Antal Zsuzsa blogja

ÉVZÁRÓ 2017 ÉVNYITÓ 2018

2018. január 31. - Antal Zs

ÉVZÁRÓ 2017 ÉVNYITÓ 2018

Ez az írás önző szándékkal készült. Elsősorban azért, hogy vessem le magamról a tavaly terheit és őrizzem meg a tanulságait. Legyen kéznél, valami kézzel fogható, ha úgy érzem, visszanéznék. Másodsorban azért, ha Valaki valamikor megismer egy idősödő nőt, aki ül a székében itt, vagy ott és közben beszél, vagy ír, vagy nem csinál semmit, csak mozdulatlanul küzd a kínjaival azért az életért, ami a kínokon túl van és ez a nő pont olyan, mint én, akkor egészíthesse ki a képet ezekkel az oldalakkal, ha úgy gondolja. Ez is én vagyok.

  1. december 31. van, az év utolsó napja. Ragyogó napsütés! Fűtés kikapcsolva, napszemüveg az orromon! Tökéletes alapja a szilveszteri hangulatnak. Egész nap, változó gyakoriságú és intenzitású durrogás és kutyaugatás jelzi, hogy vagy vadászat van a környéken, vagy meccs a Szuszában, vagy beindult a nagy szilveszteri petárdázás. Az első tipp biztos nem, sehol egy erdő. A középső verzió is kiesik, nem volt szurkolói vonulás rendőri felvezetéssel. Marad a Szilveszter! Miért petárdáznak már délelőtt? Délben köszöntik az éjfélt? El vannak ezek tájolva.

Ma ilyen nap van, mindenki durrog, pufog, ugatja, mondja a magáét. Én is. Látszólag összefüggéstelenül. Ez egy ilyen év. Mindjárt vége!

Sürgető a kérdés, miért a féktelen őrjöngés és duhajkodásra törekvés szilveszterkor?  Csapjunk bele annyira, hogy a hatás lehetőleg tartson jó sokáig, évek múlva is lehessen emlegetni, ha nem a saját emlékezetünkből - mert az valahol megszakadt-, akkor a mások emlékeiből táplálkozó, folyamatosan alakuló történet folyamban úszva! Van esély rá, hogy a társaság egy része eszméletlenre szórakozza magát. Megváltoztak az idők! Nincs jogosítványom, várom az automatán közlekedő, vezető nélküli autók térnyerését. Másnap majdnem mindenki másnapos, kivéve a Valakiket és a gyerekeket. Ők sosem másnaposak, egy két országosan és mélyen sajnálatos felelőtlen toxikológiai véletlen kivételtől eltekintve.

Azt veszem észre, hogy jelentősen csökkent az ingerküszöböm. Nem tartom szórakoztatónak azt, ami szerintem nem szórakoztató. Más küszöbökkel is iszonyú a viszonyom. Megváltozott. Korábban 99 lépcső le és fel, napjában többször, meg sem kottyant. Ma bármilyen alacsony egy küszöb, az nekem magas. Ha át akarok jutni egy pár centis magasságon, vagy kedvem van elmenni valahova, elkezdek segítségláncot szervezni. Hegyeket mozgatok. Szíveket és köveket olvasztok, vagy török, ahogy az alkalom megkívánja. Nincs túl sok lehetőségem. Kemények a feltételeim. A Segítő nélkülözhetetlen. A bénaság mohó! Sokat kíván. Hatalmas autót, hatalmas empátiát, toleranciát és kitartást igényel, minden oldalról. Nem úgy van az, hogy hívok egy Taxit és jön, beszállok, elvisz. Nem! Hívom a szállító szolgáltatókat. Kérek, magyarázok, centiken dilemmázunk, a kerekesszék külső méreteinek centijein, várok, mérnek, erősködök, mondom a magamét. A másik oldal is mondja a magáét. „Értsem meg, hogy másnak fontosabb a speciális autó, mint nekem, mert ő iskolába megy, vagy dolgozni”. Hiába mondom, hogy én is iskolába mennék! Dolgozni! Megértő emberek vagyunk! Ő azt mondja, megért engem, én azt mondom, megértem őt. Fogalma sincs! Fogalmam sincs! Megértéssel nem megyek sehova! Olyan, mint a „lájk”. „Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni!” A vonal már üres, magamnak teszem fel a kérdést, sajnálja? Szándékában volt? Tudja ez az ember, hogy mit jelent a segítés? Tudom én, hogy hol vagyok másokhoz képest? Végül is! Mi kell ahhoz, hogy Valaki hiteles rászorult legyen? Mi kell ahhoz, hogy hiteles rászorult legyek? Verseny, ki bénább a másiknál? A végén garantáltan nincs verekedés! Orvosi igazolás, pecsét, közjegyző! A hatalom hatalmat gyakorol. Valaki gyakorolja a hatalmát.

Tegyük fel, hogy a javamra dönt a döntést hozó! Beindul a csomagoló és a szállító gépezet. Furcsa érzés csomagként közlekedni! Csomagszámba vetten megérkezni valahova, kicsomagolódni és átlényegülni. Milyen szép volt átutazni a városon, állni a dugóban leskelődve nézni az embereket. Kifigyelni titokban, hogy viselkedik Valaki, ha nem gondolja, hogy Valaki látja. Hogy viselkedünk, ha nem gondoljuk, hogy Valaki lát minket?

Ma összerakom az elmúlóban levő évem meghatározóit. Nem konkrétan és messze a teljesség igénye nélkül! A jármű és a szállítás csak ürügy a valami nélküliség, segítő nélküliség jelenségének rögzítésére. Metafora! 

Írva emlékezés közben üzenő ablakok ugranak fel. Az üzenő ablakokban történetek! Valaki ír nekem! Elönt az új évi malac és kéményseprő dömping. Elegem van belőlük! A karácsony és Valentin nap egymással vetekedtek mű kellemességben. Közben kapok egy retro kéményseprő fotót. Személyesen én, Valaki személyes történetével. Mindent lehet! Ez itt az információs társadalom?

Nincs idő, nincs tér! Vagy mégis? „Kérsz egy pohár vizet?” Szól hozzám a Segítőm. „Régen ittál!” Kérek! Jó, hogy szóltál! „Olyan furcsa vagy ma. Rám sem nézel. Mintha sietnél valahova!”. „Érdekes, pedig meg sem fordult a fejemben, hogy elmenjek bárhova is”- reagáltam elgondolkodva, miközben rezzenéstelenül, mereven nézem a képernyőt. Nem mozdítom meg a fejem, nehogy elmozduljon a szemmel vezérelt egerem. Ez itt az információs társadalmi egér! Egy valódi példány vasárnap délben sétált át nagy peckesen, ronda szürkén az erkélyen. Aztán jöttek az egérirtók.  Mit siettetek? Az Óévet siettetem? Ennyire kihallatszik?  Pedig ma semmi okom a siettetésre, van segítőm a nap huszonnégy órájára. A holnap közel sem ilyen ideális, mégis azt várom, hogy jöjjön az Új év! Legyen már vége ennek a hosszú segítőkért sóvárgó, reménykedő, váró, kilátástalan, emésztő időszaknak, ami a testem és a lelkem folyamatos átjáró-házzá tette! A szükségletek, azok szükségletek! A Segítő pedig segítő! Nélküle nincs lét! Senki nem tud egyes egyedül létezni. Mekkora a szabadság? Biztosan egyedül? Biztosan szabadon? Függetlenül mindenkitől? Jó ez? Mire jó ez?

Az egész év folyamatos segítőt kereső nekifeszülésben telt. A rákoncentrálásban nehezen vettem észre, ha valami jó volt! Már a húsvét is elmaradt. Gyakran mantráztam magamban és hangosan, hogy örülök, örülök, örülök! Néha csak percekig tudtam örülni. Néha átéletlenül! Kimerültség? Elfásultság? Nincs történés nyom nélkül. Keresem önmagam! Időnként csak nyomokban találom meg, vagy úgy sem!

Az előbb Valaki megkérdezte „Hogy vagy?” Zavarban vagyok.  Az első reakcióm az, hogy biztos akarod tudni? Hol kezdjem? Hol folytassam? Valahogy így? Szürkén vagyok!A praktikum a legfontosabb! Ne fázzak, ne melegedjek túl, igyak sokat. Menjen be, aminek kell mennie és jöjjön ki, aminek ki kell jönnie. Közben kín és keserv! „Neked semmi nem jó!” Lassan elhiszem. Tényleg? Nekem semmi nem jó? Nem látom. Más a valóságom. A valóságom az alap szükségleteim ellátásának bizonytalansága. Nem érti ezt Valaki, aki nem ismeri a segítségre szoruló ember megoldandóit. Nem is értheti Valaki, aki reggel nyújtózkodva, ásítva felkel, kinyitja az ablakot, hallja az utcazajt, zörögnek a kukások, odaint, visszaintenek, majd elballag a fürdőszobába, belenéz a tükörbe és lát Valakit, aki tetszik vagy sem, a pillanatnyi önmaga. Nem elég nekem a virtuális „mindent lehet?”  

Gyötrődöm és gyötrök másokat. A legkarcosabb harcaimat magammal vívom. Magamon tapasztalom, ha nem vagyok képes átlátni a szürkeségen. Nem tudok a magamtól megszokott módon mosolyogni. A kiszolgáltatottság tapintható. Akkor is, ha érzem, akkor is, ha nem. Mozdulattöredékeket érzek abból, ami a testemmel történik. Nem tudom, hogy melyik részem van jól és melyik nincs? Melyik részemet mozdítsuk és merre, hogy jobb legyen az egész? Nem baj, ha nem látszik jónak, csak az egész egészében ne fájjon! Minden mindennel összefügg akkor is, ha nem látszik, vagy ha nem mondódik ki. Tavaly sokszor volt módom magamban gondolkodni az önállóságomról, az önrendelkezésemről önellátásom hiányában. Tisztábban látom önmagam. Ki látja tisztán önmagát? Van az enyémnél rosszabb helyzet! Jusson eszembe majd, ha jobb időket élek!

Mentek és jöttek a Szilveszterek évtizedeken át. Durrogva, sötétben, előre kiszámíthatóan, másodpercre pontosan. Mire ez a felhajtás? Ettől függ, hogy milyen lesz az új év? Mikor romlott el a múlt év? Az évkezdés első percében! Aszúval koccintottunk pezsgő helyett!  Hárman voltunk. Anyám, a Segítőm és én. Egyikünk sem tudta kinyitni a pezsgős üveget! Ekkora malőr! Mindenképp itt kell lennie Valakinek Szilveszterkor, aki képes kinyitni egy pezsgős palackot!

  1. január 1. délelőtt van. Segítőm nincs. Az éjfél után elfogyasztott fél deci pezsgő mámora elszállt. Az újév józanságában gondolok az Ó évre! Ó de jó, hogy véged! Borzasztó volt. A színe szürke barnás és állaga, mint a kazalba hányt kenderkóc, vízcseppekkel és színes kaviccsal teleszórva! Helyenként virágok kívül belül. Mégsem vonzó. Rémséges volt a krónikus, feszítő, őrjítő segítő hiány! Állandóan Embert kerestem, kerestünk többen is. Szinte mindenki, szinte állandóan. Az augusztus jó volt. Attól nyaraltam, hogy mások nyaralnak. Ezt az érti meg, aki túl van már hasonló helyzeteken. Akinek voltak kilátástalan percei, órái, napjai. Adódtak napok, hetek, amikor azt gondoltam, hogy már túl vagyok a segítő hiány nehezén. Számtalanszor ijesztően hamar kiderült, hogy tévedtem! Honnan vettem erőt ahhoz, hogy újból hirdetést fogalmazzak, telefonáljak, üzeneteket írjak, email-en, messengeren, viberen, sms-ben szervezve a holnapot. A szükség nagy úr! Folyamatosan kértem, magyaráztam, indokoltam és vártam, reméltem, terveztem és bíztam, köszönve köszöntem. Éreztem a saját tehetetlenségem. Dühítő. Mégsem dühöngök. Felesleges energiapazarlás! Nem oldja meg a helyzetem, nem is könnyebbülök meg tőle! Akkor meg miért? Az úgy is lehetetlen, hogy ma este vagy éjszaka Valaki ki ne nyissa rám az ajtót és ne adjon innom és ne ültessen ki vagy be, ne szabadítson meg a testem váladékaitól, ne mozdítson el az ágyban! Lehetetlen! De ki jön? Valaki jön! A nappal könnyebb! Vagy ez csak képzelgés? Éjszaka fárasztóbb a pihenés. A pihenés, vagy, amit annak neveznek, akik tudnak pihenni. Fárasztó és fájdalmas. Kínzó. Nem vágyom több kínban tisztuló gondolatra.

Elképzelem, hogy egyszer csak ülök a székemben és klikkelem szorgalmasan a betűket, kedvemre dolgozom, élvezetből, meg azért is, hogy ne legyen nyom nélküli a tapasztalat. Mellesleg temérdek pénzt keresek vele és könnyedén finanszírozom a bénaságom luxusát! Elfáradtam. Másra vágyom.

Mintha hangokat hallanék. Egyedül vagyok, így hallom a csend hangjait. Sötétben még jobban. Valaki jön? Ajtócsapódás a folyosón. Összetéveszthetetlen hangok… Megérkeztek a segítők! Lencseebéd!

a_01_01_6_masolata_lkics.jpg

2018. január 31. van. Az újév első hónapjának utolsó napja. Abbahagyom, mert máris szépül a múlt. Jó, hogy elmúlt! Csak jusson eszembe…

Beszúrás. Küldés. Ez itt az információs társadalom.