezelnek - hacsak nem megy magánkórházba - annak a kezeléséhez semmit sem ad az állam? Aki épkézláb, annak a gyereke nem jár állami iskolába? Az nem rászoruló? Vagy maguknál a hívők is a rászorulók államtitkárságához tartoznak, mert a templomuk felújítására ad az állam? 
Riporter: Hát...tulajdonképpen...ide tartoznak, de van nekik külön államtitkárságuk. 
Hawking: Szép kis vircsaft. No és akik oda tartoznak, legalább többet kapnak az államtól? 
Riporter: Nem, kevesebbet. Merthogy aki nem dolgozik, az kapjon kevesebbet, hogy dolgozzon inkább. 
Hawking: És aki nem tud dolgozni, mint én? Mert azért nem mindenki elméleti fizikus. 
Riporter: Hát, mostanában az is kevesebbet kap, ha megrokkan, mint régen. 
Hawking: Miért? 
Riporter: Mert nem számít, hány évet dolgozott és mennyi járulékot fizetett. 
Hawking: Ember, maguk meghülyültek! Mi az, hogy nem számít? Amikor a legtöbb ember éppen a munkájába rokkan bele? 
Riporter: Hát igen, de akkor sem számít. 
Hawking: És mit szól ehhez a Rászorulókügyi államtitkár? Lemondott tiltakozásul? 
Riporter: Nem, épp most nevezte ki a Miniszter. 
Hawking: Értem, a Miniszter mondott le. 
Riporter: Nem, ő alkotta ezt a szabályt. És őt is most nevezték ki újra miniszterré. 
Hawking: Nyilván az új Miniszterelnök nem tudta, kivel van dolga. 
Riporter: Nincs új miniszterelnök. Az eddigit választották újra a parlamenti választásokon, kétharmados fölénnyel. 
Hawking: Akkor....Brrrrrr....SSSSSS.....Püffpüfff......Megvan a Nobel díjam! Istenem, milyen csodálatos! Heuréka! Ha tudnék mozogni, felugranék.... 
Riporter: De Professzor úr! Mi az, hogy megvan a Nóbel díja? A rászorulókkal foglalkozó államtitkárság miatt? 
Hawking: Persze, maga fafejű. A Nobel díjat az kaphatja meg, akinek igazolódik az elmélete. És az enyém most igazolódott! Éljen Magyarország! 
Riporter: Miféle elmélete igazolódott? 
Hawking: Hát az, amiben azt állítottam, hogy a hatalmas erők képesek olyan teret létrehozni, amelybe minden belezuhan. Ó Istenem fényévekkel arrébb kerestük, és itt van a szemünk előtt! 
Riporter: De micsoda? 
Hawking: Hát nem érti? Itt a szemünk láttára jött létre egy igazi tértömörülés, ahonnan a fény sem jut ki. Egy igazi Sötét Lyuk. 

Dr. Derera Mihály

Ahogy olvastam riportot, el sem akartam hinni, hogy Hawkinghoz eljut egy magyar riporter? … de jó! Pazar! Valóban fergeteges humora van a tudós sorstársnak  … mekkora tájékozottság a magyar viszonyokról … furcsa … áá, ez lehetetlen …  ez képzelt riport! … de akkor is! A szerző hozzájárulásával idéztem a riport teljes szövegét … a leleplező záró-fotóval együtt:

7.jpg

ÉLETREVALÓK - MrA

Tavaly  December 25-én, csúcsot döntöttem, negyedszer néztem, néztük meg az ÉLETREVALÓK című francia filmet. Kényelmetlenül helyet foglaltam halmozottan kényelmetlen kerekes-székemben és teljes odaadással néztem. Folyamatosan és nagyon irigykedtem Philippe kerekes-székének karfájára, pontosabban karfáira.
A történet: „Az ejtőernyős baleset után kerekes-székbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.”
Az egyik főszereplő, állapota szinte azonos az enyémmel. A helyzetünk is nagyon hasonló. Kivéve azt a szóra is alig érdemes eltérést, hogy ő egy dúsgazdag üzletember, én pedig az utolsó tartalékaimat felélő, a létfenntartás költségeinek előteremtéséért küzdő szervező vagyok. Egyébként, mindketten nyakunkat szegett bénák vagyunk. Felháborító módon, életszerű életet akarunk élni, bár részleteiben másképp, ki-ki a maga módján.
Ezt elöljáróban a „filmvígjáték” margójára. Jó szívvel ajánlom, nézze meg, aki nem látta. Másfél óra, reklám nélkül. 

Nem dicsekvésből mondom, de nekem is volt egy extravagáns ápolóm. Alulról jött, de nem annyira, mint Driss. Nem én választottam őt, az akkori nővérszolgálat cserkészte be, szükségmegoldásként, nem volt más. Vékony srác volt, de nagyon erős meglepően jó, speciális ápolási gyakorlattal. A továbbiakban: MrA. Egyedül ki tudott volna ültetni a fotelba, vagy a kerekes-székbe, ha az első próbálkozás után nem tiltakoztam volna oly hevesen … De tiltakoztam, így hát elbizonytalanodott, hozta az emelőt. Az első nap átszervezte volna az életem, ha kicsit nem figyelek. Óriási élmény volt például minden étkezés a segítségével! Rendelt a konyhánkból, mint egy pincér, mintha nem az ő feladata lett volna az elkészített étel tálalása. Étkezés közben úgy kezelt, mint értelmi fogyatékos felnőtt és egy rosszcsont csecsemő keverékét. Mindaddig, mígnem úgy becsuktam a szám egy gügyögő, bárgyú poénját követőn, hogy rajtam kívül csak sebész tudta volna kinyitni. Feladta! Nyitott számmal emlékeztettem ide vonatkozó mondásomra: nem hülye, béna! Az első műszak befejezése után, reggel lekuporodott az ágyam mellé és azt mondta, hogy rohadt, szemét a világ. Ő, az egészséges pénzt keres a bénaságomból adódó rászorultságomból. Forog a gyomra ettől, nem tudja, hogy jön-e még! Jött, erről többet nem esett szó. MrA, Adidas rajongó volt, fülétől a fa..opparodon, talpáig. Fülbevalótól cipőig. Ez utóbbival úgy ismerkedtem meg, hogy amikor belépett a lakásajtón 46-os cipőjét két elegáns bokamozdulattal megküldte az előszobán és a nappalin át bízva abban, hogy a 12 méterre levő erkélyajtó megállítja a cipők repülését. Ellenkező esetben a Hajós utca rossz helyen tartózkodó népe cipőbecsapódást szenvedett volna. A rúgást hangos –hellómegjöttem! kiáltás kísérte. Ki jött? kérdeztem válaszul, ha volt kedvem felvenni a kesztyűt. Apropó kesztyű! A filmben is többször feltűnik – diszkréten, jelzésértékkel. Fontos kellék, az ápolás higiénés mozzanataiban, az anyagcsere produktumok eltávolításánál a kölcsönös fertőzés megelőzésében és sorolhatnám. MrA nem használt kesztyűt. Ez az ő döntése volt, nekem nem okozott problémát. Illetve! Jegelni kellett valamit és ezt vízzel töltött mélyhűtött gumikesztyűvel tette. Egy alkalommal MrA rálépett a nagyjából felolvadt, jégkásával teli kesztyűre. Vicces látvány volt, nyomdafestéket nem tűrő kísérőszöveggel. Egy másik alkalommal látta, hogy a komód alól egy nagyméretű, fél-negyedig kész puzzle lóg ki. Szabolcs(12) és barátai hetek óta dolgoztak az összerakásán –erősen változó aktivitással. Emberem megkérdezte, hogy befejezheti-e reggelre? Áá, az lehetetlen ennyi idő alatt és még anyu is…(mint hátráltató tényező). Nem vitatkoztak sokat Szabolccsal nekiálltak, haladtak is rendesen. Jó volt nézni. Aztán egy hullámvölgynél a fiam távozott, mondván: kész, vége, lehetetlen befejezni. Csak fehér darabkák maradtak százan, százötvenen. Reggelre kész lett! és még én is belefértem. Két óránként fordított az ágyban, ilyenkor kicsit kibeszéltük a puzzle építés állását.
Rövid együttlétünk csúcspontja az volt, amikor egy nagyobb társasággal, felmentünk a Normafához. Nos, az a kerekes-székes rodeó, amiben ott részem volt, azóta is rémálom kategória. Biztonsági öv nélküli ámokfutás zajlott. „Vigyázzanak! Jövünk! Nem látják, hogy beteget tolok!” Ugráltak előttünk kicsik és nagyok. Ordítva tiltakoztam, hogy ezt ne! ez borzasztó! Azonnal vegye ki valaki ennek az őrültnek a kezéből a székem! Mire MrA „Nem kell betojni! Meglátom milyen k…va jó lesz! Tudja ő mit csinál! A kórháziakkal gyakran jár erre, ismer minden kis buktatót!” Amikor végre jó kezekbe kerültem próbáltam lazítani, élvezni a kilátást, töltekezni a nap hátralévő részére.
Ki volt ő? Korábban mentőzött, az volt az ő világa. Pörgés, készenlét a veszély elhárításra. Állandó kihívás. Minden adottsága megvolt hozzá, hogy ezt profin művelje. Határtalan lustasága legyőzte őt ebben! A végletek embere volt. A leggyakrabban durva, mint smirgli. De, tudtommal ő volt az egyetlen – a meglehetősen gazdag választékomból – aki gyakran összekészítette váltótársának a vesetálat - ha szólok, hogy katéterezzünk, fel lehetett kapni és nem kellett adott esetben kapkodva összerakni 4-5 eszközt a speciális vizeletürítéshez. Kicsi dolog, de ebben a nagyon bonyolult kapcsolatrendszerben ez az apró figyelmesség a kolléga felé, nem szokványos. Tisztaság mániás volt. A végletekig tisztán tartatta a környezetem is. Követelt a kollégáitól, mint egy főnök. Állandóan „beszólt” mindenkinek a hátam mögött, az érdekemben. 
Utólag poén, de akkor tragédia volt a sportműsorokra szorítkozó Tv nézés. MrA a műsorkezdésig hátralevő időtől függő gondossággal elhelyezett az ágyban, a szokásos módon. Ő is elhelyezkedett a Tv-vel szembeni kanapén, zoknis lábait - lazán keresztbetéve - feltette a 80 éves intarziás körasztal szélére. Tovább is van, írjam még?
Rövid ideig dolgoztunk együtt. Én kezdeményeztem, hogy ne jöjjön többet. Nehezen viseltem a trágárságát, otrombaságait. Nem lett volna szerencsés, ha kiskamasz fiamnak mintaként szolgál vagánynak tűnő viselkedése. Ő maga szeretet-hiánnyal küzdött, jobban érezte magát nálunk, mint ahogy arra számított.
Sokszor megfordult azóta a fejemben, hogy felhívom , jöjjön, segítsen például elmenni valahova. Eddig nem hívtam. Csak a Normafás kirándulást tudnám feledni!
Sokat kaptam tőle a puzzle befejezésén túl is. Bízom abban, hogy ő sem csak fizetést kapott tőlem. Ha felismeri valaki MrA-t, az nem a véletlen műve. 

Jövő kedd: kézfogás

Mi verte ki nálam a biztosítékot az Életrevalók-ból?

 

Amikor megnéztem a filmet, majdnem minden jelenetet úgy éltem meg, hogy ez velem is megtörtént. Ha még nem, megtörténhet. Nem pontosan úgy, de nagyon hasonlóan. Vannak apró különbségek a film főhőse és köztem. Talán a leghatározottabb: nem vagyok dúsgazdag üzletember minden luxussal körülvéve. Tojásból sem Faberje-t gyűjtök, de ezt egyáltalán nem bánom. Bár meggondolandó! Ha anyagi problémáim átmeneti megoldásában segítség lenne egy-egy darab eladása, lehet, hogy nem okozna lelki traumát megválni tőlük, kivéve azt az egyet. A tojás, a tojás-gyűjteményem ... az más. 

Amikor új embert keresünk, mint most is, néhány dolgot leszámítva, majdnem úgy interjúzunk, mint a filmben. Eddig jól hangzik! Nem is egyszer fordult elő, hogy 20 önéletrajzot olvastunk el, mindenkivel külön egyeztettünk, több lépcsőben beszéltünk a jelentkezőkkel külön-külön. Nemcsak azért, mert nincs tágas, díszes várószobánk. Legutóbb, 4 jelölttel –legalább 20-ból indultunk- már a próbanapokon is túl voltunk, jónak látszott esetenként túl jónak és mégsem lett munkakapcsolat egyikből sem. Rémesen rossz szembesülni azzal, hogy alig találunk embert az ellátásomra. Damoklesz kardjaként lebeg a fejem fölött a lehetőség, hogy nem lesz ember, aki ellásson. Pedig nem szívességet kérek, munkát ajánlok. A körülményeim messze nem olyan jók, mint a filmben, az autóim közül sem nehéz kiválasztani az alkalomhoz illőt, adott esetben. A mi 8 éves Barnabásunk, autóparkunk egyetlen tagja. Füves és füvetlen cigit sem fogyasztok és a jövőben sem tervezem! Alulműködő tüdőm nem örülne a füstölgésnek! Viszont mi is kimozdulunk. Nem oda és nem úgy, mint ők, de majdnem. A valóságban ez sokkal összetettebb dolog, mint ahogy ezt a filmben megmutatták. Igyekszünk a háttérmunkát a háttérben elvégezni, alkalmat sem adva arra, hogy tudatosuljon bárkiben, milyen előkészület árán vagyunk ott, ahol vagyunk. Így látszott, vagyis nem látszott ez a filmben sem.
Nagyon ellentmondásos ez a helyzet nehéz érthetően leírni, megélni sem könnyű.  Az én döntésem, hogy vállalkozom-e egy dologra, vagy sem. Ha igen, attól kezdve beindul a folyamat, néha az adott esemény előtt napokkal elkezdődik a készülés, nem egyfolytában, apró lépésekben. Fontos, hogy minden rendben legyen körülöttem és velem, akkor is, ha rokont, vagy barátot látogatunk meg, vagy színházba megyünk, vagy leugrunk a piacra, ha itthon várunk valakit, meg akkor is, ha nem megyünk valahova és nem várunk valakit. A körülöttem levő emberek ezt pontosan tudják, az elvárásaimat is ismerik. Összehangoltan dolgozunk.  Ha megoldottuk a feladatokat, önfeledten tudjuk megélni azt, amiért dolgoztunk. Nem mindig sikerül a filmbelihez hasonló ideális alkatú segítőt találni, nem is ez a cél. Nem is hihető, hogy a tónustalan, négy végtagjára bénult testet egy ember jól, át tud ültetni a kerekesszékbe, bármilyen erős az illető.  A fizikai erő nem mindig a legfontosabb, ahogy azt többször láttuk a filmben is. Tudatosság, ösztönösség, elszántság, technika, empátia, alázat? Ezek keveréke és ki tudja még mi szükséges az összetett együttműködéshez.  Az empátia nem keverendő össze a gyengédséggel, kedvességgel, a sajnálattal főleg nem. Átérezni sem kell, amit lehetetlen is. A nyers-ség sem feltétlenül bántás. Jó, ha mindenki önmagát tudja adni. Még jobb, ha másikat is el tudja fogadni.  Ez természetesen rám is vonatkozik, rám mindenképpen.  A mozgatásomhoz vannak segédeszközeink, de az ember, az emberi erő nem kiváltható. Vannak mozzanatok, amik két-emberesek, egy segítő nem  elég. Sokszor az a feltétele annak, hogy elmehessek valahova, hogy egy időben tudjon velem lenni két ember, akik beültetnek a kerekesszékből az autó anyósülésébe, majd utunk céljánál az autóból át a kerekesszékbe, dolgunk végeztével ugyanez visszafelé. Néhány lépcső, az akadálymentesnek nevezett helyeken is akadhat, ha más nem a járdaszegélyek. De, hát mi tagadás, vonzó a séta esetükben a Szajna parton, nálunk a Duna parton, ami szinte végig akadálymentes és varázslatos. 

A biztosíték története, mármint, ami a film nézése közben kiverődött nálam. ld: a bejegyzés címe. A filmben van egy jelenet, amelyben Dryss, az ápoló és Phpilippe, a béna férfi egy galériában vannak egy kép előtt, ülve, állva. Mit mondjak, egy megosztó művészi értékű kép előtt.  Az ápoló, cukorka ropogtatásával próbálja gyorsítani az akkor épp csak cammogó időt. A férfi szeretne enni a cukorkából. Az ápoló készül férfi a szájába tenni egy drazsét. A férfi nyitja száját, de az ápoló meggondolja, és nem kerül a nyitott szájba semmi. Vicces!? Ez a jelenet megismétlődik. Határozottan nem vicces!. Az ápoló tekintete és a férfi tekintete kifejező. Gúnyos megalázó fölényesség, szemben a vágyakozó, kiszolgáltatott tekintettel.  A kisember visszavág a nagyembernek. A piszok-szegény a piszok-gazdagnak. Ez a jelenet a kiszolgáltatottságot egyszerűen és érthetőn fejezi ki, adódhat az bármiből. Most a bénaságból. Édes cukormázba csomagolt, jelzésértékű megjelenítése a megalázásnak és a megalázottságnak. A múlt sok jelenete pörgött le az agyamban, másodpercek alatt. A Mégis, kinek az élete? egyik jelenete is beugrott, amikor a főorvos bead egy nyugtató injekciót Kennek, az ő határozott, tiltakozása ellenére. Vannak személyes tapasztalataim arról, mit kell elviselni emelt fővel! Persze, már rég nem a cukorkáról van szó. Amióta az eszemet tudom, nagyon nehezen viselem, ha valaki visszaél a helyzetével.  Nagyon sajnáltam az illetőket, pedig sajnálni valakit az nagyon tehetetlen, megalázó érzés. Ha netán gyerek volt a kiszolgáltatott, máig tartó sebeket hagyott bennem. Alig tudtam elolvasni, filmen megnézni ezeket a jeleneteket. Nagyon bántott és bánt ma is. Most, hogy látványosan a kiszolgáltatott oldalon élek, még inkább felkapom a fejem. Talán úgy tudom kezelni a jelenséget, ha arra gondolok, vajon miért csinálja? A konkrét esetben Driss, az ápoló. Nyilván annyi, de annyi sérelem érte őt tudattalan pici korától, hogy zsigerből törleszt, apróságokkal is. Sokat változott különös új helyzetében, de belelát barátja életmódjának a fonákságaiba és tiltakozik ellene. Na, mi van! mit érsz most a pénzeddel? Amit most akarsz, nálam van! Akkor kapsz belőle, ha én akarom!
Mi hiányzik ahhoz, hogy jól mérje fel a határokat, meddig mehet el? Lehet, hogy nem érti a bizalom, a barátság és a jó ízlés fogalmakat?  Dehogynem! Briliáns a születésnapi ajándéka? Az a tánc, az a hangulat! Hová lettek a társadalmi, kori stb különbségek? Na, és a randevú ötlete?
Van boncolgatható kérdés számtalan. Lehet, hogy a cukorkás eset szóra sem érdemes, túlértékelem. Akkor viszont máshol kell az okot keresnem, mert oka van mindennek. 

De a hibaelhárítás egy biztosíték lecsapás esetén gyer-mek-já-ték manapság. Felnyomjuk a kis kapcsolót és kész! Vagy mégsem? a szomszédnál is sötét van! nna! az egész kerületben sötét van! nem működik a telefon, hol a mobil? tegnap még itt volt egy hülye gyertya! ok megvan, de a gyufa is most tűnik el… folytathatnám, de fölösleges. Egyszer csak megtaláljuk a lecsapódott biztosítékot, helyreáll a rend a világegyetemben, egy kis fogadkozás, hogy ezentúl mindig a helyén lesz a zseblámpa, működő elemmel stb.
A cukorkaevés végén azt gondoltam, köpd a pofájába, törlessz helyettem is! Philipp nem tette meg nekem ezt a szívességet, a gondolatai már máshol jártak. 

A saját gondolataim is máshol járnak már.

A jövő kedden: a családi fészek melege